6. Területek elkülönítése:
A) KET elkülönítése azonos hasznosítás esetén:
Amennyiben egy adott blokkon belül, egy kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területtel (KET-tel) szomszédos területen azonos hasznosítási kódú növény termesztése történik (a Kedvezményezett, vagy a szomszédos terület használója által), akkor a KET határainak kialakításánál a KET elkülönítése céljából az alábbi elválasztási szabályokat kell alkalmazni:
Az elkülönítés elfogadható módjai:
Gyepek esetében a közös sarokpontokon/töréspontokon természetes anyagú jelölő tárgy (pl. T-ülőfa) elhelyezése,
Szántóföldi kultúra esetén látható módon történő elkülönítés szükséges, amely az alábbiak szerint történhet:
- amennyiben az adott kultúra sortávolsága 60 cm vagy az alatti, úgy legalább 60 cm széles sáv elhelyezéséről szükséges gondoskodni a KET és a szomszédos, azonos hasznosítású terület között
- amennyiben az adott kultúra sortávolsága 60 cm feletti, úgy legalább az adott kultúra sortávolságának 30%-kal megnövelt szélességű sáv elhelyezéséről szükséges gondoskodni a KET és a szomszédos, azonos hasznosítású terület között
Ültetvény esetében a közös sarokpontokon/töréspontokon természetes anyagú jelölő tárgy elhelyezése, amelynek jelölése a sarokpont jelölésének módjával megegyezően is történhet.
Eltérő növényi kultúra (eltérő hasznosítási kód) termesztésével, illetve eltérő növényfejlettségi állapottal a KET elkülönítése megvalósul!
B) Egy kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen belüli mezőgazdasági táblák elkülönítése azonos hasznosítás esetén:
Egyes szántóföldi tematikus előíráscsoportoknál előírásként szerepel az egy táblára vonatkozó 5 ha-os maximális méret betartása. Amennyiben a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen belül több szomszédos táblán ugyanazon kultúra található, akkor a táblákat érzékelhető módon szükséges elkülöníteni.
Az elkülönítés elfogadható módjai:
Szántóföldi kultúra esetén látható elkülönítés az alábbiak szerint történhet:
- amennyiben az adott kultúra sortávolsága 60 cm vagy az alatti, úgy legalább 60 cm széles sáv elhelyezéséről szükséges gondoskodni,
- amennyiben az adott kultúra sortávolsága 60 cm feletti, úgy legalább az adott kultúra sortávolságának 30%-kal megnövelt szélességű sáv elhelyezéséről szükséges gondoskodni.
Eltérő növényi kultúra (eltérő hasznosítási kód) termesztésével, illetve eltérő növényfejlettségi állapottal a táblák elkülönítése megvalósul!
Válasz Földönfuto #4847. hozzászólásáraNem ez volt a kérdés szerintem hanem az hogy még most van AKG pályázat beadás ideje. Vagyis még az sem igazán…
Az embernek mégis úgy kell készülnie a vállalásokra mintha már megnyerte volna a pályázatot?
Pèldául most elvessek 20 hektár búzát egybe összel ha közben kiderül hogy nyertem akkor meg hirtelen 5 hektárnál nem lehetne nagyobb egyben.
Ez volt a kérdés hogy akkor tavasszal feldarabolja 5HA-nál kisseb parcellákra vagy elég aratás után, jövő összel ezt megvalósítani?
Üdv Mindenkinek!
Olyan kérdésem lenne hogy ha idén bevetem az akg-ba bevivendő szántókat és ha megadjàk a pályázatot,akkor ki kell-e tárcsáznom azt amit elvetettem ha pl. 5hektárnál kisebb táblaméretet vállalok?
Vagy a 15% pillangóst +5% zöldugart jövő ősztől is elegendő megvalósítani?
Lenne egy pár szántónk amit szeretnék beadni a soron következő AKG-ba, leginkább húsmarhának való szálas takarmány, fehérje növényre gondoltam a jelentős vadkár fenyegetettség miatt. (Zselic) A szántók nagyobbik része parlagoltatva volt. Mit ajánlanátok a 4-5 éve parlagoltatott területekbe? Avagy parlagból mit tudnák kihozni tavasszal valamilyen húsmarha takarmányból és hogyan?
Ui: Nyilván ezeket sokan tudjátok, elnézéseteket kérem ha rossz a kérdés de déd nagyapám volt az utolsó mezőgazdász a családban. Engem meg ez vonz...
Válasz jocek26 #4842. hozzászólásáraA nyilvántartás szerint szántó ,akkor gyepbe csak úgy lehet kérni az AKG ha át lesz minősitve a földhivatalnál gyeppé .Egyébként csak ideglenes gyep amit négy évig lehet fent tartani .Érdemes rendbe tenni mielőtt jön a bünti .
Válasz szgyuri82 #4840. hozzászólásáraNincs átjárási lehetőség, viszont a saps züldítési %-ba beszámítódik , ha gyenge területben van, akkor érdemesebb hor. szántóba vinni azt is, csak a 4ha különbözeti pénzt veszted, de helyette nyerhetsz 4ha jóltermő területet, meg esetleg a nemtermelő szegélyt is tudod csinálni rajta .
Olyan buta kérdésem lenne, hogy ha egy 4Ha- os parcellát beadnék alföldi madárvédelmi programba és abban végig lucerna lenne, a többi területet horizontálisba próbálnám beadni, akkor a horizontálisban választható 15%- os pillangós termesztést ezzel a madárvédelmis parcellával nem tudnám lefedni ugye?
Köszönöm előre is!
Válasz jocek26 #4838. hozzászólásáraSzerintem mehet mindkettőbe. Viszont az állandó gyepet közben visszaállíttathatják és akkor bukó van. Ha ez rádásul naturás, akkor viszont nem is lehet feltörni csak engedéllyel.
Az a tábla ami tulajdoni és földhasználati lapon szántó, de évek óta gyepeként van hasznosítva(GYE02 vagy ALL02 attól függően, hogy állandó gyep fedvénnyel érintett-e), azt horizontális szántóként vagy horizontális gyepként lehet Akg támogatásba tenni?
Válasz ..,-:) #4836. hozzászólására PL : Horizontális szántó földhasználati kategória, ebbe csak szántókat tudsz bevinni, azokat 2 csomagba osztható , de mindkét csomag össz területének az össz kerületük min. 1/4-ed m része hosszúságban vetsz 6m széles sávot, amit elég az egyik csomag akár csak 1 nagy táblában teljesíteni, ha kiadja, de fizet mindkét csomagra . Mivel a pillangós és zöldugar táblákban nem tudunk +1 trágyázást végrehajtani / csak ha tavaszi vetéssel 1 trágya , és a 3. évben ősszel kidobjuk, és gyorsan +1 trágyázást végzünk / ezért külön csomagba kell tenni , a melléktermékek (különböző szalma- és szármaradványok) visszaforgatása a talajba sem kivitelezhető, ha csak nem elfogadnák az utolsó évben pillangós + zöldugar beforgatását. Én 8m szegélyt vetek, mert az beleszámít az 5% zöldugar teljesítésébe, 5 éves programnál 3 évig kellett, de ott marad 5 évre, akkor +2 évig besegít az 5% területnél, lucernát körbeszegélyeztem, előnyös mert nem kell félni a gyomírtó sodródástól h kiöli, és nem lesz meg a szélessége a sávnak .
Válasz Selvin #4834. hozzászólásáraEz az összeg csak a szegényekkel bevetett területre vonatkozik vagy vagy csak arra a parcellánál, ami körbe van szegéllyel vagy a teljes gazdaság által használt területre ?
Válasz ..,-:) #4829. hozzászólásáraMost én bevetem és ha úgy lesz tavasszal elmunkálom és bevetem a szegélyt mert három évig kell lennie és három év van rá
Válasz bandigh #4830. hozzászólásáraA táblaelválasztó sávra gondolsz?Ha különböző kultúra van akkor nem kell,ha egyforma akkor eddig 0.25ha területűnek kellett lennie,de a mostaniban én se találok utalást,hogy mekkorának kell lennie.
Válasz ..,-:) #4829. hozzászólásáraNem olvastam utána, de azt hallom, h a föld szélére nem elég odabiggyeszteni a zöldítést vagy az ugart, hanem 5 hektáronként be kell csíkozni a területet, igaz ez?
Ha én tervezek akg-ra pályázni és pár területnél teleítenék “szegélyt”, még mondjuk ott is, ahogá most őszi vetés megy, akkor már most ki kell hagynom vagy majd a következő vetéskor, mert ugye még az sem biztos, hogy sikerül belépni…..
Nagyobb esély van nyerni, ha a horizontális helyett zonális előíráscsoportra pályázik valaki (a területre lehetne azt is)? A termelés+támogatás kb ugyanannyira jönne ki a végén, kicsivel több a zonális. Ez alapján inkább az lenne a lényeg, hogy nyerjen a pályázat.
Válasz Blahoncio #4823. hozzászólásárahttps://www.palyazat.gov.hu/vp4-1011-21-agrr-krnyezetgazdlkodsi-kifizets-1# a 3. sor a segédletek. Ha azt megnyitod ott van az összes melléklet!
Üdvözletem! Az induló AKG-val kapcsolatban azt szeretném kérdezni, hogy pályázhat-e az akit az előzőből kizártak, azért mert az induló terület még osztatlan közös tulajdon volt, amit időközben kimértek és az új terület-tulajdon máshová került. Köszönöm
Válasz Blahoncio #4820. hozzászólására Szerintem nem mert mindegy hogy most mennyi a tulajdona az osztatlanba ha megteszi az ajánlatot kiveheti a többi alól az más kérdés hogy megéri e neki de jogilag szabad az út
Válasz otis #4783. hozzászólásáraÜdv Mindenkinek!
Érdeklődnék hogy hol lehet megtalálni a többi mellékletet?
Mert ezen az oldalon nem találom vagy csak bénázok.
Válasz papszi06 #4817. hozzászólásáraNem így értettem, hanem hogy az összes akg-ra szánt összegből mennyi jut az egyes előírásokra. Pl 30% túzok, 10% alföldi madár, stb...
Hali! Tudja-e valaki, hogy a különböző előíráscsoportokra előre meghatározott összegek jutnak külön-külön? Ugy értem hogy az össz forrásból. Pl tudjuk, hogy a túzokra több forrás jut, mint az alföldi madárra? Egy korábbi kimutatasban olvastam, hogy a túzokosra kb 10szer több a támogatott terület, mint az alföldi madárra. Ez azért érdekel, mert nekem pont a alföldi madaras előírásai a legkedvezőbbek, de ha arra alig van keret, akkor inkább mást pályázok meg.
Válasz Földönfuto #4814. hozzászólásáraElég lenne az idén tervezett területre, viszont akkor nincs erre az évre számlám a vetőmagról.
Ha veszek mindenképp csak az elfogadáshoz szükséges minimumot veszem és kipótolom a tavalyival, de még akkor is jelentős része megmarad.
Majd kialakul még, csak gondoltam megkérdezem, hátha járt már valaki hasonló cipőben.
Válasz zoli.ficze #4812. hozzászólásáraEsetleg ami fémzárolt van,nem fed le egy elfogadható ha-kénti csíraszámot,ami még szakmailag elfogadható?Nem kötelező 300kg/ha-al vetni a búzát
Válasz Földönfuto #4811. hozzászólásáraDe választható, viszont bevállalnánk mert fémzárolt magot használunk, viszont ha már megvan ez a tavalyi mag nem dobnánk el mert semmi baja nincs.
Ellenben ha nem fogadja el a rendszer inkább veszünk friss magot mert a teljes vállalási időszakra nézve még úgy is jobban járunk ha ezt a magot bebukjuk.
7053 hozzászólás

Válasz glajos1990 #4848. hozzászólásáraAz embernek mégis úgy kell készülnie a vállalásokra mintha már megnyerte volna a pályázatot?
hát, mi így készülünk, így fogunk vetni, táblákat darabolni, kikarózni!
Válasz oliverkovacs81 #4844. hozzászólásáraLucerna és kész ,esetleg zöldugar . A zöldugarba is van 45 % lucerna keverék is .
Válasz glajos1990 #4848. hozzászólásáraÖnállóan választható ,lehet 5 ha nagyobb csak kevesebb pontot adnak és kevesebb a támogatás .
Válasz glajos1990 #4848. hozzászólásáraTavasszal, EK beadás előtt fel kell darabolni és 60 cm-es sávokkal elválasztani
Válasz Földönfuto #4847. hozzászólásáraNem ez volt a kérdés szerintem hanem az hogy még most van AKG pályázat beadás ideje. Vagyis még az sem igazán…
Az embernek mégis úgy kell készülnie a vállalásokra mintha már megnyerte volna a pályázatot?
Pèldául most elvessek 20 hektár búzát egybe összel ha közben kiderül hogy nyertem akkor meg hirtelen 5 hektárnál nem lehetne nagyobb egyben.
Ez volt a kérdés hogy akkor tavasszal feldarabolja 5HA-nál kisseb parcellákra vagy elég aratás után, jövő összel ezt megvalósítani?
Válasz Blahoncio #4846. hozzászólásáraA vállalt területnek most évente meg kell lenni,nem lehet letudni úgy,hogy a későbbiekben évente többet csinálsz.
Üdv Mindenkinek!
Olyan kérdésem lenne hogy ha idén bevetem az akg-ba bevivendő szántókat és ha megadjàk a pályázatot,akkor ki kell-e tárcsáznom azt amit elvetettem ha pl. 5hektárnál kisebb táblaméretet vállalok?
Vagy a 15% pillangóst +5% zöldugart jövő ősztől is elegendő megvalósítani?
Válasz oliverkovacs81 #4844. hozzászólásáraKeress egy szaktanácsadót aki csinálni fogja a papírmunkát és ő megválaszolja a kérdésedet.
Falugazdászra AKG-t nem szabad bízni.
Sziasztok!
Lenne egy pár szántónk amit szeretnék beadni a soron következő AKG-ba, leginkább húsmarhának való szálas takarmány, fehérje növényre gondoltam a jelentős vadkár fenyegetettség miatt. (Zselic) A szántók nagyobbik része parlagoltatva volt. Mit ajánlanátok a 4-5 éve parlagoltatott területekbe? Avagy parlagból mit tudnák kihozni tavasszal valamilyen húsmarha takarmányból és hogyan?
Ui: Nyilván ezeket sokan tudjátok, elnézéseteket kérem ha rossz a kérdés de déd nagyapám volt az utolsó mezőgazdász a családban. Engem meg ez vonz...
Válasz jocek26 #4842. hozzászólásáraA nyilvántartás szerint szántó ,akkor gyepbe csak úgy lehet kérni az AKG ha át lesz minősitve a földhivatalnál gyeppé .Egyébként csak ideglenes gyep amit négy évig lehet fent tartani .Érdemes rendbe tenni mielőtt jön a bünti .
Válasz Selvin #4839. hozzászólásáraNem naturás és nem is akarom feltörni. Csak nem tudom hogy szántó vagy gyep tematikus előíráscsoportba kerüljön.
Válasz szgyuri82 #4840. hozzászólásáraNincs átjárási lehetőség, viszont a saps züldítési %-ba beszámítódik , ha gyenge területben van, akkor érdemesebb hor. szántóba vinni azt is, csak a 4ha különbözeti pénzt veszted, de helyette nyerhetsz 4ha jóltermő területet, meg esetleg a nemtermelő szegélyt is tudod csinálni rajta .
Üdv Mindenkinek!
Olyan buta kérdésem lenne, hogy ha egy 4Ha- os parcellát beadnék alföldi madárvédelmi programba és abban végig lucerna lenne, a többi területet horizontálisba próbálnám beadni, akkor a horizontálisban választható 15%- os pillangós termesztést ezzel a madárvédelmis parcellával nem tudnám lefedni ugye?
Köszönöm előre is!
Válasz jocek26 #4838. hozzászólásáraSzerintem mehet mindkettőbe. Viszont az állandó gyepet közben visszaállíttathatják és akkor bukó van. Ha ez rádásul naturás, akkor viszont nem is lehet feltörni csak engedéllyel.
Sziasztok!
Az a tábla ami tulajdoni és földhasználati lapon szántó, de évek óta gyepeként van hasznosítva(GYE02 vagy ALL02 attól függően, hogy állandó gyep fedvénnyel érintett-e), azt horizontális szántóként vagy horizontális gyepként lehet Akg támogatásba tenni?
Válasz ..,-:) #4836. hozzászólására PL : Horizontális szántó földhasználati kategória, ebbe csak szántókat tudsz bevinni, azokat 2 csomagba osztható , de mindkét csomag össz területének az össz kerületük min. 1/4-ed m része hosszúságban vetsz 6m széles sávot, amit elég az egyik csomag akár csak 1 nagy táblában teljesíteni, ha kiadja, de fizet mindkét csomagra . Mivel a pillangós és zöldugar táblákban nem tudunk +1 trágyázást végrehajtani / csak ha tavaszi vetéssel 1 trágya , és a 3. évben ősszel kidobjuk, és gyorsan +1 trágyázást végzünk / ezért külön csomagba kell tenni , a melléktermékek (különböző szalma- és szármaradványok) visszaforgatása a talajba sem kivitelezhető, ha csak nem elfogadnák az utolsó évben pillangós + zöldugar beforgatását. Én 8m szegélyt vetek, mert az beleszámít az 5% zöldugar teljesítésébe, 5 éves programnál 3 évig kellett, de ott marad 5 évre, akkor +2 évig besegít az 5% területnél, lucernát körbeszegélyeztem, előnyös mert nem kell félni a gyomírtó sodródástól h kiöli, és nem lesz meg a szélessége a sávnak .
Válasz Selvin #4834. hozzászólásáraEz az összeg csak a szegényekkel bevetett területre vonatkozik vagy vagy csak arra a parcellánál, ami körbe van szegéllyel vagy a teljes gazdaság által használt területre ?
Válasz ..,-:) #4829. hozzászólásáraMost én bevetem és ha úgy lesz tavasszal elmunkálom és bevetem a szegélyt mert három évig kell lennie és három év van rá
Válasz ..,-:) #4833. hozzászólására33
Válasz bandigh #4830. hozzászólásáraNa az szép lesz !
Mi az € szorzója ?
Még nem volt időm tanulmányozni.
Válasz bandigh #4830. hozzászólásáraHa vállalod, hogy a táblák mérete max 5 hektár, akkor igen.
Válasz bandigh #4830. hozzászólásáraA táblaelválasztó sávra gondolsz?Ha különböző kultúra van akkor nem kell,ha egyforma akkor eddig 0.25ha területűnek kellett lennie,de a mostaniban én se találok utalást,hogy mekkorának kell lennie.
Válasz ..,-:) #4829. hozzászólásáraNem olvastam utána, de azt hallom, h a föld szélére nem elég odabiggyeszteni a zöldítést vagy az ugart, hanem 5 hektáronként be kell csíkozni a területet, igaz ez?
Ha én tervezek akg-ra pályázni és pár területnél teleítenék “szegélyt”, még mondjuk ott is, ahogá most őszi vetés megy, akkor már most ki kell hagynom vagy majd a következő vetéskor, mert ugye még az sem biztos, hogy sikerül belépni…..
Nagyobb esély van nyerni, ha a horizontális helyett zonális előíráscsoportra pályázik valaki (a területre lehetne azt is)? A termelés+támogatás kb ugyanannyira jönne ki a végén, kicsivel több a zonális. Ez alapján inkább az lenne a lényeg, hogy nyerjen a pályázat.
Válasz Blahoncio #4823. hozzászólásárahttps://www.palyazat.gov.hu/vp4-1011-21-agrr-krnyezetgazdlkodsi-kifizets-1# a 3. sor a segédletek. Ha azt megnyitod ott van az összes melléklet!
A mai nap megjelent az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” című (VP4-10.1.1-21 kódszámú) felhívás.
Üdvözletem! Az induló AKG-val kapcsolatban azt szeretném kérdezni, hogy pályázhat-e az akit az előzőből kizártak, azért mert az induló terület még osztatlan közös tulajdon volt, amit időközben kimértek és az új terület-tulajdon máshová került. Köszönöm
Válasz Blahoncio #4820. hozzászólására Szerintem nem mert mindegy hogy most mennyi a tulajdona az osztatlanba ha megteszi az ajánlatot kiveheti a többi alól az más kérdés hogy megéri e neki de jogilag szabad az út

Válasz otis #4783. hozzászólásáraÜdv Mindenkinek!
Érdeklődnék hogy hol lehet megtalálni a többi mellékletet?
Mert ezen az oldalon nem találom vagy csak bénázok.
Válasz glajos1990 #4821. hozzászólásáraIgen! Én is erre gondoltam.
Területtel!
Válasz Blahoncio #4820. hozzászólásáraTerületre nem tudom de területtel biztosan lehet!
Válasz Blahoncio #4819. hozzászólásáraTudna valaki segíteni?
Osztatlan közös tulajdonban lévő területre lehet pályázni?
Válasz 72 #4792. hozzászólásáraMár olvastad....figyelj oda!

Válasz papszi06 #4817. hozzászólásáraNem így értettem, hanem hogy az összes akg-ra szánt összegből mennyi jut az egyes előírásokra. Pl 30% túzok, 10% alföldi madár, stb...
Válasz Selvin #4816. hozzászólásáraTúzok 560,Alföldi 520 max/euró/ha
Hali! Tudja-e valaki, hogy a különböző előíráscsoportokra előre meghatározott összegek jutnak külön-külön? Ugy értem hogy az össz forrásból. Pl tudjuk, hogy a túzokra több forrás jut, mint az alföldi madárra? Egy korábbi kimutatasban olvastam, hogy a túzokosra kb 10szer több a támogatott terület, mint az alföldi madárra. Ez azért érdekel, mert nekem pont a alföldi madaras előírásai a legkedvezőbbek, de ha arra alig van keret, akkor inkább mást pályázok meg.
Válasz Földönfuto #4814. hozzászólásáraElég lenne az idén tervezett területre, viszont akkor nincs erre az évre számlám a vetőmagról.

Ha veszek mindenképp csak az elfogadáshoz szükséges minimumot veszem és kipótolom a tavalyival, de még akkor is jelentős része megmarad.
Majd kialakul még, csak gondoltam megkérdezem, hátha járt már valaki hasonló cipőben.
Válasz zoli.ficze #4812. hozzászólásáraEsetleg ami fémzárolt van,nem fed le egy elfogadható ha-kénti csíraszámot,ami még szakmailag elfogadható?Nem kötelező 300kg/ha-al vetni a búzát
Válasz zoli.ficze #4812. hozzászólásáraAdd el a faluban a tavalyit, ha más nem
Válasz Földönfuto #4811. hozzászólásáraDe választható, viszont bevállalnánk mert fémzárolt magot használunk, viszont ha már megvan ez a tavalyi mag nem dobnánk el mert semmi baja nincs.
Ellenben ha nem fogadja el a rendszer inkább veszünk friss magot mert a teljes vállalási időszakra nézve még úgy is jobban járunk ha ezt a magot bebukjuk.
Válasz zoli.ficze #4810. hozzászólásáraMost nem lehet választani,hogy fémzároltat vetsz vagy nem fémzároltat?Eddig volt ilyen vállalási lehetőség.
Sziasztok!
Tavaly nem sikerült annyi búzát elvetni mint amennyit akartunk, így maradt meg fémzárolt vetőmag.
Az új akg tervezet viszont évente kéri a számlát a vetőmagról.
Ha esetleg nyerünk, akkor idei vetőmag számlánk nem lesz annyi, mint amennyit a terület igényelne, mivel a tavaly megmaradt magot elakarjuk vetni.
Ilyen helyzetben mi van? Van valakinek ilyen jellegű tapasztalata?
Akkor Az Akg-s területeket szeptember 31-vel lehet visszavenni?
Válasz Selvin #4807. hozzászólásáraIdeglenes gyep négy évig lehet utána át kell minősiteni állandó gyepnek.A feltörés ugyan az mint a lucerna.
Válasz Anicska #4803. hozzászólásáraÉs a sima sapsban az ideiglenes gyepet meddig kell tartani? Mikor lehet feltörni?
Válasz John Deere Power Shift #4805. hozzászólásáraAz újban nem találtam rá utalást.
Válasz Földönfuto #4787. hozzászólásáraTábla elválasztó sáv milyen széles ?
Válasz Anicska #4803. hozzászólásáraOk.köszönöm