Az elmúlt napokban sehol nem alakult ki komolyabb fagypont alatti hőmérséklet, ezért a még virágzó vagy már terméskötődés után lévő gyümölcsállományokban fagykár nem történt – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) tudományos tanácsadója szerint továbbra sincs azonnali fagykárveszély, de felhívta a figyelmet arra, hogy ha hirtelen kiderül az ég, akkor fagyra lehet számítani, a gazdáknak szükségük lehet a védekezésre.

Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből adódóan a mezőgazdaságban évről-évre visszatérő problémát okoznak az ebben az időszakban bekövetkező időjárási anomáliák, melyek főleg a kertészek számára jelentenek nehézségeket. Szerencsére azonban az elmúlt napokban komolyabb fagypont alatti hőmérséklet sehol nem alakult ki, a még virágzó vagy már terméskötődés után lévő gyümölcsállományokban ezért ilyen jellegű káresemények nem jelentkeztek.

A lehűlés következtében a növények fejlődése lelassul, ezt a lemaradást azonban képesek hamar behozni, miután az idő jobbra fordul.

A még virágzó állományokban nagy szükség lenne a házi méhek és egyéb megporzó rovarok munkájára, azonban a jelenlegi kedvezőtlen körülmények között nem képesek elvégezni feladataikat. Az előrejelzések szerint a hűvös, csapadékos időjárás még néhány napig eltarthat, ráadásul az északi szél viharossá fokozódik. Az esetlegesen bekövetkezett károk felmérése az időjárás normalizálódása utáni napokban válik lehetségessé – írta a NAK.

fagy

A csapadékra szükségük van a fáknak, de a havazás rosszkor jött – fotó: Agroinform.hu

Apostol János, az MKSZN tudományos tanácsadója szerint egyelőre nem tesz kárt a gyümölcsfákban a zord időjárás, a hosszú aszály után a gyümölcsfáknak még jól is jöhet a nedvesség. A szakember azonban felhívja a figyelmet a kisugárzási fagyveszélyre, mert ha hirtelen kiderül az ég, akkor fagyra lehet számítani, különösen, ha száraz légtömeg is érkezik. Ha kitisztul az idő és szélcsend van, a gazdáknak szükségük lesz a védekezésre. Hozzátette: amíg a víz és hó együtt van jelen a fákon, addig a szokatlan időjárás nem okozhat károkat.

Nagyobb baj akkor keletkezhet, ha kitisztul az ég, megáll a szél és a levegő hőmérséklete nulla fok alá csökken.

A fagy ellen füstöléssel vagy a gyümölcsfák alá helyezett viaszgyertyákkal védekezhetnek a kerttulajdonosok, ezzel ugyanis meleg légpárnát képezhetnek a fák körül. A melegítő gyertyákat még akkor kell meggyújtani, amikor pozitív a hőmérséklet, tehát plusz fél vagy plusz egy fok van. Egészen addig kell használni őket, amíg a fagyveszély fennáll – mondta.

A másik védekezési technika a fagyvédelmi öntözés, amelynek során kis intenzitással kell permetezni a gyümölcsfákra fölülről, hogy a víz ráfagyjon a virágokra és védőpáncélt képezzen. Amíg a víz és a jég jelen van a fákon, addig nem fagynak meg a virágok. Az öntözést mindaddig folytatni kell, amíg a jég le nem olvad a fákról. Ha túl hosszú ideig kell használni a mikroszóró fejeket, túl sok jég képződhet, amelytől az ágak letörhetnek, de ez még mindig a kisebbik kár, hiszen meg tudtuk védeni a termést – tette hozzá.

A szakember szerint este könnyen prognosztizálható, hogy hajnalban lesz-e fagy vagy sem, ehhez elegendő megfigyelni a levegő páratartalmát. Amennyiben a harmatpont lemegy nulla fok alá, fagyveszély várható, de ha fölötte áll, nem kell fagytól tartani. A legveszélyesebb az, ha kiderül az ég és fúj a fagyos szél, mert a szállított fagy ellen gyakorlatilag már képtelenség védekezni – jelezte.