Válasz Sanyee #14815. hozzászólásáraAz őseink is ezt vetették... mármint azok az ősök akik a 16. század végén először láttak ilyen növényt? annyira azért nem ősi fajta...
másrészt valamit nem szabad elfelejteni: a kukorica (és tulajdonképpen minden termesztett nővény) hozama csak a 70-es-80-as években kezdett érdemben növekedni, és elérni a mai szintre, már sok-sok évvel a hibridizáció után! Még az 0-es években is azt mondták, hogy "az ökörnek el kell férni a kukoricaközött", 1-1,5 méteres sortávval és kb. méteres tőtávval termelték a 5-6 csövet hozó két-három méteres növényeket. kapával vetve (innen ered a kapásnőny kifejezés) kézzel gyommentesítve, kézzel törve, góréban szárítva. 1-1,5 tonnás hozam már kiugrónak számított!!! ha ezen technológiák minden eleme a kivitelezhetetlen és az értelmetlen kategóriát súrolja!
A szabadelvirágzású fajták után még 40 év kellett hogy a citoplazmás himsterilitás felismerésétől a mai géntechnológiákig jussunk, és az "ősi hozamot" 10-20x-ára növeljük. Régen azt mondták, hogy egy mázsa kukorca árából adtak egy csizmát a vásárban, és nem volt semmilyen költségük, ellenben volt 6-8 gyerekük akik ráértek menni a határba kukoricát bizgerálni... nagyon más világ volt az, minden szempontból.
Ma a termény ára arányosan tizede, a költségek sokszázszorosak, és a hozamból megélni kivánó család pénzigénye is lényegesen nagyobb!
A vetés pillanatában borítékolod a bukást...
Válasz Zoli 63 #14814. hozzászólásáraPhileaxx-t már próbáltam gyenge sülevényesebb területen is hozott 7t/ha-t 2015-ös évben. Tavaly ugyan ezen a táblán p9241 9,3 t/ha lett.
Válasz medikus #14819. hozzászólásáraŐseink is ezt...mutass már légyszives egy hivatalos származási igazolványt, vagy tanusítványt....vagy valamicske kis információt arról hogy ez egy ősi bevált kukorica...de ne olyat hogy nagyapámék azt mondták hogy...mert régen nem tonnákban, vízfokban, száritási költségben viszonyultak a kukoricához, hanem hogy hány zsákkal lett a háztájiban, elég lesz a jószágnak....
Válasz Dns8 #14818. hozzászólásáraIgazából én is ezért kérdeztem mert nem tudom egy kukoricára h húzzam rá ezt a kifejezést...magával a szó értelmezésével nincs gondom...
Válasz Bigyófelügyelő #14817. hozzászólásáraMiért nem az előállítót kérdezed!Hogy csinálja! Őseink is ezt!Igen,őseink hibrid kukoricát termeltek!De azt miből állították elő?No?
Válasz Sanyee #14815. hozzászólásáraMeséld már el hogy mitől organikus fajta, vagy mitől organikusabb mint a többi hibrid? Őseink is ezt...pont Pátrohán...ezt akár Andersen is irhatta volna...
Válasz Attikaa #14812. hozzászólásáraEz egy organikus fajta. Őseink is ezt vethették és valahogy csak megéltek. Azt, hogy most valaki felkarolta és bajlódik vele nem hinném, hogy az feljelentést érdemelne. De minden bizonnyal van hozzá képesítésük.
"Származás: ősidők óta termesztett magyar kukoricafajtából szelektálással nemesített
kukoricafajta."
Vagy a szürke marhákkal foglalkozókat is jelentsük fel 1-től 1-ig?
Nem várok tőle sok nagy eredményt. Majd dokumentálom ide a fórumba. Egy próbát megér és nem a te zsebedet fogja fogja nyomni a terhe.
Válasz medikus #14813. hozzászólásáraÖrök reklamáló lehet, mert a nagyokban sem bízik, nem tud választani ! :D ---- "
Ugrás a témához »
Attikaa | 2018-03-03 09:42:33
Sziasztok! Még mindig nem sikerült az idei évre vetőmagot választanom. Ki mit választana viszonylag jó termő helyre? De ha szárazság lesz, akkor is adjon valamit smile wink
Válasz Attikaa #14812. hozzászólásáraTe egy fajin gyerek lehetsz!azonnal feljelentenéd!holott semmit nem tudsz róla,max amit itt összehordanak.,anélkül hogy kipróbálták volna!A másik:Vetettem csúcshibridet!Dk4950! 2 hektáron lett 8q!Kit jelentsek fel,hogy nem lett az ígért 140?
Válasz Sanyee #14811. hozzászólásáraErre kíváncsi leszek...úgy látom még egy pár évig lesz aki gazdagítja ezt a pátrohai fickót. Egyébként a nébih-nél nem lehet feljelenteni? Hisz milyen engedélye lehet vetőmag előállításra és forgalmazásra?
Válasz Sanyee #14806. hozzászólásáraNem nemesítette azt senki.Páran már leírták itt is és a face csoportban is hogy szart se ér. Az aki 2018 ban fajta kukoricát vet az saját maga ellensége.
Ezt a PK-001 vagy PK-002 fajtát próbálta már valaki?
Érdemes rakni?
Ezen a fórumon csak a nemesítőtőlé találtam infót, jó lenne valamilyen gazda tapasztalat is.
A lényeg mi van az adásvételi szerződésben, mert ha a vevő 13-as vett, akkor nem jöhetsz a szabvánnyal. De ez a kisebbik baj, egy szárítót nem lehet beállítani 13,5-re mindig, mert egyszer nedvesebb anyag jön egyszer szárazabb, mindig utána kell menni ehhez kell egy kis idő, ekkor kijöhet a kívánttól eltérő anyag is, na most hogy ez nehogy pl. 13.5 fölé menjen inkább alászárítunk, és akkor még nem beszéltünk a nedvességmérők pontatlanságáról, egy szabványos szárítószekrényes mérés az 1.5 óra ennél gyorsabban nem is lehetne reagálni...
Válasz Mf-es? #14798. hozzászólásáraNem állandó
1 attól függ ,hogy mennyi a betakarításkori szemnedvesség:amennyi annyit kell kivonni a százból.Ez esetben mivel 23 víz %-kal kezdtük a számolgatást lesz 100-23.
2. attól függ hogy a szárító hány százazékra kíván szárítani. Általában 13%-ra szárítanak. Ez esetben ezért 100-13.
A 0.98 szorzó pedig a 2% szemét miatt van. amennyiben 4% vonnának le ez is módosulna 0,96 ra.
Válasz lemken #14796. hozzászólásáraÍgy van a képleted jó, nem is azt pontosítanám hanem, hogy ha ezt, beütöd a számológépbe "(100-23/100-13)x0.98=86,74" akkor 0,8674 jön ki, tehát ha a nyers súly tonnában van akkor az eredményt is tonnában kapod...
Válasz Pont #14795. hozzászólásáraA két képlet lényege ugyanaz, amit Te írtál az az elvont vizet hozza ki eredményként, amit én írtam az pedig a nettó súlyt. Attól függ ki melyikre kíváncsi első körben, többit pedig vissza lehet számolni mindkét képletből.
24924 hozzászólás
Válasz .Feco. #14823. hozzászólásáraLehet a szárra megyünk,nem a szemre!
Válasz Sanyee #14815. hozzászólásáraAz őseink is ezt vetették... mármint azok az ősök akik a 16. század végén először láttak ilyen növényt? annyira azért nem ősi fajta...
másrészt valamit nem szabad elfelejteni: a kukorica (és tulajdonképpen minden termesztett nővény) hozama csak a 70-es-80-as években kezdett érdemben növekedni, és elérni a mai szintre, már sok-sok évvel a hibridizáció után! Még az 0-es években is azt mondták, hogy "az ökörnek el kell férni a kukoricaközött", 1-1,5 méteres sortávval és kb. méteres tőtávval termelték a 5-6 csövet hozó két-három méteres növényeket. kapával vetve (innen ered a kapásnőny kifejezés) kézzel gyommentesítve, kézzel törve, góréban szárítva. 1-1,5 tonnás hozam már kiugrónak számított!!! ha ezen technológiák minden eleme a kivitelezhetetlen és az értelmetlen kategóriát súrolja!
A szabadelvirágzású fajták után még 40 év kellett hogy a citoplazmás himsterilitás felismerésétől a mai géntechnológiákig jussunk, és az "ősi hozamot" 10-20x-ára növeljük. Régen azt mondták, hogy egy mázsa kukorca árából adtak egy csizmát a vásárban, és nem volt semmilyen költségük, ellenben volt 6-8 gyerekük akik ráértek menni a határba kukoricát bizgerálni... nagyon más világ volt az, minden szempontból.
Ma a termény ára arányosan tizede, a költségek sokszázszorosak, és a hozamból megélni kivánó család pénzigénye is lényegesen nagyobb!
A vetés pillanatában borítékolod a bukást...
Válasz Zoli 63 #14814. hozzászólásáraPhileaxx-t már próbáltam gyenge sülevényesebb területen is hozott 7t/ha-t 2015-ös évben. Tavaly ugyan ezen a táblán p9241 9,3 t/ha lett.
Válasz medikus #14819. hozzászólásáraŐseink is ezt...mutass már légyszives egy hivatalos származási igazolványt, vagy tanusítványt....vagy valamicske kis információt arról hogy ez egy ősi bevált kukorica...de ne olyat hogy nagyapámék azt mondták hogy...mert régen nem tonnákban, vízfokban, száritási költségben viszonyultak a kukoricához, hanem hogy hány zsákkal lett a háztájiban, elég lesz a jószágnak....
Válasz Dns8 #14818. hozzászólásáraIgazából én is ezért kérdeztem mert nem tudom egy kukoricára h húzzam rá ezt a kifejezést...magával a szó értelmezésével nincs gondom...
Válasz Bigyófelügyelő #14817. hozzászólásáraMiért nem az előállítót kérdezed!Hogy csinálja! Őseink is ezt!Igen,őseink hibrid kukoricát termeltek!
De azt miből állították elő?No?
Válasz Bigyófelügyelő #14817. hozzászólásáraEgyáltalán mit jelent az hogy organikus fajta?

Válasz Sanyee #14815. hozzászólásáraMeséld már el hogy mitől organikus fajta, vagy mitől organikusabb mint a többi hibrid? Őseink is ezt...pont Pátrohán...ezt akár Andersen is irhatta volna...
Válasz Sanyee #14815. hozzászólására

Válasz Attikaa #14812. hozzászólásáraEz egy organikus fajta. Őseink is ezt vethették és valahogy csak megéltek. Azt, hogy most valaki felkarolta és bajlódik vele nem hinném, hogy az feljelentést érdemelne. De minden bizonnyal van hozzá képesítésük.
"Származás: ősidők óta termesztett magyar kukoricafajtából szelektálással nemesített
kukoricafajta."
Vagy a szürke marhákkal foglalkozókat is jelentsük fel 1-től 1-ig?
Nem várok tőle sok nagy eredményt. Majd dokumentálom ide a fórumba. Egy próbát megér és nem a te zsebedet fogja fogja nyomni a terhe.
Válasz medikus #14813. hozzászólásáraÖrök reklamáló lehet, mert a nagyokban sem bízik, nem tud választani ! :D ---- "
Ugrás a témához »
Attikaa | 2018-03-03 09:42:33
Sziasztok! Még mindig nem sikerült az idei évre vetőmagot választanom. Ki mit választana viszonylag jó termő helyre? De ha szárazság lesz, akkor is adjon valamit smile wink
PR38A24
DKC4490
Phileaxx
esetleg Alexxandra?
Köszönöm a válaszokat!
Válasz Attikaa #14812. hozzászólásáraTe egy fajin gyerek lehetsz!azonnal feljelentenéd!holott semmit nem tudsz róla,max amit itt összehordanak.,anélkül hogy kipróbálták volna!A másik:Vetettem csúcshibridet!Dk4950! 2 hektáron lett 8q!Kit jelentsek fel,hogy nem lett az ígért 140?

Válasz Sanyee #14811. hozzászólásáraErre kíváncsi leszek...úgy látom még egy pár évig lesz aki gazdagítja ezt a pátrohai fickót. Egyébként a nébih-nél nem lehet feljelenteni? Hisz milyen engedélye lehet vetőmag előállításra és forgalmazásra?
Vetőmag beszerezve.

Válasz Dns8 #14808. hozzászólásáraNa mindegy. Egy darabot mégiscsak vetünk belőle.
3 éve arattunk már 2 tonnát az 50 ezres Dekalb magból is, oda most jó lesz ez is.
Válasz Dns8 #14808. hozzászólására19 ben már jó lesz?Mert akkor várok vele!
Válasz Sanyee #14806. hozzászólásáraNem nemesítette azt senki.Páran már leírták itt is és a face csoportban is hogy szart se ér. Az aki 2018 ban fajta kukoricát vet az saját maga ellensége.

Válasz Sanyee #14806. hozzászólásáraMajd idén!Vetünk nemsokára!Mag van!
Sziasztok!
Ezt a PK-001 vagy PK-002 fajtát próbálta már valaki?
Érdemes rakni?
Ezen a fórumon csak a nemesítőtőlé találtam infót, jó lenne valamilyen gazda tapasztalat is.
Válasz Pont #14802. hozzászólásáraMeg a visszahűtés során kérdés mennyi nedvességet szív vissza a kukorica a hűtő levegőből.
Válasz Pont #14802. hozzászólásáraÉn nem mondtam, hogy a szabánnyal jövök. Szabvány szerint így számolják és ennyi.
Válasz Pont #14802. hozzászólásáraÉn is éppen ezt akartam mondani.......
Válasz RkTomi #14801 hozzászólásár
A lényeg mi van az adásvételi szerződésben, mert ha a vevő 13-as vett, akkor nem jöhetsz a szabvánnyal. De ez a kisebbik baj, egy szárítót nem lehet beállítani 13,5-re mindig, mert egyszer nedvesebb anyag jön egyszer szárazabb, mindig utána kell menni ehhez kell egy kis idő, ekkor kijöhet a kívánttól eltérő anyag is, na most hogy ez nehogy pl. 13.5 fölé menjen inkább alászárítunk, és akkor még nem beszéltünk a nedvességmérők pontatlanságáról, egy szabványos szárítószekrényes mérés az 1.5 óra ennél gyorsabban nem is lehetne reagálni...
Magyar szabvány szerint számolva:

Válasz lemken #14799. hozzászólásáraIgen arra gondoltam.Ha mindíg 13%-ra szárítunk,akkor mindíg 100-13 al osztunk.
Szóval,87 az állandó érték.
Válasz Mf-es? #14798. hozzászólásáraNem állandó
1 attól függ ,hogy mennyi a betakarításkori szemnedvesség:amennyi annyit kell kivonni a százból.Ez esetben mivel 23 víz %-kal kezdtük a számolgatást lesz 100-23.
2. attól függ hogy a szárító hány százazékra kíván szárítani. Általában 13%-ra szárítanak. Ez esetben ezért 100-13.
A 0.98 szorzó pedig a 2% szemét miatt van. amennyiben 4% vonnának le ez is módosulna 0,96 ra.
Válasz Pont #14797. hozzászólására100-13,az állandó érték,nem?Akkor azt kellene oda írni.
Válasz lemken #14796. hozzászólásáraÍgy van a képleted jó, nem is azt pontosítanám hanem, hogy ha ezt, beütöd a számológépbe "(100-23/100-13)x0.98=86,74" akkor 0,8674 jön ki, tehát ha a nyers súly tonnában van akkor az eredményt is tonnában kapod...
Válasz Pont #14795. hozzászólásáraA két képlet lényege ugyanaz, amit Te írtál az az elvont vizet hozza ki eredményként, amit én írtam az pedig a nettó súlyt. Attól függ ki melyikre kíváncsi első körben, többit pedig vissza lehet számolni mindkét képletből.
Válasz lemken #14793. hozzászólására
Csak nem 0,98 hanem 98
Így is meg lehet fogalmazni :
http://www.sugogabona.hu/cegcsoport/nbesz/letoltes/Kukoricaszaritas_standard.pdf
Válasz lemken #14793. hozzászólásáraEzt egy kicsit könnyebb megjegyezni

Válasz szanberg #14792. hozzászólásáraÉn így tudom:
(100-23/100-13)x0.98=86,74
Válasz lemken #14790. hozzászólására86,74q a kivihető kukorica.
Barátoknak 87, idegennek 86,5 hehe
Válasz szanberg #14789. hozzászólásáraAkkor mennyi az annyi?

Válasz bandigh #14782. hozzászólásáraA szárítós képlet:
víz nedves-víz száraz/100-szárítás utáni nedvesség tartalom x a tisztított súllyal. Így jön ki mennyit kell levonni vízként belőle.
példa: 100q 23-as víz 13-ra szárítva 2% szemét
100x0,98= 98q szemét nélkül
23-13/100-13 x 98=
Válasz uff #14787. hozzászólásáraSajnos igen, csak most nem a kukorica esett be hanem a tüzifa ment fel.
Akkor most egy mázsa vizes kukorica ára lassan eléri a tűzifáét ?! Vagy nem jól számolok? Kalória az hasonló lesz mire megszárad a góréban.
Válasz buszsofőr #14785. hozzászólásáraKöszi
Válasz buszsofőr #14784. hozzászólására87el kell osztani 100-13=87
Válasz bandigh #14782. hozzászólására405,5x0,79=fullszáraz kukorica
ezt a sulyt elosztod 77el (100-13)majd szorzod 100al
Válasz Claastra. #14780. hozzászólásáraOkés köszönöm tudom hogy ahány szárító annyi...csak kiváncsi voltam kb másfelé mennyi.
Válasz szanberg #14781. hozzászólásáraOkés csak az érdekelt h ha 8% vizet vonsz el, akkor miért 9,1%-al csökken a súly.
Válasz bandigh #14775. hozzászólására405,5 levonva a 3% szemét, ebből meg kivonódik a nedvességtartalom a szárítós képlettel, így a 368,5 a végén.
Kicsiket kerekítettem századokkal nem foglalkozunk...
Válasz Attikaa #14776. hozzászólásáraaz az áfa összege (de minden szárító más tarifával dolgozik)
Válasz bandigh #14778. hozzászólására3+8=11 tehát 11százalék minimum lejön róla,de azért nem ilyen egyszerű,van rá képlet,
Válasz Pippó89 #14777. hozzászólásáraAvass be a képletbe
Válasz bandigh #14775. hozzászólásáraAz már a száraz súly lesz szerintem. Víz nèlkül...
Válasz szanberg #14774. hozzászólásáraKöszönöm, majdnem 50ezerrel fizettem többet.
Válasz szanberg #14774. hozzászólásáraA 405,5 -ből hogy lesz 368,5?