Dunántúl, balaton környéke, akad pár tábla meg táblán belüli agyagos rész, de vályog, meg lösz talaj zömében, nem mind jó termőképességű, egy része sülevényes, ami meg jó lenne kukoricának az nagyon vadkáros,-ott most 3 éve búza repce, forgó-de összeségben nem rossz.
Hol dolgoztok ti??? Nem semmi talajaitok lehtnek!! Nálunk a RÁBA sajátmaga után is elég nehezen forgózza be a szántást!!! Néha még a 3 ik is elökerül!! 5 fejes ekét te csak a közúti közlekedéshez akasztanál föl!! Egyébként igazad van mert egy közkedvelt és bevált gép ként ismerik mifelénk is.. De csak és kizárólag kiegészitö munkákra!!!
6910-es John Deere egy igen jó a közepes szériába.
Nekem ilyen van. Most már 10.000 üó val. 9000 óránál lett benne cserélve a BCU panel az ülés mellett jobbra a burkolat mögött, és nem kellett volna de ki lett még cserélve a sebesség váltó kis elektromos motorja is, az (ima könyv) azt mondta rá a kereskedő, mert kb akkora.
ez így durván már nem emlékszem de több 1000 eurós mutatvány volt.
ebben a szezonban kicseréltem rajt a gázolaj szivattyút(tápszivattyút) 85.000 ft, és az előremenet mágnesretesze szállt el, három közül az egyik 24.000 ft.
Nagyon jó gép én azt mondom. Vetés, permetezés, műtrágyaszórás, és zöldsor. talaj munkát semmit nem csinálunk , csak szántok vele a Rábák után dűlőzéseket, 4 es, 5 ös ekével. 155 Le, 5 ös ekét 7-7,5 tel viszi ha kell a 27 cm, sekélyebben nem nagyon érzi meg. 23,24 cm-re már gazdaságosabb az 5-ös.
Hátul 520/85 elöl 480/75 szezonban tavasszal jun. közepéig művelőkerék.
Ha még bármi kérdés van, szívesen állok rendelkezésre.
Igy van az első 8100 JD trakik. 1 év után már mi szervizeltük valamint a 6000 szériából is volt 6 darab, meguntuk a játékot és a váltó olaját raktuk bele. A nagyok 13-15 ezer üz vel lettek eladva. Motorhoz hajtáslánchoz komolyabban nyúlni nem kellett (apró kopóalkatrészek) A kicsik 10ezer környékén lettek eladva a 6010 SE csak az 1-2 szinkronját cseréltük olyan 6 üz környékén. De mivel egy legó traki ezért pikk pakk meg volt.
Traktor jdre gondolsz?A 4955-ben az van,de a többi is ez kelene bele rakni(ez nem gázosodik)...Mert képzeljétek szlovákiából hozom a szervízeseket (a magyrokkal nem is vagyok hajlandó szóba állni,mert garantált lehúzás és egyszerűn egyik sem hajlandó maszekban dolgozni és a nyolcórájában amibe alkalmazzák nem fog ideérni csak ha lemegy a szezon) egy percre sem állnak meg,le a kalappal előttük...na velük beszélgettünk és azt mondták hogy ha 140-es olajat használ valaki az elsőkben akkor azt kétnaponta vagy hetente l
"légteleníteni kell" ,mert a túlnyomás miatt nyomja ki a szimeringet,így viszont évekig jó
köszönöm a tanácsot !
kétféle olajat is mondogatnak az egyik a hidraulika olaja a traktor jd a másik a hikomol-K közlekedési hajtómű olaj csak,hogy ki-ki melyiket?
A difibe mehet az előírt hajtómű oil....a lehajtás(elöl) váltó és hidraulika oil ! Ez vált be s ezzel megszűnt a szimering (probléma) ! Tapasztalatom alapján írtam !
segítséget szeretnék kérni, hogy hol tudnák a legolcsóbban traktor jd olajat venni egy 200 literes hordóval?
és még azt, hogy ti milyen olajat javasoltok a JD8220-as két bolygóművébe és a első difibe?
Válasz #11786. hozzászólásra
Hali! A 6170 R (vagy M ) 170 lovas.......
A kicsikről még nemnagyon hallottam. Ott még a 30-as széria fut. De ha lesz a 90 lovas szerintem 6090 lesz,ha lesz,mert az 5100M pl 100 ló. Lehet 6 ezerben az új szériában nem is lesz 100 ló alatt. Hodolits ha benéz,majd többet mond erről!
Válasz #11779. hozzászólásra
Meg győződj meg róla,hogy működik e a Papamaci által említett szivattyú!
Ez kétféleképpen működhet:
1.:ráadod a gyújtást és már akkor (így általában a prémium 6 hengeres 10-eseken)
2. :az irányváltót előre vagy hátramenetbe teszed,és indítózási helyzetben tartod a kulcsot.
Ha kikapcsolod a fülkeventillátort,akkor hallod,hogy zúg a tankban.
Ha ez működik,akkor indítás előtt kb 1 percig járatod s felnyomja a motorinát.
Ha nem működik (és nem kontakt baja van), akkor a legolcsóbb megoldás fölszerelni valahová a burkolat alá esztétikusan egy MTZ tápszivattyút.
A 6-ezresnek nincs külön szellőzője. De ha el van dugulva,akkor mikor dolgoztál vele,akkor fél tanknál kevesebb gázolajnál elfogyott volna az erő belőle....
Én inkább a szűrő előtti visszacsapó szelep hibájára,vagy hiányára gyanakszom. Vagy valahol a rendszerben van egy pici luk (résolajcsőnél is lehet). Ott levegőt kap és visszaejti. Ez szokott a legyakoribb hiba lenni. Ha most a hidegbe nem akarsz vele bajlódni,akkor mindíg teli tankkal állj le,és beindul bármikor.
Ha nincs kivezetés a tank tetején ! Akkor tanksapka ! A vákum visszaszívhatja a gázolajat ! De általános bibi a 12 voltos szivattyú a tankban. Néha csak kontakt probléma. De nem vészes lehet kapni vissza csapó szelepet az üzemanyag csőbe. Vagy kissé hosszabb cső (hurokba ) Így nem tud le folyni az olaj a szűrőházból.
Válasz #11779. hozzászólásra
Valószínűleg a tiéden is ott van ahol Man írta, vagy valahol a scv tömb mögött-fülke alatt kivezetve. ez egy vékony cső rajta egy kis henger alakú kütyü azt kell kitisztítani.
Ez benne a trükk hogy általában nem a tanksapkán van. Milyen típusú gép? Nekünk a 8000-en, a fülke hátulján van egy burkolat, ami mögött a vezérlő elektronika van, oda jön fel egy szellőző cső, amin van egy szűrő. A használatiban benne van, hogy időközönként takarítani kell.
A tank szellőzőjét nézd meg nincs-e eldugulva, ha az tiszta, akkor nem szabadna vákuumnak lennie. Elképzelhető, hogy pont ez a vákuum húzza vissza az üzemanyagot.
sziasztok erdeklodni szeretek,h mitol lehet az,h ha all egy parnapot a traki ejti el a motorinat es amikor a tanksapkat veszem le mindig vakumvan a tankban
Jah igen megnéztük. Apám jobban ismeri a terepet arra, azt mondja eléggé szikes rész, nem véletlen van ott a reptér sem. Nem keltette fel az érdeklődést annyira. De azért köszönjük.
Nem az elavulás miatt lesz eladva szerintem, hanem, ha egyszer eljön a milliós javítások ideje, az ember elgondolkozik, hogy javít, vagy cserél. És a világ úgy működik, hogy a cserére ösztönöz.
Nem hinném,minden powerváltó ilyen,márkától függetlenül,mivel televan bolygóművel és ott aztán van fogaskerék rendesen ami forog is állandóan. Ezért gondoltam hogy szintetikus hígabb olajra váltok,majd kiderül milyen.
A claas és ferga váltója ugyanaz, na akkor mindbe csak a gyárita másik a traktorgyárak nem gyártanak olajat,csak matricáztatnak,de viszont néha olcsóbb a gyári ,mint egy-két prémium márka olaja
Te is el fogod adni pár év múlva.Olyan ütemben fejlődík a technika,hogy egyszerűen elavul. Mire gondolok?
Pár év és beleteszik az aut kormányzást elérhető áron,de a régibe majd nem tudod betenni vagy csak jóval drágábban. Vagy pl a motortechnika is mennyit fejlődőtt pár év alatt.
Akkor lehet ott már más a bibi ! Lényeg a kenőanyag mindig az optimális hőmérsékleten tudjon maradni akkor megtartja a sajátosságait ha ez borul akkor nem megfelelő a rendszer számára ez már problémát okozhat a hajtő műben....pl. de erről lejjebb már írtak ! Hogy nem jött be a csere !
25249 hozzászólás
Válasz #11800. hozzászólásra

Dunántúl, balaton környéke, akad pár tábla meg táblán belüli agyagos rész, de vályog, meg lösz talaj zömében, nem mind jó termőképességű, egy része sülevényes, ami meg jó lenne kukoricának az nagyon vadkáros,-ott most 3 éve búza repce, forgó-de összeségben nem rossz.
Válasz #11799. hozzászólásra



Hol dolgoztok ti??? Nem semmi talajaitok lehtnek!! Nálunk a RÁBA sajátmaga után is elég nehezen forgózza be a szántást!!! Néha még a 3 ik is elökerül!! 5 fejes ekét te csak a közúti közlekedéshez akasztanál föl!! Egyébként igazad van mert egy közkedvelt és bevált gép ként ismerik mifelénk is.. De csak és kizárólag kiegészitö munkákra!!!
Válasz #11790. hozzászólásra
6910-es John Deere egy igen jó a közepes szériába.
Nekem ilyen van. Most már 10.000 üó val. 9000 óránál lett benne cserélve a BCU panel az ülés mellett jobbra a burkolat mögött, és nem kellett volna de ki lett még cserélve a sebesség váltó kis elektromos motorja is, az (ima könyv) azt mondta rá a kereskedő, mert kb akkora.
ez így durván már nem emlékszem de több 1000 eurós mutatvány volt.
ebben a szezonban kicseréltem rajt a gázolaj szivattyút(tápszivattyút) 85.000 ft, és az előremenet mágnesretesze szállt el, három közül az egyik 24.000 ft.
Nagyon jó gép én azt mondom. Vetés, permetezés, műtrágyaszórás, és zöldsor. talaj munkát semmit nem csinálunk , csak szántok vele a Rábák után dűlőzéseket, 4 es, 5 ös ekével. 155 Le, 5 ös ekét 7-7,5 tel viszi ha kell a 27 cm, sekélyebben nem nagyon érzi meg. 23,24 cm-re már gazdaságosabb az 5-ös.
Hátul 520/85 elöl 480/75 szezonban tavasszal jun. közepéig művelőkerék.
Ha még bármi kérdés van, szívesen állok rendelkezésre.
Válasz #11611. hozzászólásra

Szia peti!
Persze hogy emlékszem rád
boldog újévet kívánok neked!
Válasz #11795. hozzászólásra
Igy van az első 8100 JD trakik. 1 év után már mi szervizeltük valamint a 6000 szériából is volt 6 darab, meguntuk a játékot és a váltó olaját raktuk bele. A nagyok 13-15 ezer üz vel lettek eladva. Motorhoz hajtáslánchoz komolyabban nyúlni nem kellett (apró kopóalkatrészek) A kicsik 10ezer környékén lettek eladva a 6010 SE csak az 1-2 szinkronját cseréltük olyan 6 üz környékén. De mivel egy legó traki ezért pikk pakk meg volt.
Válasz #11795. hozzászólásra
igen arra gondoltam és köszönöm a tanácsokat!
esetleg még annyit, hogy honnan szerezzem be a traktor jd-t 200 literesbe?
Válasz #11793. hozzászólásra
Traktor jdre gondolsz?A 4955-ben az van,de a többi is ez kelene bele rakni(ez nem gázosodik)...Mert képzeljétek szlovákiából hozom a szervízeseket (a magyrokkal nem is vagyok hajlandó szóba állni,mert garantált lehúzás és egyszerűn egyik sem hajlandó maszekban dolgozni és a nyolcórájában amibe alkalmazzák nem fog ideérni csak ha lemegy a szezon) egy percre sem állnak meg,le a kalappal előttük...na velük beszélgettünk és azt mondták hogy ha 140-es olajat használ valaki az elsőkben akkor azt kétnaponta vagy hetente l
"légteleníteni kell" ,mert a túlnyomás miatt nyomja ki a szimeringet,így viszont évekig jó
Válasz #11793. hozzászólásra
köszönöm a tanácsot !
kétféle olajat is mondogatnak az egyik a hidraulika olaja a traktor jd a másik a hikomol-K közlekedési hajtómű olaj csak,hogy ki-ki melyiket?
Válasz #11792. hozzászólásra
A difibe mehet az előírt hajtómű oil....a lehajtás(elöl) váltó és hidraulika oil ! Ez vált be s ezzel megszűnt a szimering (probléma) ! Tapasztalatom alapján írtam !
segítséget szeretnék kérni, hogy hol tudnák a legolcsóbban traktor jd olajat venni egy 200 literes hordóval?
és még azt, hogy ti milyen olajat javasoltok a JD8220-as két bolygóművébe és a első difibe?
Válasz #11786. hozzászólásra
Hali! A 6170 R (vagy M ) 170 lovas.......
A kicsikről még nemnagyon hallottam. Ott még a 30-as széria fut. De ha lesz a 90 lovas szerintem 6090 lesz,ha lesz,mert az 5100M pl 100 ló. Lehet 6 ezerben az új szériában nem is lesz 100 ló alatt. Hodolits ha benéz,majd többet mond erről!
Válasz #11771. hozzászólásra
hali mindenkinek. Szabi írhatnál a 6910-ről 1 kis regényt (pl. bajok, üzemára stb.)? és merre gazdálkodol? ha nem gond.
Válasz #11788. hozzászólásra

Igen ezt tudtam, de azt, hogy lesz a Kiténél is azt nem.
Köszönöm!
Szerintem az M a standart R prémium kivitel de ezzel lehet nem mondtam újat de egyébként lesz a kiténél M sorozat is.
Válasz #11781. hozzászólásra
Hol ilyen?va
Sziasztok!

6170M-t forgalmaznak M.o-n? Illetve tervben van a forgalomba hozatala?
Mik a legnagyobb különbségek a 6170 M és 6170 R között?
Mi lehet az ára egy 6170M-nek? 80-90-100e körül?
Válasz #11782. hozzászólásra

Úgy úgy ! Ha menne a szivattyú akkor a szívó oldali ágban jelentkezne mert a nyomástól szivárogna az oil. Lala jól beszél
Válasz #11779. hozzászólásra
Meg győződj meg róla,hogy működik e a Papamaci által említett szivattyú!
Ez kétféleképpen működhet:
1.:ráadod a gyújtást és már akkor (így általában a prémium 6 hengeres 10-eseken)
2. :az irányváltót előre vagy hátramenetbe teszed,és indítózási helyzetben tartod a kulcsot.
Ha kikapcsolod a fülkeventillátort,akkor hallod,hogy zúg a tankban.
Ha ez működik,akkor indítás előtt kb 1 percig járatod s felnyomja a motorinát.
Ha nem működik (és nem kontakt baja van), akkor a legolcsóbb megoldás fölszerelni valahová a burkolat alá esztétikusan egy MTZ tápszivattyút.
Válasz #11782. hozzászólásra
eddig ez volt a leg meggyőzőbb
Válasz #11779. hozzászólásra
A 6-ezresnek nincs külön szellőzője. De ha el van dugulva,akkor mikor dolgoztál vele,akkor fél tanknál kevesebb gázolajnál elfogyott volna az erő belőle....
Én inkább a szűrő előtti visszacsapó szelep hibájára,vagy hiányára gyanakszom. Vagy valahol a rendszerben van egy pici luk (résolajcsőnél is lehet). Ott levegőt kap és visszaejti. Ez szokott a legyakoribb hiba lenni. Ha most a hidegbe nem akarsz vele bajlódni,akkor mindíg teli tankkal állj le,és beindul bármikor.
Ha nincs kivezetés a tank tetején ! Akkor tanksapka ! A vákum visszaszívhatja a gázolajat ! De általános bibi a 12 voltos szivattyú a tankban. Néha csak kontakt probléma. De nem vészes lehet kapni vissza csapó szelepet az üzemanyag csőbe. Vagy kissé hosszabb cső (hurokba ) Így nem tud le folyni az olaj a szűrőházból.
Válasz #11779. hozzászólásra
Valószínűleg a tiéden is ott van ahol Man írta, vagy valahol a scv tömb mögött-fülke alatt kivezetve. ez egy vékony cső rajta egy kis henger alakú kütyü azt kell kitisztítani.
ez egy 6506 os johni es hasznaltan vettuk es nincs vele hasznalati :( nagyon jo volna ha tudna valaki segiteni
Válasz #11777. hozzászólásra
Ez benne a trükk hogy általában nem a tanksapkán van. Milyen típusú gép? Nekünk a 8000-en, a fülke hátulján van egy burkolat, ami mögött a vezérlő elektronika van, oda jön fel egy szellőző cső, amin van egy szűrő. A használatiban benne van, hogy időközönként takarítani kell.
es az a szellozo mien helyen van a tanksapkan?
Válasz #11775. hozzászólásra
A tank szellőzőjét nézd meg nincs-e eldugulva, ha az tiszta, akkor nem szabadna vákuumnak lennie. Elképzelhető, hogy pont ez a vákuum húzza vissza az üzemanyagot.
igen igy van mi lehet az oka?
Mi vaaaan ? Ezt most nem érteni ! Vákum a tartályban,elejti a gázolajat ?
sziasztok erdeklodni szeretek,h mitol lehet az,h ha all egy parnapot a traki ejti el a motorinat es amikor a tanksapkat veszem le mindig vakumvan a tankban
Válasz #11771. hozzászólásra

Jah igen megnéztük. Apám jobban ismeri a terepet arra, azt mondja eléggé szikes rész, nem véletlen van ott a reptér sem. Nem keltette fel az érdeklődést annyira. De azért köszönjük.
Válasz #11770. hozzászólásra

megírtam amoda a HRSZ-t, megnézted?
Válasz #11769. hozzászólásra

Tudok 1-et 24000-el bontatlanul. Nem véletlen nem árulják
árulnak 1 john deere-t 19.000 üzemórával,BONTATLANUL!
Válasz #11767. hozzászólásra
Neked jó, de ha valaki több mint 1000 órát használja... nah jó annak mondjuk lehet hogy megtérül a javítás is rövid idő alatt
Válasz #11766. hozzászólásra


Az nekem pont jó,8-10éves korában terveztem eladni
Válasz #11764. hozzászólásra
Az újaknál akár 4-5000 óránál is.
Válasz #11764. hozzászólásra
Olvass vissza! Pont ilyesmiről van szó.
Válasz #11763. hozzászólásra
És az mikor jön el? 10000 óránál? Én évi 600 órát teszek bele az 16 év. Én hamarabb lecserélem,pláne ha addig befut valami géptámogatás is.
Válasz #11757. hozzászólásra
Nem az elavulás miatt lesz eladva szerintem, hanem, ha egyszer eljön a milliós javítások ideje, az ember elgondolkozik, hogy javít, vagy cserél. És a világ úgy működik, hogy a cserére ösztönöz.
Válasz #11760. hozzászólásra
piros
Válasz #11759. hozzászólásra
Milyen gép ?
Válasz #11756. hozzászólásra
Nem hinném,minden powerváltó ilyen,márkától függetlenül,mivel televan bolygóművel és ott aztán van fogaskerék rendesen ami forog is állandóan. Ezért gondoltam hogy szintetikus hígabb olajra váltok,majd kiderül milyen.
A claas és ferga váltója ugyanaz, na akkor mindbe csak a gyárit


a másik a traktorgyárak nem gyártanak olajat,csak matricáztatnak,de viszont néha olcsóbb a gyári ,mint egy-két prémium márka olaja
Válasz #11750. hozzászólásra
Te is el fogod adni pár év múlva.Olyan ütemben fejlődík a technika,hogy egyszerűen elavul. Mire gondolok?
Pár év és beleteszik az aut kormányzást elérhető áron,de a régibe majd nem tudod betenni vagy csak jóval drágábban. Vagy pl a motortechnika is mennyit fejlődőtt pár év alatt.
Válasz #11755. hozzászólásra
Akkor lehet ott már más a bibi ! Lényeg a kenőanyag mindig az optimális hőmérsékleten tudjon maradni akkor megtartja a sajátosságait ha ez borul akkor nem megfelelő a rendszer számára ez már problémát okozhat a hajtő műben....pl. de erről lejjebb már írtak ! Hogy nem jött be a csere !
Válasz #11752. hozzászólásra
Mész a traktorral üresen,benyomod a kuplungot és mintha picit fékeznék olyan érzésem van. Szóval nem gurul úgy mint egy szinkronváltós
Válasz #11751. hozzászólásra
Sokkal hígabb olaj,kisebb a várható hajtóműveszteség.
Válasz #11750. hozzászólásra
Mi is azok voltunk az elmúlt években csak meg jöttünk már ebből a suliból!
Válasz #11748. hozzászólásra
Hajtómű veszteség ? Ez hogy értendő ?