Válasz hashtag #131948. hozzászólásáraEgyes kereskedők nem hogy a 10, hanem a 100%-os árrésből sem tudnak megélni. Meg eleve a magyar kereskedői mentalitás miről szól? Megveszik 600-ért akkor megfogják venni 700-ért is és így tornázták szépen feljebb és feljebb az árakat még akkor is amikor azt semmi nem indokolta. Amikor sem az üzemanyagárak sem az alapanyagárak nem emelkedtek. A pékek is feszt azt játszották ha tonnánként 100 ft-ot emelkedett a búza felvásárlási ára ők már rinyáltak hogy jajj emelni fognak, persze amikor lement a búza ára akkor valahogy elfelejtettek árat csökkenteni, akkor szépen kussba voltak. A kereskedők kapzsiságának már éppen ideje volt gátat szabni. Ha meg nem megy a bolt akkor be kell zárni. Ami nem megy azt nem kell erőltetni. Magyarországon a pénzügyi kultúra amúgyis a béka segge alatt van. Nem egy ismerősöm van akinek volt egy kis pénze öröklés vagy egyéb útján aztán vállalkozni akart. A legtöbb nyitott valami étkezdét vagy valamilyen boltot amibe beletolták minden pénzüket aztán pár hónap múlva csődbe mentek és lett egy csomó adósságuk. Én ha már üzletet nyitnék akkor az csakis dohánybolt lenne, ott még az a veszély sem áll fent hogy megromlik az áru, meg cigire még a legnagyobb szegénységben is telik az embereknek. Csak hát dohányboltot ugye nem nyithat akárki, az túl jó üzlet ahhoz hogy az olyan átlagemberek nyithassanak akik nincsenek benne valaki seggében.
Nagyon remélem lesz ebből valami,nem vagyok MHM-es de szurkolok nekik.
Bízok benne a java még csak ezután jön,jól fel lehet építve a történet nyílvánosságra hozatala.
Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a ner válasza erre. Felgyűrhetik a gatyát Toroczkai nem Magyar Péter.
Válasz rtamas1976 #131951. hozzászólásáraIgazad van, zárjàk is be a húsboltot. Miaza 3 ember. Majd elmégy a lidibe, német húst megvenni. Jóétvágyat.
Ja nem, mert most azt mondod majd, hogy te háztájit eszel. Oké. De a lakosság 90%-a attól még boltból veszi meg a húst. Próbálj már meg néha a más fejével is gondolkodni.
Válasz rtamas1976 #131949. hozzászólására“Tesem valami mellet állsz, hanem valami ellen!”
Ez rád legalàbb annyira igaz! Egész nap fikázol valamit, közben meg egy egy jó szót nem írsz arról amit elvileg támogatsz. Na jó néha, de százból egy. A többi sima szitkozódás.
Válasz rtamas1976 #131954. hozzászólásáraLátod Tamás már megint nem gondoltad végig. Én sehol se mondtam hogy nem csinálsz ezt vagy azt. Én azt írtam hogy én miket csinálok. Mi az a balosság ami sugárzik az írásomból? Te ugye MHM es vagy ugye az jobb oldali? Mondj már egy olyan dolgot amivel a MHM meg van elégedve. Amit a Fidesz tett és a Mihazánk azt mondta ez jó.
Válasz Koczka József #131950. hozzászólásáraA felégem az összes fellépő ruhát ingyen varja készíti. Van fellépésük mikor 30an szerepelnek!
Ja és most is fellépésük van!
Lassan jönnek haza.
Szép estét!
Válasz Koczka József #131950. hozzászólásáraGondolod én nemteszek semmit a településért, vagy például egy kulúrális egyesületért?
Képzeld el teszek. A feleségem és a fiam bennevan egy ilyen egyesületben.
Amivel tudom támogatom, szállításban, szervezésben , építésben résztveszek.
Teljesen ingyen és a családom is.
Vagy bárkit a gazdatársaim közzül felhívhatsz milyen ember vagyok!
A balosságod pedig sugárzik az írásaidból.
De ezzel semmi baj. Téged így szeretünk.
Engem is megvádolnak azzal ,hogy fideszes vagyok. Nem én jobboldali érzelmű vagyok.
És vannak dolgok amiben igaza van a fidesznek.
Még balról sugárzik a mindenszarizmus.
Soha egy szó elnem hangzik a szátokból , hogy valami jó, csak az,hogy minden szar.
Én nemtudnák így élni.
Egy jóhangulatú vidám ember vagyok.
És azis akarok maradni.
Nemvagyok vállalkozó, mert megtudom oldani, hogy nelegyek az.
Dolgozni azért járok mert azt csinálhatom amit szertek és élvezem.
Megtudnák élni a munkahely nélkül is.
De hátha a gyerekemnek könnyebblessz mint nekemvolt!
Mert csupaszseggel, adósággal indítottam az életem.
De soha nempanaszkodtam.
Válasz rtamas1976 #131949. hozzászólásáraMost először olvasd el mit írtál-pont amiről beszéltem ,egy szemellenzős bigott mantrázása . Pont ezért soha nem leszek egy párt és vallás követője se,mert hülyét csinálnak az emberből úgy hogy észre se veszi.
Sőt még boldogan tapsolnak is hozzá,nem is értem hogy egy embert miként lehet ennyire manipulálni (itt nem rólad van szó ,hanem minden olyan emberről aki vakon megy egy párt után,legyen az bármilyen párt)
Én a realista ember vagyok és azt látom,hogy a fidesznek mennie kell minden áron, mivel akármi is lesz utánna rosszabb biztos nem lesz.Azzal hogy ismételgetitek a kormány médiát az még nem jelenti azt,hogy majd szar lesz az új kormány (persze csak ha nyer,és az még odébb van)
Mondj egy olyan pártot ami nyerhet a választásokon a fidesz ellen,ne gondolkozz feleslegesen ,mert nincs másik.
Az MHM tiszta becsületes emberekből áll?Az ő követői a becsületesség mintapéldái?
A képre reagálva. Csak képeket tudtok berakni,többre nem vagytok képesek?
Az igaz,hogy nem akarnak és nem is maradnak az országban a migrik. De attól,hogy ti nem tudtok róla azért elég sok bejön a mindentől is megvéd bennünket kerítésen. Románia felől meg mégtöbb,tudod kell valami O.V. ingujjába ha egyszer vége a "háborús vészhelyzetnek" Mi a szarra fog hivatkozni,hogy maradjon a rendeleti kormányzás ha már migri se lessz?
Válasz hashtag #131948. hozzászólásáraÉrtem én!
Áldozatok.
Voltak szénbányák is, azokat is bezárták.
Vájár sem kell. Ők is áldozatok.
Ittvan most a járvány, bezárják a telepeket.
Nemkell állatgondozó. sajnos áldozatok.
Sajnos nincsmit tenni.
A húsboltban elveszítette a munkáját 3 ember. Több ezer viszont olcsóbban tud vásárolni. Áldozatok.
Válasz rtamas1976 #131945. hozzászólásáraLátod Tamás ez a baj ha nem gondolkozol. Te honnan veszed hogy én baloldali vagyok vagy voltam? Honnan veszed hogy én lapítottam? Nem tudod hogy ki vagyok vagy hogy mit tettem másokért vagy a gazda társakért esetleg a településemért, óvoda vagy iskoláért. De ellenben veled én tudom hogy te ki vagy te többet termelsz mint én jobban csinálod mint én ezt a mezőgazdaságot legalábbis az irásaidból ezt lehet kiolvasni, még is én vagyok 1993 óta egyénivállalkozo én merem vállalni minden döntésem következményét nem dolgozok alkalmazottként hogy legyen mire támaszkodni mert nem merek önálló lenni. Ja és sok helyen meg találni hogy én Kisgazda párt tagja voltam sokáig. És lennék ma is de ma már az a párt a múlté. Ja és nem mellesleg 40 ha föld itt vagy ott nem mindegy.
Válasz máris szomszéd #131947. hozzászólásáraA tisza egy komcsi gyűjtőpárt!
Sohatöbbé komcsikat!
Tesem valami mellet állsz, hanem valami ellen!
Ez rohadtnagy külömbség!
Ha a tisza becsületes jóérzésű emberekből állna rohadjakmeg ha nem rászavaznák!
De a vezér is NER lovagvolt és hazudik reggel délben meg este!
Így nemtámogatom, sőtt amit tudok megteszek ellene!
Ha annyira kívánod adjaneked a Jóisten, hogy nyerjenek!
Válasz rtamas1976 #131946. hozzászólásáraMiért szerinted egy húsbolt meg tud élni 10% árrésből? Nem haszonról van szó, hanem árrésről, tehát ha megvette 1000 forintért, akkor azt 1100 ért teheti ki a pultba. Ebbe bele kell férni a szállításnak, hűtésnek, rezsinek, fizetéseknek, meg még ugye maradnia is kéne valaminek, különben mi a francot kinlódjon az egésszel.
Válasz rtamas1976 #131945. hozzászólásáraHonnan veszed a 4 év szívást ha a Tisza nyer,van múltbéli tapasztalatod? Vagy esetleg nálad van a delorean második példánya?
Bírom az ilyen mantrát.
Mind azt mondjátok a mostaniak már loptak eleget ezért nem kell másik aki még éhes. Hidd el evés közben jön meg az étvágy,és a NER-nek megjött az étvágya rendesen.
Akármilyen új kormány új vezetéssel nem tud pikk-pakk kiépíteni egy új rendszert a lopásra,így nem is tud annyit ellopni.Persze ha 15 évig marad hatalmon akkor már tudnak csinálni érdekes dolgokat,csak nézz szét a világban.
Válasz Csókkirály #131944. hozzászólásáraSokkaljobb a drága élemiszer mint az olcsó?
Azon miértnem gondolkodsz el, hogy egy szegénycsalád mennyivel több élelmiszert tud megvásárolni a kis keresetükből?
Mert ugye van egy ilyen oldala is az árrésstopnak!
Milliós fizetésű ember is ugyanannyiért kapja a húst mint a csóró éhbérért dolgozó.
Vagy nem?
Válasz Koczka József #131943. hozzászólásáraLegalább akkora bűnötök van nektek mint a kormánynak!
Minden tőletektellöt megtettetek,hogy ekkora szarba legyen ez az ország mint amiben van!
A tisza a baloldal gyűjtőpártja.
Mivel minden baloldali ember aki a dkból és mszpből kiábrándult megtalàlható a tiszában vagy támogatja!
Így nemcsoda, hogy útálja minden jóérzésű jobboldali ember.
Az kétségtelen , hogy elévülhetetlen érdeme van a fidesznek ebben a szarban is!
Amíg nemvolt egy hangember aki elkezdett kiabálni addig lapítottatok minaz a bizonyos a fűben!
Megérdemelnétek 4év tiszadk kormányt!
Csak az a baj, hogy mi is szívnánk.
Mint minden rendes komcsikormány alatt!
Utána garantálnám a jobboldali3/4et.
Nembírom megérteni mi jót talátatok a komcsi kormányok alatt? Én csak a szívásra a megszorításra, és a bizonytalanságra emlékszem.
Ami összeköt titeket az ov gyűlölete és a pénzéségetek! Eztartaja össze a dákót és a tiszát! A világon semmi más.
Válasz rtamas1976 #131941. hozzászólásáraGratulálok. Itt marakodunk miközben a Fidesz padlássöprést végez és magyar emberek ezrei veszítik el a munkájukat, megélhetésüket a kormány gazdaságpolitikája miatt. Neked csak gratulálni tudok. Védjek csak a Fideszt. Gratulálok.
Hogy süllyedhetsz ennyire mélyre, hogy a magyar családok kárán örvedezve tapsikolsz az árrésstopnak, miközben magyar családok válnak földönfutóvá?
Válasz d-032a #131939. hozzászólásáraMicsoda szerencse hogy itt vagy nekünk te aki tisztán lát. Aki elhiszi hogy egy egy éves párt tette tönkre az országot és hogy képes volt felfügesztetni megalakulása előtt két évvel az uniós támogatásokat. Hogy nem a Fidesz elmúlt 15 éve a felelős a kialakult helyzetért hogy ha valaki azt mondja hogy a Fideszt le váltani csak a Tisza képes akkor az már párt tag. Hogy az egészségügy vagy az oktatás le pusztítása is a Tisza bűne. Hogy a Magyar Nemzeti Bankban bármi történhetett Orbán Viktor tudta nélkül. Mesélj még mester mennyire vagyunk buták?
Válasz Csókkirály #131937. hozzászólásáraTe figyu már!
Mielőtt bevezették az árrésstoppot azért verted a nyálad mert ez a piszkos kormánymiatt elviselhetetlen az élelmiszerek ára! Akkor mitakartok??? Döntsétek már el!!!
Ha vanrajta sapka azért?
Ha nincs akkor azért?
Mitszólnál ha bejönnél a kocsmába és se szó, se beszéd, orbavágnálak? Úgyis belémfogysz kötni!
Így megelőzendő a kötekedést!
Mónika, szerintem ezt igényli!!!
"- A 7-es cikkellyel egész Magyarország ellen szavaztam. Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor ellen, hanem az egész ország ellen." - mondta sajtótájékoztatóján Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője.
Tudtommal, a magyarok országa Magyarország.
Ha valaki Magyarország ellen szavaz, akkor a magyarok ellen szavaz.
Ha valakinek Magyarországgal van baja, akkor a magyarokkal van baja.
Manfredss Wéreb, ugyanis NEM azt mondta, hogy Orbán és a fidesz ellen szavazott, és ahoz NEM azt tette hozzá, hogy NEM Magyarország ellen szavazott.
Tudom, hogy a ballibsi, patriotizmus ellenes globálfelforgatók egyik leghatékonyabb terepe, és fegyverneme, az országoknak, és államoknak, illletve azok törvényesen megválasztott kormányainak, és a lakosságnak, a népnek, az egymásról való le-, és szétválasztása, és egymással ellenségként történő szembeállítása.
Ez a "projekt", Magyarországon 15 éve kudarcot vallott. Frédiék erre már rég rájöttek, és ezért hoznak olyan intézkedéseket, amelyekkel Magyarország lakosságának az életszínvonalcsökkentésén keresztül próbálnak kormányváltást kierőszakolni. A múltkor Dollár Kinguci is ezt nyugtázta.(Hamár, normál, békés választásokon nem megy.) (Azáldójátneki!)
Te viszont, kitartóan még mindig próbálkozol vele.
Mintha nem akarnád észrevenni, hogy az Idő már továbbhaladt, és nem kicsit amatőrség, az ilyen újabb: "Sorosh, csak egy egyszerű nyugdíjas"-típusú hülyéneknézés.
Utolsósorban, aktívan hozzájárulhatnál eltűnésemhez a jótékony feledés homályába, azáltal hogy kissé magasabbra teszed az emberi értelem nívóját a politika/közélet témakörében is. Persze, lehet, hogy az én hibám, hogy legalább belőled kinézném, és tőled elvártam volna. (csókkirály/kocka/miahaszna stb pártársaidtól, természetesen nem.)
Tőlem, persze elvárható lenne, hogy szónélkül hagyjam, és végleg lépjek le.
2.) Az ukránok legalább megpróbálták???
De ott is a vezetők túlnyomó részben hit és fajtársak voltak.
Meg is lett az eredménye egy csodálatosan prosperáló, demokratikus és gazdag ország.
Ja nem is.
Egy őskáosz lett és ilyen helyen lehet a zavarosban halászgatni, mint 1944 ben a náciknak eladni a hit és fajtársakat a konc reményében az ilyeneknek.
Válasz hashtag #131925. hozzászólásáraHát a magadfélékkel lehet nincs!
Sőtt a tiszásokkal sincs.
De a magamféle szélsőségesen szuverenista önálóan gondolkodó magyarokkal van!
Te beengednéd a migránsokat?
Ha be akkor tevagy az embere!
Ha nem akkor teis olyan fasisztavagy mint én!
Te szeretnéd az unióban ukrajnát?
De sok ilyen van.
Válasz Csókkirály #131916. hozzászólásáraMiért nem visz ételt a gazdád ezeknek az éhező gyerekeknek?A nyári nagy felbuzdulásotokból hány gyermekotthon fürdőt újítottatok fel?Ne keverd ide az egyházi ünnepet! Anélkül is tehetnétek valamit,az ígérgetésen kívül! Hogy áll a 15 ezer lakás? Hol vannak a telkek? Terv dokumentáció van? Pályázat hogy áll? Vagy a gazdád egy lapáttal felépíti őket?
Megy a köpködés Brüsszelre.
Egy dolgot tegyünk tisztába, Magyarország ellen a kötelezettségi eljárást nem EU parlament indította hanem az Europai tanács és az Europai bizottság. Halkan jegyzem meg, hogy az Europa tanácsban a 27 ország államfője van jelen.
A Manfred inkább a pedofil sátánista szekta képviselője és szekértolója, mint amint írtad, hogy az "európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő európai néppárt elnöke.
Ő úgy keresztény és demokrata, a főnökével Ursulával együtt, mint ahogy Én bantu néger vagyok!!!
Válasz mihaszna #131911. hozzászólásáraVannak itt páran akik csak arra képesek,hogy ugyanazt a mantrát hajtogassák,pont mint amikor a tű felakadt a lemezjátszón és azt hiszik ők a fasza csávók és ez most nem csókkirályról van szó - ő egy másik eset.
Ők már eldöntötték,hogy ha a Tisza nyer akkor itt vége mindennek csak szarabb lehet mint most, a bigottságuk nem enged nekik más opciót.
Akinek nem inge nem veszi magára.
Válasz Csókkirály #131916. hozzászólásáraAzért nektek is volna mitől tartani hamár 10parancsolat! Az imádat tárgya.
Hazugságok.
Faragott isten imádat. A loásban te is résztvettél.
Vanmég csak nincs időm foglalkozni veled!
Válasz rtamas1976 #131907. hozzászólásáraVajon legalább Krisztus kereszthalálának utáni első napon, a feltámadás ünnepére készülve elgondolkodik-e a hatvanpusztai elmélkedő sétányon a sonkafőzés és mise között Orbán Viktor, hogy mit tett 15 év alatt az országgal?
Vajon eszébe jut-e a 13 milliárdos uradalmi birtokon, a 650 milliárdos bankrablás árnyékában, az egymillió létminimum alatt élő nyugdíjas honfitársunk, vagy a több százezer mélyszegélységben élő gyermek, akiknek nem kerül húsvéti étel az asztalára, vagy a gyermekvédelemben élők, akikre kevesebb, mint 1200 forint jut naponta?
Vajon eszébe jut-e?
- a VII. parancsolat: Ne lopj!, vagy
- a VIII. parancsolat: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!, vagy
- a X. parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!
Tudjuk, hogy az éjszaka mindig pirkadat előtt a legsötétebb. A hatalom mindig a bukás előtt a leggonoszabb. Hisszük, hogy a kereszthalált a feltámadás követi.
És igen, érezzük, hogy hazánk is feltámadás előtt áll. Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a Húsvét reményteli üzenetét.
Válasz Ohaza63 #131891. hozzászólására"Nem tudom Te hol éltél az elmúlt 20 évben, de a Vona olyan messze került a Jobbik örökségétől, mint Makó Jeruzsálemtől."
Ez most jó vagy rossz?
Mert ugye állítólag azok össze borultak Gyurcsánynyal...akkor biztos jó (mármint az hogy messze került a jobbik örögségétől), másrészt a Jobbik a legjobb párt az országba (de akkor meg rosz hogy messzire került a Jobbiktól)
Tehát?
Akkor most mi a jó?
Vagy használjuk itt is azt az Orbán féle kétfelé beszélést amit a Fidesz már 15 éve csinál?
Hogy így is rossz úgy is rosz mindegy hogy mi. Csak rosz lehet mert Vona.
135963 hozzászólás
Válasz rtamas1976 #131942. hozzászólásáraOszt Orbán milyen kombájnból dobat ránk kézigránátot?
Békéset, áldottat, boldogat mindenkinek!
Válasz hashtag #131948. hozzászólásáraEgyes kereskedők nem hogy a 10, hanem a 100%-os árrésből sem tudnak megélni. Meg eleve a magyar kereskedői mentalitás miről szól? Megveszik 600-ért akkor megfogják venni 700-ért is és így tornázták szépen feljebb és feljebb az árakat még akkor is amikor azt semmi nem indokolta. Amikor sem az üzemanyagárak sem az alapanyagárak nem emelkedtek. A pékek is feszt azt játszották ha tonnánként 100 ft-ot emelkedett a búza felvásárlási ára ők már rinyáltak hogy jajj emelni fognak, persze amikor lement a búza ára akkor valahogy elfelejtettek árat csökkenteni, akkor szépen kussba voltak. A kereskedők kapzsiságának már éppen ideje volt gátat szabni. Ha meg nem megy a bolt akkor be kell zárni. Ami nem megy azt nem kell erőltetni. Magyarországon a pénzügyi kultúra amúgyis a béka segge alatt van. Nem egy ismerősöm van akinek volt egy kis pénze öröklés vagy egyéb útján aztán vállalkozni akart. A legtöbb nyitott valami étkezdét vagy valamilyen boltot amibe beletolták minden pénzüket aztán pár hónap múlva csődbe mentek és lett egy csomó adósságuk. Én ha már üzletet nyitnék akkor az csakis dohánybolt lenne, ott még az a veszély sem áll fent hogy megromlik az áru, meg cigire még a legnagyobb szegénységben is telik az embereknek. Csak hát dohányboltot ugye nem nyithat akárki, az túl jó üzlet ahhoz hogy az olyan átlagemberek nyithassanak akik nincsenek benne valaki seggében.
Válasz máris szomszéd #131959. hozzászólásáraValami qrva jó fajta vizet isztok ti ott.
Nagyon remélem lesz ebből valami,nem vagyok MHM-es de szurkolok nekik.
Bízok benne a java még csak ezután jön,jól fel lehet építve a történet nyílvánosságra hozatala.
Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a ner válasza erre. Felgyűrhetik a gatyát Toroczkai nem Magyar Péter.
Válasz rtamas1976 #131951. hozzászólásáraIgazad van, zárjàk is be a húsboltot. Miaza 3 ember. Majd elmégy a lidibe, német húst megvenni. Jóétvágyat.
Ja nem, mert most azt mondod majd, hogy te háztájit eszel. Oké. De a lakosság 90%-a attól még boltból veszi meg a húst. Próbálj már meg néha a más fejével is gondolkodni.
Válasz rtamas1976 #131949. hozzászólására“Tesem valami mellet állsz, hanem valami ellen!”
Ez rád legalàbb annyira igaz! Egész nap fikázol valamit, közben meg egy egy jó szót nem írsz arról amit elvileg támogatsz. Na jó néha, de százból egy. A többi sima szitkozódás.
Válasz rtamas1976 #131954. hozzászólásáraLátod Tamás már megint nem gondoltad végig. Én sehol se mondtam hogy nem csinálsz ezt vagy azt. Én azt írtam hogy én miket csinálok. Mi az a balosság ami sugárzik az írásomból? Te ugye MHM es vagy ugye az jobb oldali? Mondj már egy olyan dolgot amivel a MHM meg van elégedve. Amit a Fidesz tett és a Mihazánk azt mondta ez jó.
Válasz Koczka József #131950. hozzászólásáraA felégem az összes fellépő ruhát ingyen varja készíti. Van fellépésük mikor 30an szerepelnek!
Ja és most is fellépésük van!
Lassan jönnek haza.
Szép estét!
Válasz Koczka József #131950. hozzászólásáraGondolod én nemteszek semmit a településért, vagy például egy kulúrális egyesületért?
Képzeld el teszek. A feleségem és a fiam bennevan egy ilyen egyesületben.
Amivel tudom támogatom, szállításban, szervezésben , építésben résztveszek.
Teljesen ingyen és a családom is.
Vagy bárkit a gazdatársaim közzül felhívhatsz milyen ember vagyok!
A balosságod pedig sugárzik az írásaidból.
De ezzel semmi baj. Téged így szeretünk.
Engem is megvádolnak azzal ,hogy fideszes vagyok. Nem én jobboldali érzelmű vagyok.
És vannak dolgok amiben igaza van a fidesznek.
Még balról sugárzik a mindenszarizmus.
Soha egy szó elnem hangzik a szátokból , hogy valami jó, csak az,hogy minden szar.
Én nemtudnák így élni.
Egy jóhangulatú vidám ember vagyok.
És azis akarok maradni.
Nemvagyok vállalkozó, mert megtudom oldani, hogy nelegyek az.
Dolgozni azért járok mert azt csinálhatom amit szertek és élvezem.
Megtudnák élni a munkahely nélkül is.
De hátha a gyerekemnek könnyebblessz mint nekemvolt!
Mert csupaszseggel, adósággal indítottam az életem.
De soha nempanaszkodtam.
Válasz rtamas1976 #131949. hozzászólásáraMost először olvasd el mit írtál-pont amiről beszéltem ,egy szemellenzős bigott mantrázása . Pont ezért soha nem leszek egy párt és vallás követője se,mert hülyét csinálnak az emberből úgy hogy észre se veszi.
Sőt még boldogan tapsolnak is hozzá,nem is értem hogy egy embert miként lehet ennyire manipulálni (itt nem rólad van szó ,hanem minden olyan emberről aki vakon megy egy párt után,legyen az bármilyen párt)
Én a realista ember vagyok és azt látom,hogy a fidesznek mennie kell minden áron, mivel akármi is lesz utánna rosszabb biztos nem lesz.Azzal hogy ismételgetitek a kormány médiát az még nem jelenti azt,hogy majd szar lesz az új kormány (persze csak ha nyer,és az még odébb van)
Mondj egy olyan pártot ami nyerhet a választásokon a fidesz ellen,ne gondolkozz feleslegesen ,mert nincs másik.
Az MHM tiszta becsületes emberekből áll?Az ő követői a becsületesség mintapéldái?
A képre reagálva. Csak képeket tudtok berakni,többre nem vagytok képesek?
Az igaz,hogy nem akarnak és nem is maradnak az országban a migrik. De attól,hogy ti nem tudtok róla azért elég sok bejön a mindentől is megvéd bennünket kerítésen. Románia felől meg mégtöbb,tudod kell valami O.V. ingujjába ha egyszer vége a "háborús vészhelyzetnek" Mi a szarra fog hivatkozni,hogy maradjon a rendeleti kormányzás ha már migri se lessz?
Válasz Sanyiii70 #131896. hozzászólásáraNe is mondd. Elkövettem azt a hibát, hogy reagáltam az agymenésére. De lehet, hogy az olvasás volt a hiba.
Válasz hashtag #131948. hozzászólásáraÉrtem én!
Áldozatok.
Voltak szénbányák is, azokat is bezárták.
Vájár sem kell. Ők is áldozatok.
Ittvan most a járvány, bezárják a telepeket.
Nemkell állatgondozó. sajnos áldozatok.
Sajnos nincsmit tenni.
A húsboltban elveszítette a munkáját 3 ember. Több ezer viszont olcsóbban tud vásárolni. Áldozatok.
Válasz rtamas1976 #131945. hozzászólásáraLátod Tamás ez a baj ha nem gondolkozol. Te honnan veszed hogy én baloldali vagyok vagy voltam? Honnan veszed hogy én lapítottam? Nem tudod hogy ki vagyok vagy hogy mit tettem másokért vagy a gazda társakért esetleg a településemért, óvoda vagy iskoláért. De ellenben veled én tudom hogy te ki vagy te többet termelsz mint én jobban csinálod mint én ezt a mezőgazdaságot legalábbis az irásaidból ezt lehet kiolvasni, még is én vagyok 1993 óta egyénivállalkozo én merem vállalni minden döntésem következményét nem dolgozok alkalmazottként hogy legyen mire támaszkodni mert nem merek önálló lenni. Ja és sok helyen meg találni hogy én Kisgazda párt tagja voltam sokáig. És lennék ma is de ma már az a párt a múlté. Ja és nem mellesleg 40 ha föld itt vagy ott nem mindegy.
Válasz máris szomszéd #131947. hozzászólásáraA tisza egy komcsi gyűjtőpárt!
Sohatöbbé komcsikat!
Tesem valami mellet állsz, hanem valami ellen!
Ez rohadtnagy külömbség!
Ha a tisza becsületes jóérzésű emberekből állna rohadjakmeg ha nem rászavaznák!
De a vezér is NER lovagvolt és hazudik reggel délben meg este!
Így nemtámogatom, sőtt amit tudok megteszek ellene!
Ha annyira kívánod adjaneked a Jóisten, hogy nyerjenek!
Válasz rtamas1976 #131946. hozzászólásáraMiért szerinted egy húsbolt meg tud élni 10% árrésből? Nem haszonról van szó, hanem árrésről, tehát ha megvette 1000 forintért, akkor azt 1100 ért teheti ki a pultba. Ebbe bele kell férni a szállításnak, hűtésnek, rezsinek, fizetéseknek, meg még ugye maradnia is kéne valaminek, különben mi a francot kinlódjon az egésszel.
Válasz rtamas1976 #131945. hozzászólásáraHonnan veszed a 4 év szívást ha a Tisza nyer,van múltbéli tapasztalatod? Vagy esetleg nálad van a delorean második példánya?
Bírom az ilyen mantrát.
Mind azt mondjátok a mostaniak már loptak eleget ezért nem kell másik aki még éhes. Hidd el evés közben jön meg az étvágy,és a NER-nek megjött az étvágya rendesen.
Akármilyen új kormány új vezetéssel nem tud pikk-pakk kiépíteni egy új rendszert a lopásra,így nem is tud annyit ellopni.Persze ha 15 évig marad hatalmon akkor már tudnak csinálni érdekes dolgokat,csak nézz szét a világban.
Válasz Csókkirály #131944. hozzászólásáraSokkaljobb a drága élemiszer mint az olcsó?
Azon miértnem gondolkodsz el, hogy egy szegénycsalád mennyivel több élelmiszert tud megvásárolni a kis keresetükből?
Mert ugye van egy ilyen oldala is az árrésstopnak!
Milliós fizetésű ember is ugyanannyiért kapja a húst mint a csóró éhbérért dolgozó.
Vagy nem?
Válasz Koczka József #131943. hozzászólásáraLegalább akkora bűnötök van nektek mint a kormánynak!
Minden tőletektellöt megtettetek,hogy ekkora szarba legyen ez az ország mint amiben van!
A tisza a baloldal gyűjtőpártja.
Mivel minden baloldali ember aki a dkból és mszpből kiábrándult megtalàlható a tiszában vagy támogatja!
Így nemcsoda, hogy útálja minden jóérzésű jobboldali ember.
Az kétségtelen , hogy elévülhetetlen érdeme van a fidesznek ebben a szarban is!
Amíg nemvolt egy hangember aki elkezdett kiabálni addig lapítottatok minaz a bizonyos a fűben!
Megérdemelnétek 4év tiszadk kormányt!
Csak az a baj, hogy mi is szívnánk.
Mint minden rendes komcsikormány alatt!
Utána garantálnám a jobboldali3/4et.
Nembírom megérteni mi jót talátatok a komcsi kormányok alatt? Én csak a szívásra a megszorításra, és a bizonytalanságra emlékszem.
Ami összeköt titeket az ov gyűlölete és a pénzéségetek! Eztartaja össze a dákót és a tiszát! A világon semmi más.
Válasz rtamas1976 #131941. hozzászólásáraGratulálok. Itt marakodunk miközben a Fidesz padlássöprést végez és magyar emberek ezrei veszítik el a munkájukat, megélhetésüket a kormány gazdaságpolitikája miatt. Neked csak gratulálni tudok. Védjek csak a Fideszt. Gratulálok.
Hogy süllyedhetsz ennyire mélyre, hogy a magyar családok kárán örvedezve tapsikolsz az árrésstopnak, miközben magyar családok válnak földönfutóvá?
Válasz d-032a #131939. hozzászólásáraMicsoda szerencse hogy itt vagy nekünk te aki tisztán lát. Aki elhiszi hogy egy egy éves párt tette tönkre az országot és hogy képes volt felfügesztetni megalakulása előtt két évvel az uniós támogatásokat. Hogy nem a Fidesz elmúlt 15 éve a felelős a kialakult helyzetért hogy ha valaki azt mondja hogy a Fideszt le váltani csak a Tisza képes akkor az már párt tag. Hogy az egészségügy vagy az oktatás le pusztítása is a Tisza bűne. Hogy a Magyar Nemzeti Bankban bármi történhetett Orbán Viktor tudta nélkül. Mesélj még mester mennyire vagyunk buták?
Válasz Ohaza63 #131936. hozzászólásáraUniós kombájn!

Válasz Csókkirály #131937. hozzászólásáraTe figyu már!

Mielőtt bevezették az árrésstoppot azért verted a nyálad mert ez a piszkos kormánymiatt elviselhetetlen az élelmiszerek ára! Akkor mitakartok??? Döntsétek már el!!!
Ha vanrajta sapka azért?
Ha nincs akkor azért?
Mitszólnál ha bejönnél a kocsmába és se szó, se beszéd, orbavágnálak? Úgyis belémfogysz kötni!
Így megelőzendő a kötekedést!
Mónika, szerintem ezt igényli!!!
Zseniális hasonlat
A hazaszeretet fogalma új értelmet nyert Magyarországon 2010 után.
hazaszeretet = hazavinni a javakat
https://www.youtube.com/watch?v=96cWxQcXadY
Válasz hashtag #131925. hozzászólására"A magyarokkal nincs baja. Vagy mondott ilyet?"
Mondott!
"- A 7-es cikkellyel egész Magyarország ellen szavaztam. Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor ellen, hanem az egész ország ellen." - mondta sajtótájékoztatóján Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője.
Tudtommal, a magyarok országa Magyarország.
Ha valaki Magyarország ellen szavaz, akkor a magyarok ellen szavaz.
Ha valakinek Magyarországgal van baja, akkor a magyarokkal van baja.
Manfredss Wéreb, ugyanis NEM azt mondta, hogy Orbán és a fidesz ellen szavazott, és ahoz NEM azt tette hozzá, hogy NEM Magyarország ellen szavazott.
Tudom, hogy a ballibsi, patriotizmus ellenes globálfelforgatók egyik leghatékonyabb terepe, és fegyverneme, az országoknak, és államoknak, illletve azok törvényesen megválasztott kormányainak, és a lakosságnak, a népnek, az egymásról való le-, és szétválasztása, és egymással ellenségként történő szembeállítása.
Ez a "projekt", Magyarországon 15 éve kudarcot vallott. Frédiék erre már rég rájöttek, és ezért hoznak olyan intézkedéseket, amelyekkel Magyarország lakosságának az életszínvonalcsökkentésén keresztül próbálnak kormányváltást kierőszakolni. A múltkor Dollár Kinguci is ezt nyugtázta.(Hamár, normál, békés választásokon nem megy.) (Azáldójátneki!)
Te viszont, kitartóan még mindig próbálkozol vele.
Mintha nem akarnád észrevenni, hogy az Idő már továbbhaladt, és nem kicsit amatőrség, az ilyen újabb: "Sorosh, csak egy egyszerű nyugdíjas"-típusú hülyéneknézés.
Utolsósorban, aktívan hozzájárulhatnál eltűnésemhez a jótékony feledés homályába, azáltal hogy kissé magasabbra teszed az emberi értelem nívóját a politika/közélet témakörében is. Persze, lehet, hogy az én hibám, hogy legalább belőled kinézném, és tőled elvártam volna. (csókkirály/kocka/miahaszna stb pártársaidtól, természetesen nem.)
Tőlem, persze elvárható lenne, hogy szónélkül hagyjam, és végleg lépjek le.
Válasz rtamas1976 #131935. hozzászólásáraEzt arra hogy ki akarta be engedni Ukrajnát.
Magyarország 2025

A Jó Isten segítse meg a magyar családokat és a magyar állattartókat ezekben a baljós időkben, amikor a magyar kormány padlássöprést végez!
Készült a Magyar Kormány támogatásával!
Üdv Emberek!

Két videó a parazitáról.
1.) Szaros Gyurka bátyátok már 1989 ben, mint a döglégy a Szovjetúnió felett repkedett és bölcselkedett.
Már várta a szétesést és a szabadrablás lehetőségét.
Gondolom a szovjet blankolt elvtársakkal, már akkor megegyezett mindenben konc ügyben.
https://www.tiktok.com/@fikciovagyvalosag/video/7494891792207219990?_r=1&_t=ZN-8vesrdYgMVC
2.) Az ukránok legalább megpróbálták???
De ott is a vezetők túlnyomó részben hit és fajtársak voltak.
Meg is lett az eredménye egy csodálatosan prosperáló, demokratikus és gazdag ország.
Ja nem is.
Egy őskáosz lett és ilyen helyen lehet a zavarosban halászgatni, mint 1944 ben a náciknak eladni a hit és fajtársakat a konc reményében az ilyeneknek.
https://www.tiktok.com/@fikciovagyvalosag/video/7494720219206765846?_r=1&_t=ZN-8veqLQ6CTAs
Válasz Koczka József #131934. hozzászólásáraEzt nemértem!
Válasz rtamas1976 #131931. hozzászólásáraTöbbek között Orbán Viktor miniszterelnök
Válasz Ohaza63 #131927. hozzászólásáraA náciknál is csak megtűrt szolganép lettünkvolna!
De nemadták fel a tervüket!
Csodaszép!
Válasz medikus #131929. hozzászólásáraHátba kell vágni a lapáttal a majmot!
A gyermekothonok és a lakások ottvannak az 50nemfelújított kórház mellett!
Válasz hashtag #131925. hozzászólásáraHát a magadfélékkel lehet nincs!

Sőtt a tiszásokkal sincs.
De a magamféle szélsőségesen szuverenista önálóan gondolkodó magyarokkal van!
Te beengednéd a migránsokat?
Ha be akkor tevagy az embere!
Ha nem akkor teis olyan fasisztavagy mint én!
Te szeretnéd az unióban ukrajnát?
De sok ilyen van.
Válasz vitezkaroly1 #131928. hozzászólásáraNem lesz abból semmi,az miatt nem kell aggódni!
Válasz Csókkirály #131916. hozzászólásáraMiért nem visz ételt a gazdád ezeknek az éhező gyerekeknek?A nyári nagy felbuzdulásotokból hány gyermekotthon fürdőt újítottatok fel?Ne keverd ide az egyházi ünnepet! Anélkül is tehetnétek valamit,az ígérgetésen kívül! Hogy áll a 15 ezer lakás? Hol vannak a telkek? Terv dokumentáció van? Pályázat hogy áll? Vagy a gazdád egy lapáttal felépíti őket?

Megy a köpködés Brüsszelre.
Egy dolgot tegyünk tisztába, Magyarország ellen a kötelezettségi eljárást nem EU parlament indította hanem az Europai tanács és az Europai bizottság. Halkan jegyzem meg, hogy az Europa tanácsban a 27 ország államfője van jelen.
Válasz hashtag #131921. hozzászólásáraÜdv!
A Manfred inkább a pedofil sátánista szekta képviselője és szekértolója, mint amint írtad, hogy az "európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő európai néppárt elnöke.
Ő úgy keresztény és demokrata, a főnökével Ursulával együtt, mint ahogy Én bantu néger vagyok!!!
Válasz pattersonolivia777 #131918. hozzászólásáraEltévedtél bimbó!

Válasz rtamas1976 #131922. hozzászólásáraA magyarokkal nincs baja. Vagy mondott ilyet?
Válasz hashtag #131921. hozzászólásáraEgyenlőre ne ő , hanem a magyar választók szabják meg ki a minszterelnök!
Válasz mihaszna #131911. hozzászólásáraVannak itt páran akik csak arra képesek,hogy ugyanazt a mantrát hajtogassák,pont mint amikor a tű felakadt a lemezjátszón és azt hiszik ők a fasza csávók és ez most nem csókkirályról van szó - ő egy másik eset.
Ők már eldöntötték,hogy ha a Tisza nyer akkor itt vége mindennek csak szarabb lehet mint most, a bigottságuk nem enged nekik más opciót.
Akinek nem inge nem veszi magára.
Válasz hashtag #131921. hozzászólásáraAzzal a tetű hungarofób majommal igen!
Válasz rtamas1976 #131919. hozzászólásáraAz európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő európai néppárt elnökével mutatkozni, mégiscsak botrány.
Válasz Csókkirály #131916. hozzászólásáraÖsszekeverted a dolgokat!
Ha tilesztek akkor nem feltámadás lessz, hanem armageddon!
Rohadt nagy külömbség!
Válasz Csókkirály #131916. hozzászólásáraAzért nektek is volna mitől tartani hamár 10parancsolat! Az imádat tárgya.

A loásban te is résztvettél.

Hazugságok.
Faragott isten imádat.
Vanmég csak nincs időm foglalkozni veled!
Moderálási elveink miatt törölve: 2025-04-22 07:16:39
Moderálási elveink miatt törölve: 2025-04-22 07:17:11
Válasz rtamas1976 #131907. hozzászólásáraVajon legalább Krisztus kereszthalálának utáni első napon, a feltámadás ünnepére készülve elgondolkodik-e a hatvanpusztai elmélkedő sétányon a sonkafőzés és mise között Orbán Viktor, hogy mit tett 15 év alatt az országgal?
Vajon eszébe jut-e a 13 milliárdos uradalmi birtokon, a 650 milliárdos bankrablás árnyékában, az egymillió létminimum alatt élő nyugdíjas honfitársunk, vagy a több százezer mélyszegélységben élő gyermek, akiknek nem kerül húsvéti étel az asztalára, vagy a gyermekvédelemben élők, akikre kevesebb, mint 1200 forint jut naponta?
Vajon eszébe jut-e?
- a VII. parancsolat: Ne lopj!, vagy
- a VIII. parancsolat: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!, vagy
- a X. parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!
Tudjuk, hogy az éjszaka mindig pirkadat előtt a legsötétebb. A hatalom mindig a bukás előtt a leggonoszabb. Hisszük, hogy a kereszthalált a feltámadás követi.
És igen, érezzük, hogy hazánk is feltámadás előtt áll. Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a Húsvét reményteli üzenetét.
Válasz mihaszna #131911. hozzászólására
Tessék!