Tisztáztam a NAK-kal a tájékoztató füzetben megjelent információt, amely az átalányadózók 10 milliós bevételhatárig terjedő adómentességéről szólt.
Tehát. Az átalányadózónak minden eseteben a bevallásában meg kell állapítani az adóköteles jövedelmét, ki kell számolnia a fizetendő adót, és ezzel szemben érvényesítheti az Szja. 1. számú melléletének 26. pontjában biztosított adókedvezményt.
Adómentes:
",,4. 26. az átalányadózást alkalmazó őstermelő e tevékenységéből származó jövedelmének az éves minimálbér felét meg nem haladó része;"
A társas vállalkozások esetén:
"2. Az Szja tv. 1. számú melléklet 4. pontja a következő 4.3 7. alponttal egészül ki:
(Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes:)
,,4. 37. az az összeg, amelyet a társas vállalkozás tagja kap
a) a termőföld használati jogosultságának mező-, erdőgazdasági hasznosítás céljából történő átengedése címén,
b) a társas vállalkozástól. a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított költségek fedezetére vagy fejlesztési célra adott támogatásnak nem minősülő mezőgazdasági támogatás címén,
c) támogatásként. a termőföld-vásárlással kapcsolatos jelzáloghitele törlesztéséhez, feltéve, hogy a termőföld mező-, erdőgazdasági hasznosítás céljából a juttatással érintett törlesztési időszakban a társas vállalkozás használatában áll és arra a törlesztési időszakra, amelyre e juttatást a tag kapja, az adott földterület után az a) pont szerinti juttatásban nem részesül,
d) támogatásként, termőföld vásárlásához, feltéve. hogy a termőföldet mező-, erdőgazdasági hasznosítás céljára legalább 15 évig ingyenesen a társas vállalkozás használatába adja, azzal, hogy a társas vállalkozás által a tagjainak juttatott a-d) pontok szerinti adómentes összegek
több tagnak történő juttatás esetén sem haladhatják meg az adóévben összesítve az 50 millió forintot. Amennyiben a társas vállalkozás által a tagjának, tagjainak juttatott a-d) pontok szerinti adómentes összegek az említett értékhatárt meghaladják, a meghaladó részt - több juttatásban részesülő tag esetében a juttatások értékének arányában - a magánszemély által a tárgyév utolsó
napján megszerzett olyan egyéb jövedelemként kell figyelembe venni. amelyet adóelőleg fizetési kötelezettség nem terhel."

d) támogatásként. termőföld vásárlásához, feltéve. hogy a termőföldet mező-, erdőgazdasági
hasznosítás céljára legalább 15 évig ingyenesen a társas vállalkozás használatába adja,
azzal, hogy a társas vállalkozás által a tagjainak juttatott a-d) pontok szerinti adómentes összegek
több tagnak történő juttatás esetén sem haladhatják meg az adóévben összesítve az 50 millió
forintot. Amennyiben a társas vállalkozás által a tagjának, tagjainak juttatott a-d) pontok szerinti
adómentes összegek az említett értékhatárt meghaladják, a meghaladó részt - több juttatásban
részesülő tag esetében a juttatások értékének arányában - a magánszemély által a tárgyév utolsó
napján megszerzett olyan egyéb jövedelemként kell figyelembe venni. amelyet adóelőleg fizetési
kötelezettség nem terhel."
Válasz Praetor #1048. hozzászólásáraAzért abban az 50 millióban bent van a támogatás is és azt biztos az öcsg is kiveheti, de csak értelmezés/nak akarat kérdése, hogy a földvásárlással kapcsolatos pénzkivételeket szintén elszámolhassa az öcsg, de ha egy földbérlet átalányt megállapítanának, akár még azt is. Mert ugye a csmt mennyi földbérletet számolhat el a tagjainak, akár millió/ha/év ?
Válasz Mihály #1047. hozzászólásáraCSMT esetében nincs átalányadózás, ott csak a tagoknak kifizetett összegekre van adómentesség 50mFt-ig, különböző jogcímeken. Az ÖCSG esetében nincs kivétel, mert nincs osztalék, hanem felosztás van a tagok között, így nincs +50mFt.
Válasz Praetor #1045. hozzászólására csmt akart lenni nem tudom de fejenként valami 20 millió az átalány adózás s ha ezt meghaladja csak tételes adózó lehet tehát ugyan úgy adózik mint bármely vállalkozás néhány kivétellel pl. föld bérlet évi 50 millióig amely minden vállalkozásra érvényes tehát 130 millióig a kedvezmény mindegy hányan vannak benne
Válasz Praetor #1034. hozzászólására Szerintem valamit elnéztél 1200 ha vagy 1800 ha szerinted mennyi bevételt ad s hány tagúnak kell ahhoz lenni a csmg-nek vagy az öcsg -nek
Válasz Praetor #1034. hozzászólásáraPontosítanék, mert eléggé le vagyok maradva: a 300ha-os CSG birtoklimitet már jópár éve eltörölték, az új szabályozásban fel sem merült.
Válasz TYLLA46 #1039. hozzászólásáraHa ma alakítasz egyet, akkor az holnap már meglévő lesz. Ezek nem átmeneti rendelkezések, 5-6 év múlva is dönthet úgy valaki, hogy akkor kéri a minősítést.
Válasz TYLLA46 #1039. hozzászólásáraA CSMT nem egy új társasági forma, hanem egy minősítés. Tehát CSMT-t nem lehet létrehozni, hanem a CSMT minősítést egy gazdasági társaság, szövetkezet, erdőbirtokosság megszerezheti. Nincs arra feltétel, hogy legalább mennyi "idősnek" kell lennie a társaságnak, tehát egy friss bejegyzésű kft is kérheti a minősítést.
Válasz TYLLA46 #1038. hozzászólásáraMost néztem meg. Jól emlékeztem, csak már meglévő gazdasági egységből lehet CSMT a tájékoztató kiadvány szerint is.
Válasz Praetor #1033. hozzászólásáraSzerintem csak már meglévőből lehet CSMT-t, azért újat létrehozni, hogy át lehessen később "minősíteni" nem lehet. Én így tudom...
A tájékoztató https://miniapp.nak.hu/csg/ második lapján van, hogy a csg ből is lehet csmt. Hogy most erre kitalálnak egy eljárásrendet, vagy tényleg kell alapítani előbb egy kft-t, azt még a falugazdász sem tudta megmondani, de ez elég sok csg érint, szerintem lesz megoldás, mivel az öcsg a támogatás leírásán kívül más kedvezményt nem tud igénybe venni, mivel nem jogi személy, nem tud bérleti szerződést kötni a tagjaival pl....
Válasz .Szabi. #1035. hozzászólásáraAz első két kérdésre az a válasz, hogy a CSMT részére át lehet adni, és ez nem minősül a használat átengedésének.
A második kettőre passz, de nem tűnik gordiuszi csomónak.
Válasz Praetor #1033. hozzászólásáraKb. Erre gondolok én is, de ez is felvet új kérdéseket.
Mi lesz az eddigi földbérletekkel?
Mi lesz az többlethasználati megállapodáson alapuló földhasználatokkal?
Mi lesz jelenleg raktáron lévő terménnyel, input anyagokkal?
Mi lesz a tárgyi eszközökkel?
Egyébként ha jól tudom a jelenlegi CSG 300ha-nál nem művelhet többet, és ez a korlát lehet, hogy az ÖCSG-nél is megmaradt. Ha hülyeséget beszélek, akkor valaki javítson ki!
Ha ez nem hülyeség, akkor az ÖCSG emiatt sem biztos, hogy járható út, mert ha jól emléxem, neked ez a korlát is szoros lehet. A CSMT esetében az 1200ha, állat/vetőmag..stb esetében 1800ha.
Válasz TYLLA46 #1029. hozzászólásáraDe tud. A GT-ből kiválaszt egy szimpatikusabb társasági formát (pl: bt,kft,zrt). Létrehozza a gazdasági társaságot amibe tagként csak ő és családtagok szerepelnek, és kéri rá a CSMT minősítést. Nagy vonalakban valószínűleg ez lesz a forgatókönyv.
Válasz .Szabi. #1027. hozzászólásáraAkkor valami gazdasági társaságot kellene létrehoznod, mert ev-ként szerintem nem kaphatsz CSMT minősítést. De lehet, hogy érdemes megvárni az adószakértők értelmezését, hogy szerintük az új helyzet hogy is néz ki.
Válasz Wilde #1024. hozzászólásáramost inkább az van, vagy lesz, h a csmt nem kistermelőként adózik (még az sem látszik, h az egyáltalán megmarad.e), hanem tételesként, ott meg azért vagy sok áfát fozetsz, vagy szja-t. vagyis aki csmtvel együtt járó kedvező elővásárlást akar, az adózzon...
Válasz .Szabi. #1023. hozzászólásáraValószínűleg kft lesz belőle, CSMT minősítéssel. De jan 1-től emelkedik a kedvezményes adózás szintje. Ha az új ÖCSG korlátai szűkek, akkor a jelenlegi CSG-vel régen beleütköztél a plafonba.
Válasz rilex #1022. hozzászólásáramegint belenyúl emiatt a földtörvénybe.évente bizonyos réteg érdekeire szabja a törvényt.nagyon jó.januártól ha jól értem földművesnek sem kell lenni a vásárláshoz.jöhetnek a pénzüket már nemtudják hova eltüntetni szándékozók,,,,,,csak a vidék
Válasz rilex #1022. hozzászólásáraEddig én is eljutottam.....
De ezek szerint aki eddig nem kft, vagy bt, rt. volt nem lehet CSMT?
Ha valaki “ kinőtte” a családi gazdaságosdit az most mit tud választani?
Válasz .Szabi. #1021. hozzászólásáraCsaládi mezőgazdasági társaság (CSMT)
Új minősítő kategória jön létre a társasági formában működő gazdaságok számára. A minősítést azon gazdasági társaság, szövetkezet, vagy erdőbirtokossági társulat kaphatja meg, aminek tagjai egymással hozzátartozói láncolatban állnak, valamint kizárólag mező-, erdőgazdasági és kiegészítő tevékenységet folytatnak. A minősítést a NAK-nál kell majd kérelmezni. A CSMT-k tagjai számára a termőföld-adásvételeknél és -haszonbérleteknél kedvező elővásárlási, illetve előhaszonbérleti lehetőség biztosított.
A gazdasági társaságokból – függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e CSMT-minősítéssel vagy sem - adófizetés kötelezettsége nélkül kivehető a normatív támogatásként kapott összeg, a saját földért kapott bérleti díj, és a társaság által legalább 15 évig használt föld vételára vagy tőketörlesztése. Az ilyen módon mentesített jövedelem ugyanazon gazdaság esetén adóévenként nem haladhatja meg az 50 millió forintot.
Az egyes működési formákról és adózásukról bővebb információ a NAK portálján érhető el.
Válasz Quercus erdész #1009. hozzászólására magyarul nincs adó kedvezmény annak aki eléri a minimálbér felét mert az egészért adózik de a sima honpolgár lényegében 800 ezer forintig eddig is adó mentes volt s eladhatta a spájzból a berakott gyümölcsöt szörpöt gyümölcs borokat kolbászt füstölt húsokat szóval mindent még a vásárolt konzerveket is és semmi nem kötelezi arra hogy saját termékből készüljön azt vesz hozzá amit akar s abból készíti amiből szereti nem kell termelnie egyszóval aki teheti ne váljon őstermelővé mert úgy szabadon választhat milyen vállalkozást indíthat ellenben őstermelőként nem választhatja azt amit őstermelőként végez tehát aki eljárt szerelgetni,betakarítani,vagy kaszálni bálázni az jól gondolja át mit hogyan csinál
Válasz Quercus erdész #1012. hozzászólására fogadnék erre mert a Nav meg a könyvelők nem bíróság hogy a parlament által a közlönyben megjelenő törvény után tudnának dolgozni ezért mindig amikor változik valamely adózási törvény akkor elvileg 30 napon belül megalkotnak a szag értők egy végrehajtási törvényt s ezzel együtt alkalmazzák
Válasz TYLLA46 #1004. hozzászólásáraHa 10 milláig átalányadózóként adómentes vagy, akkor mi értelme annak, hogy külön meghatározzák az éves minimálbér feléig szóló adómentességet?
Akkor átalányba adózik mindenki és kész.
Válasz Quercus erdész #1009. hozzászólásáraA kutya valahol itt lesz eltem...
.Ezen főszabálytól eltérően az átalányadózást választó biztosított mezőgazdasági őstermelőnek
a minimálbér után kell a szociális hozzájárulási adót megfizetnie, azzal, hogy az átalányadózást
választó az éves minimálbér ötszörösét az adóévben el nem érő mezőgazdasági őstermelő
mentes a szociális hozzájárulási adó alól. A biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező
mezőgazdasági őstermelő – függetlenül attól, hogy átalányadózással vagy tételes
költségelszámolással állapítja meg az adóalapját – az összevont adóalapba tartozó őstermelői
Válasz Mihály #1011. hozzászólásáraMilyen végrehajtási rendeletben te egybites? Az Szja törvénynek nincs végrehajtási rendelete. A hülye gazdád nem mondta?
A mezőgazdasági őstermelőnek az őstermelői tevékenységéből származó bevételéből nem kell jövedelmet megállapítania, ha az e tevékenységéből származó bevétele az adóévben nem haladja meg az éves minimálbér felét. Ha a bevétel az éves minimálbér felét meghaladja. a mezőgazdasági őstermelő a teljes bevételt figyelembe véve köteles a jövedelmét meghatározni."
Ez van az elfogadott törvényben. Semmi több.
A szocho törvény módosításában pedig ez:
" (3) A Tbj. 41. §-a alapján járulékfizetésre nem kötelezett mezőgazdasági őstermelőt a saját maga
után évente terhelő adó alapja a tárgyévi összevont adóalapba tartozó őstermelői tevékenységből származó jövedelem, azzal, hogy adó fizetésére nem kötelezett
a) az éves minimálbér felét az adóévben el nem érő őstermelői tevékenységből származó -
támogatások nélküli - bevétellel rendelkező mezőgazdasági őstermelő,
b) az éves minimálbér ötszörösét az adóévben el nem érő őstermelői tevékenységből származó -támogatások nélküli - bevétellel rendelkező, átalányadózást választó mezőgazdasági őstermelő."
Válasz TYLLA46 #1004. hozzászólására most szándékosan teszi a fejét de hagy csinálja ezt elnézem neki vén szenilis de még néha gondolkodik ami nem mindig sikerül neki ...
1755 hozzászólás

Válasz Pont #1052. hozzászólásáraIgen, én is így értem.
Válasz Praetor #1048. hozzászólásáraAzért abban az 50 millióban bent van a támogatás is és azt biztos az öcsg is kiveheti, de csak értelmezés/nak akarat kérdése, hogy a földvásárlással kapcsolatos pénzkivételeket szintén elszámolhassa az öcsg, de ha egy földbérlet átalányt megállapítanának, akár még azt is. Mert ugye a csmt mennyi földbérletet számolhat el a tagjainak, akár millió/ha/év ?
Válasz csontii #1050. hozzászólására

Válasz Mihály #1044. hozzászólásáraMisike szövegértésből már megint elégtelen. Ejnye ejnye.
Válasz Praetor #1048. hozzászólására értem
Válasz Mihály #1047. hozzászólásáraCSMT esetében nincs átalányadózás, ott csak a tagoknak kifizetett összegekre van adómentesség 50mFt-ig, különböző jogcímeken. Az ÖCSG esetében nincs kivétel, mert nincs osztalék, hanem felosztás van a tagok között, így nincs +50mFt.
Válasz Praetor #1045. hozzászólására csmt akart lenni nem tudom de fejenként valami 20 millió az átalány adózás s ha ezt meghaladja csak tételes adózó lehet tehát ugyan úgy adózik mint bármely vállalkozás néhány kivétellel pl. föld bérlet évi 50 millióig amely minden vállalkozásra érvényes tehát 130 millióig a kedvezmény mindegy hányan vannak benne

Válasz Praetor #1045. hozzászólásáraKérlek vedd figyelembe a #1042 hozzászólást is.
Válasz Mihály #1044. hozzászólásáraFuss neki még egyszer, mert úgy tűnik hogy valamit félreértettél. Egyébként mi az a "csmg"?
Válasz Praetor #1034. hozzászólására Szerintem valamit elnéztél 1200 ha vagy 1800 ha szerinted mennyi bevételt ad s hány tagúnak kell ahhoz lenni a csmg-nek vagy az öcsg -nek
Válasz Pont #1041. hozzászólásáraHa csak így nem...
Válasz Praetor #1034. hozzászólásáraPontosítanék, mert eléggé le vagyok maradva: a 300ha-os CSG birtoklimitet már jópár éve eltörölték, az új szabályozásban fel sem merült.
Válasz TYLLA46 #1039. hozzászólásáraHa ma alakítasz egyet, akkor az holnap már meglévő lesz. Ezek nem átmeneti rendelkezések, 5-6 év múlva is dönthet úgy valaki, hogy akkor kéri a minősítést.
Válasz TYLLA46 #1039. hozzászólásáraA CSMT nem egy új társasági forma, hanem egy minősítés. Tehát CSMT-t nem lehet létrehozni, hanem a CSMT minősítést egy gazdasági társaság, szövetkezet, erdőbirtokosság megszerezheti. Nincs arra feltétel, hogy legalább mennyi "idősnek" kell lennie a társaságnak, tehát egy friss bejegyzésű kft is kérheti a minősítést.
Válasz TYLLA46 #1038. hozzászólásáraMost néztem meg. Jól emlékeztem, csak már meglévő gazdasági egységből lehet CSMT a tájékoztató kiadvány szerint is.
Válasz Praetor #1033. hozzászólásáraSzerintem csak már meglévőből lehet CSMT-t, azért újat létrehozni, hogy át lehessen később "minősíteni" nem lehet. Én így tudom...
A tájékoztató https://miniapp.nak.hu/csg/ második lapján van, hogy a csg ből is lehet csmt. Hogy most erre kitalálnak egy eljárásrendet, vagy tényleg kell alapítani előbb egy kft-t, azt még a falugazdász sem tudta megmondani, de ez elég sok csg érint, szerintem lesz megoldás, mivel az öcsg a támogatás leírásán kívül más kedvezményt nem tud igénybe venni, mivel nem jogi személy, nem tud bérleti szerződést kötni a tagjaival pl....
Válasz .Szabi. #1035. hozzászólásáraAz első két kérdésre az a válasz, hogy a CSMT részére át lehet adni, és ez nem minősül a használat átengedésének.
A második kettőre passz, de nem tűnik gordiuszi csomónak.
Válasz Praetor #1033. hozzászólásáraKb. Erre gondolok én is, de ez is felvet új kérdéseket.
Mi lesz az eddigi földbérletekkel?
Mi lesz az többlethasználati megállapodáson alapuló földhasználatokkal?
Mi lesz jelenleg raktáron lévő terménnyel, input anyagokkal?
Mi lesz a tárgyi eszközökkel?
Válasz .Szabi. #1032. hozzászólásáraTételes adózás, mert az átalányadózást nem választhatja.

Egyébként ha jól tudom a jelenlegi CSG 300ha-nál nem művelhet többet, és ez a korlát lehet, hogy az ÖCSG-nél is megmaradt. Ha hülyeséget beszélek, akkor valaki javítson ki!
Ha ez nem hülyeség, akkor az ÖCSG emiatt sem biztos, hogy járható út, mert ha jól emléxem, neked ez a korlát is szoros lehet. A CSMT esetében az 1200ha, állat/vetőmag..stb esetében 1800ha.
Válasz TYLLA46 #1029. hozzászólásáraDe tud. A GT-ből kiválaszt egy szimpatikusabb társasági formát (pl: bt,kft,zrt). Létrehozza a gazdasági társaságot amibe tagként csak ő és családtagok szerepelnek, és kéri rá a CSMT minősítést. Nagy vonalakban valószínűleg ez lesz a forgatókönyv.
Válasz TYLLA46 #1031. hozzászólására80 átlépése esetén mennyi lesz adó?
Válasz .Szabi. #1030. hozzászólásáraCsak ÖCSG-t, azzal jársz a legjobban, a 80 misi-s lehetőség nem hangzik rosszul
Válasz TYLLA46 #1029. hozzászólásáraAkkor mit kellene?
Válasz .Szabi. #1027. hozzászólásáraCsmt-t újonnan nem tudsz létrehozni.
Válasz .Szabi. #1027. hozzászólásáraAkkor valami gazdasági társaságot kellene létrehoznod, mert ev-ként szerintem nem kaphatsz CSMT minősítést. De lehet, hogy érdemes megvárni az adószakértők értelmezését, hogy szerintük az új helyzet hogy is néz ki.
Válasz Praetor #1025. hozzászólásáraAz őcsg be mem fogok beleférni, csmt lenne a fasza, ev ként adózom.
Válasz Wilde #1024. hozzászólásáramost inkább az van, vagy lesz, h a csmt nem kistermelőként adózik (még az sem látszik, h az egyáltalán megmarad.e), hanem tételesként, ott meg azért vagy sok áfát fozetsz, vagy szja-t. vagyis aki csmtvel együtt járó kedvező elővásárlást akar, az adózzon...
Válasz .Szabi. #1023. hozzászólásáraValószínűleg kft lesz belőle, CSMT minősítéssel. De jan 1-től emelkedik a kedvezményes adózás szintje. Ha az új ÖCSG korlátai szűkek, akkor a jelenlegi CSG-vel régen beleütköztél a plafonba.
Válasz rilex #1022. hozzászólásáramegint belenyúl emiatt a földtörvénybe.évente bizonyos réteg érdekeire szabja a törvényt.nagyon jó.januártól ha jól értem földművesnek sem kell lenni a vásárláshoz.jöhetnek a pénzüket már nemtudják hova eltüntetni szándékozók,,,,,,csak a
vidék
Válasz rilex #1022. hozzászólásáraEddig én is eljutottam.....
De ezek szerint aki eddig nem kft, vagy bt, rt. volt nem lehet CSMT?
Ha valaki “ kinőtte” a családi gazdaságosdit az most mit tud választani?
Válasz .Szabi. #1021. hozzászólásáraCsaládi mezőgazdasági társaság (CSMT)
Új minősítő kategória jön létre a társasági formában működő gazdaságok számára. A minősítést azon gazdasági társaság, szövetkezet, vagy erdőbirtokossági társulat kaphatja meg, aminek tagjai egymással hozzátartozói láncolatban állnak, valamint kizárólag mező-, erdőgazdasági és kiegészítő tevékenységet folytatnak. A minősítést a NAK-nál kell majd kérelmezni. A CSMT-k tagjai számára a termőföld-adásvételeknél és -haszonbérleteknél kedvező elővásárlási, illetve előhaszonbérleti lehetőség biztosított.
A gazdasági társaságokból – függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e CSMT-minősítéssel vagy sem - adófizetés kötelezettsége nélkül kivehető a normatív támogatásként kapott összeg, a saját földért kapott bérleti díj, és a társaság által legalább 15 évig használt föld vételára vagy tőketörlesztése. Az ilyen módon mentesített jövedelem ugyanazon gazdaság esetén adóévenként nem haladhatja meg az 50 millió forintot.
Az egyes működési formákról és adózásukról bővebb információ a NAK portálján érhető el.
Az új CSMT “formát” kik választhatják?
Válasz Quercus erdész #1009. hozzászólására magyarul nincs adó kedvezmény annak aki eléri a minimálbér felét mert az egészért adózik de a sima honpolgár lényegében 800 ezer forintig eddig is adó mentes volt s eladhatta a spájzból a berakott gyümölcsöt szörpöt gyümölcs borokat kolbászt füstölt húsokat szóval mindent még a vásárolt konzerveket is és semmi nem kötelezi arra hogy saját termékből készüljön azt vesz hozzá amit akar s abból készíti amiből szereti nem kell termelnie egyszóval aki teheti ne váljon őstermelővé mert úgy szabadon választhat milyen vállalkozást indíthat ellenben őstermelőként nem választhatja azt amit őstermelőként végez tehát aki eljárt szerelgetni,betakarítani,vagy kaszálni bálázni az jól gondolja át mit hogyan csinál

Válasz Quercus erdész #1016. hozzászólásáraEzzel irta le,hogy 600000- ről 1 millára
nő az adomentesség és bevallást sem kell beadniuk.
Válasz Quercus erdész #1012. hozzászólására fogadnék erre mert a Nav meg a könyvelők nem bíróság hogy a parlament által a közlönyben megjelenő törvény után tudnának dolgozni ezért mindig amikor változik valamely adózási törvény akkor elvileg 30 napon belül megalkotnak a szag értők egy végrehajtási törvényt s ezzel együtt alkalmazzák

Válasz tothgazda #1014. hozzászólásáraIgen, a szocho is adó. De nem keverendő az SZJA-val.
A NAK-os srácok viszont keverték.
Válasz TYLLA46 #1004. hozzászólásáraHa 10 milláig átalányadózóként adómentes vagy, akkor mi értelme annak, hogy külön meghatározzák az éves minimálbér feléig szóló adómentességet?
Akkor átalányba adózik mindenki és kész.
Válasz tothgazda #1014. hozzászólásáraEz lemaradt.
tevékenységből származó jövedelme után köteles a szociális hozzájárulási adó megfizetésére
Válasz Quercus erdész #1009. hozzászólásáraA kutya valahol itt lesz eltem...
.Ezen főszabálytól eltérően az átalányadózást választó biztosított mezőgazdasági őstermelőnek
a minimálbér után kell a szociális hozzájárulási adót megfizetnie, azzal, hogy az átalányadózást
választó az éves minimálbér ötszörösét az adóévben el nem érő mezőgazdasági őstermelő
mentes a szociális hozzájárulási adó alól. A biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező
mezőgazdasági őstermelő – függetlenül attól, hogy átalányadózással vagy tételes
költségelszámolással állapítja meg az adóalapját – az összevont adóalapba tartozó őstermelői
Válasz Quercus erdész #1012. hozzászólásáraNa végre valaki.......
Válasz Mihály #1011. hozzászólásáraMilyen végrehajtási rendeletben te egybites? Az Szja törvénynek nincs végrehajtási rendelete. A hülye gazdád nem mondta?
Válasz Mihály #1010. hozzászólására Majd a végrehajtási rendeletben kijön a finomított rész is az lesz a lényeg

Válasz Quercus erdész #1009. hozzászólására de mennyivel szebben hangzik az hogy az őstermelő a minimálbér összegéig adómentes s 10 millióig nem fizet szochót

Válasz TYLLA46 #1004. hozzászólására"
31. §
Az Szja tv. 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,23. §
A mezőgazdasági őstermelőnek az őstermelői tevékenységéből származó bevételéből nem kell jövedelmet megállapítania, ha az e tevékenységéből származó bevétele az adóévben nem haladja meg az éves minimálbér felét. Ha a bevétel az éves minimálbér felét meghaladja. a mezőgazdasági őstermelő a teljes bevételt figyelembe véve köteles a jövedelmét meghatározni."
Ez van az elfogadott törvényben. Semmi több.
A szocho törvény módosításában pedig ez:
" (3) A Tbj. 41. §-a alapján járulékfizetésre nem kötelezett mezőgazdasági őstermelőt a saját maga
után évente terhelő adó alapja a tárgyévi összevont adóalapba tartozó őstermelői tevékenységből származó jövedelem, azzal, hogy adó fizetésére nem kötelezett
a) az éves minimálbér felét az adóévben el nem érő őstermelői tevékenységből származó -
támogatások nélküli - bevétellel rendelkező mezőgazdasági őstermelő,
b) az éves minimálbér ötszörösét az adóévben el nem érő őstermelői tevékenységből származó -támogatások nélküli - bevétellel rendelkező, átalányadózást választó mezőgazdasági őstermelő."
Válasz TYLLA46 #1004. hozzászólására most szándékosan teszi a fejét de hagy csinálja ezt elnézem neki vén szenilis de még néha gondolkodik ami nem mindig sikerül neki ...
Válasz TYLLA46 #1006. hozzászólásáraNeeem!!
Válasz medikus #1005. hozzászólásáraEz most pont úgy tűnik, mitha én mondanám ennek az ellenkezőjét....