A Vidékfejlesztési Program már megjelent pályázatairól, az agrárium új lehetőségeiről, és a gazdálkodókat érintő aktualitásokról számolt be Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozatának 22. pódium-beszélgetésén. Az államtitkár kiemelte: a vidékfejlesztés sokrétű, amely az agrárvállalkozások mellett a kistelepülések önkormányzatait, a civil szervezeteket, az egyházakat és a helyi kisvállalkozásokat éppúgy érinti.

Az agrárium fejlesztésére több operatív program is forrást biztosít, amelyek közül a Vidékfejlesztési Program 1300 milliárd forintos kerete tartozik a Miniszterelnökség Kecskeméten működő Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának kezelésébe.

A rendelkezésre álló forrás a 2014-2020 közötti uniós ciklusban a nagybirtokok helyett a kis és közepes családi gazdaságok fejlesztéseit, elképzeléseik megvalósítását szolgálja. A Vidékfejlesztési Program beruházási forrásainak 80 százaléka érkezik majd hozzájuk az új időszakban. A versenyképesség növelése mellett a vidéki munkahelyteremtés és a vidéki munkahelyek megőrzése is kiemelt célkitűzés a mezőgazdaságban.

Az idei év a pályázatok éve lesz – hangsúlyozta az államtitkár. A magyar mezőgazdaság dinamikus növekedéséhez szükség van arra, hogy a gazdálkodók minél több pályázati felhívást, minél hamarabb megismerjenek, illetve belekezdjenek a projektek megvalósításába.

istálló

Főként a munkaerő-igényes ágazatok támogatása kerül előtérbe – fotó: Shutterstock

Jelenleg a kertészeti és az élelmiszeripari fejlesztéseket támogató felhívásokra nyújthatják be kérelmüket az érintettek. Napokon belül az állattartó telepek korszerűsítését szolgáló – mintegy 70 milliárd forint keretösszegű – pályázati felhívásokat is megismerhetik az állattenyésztők. Fontos kiemelni továbbá, hogy az év során több pályázat is megjelenik a helyi közösségek fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására. Ezen felhívások többek között a LEADER Helyi Akciócsoportok és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózaton keresztül a civil szervezetek számára is kitörési lehetőséget jelenthetnek.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagy érdeklődés miatt a rendelkezésre álló források gyorsan ki fognak merülni, éppen ezért fontos, hogy az érdeklődők figyelemmel kísérjék a megjelenő pályázatokat és már az első szakaszban benyújtsák kérelmüket – tette hozzá az államtitkár.