Apáti Ferenc, a FruitVeb elnöke elmondta: Magyarországon mintegy 2400 hektáron, évente - időjárástól függően - 20-40 ezer tonna körte terem. Az idei alacsony termés oka, hogy a zalai termőtáj áprilisban fagykárokat szenvedett, illetve fagy sújtotta a szabolcsi és borsodi termesztőkörzeteket is. Emellett a nyári csapadékmennyiség sem volt elegendő - jegyezte meg, amivel kapcsolatban korábban már kiemelte a korszerű öntözési rendszerek kiépítésének fontosságát.

Kitért arra is, hogy a léipari körte termelői nettó ára idén sem változott jelentősen, kilogrammonként 50-60 forint körül maradt. Az első osztályú étkezési körte nettó termelői ára viszont 20-30 százalékkal magasabb a többéves átlaghoz viszonyítva, a szokásos kilogrammonkénti 120-150 forint helyett jelenleg 180-220 forint körül mozog. A pálinkaipar által felvásárolt Vilmos körte ára idén kilogrammonként 80-100 forintról 130-140 forintra emelkedett. Apáti Ferenc szerint az árak emelkedése a fagykárral indokolható, amely a legnagyobb európai termelőket - Lengyelország, Hollandia, Belgium - érintette, valamint Olaszországban a nyári aszály is hozzájárult a mennyiségi veszteségekhez.

A magyar körteexport az elmúlt években évi 500 és 2000 tonna között mozgott, elsősorban a szomszédos országokba Szlovákiába és Romániába exportálunk, azonban a kivitel idén várhatóan kevesebb lesz, aminek elsődleges oka az aszályos időjárás miatti kisebb gyümölcsméret, valamint a fagyok, jégverések okozta minőségi veszteségek. Az import az elmúlt években 1000-2500 tonna között mozgott.

Jellemzően Olaszországból és Lengyelországból érkezik a körteexport java – Fotó: Shutterstock

Magyarország három legjelentősebb termőtája Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs megye, a legnagyobb területen termesztett fajta, a körteterület harmada a Bosc kobak, a Vilmos körte pedig a termőterület negyedén terem. A legkorábban érő magyar körtefajta az "Árpával érő", amely már július elején betakarítható. A főbb fajták - a Clapp kedveltje, a Vilmos, a Conference, a Bosc kobak - augusztus közepétől októberig teremnek. A körte hagyományos tárolókban 1-2 hónapig, korszerű körülmények között pedig február-márciusig tárolható - tette hozzá Apáti Ferenc.