Válasz Rabó001 #8966. hozzászólására10ede sem, mint a gruberozott vagy tárcsázotban. Valahol volt is róla egy cikk, hogy a sekély és nem forgatott művelést szereti.
Válasz mtz1221 #8963. hozzászólásáraHabár az ősszel megfogadtam ha gruberozok is, akkor is minden föld körbe lesz szántva. A szomszédból és az útról ne terjedjen nekem ez a két vacak be. Az a gond itt a dikamba megfogja, de pár hét múlva elereszti.
Válasz Rabó001 #8962. hozzászólásáraEddig nekem sem volt gondom vele, mondhatni nem is ismertem. Pár éve mióta Okoskodok a gruberral és az 1 tárcsával, azóta nem tudok vele mit kezdeni. És a tarackal még.
Válasz mtz1221 #8960. hozzászólásáraNem próbáltam. Dikamba magában is viszi. Még a fél dozisa is. Ha igen fertőzött, akkor inkább az, hogy 2 részletben kiteszed (fele-fele, de volt hogy másfél dózis lett összesen, a kukoricanak semmi baja, maximum 6 leveles állapotban csinálva), az elsőt amikor már van kint rendesen. Ami kint van azt az első elviszi, aztán nől a második hullám, majd annak is oda, ha bele tudsz még menni. Én úgy vettem észre, meg aki vegyszeressel beszéltem is azt erősítette meg, hogy az évelő kétszíkűt (a folyofuvet is) csak állományba lehet irtani, olyan nincs ami a csírázást gátolja. Ha gabona van a fertőzött területen, akkor érdemes nyár végén/osszel (mikor van kint rendesen) megkinalni egy full dózis glifozattal, következő éven láthatóan kevesebb van, ez tapasztalat. Semmi más nem kell, csak glifo, esetleg hatásfokozo adalek mellé, de az se muszaj.
Jövőre kérdeznék. Fluroksipir hatóanyagot kevert e már valaki dikambával ? azt mondják az nagyon jó folyófűre, csak félek a két hatóanyagot egyben teljes dózissal, a kukorica is észrevené termésben ?
Válasz antalocz #8954. hozzászólásáraMegfújni meg lehet, más kérdés érdemes e.
Inkább Caprenoval vagy Laudissal fújnám, ha maradunk a Bayeros termékeknél.
Válasz k-roy90 #8950. hozzászólásáraHa tartamhatást akar valaki muszáj mellétenni a Successor-t mert szárazság van,de ha elolvasod külön az engedélyokiratát láthatod hogy inkább öntözéses terület pre-post gyomirtójaként tökéletes.És persze hogy megfogja ,majd elengedi ha komolyabban megázik,megsárgul-kinövi.
Üdv!
Adott egy Pioneer 9889 kukorica.
Le lett fujva Principal plussal (400gramm/ha) + 0,7 Successor/ha.
A gyomokat teljesen kivitte, tiszta lett, viszont a kukorica sem úgy nő, ahogy kellene. Fejlodesben le van maradva. Mas is tapasztalt ilyet ezzel a fajta kukoricaval vagy gyomirtoval?
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraSzia van egy 30 fős ügyes megbízható csapatom ,akikkel szívesen megcsinálnám már kapáltam és gyomláltattamis sokszor ien gazost.06202879314
Válasz ZZ.ZZ #8935. hozzászólásáraHelló
Minimum dózist az a gyomállomány ami a képeden volt lejjebb kineveti.
Mehet nyugodtan max dózis, ott van benne a széfener, a kukorica annak segítségével lebontja a tembotrion hatóanyagot. A kukoricán semmiféle termésveszteséget nem okoz a gyomírtó, a gyom igen, az már okozott. A porlasztás legyen megfelelő a választott lémennyiséghez és had menjen. Jól rázd fel, keverd fel. Az OD formuláció egyetlen hátránya.
Én csak foltkezelésre szoktam használni, telibe nem fújnám, ha már volt előtte sikeres gyomírtás java részt.
Egyre figyelj, nagy melegbe ne fújd, mert megégeti a levelet és hatni sem fog úgy. Reggel és este tökéletes az idő neki. Nappal meg a meleg gyorsít a gyomok pusztulásán.
Az UV jelentőségével még csak most kezdtek el foglalkozni hogy mennyit is árt a kukorica termesztésében.
Az meg csak hab a tortán hogy idén nagy a lemaradás,az hogy június elején nincs még összezárva sztem az elmúlt 10 évben nem volt ilyen,vagyis nem emlékszem rá.
Válasz ZZ.ZZ #8938. hozzászólásáraTavaly bérbe fújtunk 10 levelesbe is (10 levél látszódott az valójában 8 leveles ) nem lett semmi baja,2 literrel fújtuk. Minimálba nem ajánlom mert most vagy kezdenek rezisztensek lenni a gyomok már ellene is vagy más baj van de 2 éve azt tapasztalom hogy inkább már a maxhoz kell igazódni hogy rendesen hasson, főleg hogy nálad már elég fejlettek a gyomok.
Annyi a kérdés esetleg hogy 30 fokban az UV piszkálja e. De estefelé lefújod nagy gondod nem lesz. Azt a dzsumbujt kikell takarítani.
Válasz ZZ.ZZ #8938. hozzászólásáraA gyomírtót a gyomokra fújod. Az ő fejlettségükhöz igazodjál. A kukorica meg majd megoldja, ha már így járt. Az egyik legkíméletesebb szer amúgy. Ha akarsz, később még kedveskedhetsz a kukoricának valami szenteltvízzel.
A kukorica feljelettsége miatt kérdeztem a dózist, nem a spórolás miatt.. Nemtudom mennyire fogja meg a kukoricát
Mivel nem ismerem, nem használtam még Laudist
Válasz ZZ.ZZ #8935. hozzászólásáraÉn mindent max vagy kicsit erősebb dózissal fújok. Szerintem a rezisztens dolgok, pont ezért alakultak ki, mert sokan spórolni akarnak a gyomírtón.
Megvan a Laudis...
Érdemesebb a max dózist fújni, vagy mehet a min , esetleg közép dózis??
Bocs, az értetlenkedésért, de még ezt a szert sohasem használtam.
Illetve fujjam telibe az egész táblát,??? vagy csak folt kezelést csináljak....mert hál istennek nem az egész tábla telibe ilyen gyomos, csak részekben....
Válasz ZZ.ZZ #8930. hozzászólásáraA Laudis mehet bátran. Engedély okirat szerint 8leveles korig. De szükséghelyzetiben mehetett régen nagyobb állományban is. Drága, mint a pokol, de jó. A pH 6-ra legyen állítva a többit megoldja. Nekünk aratásig agyon volt verve a fenyércirok.
Válasz Dave #8931. hozzászólásáraHát kapott már Niko+rimszulforon hatóanyagot....max dózisban... sőt pluszban még erősítve lett 1/3 adag rimszulforon hatóanyaggal....lassan össze boruló kukoricának mostmár nem adnék nikoszulfuront....nem tudom ezek után azt mennyire díjazná a kukorica
Lassan tíz éve ez a terület kukorica -buza vetesforgóban van....búza után a tarló mindig kap 2 alkalommal max dózisú glifot....de nem akar kikopni......
Idén már azért váltottam a pricipalra mivel a calaris professional a nikoszulfuron már semmit sem ért..... Sőt már a lumax is kevés volt, a benne lévő S metaklor sem fogta már a magról kelő egysziküt
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraEgyszikű fertőzés esetére nekem a növényorvos azt ajánlotta, hogy a Laudis mellé tegyek fél dózist nikoszulfuron hatóanyagú szerből, ha nagy a baj teljes dózist.
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraNem akarlak elkeseríteni, de egy ilyen egyveleg után, nyugodtan megállapítható, hogy rezisztens fenyércirokkal vagy fertőzött. A hagyományos, klasszikus kukorica gyomirtókkal esélytelen vagy ellene. Tapasztalat. A Laudissal az intenzív növekedési időszakban (most, mert végre már meleg van) nyersz egy kettő hetet a kukoricának, de aratásra így is úszni fog a már elvirágzott cirokkal a táblád…
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraJól látom kétszikű gyomok vannak? De egyébként még simán eléri a gyomokat a gyomirtó szer de ha fújni akarod ne keslekedj,mert ebben a jó időben rohamosan nő az állomány.
Principal plus gold-ot kapott.... Egyszeri, max dozissal+3 kg an 34....
Illetve külön vettem még rimszulforon hatóanyagot , pluszban azt is kapott még erősítésnek.....
Fogta fogta az egysziküt, de végül elengette.... közben kultivátorozás is megvolt
Szóval ekkorra fejlettségű kukoricában van még értelme, lejut a gyomokhoz a vegyszer???
Válasz lala #8917. hozzászólásáraAmit ismerek kipróbáltam,de évről évre nagyobb foltban van.A nagyobb foltokat kézzzel kicsapkodjuk ilyenkor ,és akkor már nem zavar annyira ebben az évben.Jobbat nem tudok.
8967 hozzászólás

Válasz mtz1221 #8964. hozzászólásáraSzantasosban is van. Elszárad a dikambatol, kb. 2 hét múlva zörög, de közben jön helyette másik.
Válasz mtz1221 #8963. hozzászólásáraNálam ugyanez.
Szántás nélkül kukorica, tele van szulákkal.
1,5 liter Colombust kapott a héten, meglátjuk…
Válasz mtz1221 #8963. hozzászólásáraHabár az ősszel megfogadtam ha gruberozok is, akkor is minden föld körbe lesz szántva. A szomszédból és az útról ne terjedjen nekem ez a két vacak be. Az a gond itt a dikamba megfogja, de pár hét múlva elereszti.
Válasz Rabó001 #8962. hozzászólásáraEddig nekem sem volt gondom vele, mondhatni nem is ismertem. Pár éve mióta Okoskodok a gruberral és az 1 tárcsával, azóta nem tudok vele mit kezdeni. És a tarackal még.
Válasz mtz1221 #8960. hozzászólásáraNem próbáltam. Dikamba magában is viszi. Még a fél dozisa is. Ha igen fertőzött, akkor inkább az, hogy 2 részletben kiteszed (fele-fele, de volt hogy másfél dózis lett összesen, a kukoricanak semmi baja, maximum 6 leveles állapotban csinálva), az elsőt amikor már van kint rendesen. Ami kint van azt az első elviszi, aztán nől a második hullám, majd annak is oda, ha bele tudsz még menni. Én úgy vettem észre, meg aki vegyszeressel beszéltem is azt erősítette meg, hogy az évelő kétszíkűt (a folyofuvet is) csak állományba lehet irtani, olyan nincs ami a csírázást gátolja. Ha gabona van a fertőzött területen, akkor érdemes nyár végén/osszel (mikor van kint rendesen) megkinalni egy full dózis glifozattal, következő éven láthatóan kevesebb van, ez tapasztalat. Semmi más nem kell, csak glifo, esetleg hatásfokozo adalek mellé, de az se muszaj.
Jövőre kérdeznék. Fluroksipir hatóanyagot kevert e már valaki dikambával ? azt mondják az nagyon jó folyófűre, csak félek a két hatóanyagot egyben teljes dózissal, a kukorica is észrevené termésben ?
Válasz antalocz #8958. hozzászólásáraAz elvileg jó az acatra. Bár elolvasni te is el tudod a címkéjét, leírását.
Válasz Georgosz #8957. hozzászólásáraNagyreszta acat, és az egyik darabban perje, monsoon lenne még kéznél az jó lehet rá?
Válasz antalocz #8954. hozzászólásáraMilyen gyomnövény van benne? Esetleg Calaris Pro+Laudis...
Válasz antalocz #8954. hozzászólásáraNem szabad tedd el jövőre!
Válasz antalocz #8954. hozzászólásáraMegfújni meg lehet, más kérdés érdemes e.
Inkább Caprenoval vagy Laudissal fújnám, ha maradunk a Bayeros termékeknél.
Sziasztok!
5-6leveles kukoricát meglehet még fujni adengoval?
Válasz k-roy90 #8950. hozzászólásáraHa tartamhatást akar valaki muszáj mellétenni a Successor-t mert szárazság van,de ha elolvasod külön az engedélyokiratát láthatod hogy inkább öntözéses terület pre-post gyomirtójaként tökéletes.És persze hogy megfogja ,majd elengedi ha komolyabban megázik,megsárgul-kinövi.
Válasz k-roy90 #8950. hozzászólásáraNekem volt olyan hogy a sima nikoszulfuron is megfogta a kukoricákat fajtától függetlenül.
Válasz k-roy90 #8950. hozzászólásáraPrincipal még dupla dózissal sem viseli meg a kukoricát.
Üdv!
Adott egy Pioneer 9889 kukorica.
Le lett fujva Principal plussal (400gramm/ha) + 0,7 Successor/ha.
A gyomokat teljesen kivitte, tiszta lett, viszont a kukorica sem úgy nő, ahogy kellene. Fejlodesben le van maradva. Mas is tapasztalt ilyet ezzel a fajta kukoricaval vagy gyomirtoval?
Válasz flora15324775 #8947. hozzászólására06205035580
Válasz flora15324775 #8947. hozzászólására vagy 062205035580
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraSzia lenne erre egy 30fos ügyes csapatom akikel már kapaltunk és gyomláltunk ennél csunyabatis .hivj fel 06202879314
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraSzia van egy 30 fős ügyes megbízható csapatom ,akikkel szívesen megcsinálnám már kapáltam és gyomláltattamis sokszor ien gazost.06202879314
Természetesen estefelé fogom fújni...24 fok felett soha semmit nem.permetezek!!!
Plána ilyenkor, amikor még az uv is nagy
Válasz ZZ.ZZ #8935. hozzászólásáraHelló
Minimum dózist az a gyomállomány ami a képeden volt lejjebb kineveti.
Mehet nyugodtan max dózis, ott van benne a széfener, a kukorica annak segítségével lebontja a tembotrion hatóanyagot. A kukoricán semmiféle termésveszteséget nem okoz a gyomírtó, a gyom igen, az már okozott. A porlasztás legyen megfelelő a választott lémennyiséghez és had menjen. Jól rázd fel, keverd fel. Az OD formuláció egyetlen hátránya.
Én csak foltkezelésre szoktam használni, telibe nem fújnám, ha már volt előtte sikeres gyomírtás java részt.
Egyre figyelj, nagy melegbe ne fújd, mert megégeti a levelet és hatni sem fog úgy. Reggel és este tökéletes az idő neki. Nappal meg a meleg gyorsít a gyomok pusztulásán.
Válasz Rabó001 #8942. hozzászólásáraNem is a Laudisra értettem hanem a kukorica levelét az UV plusz vegyszer piszkálja e.
Az UV jelentőségével még csak most kezdtek el foglalkozni hogy mennyit is árt a kukorica termesztésében.
Az meg csak hab a tortán hogy idén nagy a lemaradás,az hogy június elején nincs még összezárva sztem az elmúlt 10 évben nem volt ilyen,vagyis nem emlékszem rá.
Válasz Nagy Péter 40 #8941. hozzászólásáraAzt mondjakba laudisnak az a jó, ha minél jobban süt a nap. Ami logikus is, ha megnezzuk hogy működik.
Válasz ZZ.ZZ #8938. hozzászólásáraTavaly bérbe fújtunk 10 levelesbe is (10 levél látszódott az valójában 8 leveles ) nem lett semmi baja,2 literrel fújtuk. Minimálba nem ajánlom mert most vagy kezdenek rezisztensek lenni a gyomok már ellene is vagy más baj van de 2 éve azt tapasztalom hogy inkább már a maxhoz kell igazódni hogy rendesen hasson, főleg hogy nálad már elég fejlettek a gyomok.
Annyi a kérdés esetleg hogy 30 fokban az UV piszkálja e. De estefelé lefújod nagy gondod nem lesz. Azt a dzsumbujt kikell takarítani.
Válasz ZZ.ZZ #8938. hozzászólásáraA gyomírtót a gyomokra fújod. Az ő fejlettségükhöz igazodjál. A kukorica meg majd megoldja, ha már így járt. Az egyik legkíméletesebb szer amúgy. Ha akarsz, később még kedveskedhetsz a kukoricának valami szenteltvízzel.
Válasz ZZ.ZZ #8938. hozzászólásáraBírja a nagy kukorica is, sőt azt mondják szereti.
A kukorica feljelettsége miatt kérdeztem a dózist, nem a spórolás miatt.. Nemtudom mennyire fogja meg a kukoricát
Mivel nem ismerem, nem használtam még Laudist
Válasz ZZ.ZZ #8935. hozzászólásáraÉn mindent max vagy kicsit erősebb dózissal fújok. Szerintem a rezisztens dolgok, pont ezért alakultak ki, mert sokan spórolni akarnak a gyomírtón.
Válasz ZZ.ZZ #8935. hozzászólásáraMiért fújnál minimum dózist? Épp csak kibújtak a gyomok?
Megvan a Laudis...
Érdemesebb a max dózist fújni, vagy mehet a min , esetleg közép dózis??
Bocs, az értetlenkedésért, de még ezt a szert sohasem használtam.
Illetve fujjam telibe az egész táblát,??? vagy csak folt kezelést csináljak....mert hál istennek nem az egész tábla telibe ilyen gyomos, csak részekben....
Válasz ZZ.ZZ #8930. hozzászólásáraA Laudis mehet bátran. Engedély okirat szerint 8leveles korig. De szükséghelyzetiben mehetett régen nagyobb állományban is. Drága, mint a pokol, de jó. A pH 6-ra legyen állítva a többit megoldja. Nekünk aratásig agyon volt verve a fenyércirok.
Válasz ZZ.ZZ #8932. hozzászólásáraÖsszeborulástól ez még messze van. Rakjad odafelé a laudist neki. Esetleg még monsoon, meg kell számolni a levelet.
Válasz Dave #8931. hozzászólásáraHát kapott már Niko+rimszulforon hatóanyagot....max dózisban... sőt pluszban még erősítve lett 1/3 adag rimszulforon hatóanyaggal....lassan össze boruló kukoricának mostmár nem adnék nikoszulfuront....nem tudom ezek után azt mennyire díjazná a kukorica
Lassan tíz éve ez a terület kukorica -buza vetesforgóban van....búza után a tarló mindig kap 2 alkalommal max dózisú glifot....de nem akar kikopni......
Idén már azért váltottam a pricipalra mivel a calaris professional a nikoszulfuron már semmit sem ért..... Sőt már a lumax is kevés volt, a benne lévő S metaklor sem fogta már a magról kelő egysziküt
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraEgyszikű fertőzés esetére nekem a növényorvos azt ajánlotta, hogy a Laudis mellé tegyek fél dózist nikoszulfuron hatóanyagú szerből, ha nagy a baj teljes dózist.
Válasz MTZ1221.3 #8929. hozzászólásáraA java inkább muhar , mint fenyercirok...
Kukorica feljelettsége szempontjából az esetemben használható, vagy van határ?
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraHelló
Erre nagyon érdemes. Ezt rettenetesen meg fogja fogni a fenyércirok, ha nem fújod meg Laudissal.
Jövőre viszont nagyon ajánlom a Capreno-t 3+ leveles kukoricába. Nekünk bejött.
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraNem akarlak elkeseríteni, de egy ilyen egyveleg után, nyugodtan megállapítható, hogy rezisztens fenyércirokkal vagy fertőzött. A hagyományos, klasszikus kukorica gyomirtókkal esélytelen vagy ellene. Tapasztalat. A Laudissal az intenzív növekedési időszakban (most, mert végre már meleg van) nyersz egy kettő hetet a kukoricának, de aratásra így is úszni fog a már elvirágzott cirokkal a táblád…
Válasz R Sándor #8926. hozzászólásáraCsak egyszikű gyom van
Válasz ZZ.ZZ #8925. hozzászólásáraJól látom kétszikű gyomok vannak? De egyébként még simán eléri a gyomokat a gyomirtó szer de ha fújni akarod ne keslekedj,mert ebben a jó időben rohamosan nő az állomány.
Sziasztok

Erre érdemes még Laudist szórni?
Principal plus gold-ot kapott.... Egyszeri, max dozissal+3 kg an 34....
Illetve külön vettem még rimszulforon hatóanyagot , pluszban azt is kapott még erősítésnek.....
Fogta fogta az egysziküt, de végül elengette.... közben kultivátorozás is megvolt
Szóval ekkorra fejlettségű kukoricában van még értelme, lejut a gyomokhoz a vegyszer???
Az a bizonyos "kezeletlen kontroll".

Szép lenne ez a tábla gyomirtás nélkül...
Válasz lala #8917. hozzászólásáraAmit ismerek kipróbáltam,de évről évre nagyobb foltban van.A nagyobb foltokat kézzzel kicsapkodjuk ilyenkor ,és akkor már nem zavar annyira ebben az évben.Jobbat nem tudok.
Válasz mandlirobert #8921. hozzászólásáraNálunk a mészlepedékes csernozjomon is van, 20% caco3 mellett.
Válasz 5465 #8920. hozzászólásáraSavanyú talaj egyik gyom jelzője, meszezés
Válasz Szlovákiából #8919. hozzászólásáraTényleg nem sok van, csak nem akaratom, hogy elszaporodjon.
Válasz termelo #8909. hozzászólásáraKultivátor, vagy a kapa, ha csak egy egy szál van.
Válasz 5465 #8910. hozzászólásáradikamba, a 24d viszi a termést is észre sem veszed... dikamba 0,6 liter/ha