A rendezvényen Magyarország a kezdetek óta - a borokra kivetett importvámok 2008-as hongkongi eltörlése óta - jelen van.

A tájékoztatás szerint a november 7-9. között megrendezett borászati seregszemlén megjelent cégek lefedték a teljes hazai spektrumot, minden borvidék és szinte minden jellegzetes hazai borfajta megjelent a kiállítóknál. A HITA közleménye kiemelte: tavaly 50 százalékkal több magyar bort exportált az ország Kínába és Hongkongba, és a borkivitel tovább növekedhet.

A két ország együtt jelenleg  a magyar borok hetedik legfontosabb exportpiacának számít, a reláció súlya a Lengyelországba irányuló kivitellel egy szinten van. Az ázsiai ország kereskedelmi és logisztikai elosztóközpont szerepe miatt nemcsak Kína, hanem más távol-keleti piacok vevői is felfigyelhetnek a magyar termékekre.

Illusztráció: Piac & Profit

A nemzetközi szakkiállítást a Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács 40 országból, több mint 1000 kiállító részvételével, a hatodik alkalommal rendezte meg.