Válasz termelo #5512. hozzászólásáraSzerintem, ha be mennél bankba 3-4%-ra kapnál dollár hitelt.
5-6%-os kamatra biztosan nem vennél fel.
Az amcsiknál a infláció éves szinten pár százalék.
Persze forintban nagyon megérné 3%-os kamat, talán még 5-6% is, ha az infláció nem áll meg és mégis mitől állna meg:
Semmi gond, ezt a kis időt féllábon is kibírjuk.
Türelem! Legyél hiper-optimista!!
Jön Petya és Tiszások, akik elsőként felajánlják önként a tisztességtelenül szerzett vagyonukat az állam javára, majd megnyúzzák a NER eseket , később majd minket is és olyan pénz hegyen fogunk csücsülni , mint a Mont Blanc .
5-6 óra lesz rajta leszánkózni.
Lesz 5000 milliárd USD és Euró tartalék a MNB be.
Az MNB re még húznak 100 emeletet, hogy férjenek a sok lóvétól.
Minden kórházi szobában 4 db klíma lesz és egy csodálatos jövőkép bontakozik a szemünk elő.
Hát igen a magyar kormány meg felveszi 5-6%-os kamatra a fedezetlen dollárt és ebből fizetik a költségvetési hiány deficitet.
Tehát a magyar kormány nem nyomatja a forintot mégis nálunk az utóbbi 5 évben vagy 50%-os volt az infláció.
Az amcsik meg nyomatják és mégis a dollár erősödik a forinttal szemben és ott az infláció az utóbbi 5 évben max. 15% volt.
Ki érte ezt???? Ez egy közgazdasági anomália.
Válasz envagyok2 #5460. hozzászólására"Magyar Péter garancia arra, hogy a nemzeti szuverenitásunk megmarad, az uniós támogatásokat pedig rendben fogják ismét folyósítani."
Ezt írtad, én meg belinkeltem a közelmúlt garanciális ígéreteit, egyikből se lett semmi
Válasz hashtag #5504. hozzászólásáraCsak egy kérdésem van.
Kinek akar 100 milliárd olyan eurót adni a bizottság, aminek nincs forrása???
Ezt én nem Döbrögitől hallottam.
Nem hallgatok Kossuth Rádiót.
Formál logika és egy kis tájékozottság.
Válasz hashtag #5503. hozzászólásáraNem azt írta, hogy a nagybirtokoknak adják, hanem, hogy a nagytőkének.
Ma már bármit kap Ukrajna abból a globalista gazdasági "elit" gazdagszik.
És a Júdásaik. Brüsszelben, Kijevben, vagy bárhol.
Lehet az fegyver, pénz, energia vagy bármi.
Válasz Sanyiii70 #5484. hozzászólásáraHirtelen nem tudtam mit akarsz ezzel, de bekapcsoltam a kossuth rádiót, ahol viktor elmagyarázta, hogy: Ukrajna
Sőt, ők azt is tudják, hogy úgy van, ami le sincs írva.
Válasz Ares 826 #5488. hozzászólásáraSok helyen megy a célozgatás, meg az ukràn földezés. Csak valahogy kilóg a lólàb! Itt csak a kisbirtokos kaphat, a nagy semmit, ott meg majd pont odaadjàk a 20 ezer hektáros cégeknek. Persze. Kap ukrajna pénzt nem keveset, de kb az utolsó az, hogy ilyesmire menne a pénz, most jelenleg légvédelemre költenek rengeteget, meg ugye a háborúra, aztán a kritikus infrastruktúra szinten tartására. Ez mind-mind feneketlen kút, nagybirtokos támogatásra nincs egy fillér sem. Nekik az is elég, ha az unióba csont nélkül behozhatják a terményeiket, ilyen-olyan engedmények àltal.
Válasz envagyok2 #5454. hozzászólásáraKét nap alatt olvastam 3 féle verziót a jövővel kapcsolatban. Másokkal ellentétben én nem látok a jövőbe. Valamikor 2027-ben fogják jó esetben elfogadni az EU-s verziót. Azt még honosítással átirányíthatják. Ami a végén lesz ahhoz kell alkalmazkodni. Akik arányaiban a legtöbbet kapták azok sokat veszíthetnek. Én nem tartozom közéjük. Én már az egyenlő feltételekkel is megelégednék.
Az orosz állam bátran nyomogathat Rubeleket, mert akkora energia és nyersanyag kincs áll mögöttük, ami elképzelhetetlen.
Csak tavaly Bahrein 97 tonna aranyat vett tőlük például.
Az USA FED bankjának zsidajai már nem is fáradnak a pénz nyomtatással, mert a papír is többet ér , mint a pénz, amit csinálnak belőle.
Ők már csak a nullákat írják a többi sok nulla után. Ezért is akarják a virtuális és határozott idejű pénzt.
A világ többi része meg olyan hülye, hogy ezeket a költségeket ők fizetik, addig USA tobzódhat.
Ha holnaptól az a 95 % bejelentené, hogy nem használunk dollárt, az USA 1 héten belül összeomlana, a hadserege is, mert ezek mind pénzért katonák, de ha nem fogadnák el Dajcslanban , Japánban a dolcsit, hamar úgy csinálnának, mint a kivonuló szovjetek, hogy mindent eladnának egy kis kajáért. Akkor mindenkinek a kertjében ott állna az Abrams tank, meg a Petriot üteg.
Válasz Ares 826 #5494. hozzászólásáraMár nem tudom hol olvastam de a lényeg,az orosz állam nagyon sok rubel (5000-es és 1000-es )nyomtatására adott megbízást.
Az ilyenből lesz a nagy infláció.
Válasz Sanyiii70 #5492. hozzászólásáraNyomtatják a fedezetlen dollárt meg eurót! Ezek csak bizalmi pénzek amíg elfogatja az emberiség addig vannak forgalomba! a pénznyomtatás olyan mint az alkoholizmus először jónak túnik utána meg nem lehet leszokni róla!
Válasz MTZ1221.3 #5490. hozzászólásáraÁrpádházi királyaink alatt még nem volt benne.
Voltak belső viszályok a hatalomért, de ha külső ellenség támadt, összefogtak őseink.
Ma a legnagyobb ellenség itt van köztünk.
És ez pusztítóbb, mint a külső.
Válasz Gandhy #5489. hozzászólásáraValóban nem.
A kivéreztetőket honan fizetik?
A City és a Wall Street urai az egész világ kirablásából finanszírozzák terveiket.
És azok kapnak belőle valamennyi kis részt a viszonylagos jóléthez (az USA népe) akik biztosítják a politikai és katonai erőt a hatalmuk fenntartásához.
Ilyen egyszerű.
A unijós vezetők mind Júdások.
Válasz Ohaza63 #5486. hozzászólásáraEzzel a legnagyobb baj az, hogy még tehetnénk is ellene (békés módon), de az elit olyan jól megszervezi mindig, hogy széthúzás van minden nemzeten belül. Persze a magyaroknál ez a genetikában is benne lehet, mármint a széthúzás.
Válasz Sanyiii70 #5484. hozzászólásáraÍgy igaz azt a pénzt kivonják a rendszerből s oda adják majd a "szegény rászorult" nagytőkéseknek! Megy európa kirablása a három nagyhatalom részéről Amerika Kína s Oroszország részéről! Ezek az idióta nyugati vezetők röhögve mondják magukról is "hogy itt mindenki hülye, igen itt mindenki hülye" még ők is! Mikor ébred már fel nyugaton is az agymosott nép??????????????
Akkor miért nem küldik el a selyemzsinórt a Dél Magyarországi régió gazdáinak.
3-4 tonnás termésekkel csak magunk alatt vágjuk a fát.
3-4 megye kb 1 millió hektár, az egész legyen pampa, vagy hasonló.
Ennyi akkugyári munkahely nincs a környéken, hogy mindenki ott dolgozzon droidként.
20-30 éve mi voltunk a "Viharsarok" az ország élelmiszer kamrája.
Itt is voltak 100 q termések, de valami, vagy valakik elcseszték ez, és ezek nem a gazdák voltak.
Az Én 40 Ak 30 Ha táblámat 1987 ben meliorációzták le, mert mert mindig víz állt rajta, csatornák színültig, most meg 2012 óta a csont szárazak.
Tavaly a Lézer Jani Birtokon, Mezőhegyesen volt egy építkezés, 6 méterig ment le a markoló és egy csepp vizet/vizes földet nem talált. Miért is???
Palesztinok vagyunk Magyarországon, ezt írom évek óta, lesz itt eső, ha már nem mi leszünk a tulajok.
Válasz hashtag #5477. hozzászólásáraAki azt hiszi, hogy a nagyoktól elvont pénzt odaadják a kicsiknek és nem egyenesen Ukrajnába megy, az sürgősen nézesse meg magát elmeorvossal!
Válasz hashtag #5477. hozzászólásáraAhogy nem is írtam azt, hogy a kisebbek kapják meg a nyerészkedők részét, csak annyit, hogy ezen pénzek prioritása a vidékfejlesztés lett volna, ám jelentős része a luxizásba folyt be.
Válasz hashtag #5480. hozzászólásárahát azt kell csinálni akkor mint eddig a nagyok hogy a földhasználatot a családban átíratni más családtag nevére hogy bele lehessen férni az előírt mértékbe! Azárt van a nyivákolás szerintem mert a túl nagy gazdaságoktól meg rengeteg sumák ügyvédtől meg stb........ elvennék a pénzt európában! De lehet én tévedek!
Válasz Ares 826 #5479. hozzászólásáraLesz az itt is. Nemtudom hogy pl az öcsgt egynek szàmolja-e, de kb 90 hektàr fölött már -25% elvonásról beszélnek, abba azért nem annyira nehéz beleesni egy gazdasàgnak, főleg olyannak nem aki valóban abból él, nem csak munka mellett csinàlja, fizetéskiegészítés képpen.
Válasz hashtag #5477. hozzászólásáraAmit írnak a hírekben hogy 100.000 juró fölött nem ad támogatást senkinek! Na pont ezért van vonyítás nyugaton is a "nagyok" részéről!
Válasz Gandhy #5475. hozzászólásáraAzzal egyetértek,hogy az ügyvédek-egyéb "befektetők" nem kapjanak semmit. Itt is vannak ilyen földek,nem is művelik őket soha,vagy max egy kaszálást adnak neki.
Bár itt a homokon nem lett jó befektetés-itt már nemigen kell a homok senkinek.
Válasz Gandhy #5475. hozzászólásáraÉn nem làttam sajnos azt a tervezetben, hogy a kicsik extra pénzt kapnànak. Mindazt amit a nagyoktól elvesznek. Meglehet hogy kapnak némi plusszt a mostanihoz képest, de szerintem önmagában az lesz a plusz, hogy kapnak, csökkentés nélkül. A nagyok meg nem. Szerintem pusztàn annyi lesz hogy ki akarják vonni a pènz felét a rendszerből. Ennyi volt.
Persze a végleges megállapodás még nagyon messze van, csak bedobták a szàmokat hogy lássák mik a reakciók.
Válasz máris szomszéd #5474. hozzászólásáraSzerintem jó elképzelés az új támogatási rendszer. Kapják meg a helyben gazdálkodók. Végülis a vidékfejlesztés a lényeg. A pesti, csúti, közpénzen kitömött oligarcháktól pedig vonják el még a levegőt is.
Válasz Gandhy #5468. hozzászólásáraPont az egy évi kaszálás a szántókon ami felénk felszaporította a nyamvadt sáskákat,és ez miatt ki szív?-Hát az aki termelne is valamit.
Olyan nincs ami mindenkinek jó,de olyan lehetne ami nem szívatja azt aki akar is termelni.
Válasz Praetor #5466. hozzászólására"Úgy tudom, hogy a SAPS jövedelempótló támogatás. Azért, mert a világon kb ugyanannyi a terményár, de a költségek és a bérek közel sem. Ezt a különbséget hivatott kiegyenlíteni."
eZ HATALMAS TÉVEDÉS!
Jelenleg a támogatás bujtatott "támogatás" a beszállítóknak (gép, kemikália, stb.)
Én mindenkinek adnák támogatást!
Feltétel az, hogy 100ha után 1tejesmunkaidőben alkalmazott ember.
Tehát 10000ha=100 alkalmazott.
A számlatömbös válakozóknak semmit.
Ez az a válakozás ahol még egy vesszőseprő sincs, csak számlát befogad és kibocsájt.
Gépberuházásra csak az kaphatna pénzt aki nem szolgáltat. Aki szolgáltat az ne a gazdáktól vegye el a támogatást.
Válasz Ohaza63 #5422. hozzászólására
A 10 tonnás termés épp akkora környezetterheléssel jár, mint a 3 tonnás(vegyszer, műtrágya, talajrombolás, stb.)
Nem biztos, hogy egy veszteséges tevékenységet plusz támogatással kellene ösztönözni arra, hogy termeljen profit alatt.
Kapjanak plusz támogatást, akár 3x-t ha van rá keret a területek után, mint nem termelő tájképi elem. Évi egy kaszálás/zúzás belefér. Plusz értékesíti a karbont, aranybánya lenne.
Ezzel jól járna a gazda és környezet is.
Én bevállalnám.
Válasz Praetor #5466. hozzászólásáraannyi köze van hpozzá, hogy az e,mber azt mondta, hogy van akiknek vetnie sem kell a 100 mázsához, van aki meg vért izzad a 35ért, és hogy a támogatásokat így kéne adni, elsőpnek nullát, másodilknak mindent, és akkor egyenléőség lenne. ez a piactorzító. akinek előnye van valamiben, az csinálja azt, akinek hátránya, azu ne csinálja. ez a gazdaság minden területére igaz, akir hegeszteni tud, nem varrónőként dolgozik, és fordítva, mert ez a legjobb megoldás mindenkinek, ennek az elvnek a felborításán mindenki veszít.
az, hogy most milyen elv mentén, de mindenki egységesen kap a piacon, az e tekintetben indifferens, nem torzul a verseny, csak ahpogy mondod, el van tolva a görbe.
Válasz envagyok2 #5465. hozzászólásáraEnnek a komparatív előnynek mi köze az EU-s támogatásokhoz? Úgy tudom, hogy a SAPS jövedelempótló támogatás. Azért, mert a világon kb ugyanannyi a terményár, de a költségek és a bérek közel sem. Ezt a különbséget hivatott kiegyenlíteni. Ez nem hatékonytalanság, hanem a fejlett és fejlődő országok közötti masszív pénzpiaci és gazdasági különbség korrekciója, hogy a fejlett országokban ne szűnjön meg a termelés, ami kiszolgáltatottságot szül.
Alternatív megoldás, hogy a béreket levisszük a fejlődő országok szintjére. Ez esetben a többi költség is lassan hozzá igazodik ehhez, és minden meg van oldva. Így támogatás sem kell, Ursula is örülhet.
Alternatív2 nem megoldás (ami az épp aktuális program): lassan felszámoljuk a támogatásokat, emeljük a béreket, és majd az egész EU földjeit 12 agrárbáró fogja megművelni, mert csak 50ezer hektár fölött lesz életképes egy gazdaság. Vagy valami ilyesmi.
5865 hozzászólás
Válasz rtamas1976 #5470. hozzászólásáraPár dologban nem érünk egyet , de ebben igen.
Válasz termelo #5512. hozzászólásáraSzerintem, ha be mennél bankba 3-4%-ra kapnál dollár hitelt.
5-6%-os kamatra biztosan nem vennél fel.
Az amcsiknál a infláció éves szinten pár százalék.
Persze forintban nagyon megérné 3%-os kamat, talán még 5-6% is, ha az infláció nem áll meg és mégis mitől állna meg:
Válasz vitezkaroly1 #5511. hozzászólásáraÜdv Barátom!

Legyél hiper-optimista!!

Semmi gond, ezt a kis időt féllábon is kibírjuk.
Türelem!
Jön Petya és Tiszások, akik elsőként felajánlják önként a tisztességtelenül szerzett vagyonukat az állam javára, majd megnyúzzák a NER eseket , később majd minket is és olyan pénz hegyen fogunk csücsülni , mint a Mont Blanc .
5-6 óra lesz rajta leszánkózni.
Lesz 5000 milliárd USD és Euró tartalék a MNB be.
Az MNB re még húznak 100 emeletet, hogy férjenek a sok lóvétól.
Minden kórházi szobában 4 db klíma lesz és egy csodálatos jövőkép bontakozik a szemünk elő.
Válasz vitezkaroly1 #5511. hozzászólásáraCsak szólok, fix kamatnál az infláció a hitelt felvevőnek kedvez.
Én látok rációt kedvező hitel felvételben akkor is ha nincs a pénzre szükség.
Válasz Ares 826 #5494. hozzászólására"Nyomtatják a fedezetlen dollárt meg eurót"
Hát igen a magyar kormány meg felveszi 5-6%-os kamatra a fedezetlen dollárt és ebből fizetik a költségvetési hiány deficitet.
Tehát a magyar kormány nem nyomatja a forintot mégis nálunk az utóbbi 5 évben vagy 50%-os volt az infláció.
Az amcsik meg nyomatják és mégis a dollár erősödik a forinttal szemben és ott az infláció az utóbbi 5 évben max. 15% volt.
Ki érte ezt???? Ez egy közgazdasági anomália.
Válasz kulakman #5461. hozzászólásáraPont azért linkeltem be mert semmi nem lett ezekből az ígéretekből, kár vele foglalkozni.
Vicc
Válasz termelo #5508. hozzászólásáraSzerintem igazat mond, biztosan folyositanák,ha nyomoruságos vezèr lenne,de elöbb a bőrt is eladná rólunk.
Válasz envagyok2 #5460. hozzászólására"Magyar Péter garancia arra, hogy a nemzeti szuverenitásunk megmarad, az uniós támogatásokat pedig rendben fogják ismét folyósítani."

Ezt írtad, én meg belinkeltem a közelmúlt garanciális ígéreteit, egyikből se lett semmi
Válasz hashtag #5459. hozzászólásáraNyugi ezek után év végére már nekem se lesznek 2-300 hektáros gazdaságaim
Válasz hashtag #5504. hozzászólásáraCsak egy kérdésem van.
Kinek akar 100 milliárd olyan eurót adni a bizottság, aminek nincs forrása???
Ezt én nem Döbrögitől hallottam.
Nem hallgatok Kossuth Rádiót.
Formál logika és egy kis tájékozottság.
Válasz hashtag #5503. hozzászólásáraNem azt írta, hogy a nagybirtokoknak adják, hanem, hogy a nagytőkének.
Ma már bármit kap Ukrajna abból a globalista gazdasági "elit" gazdagszik.
És a Júdásaik. Brüsszelben, Kijevben, vagy bárhol.
Lehet az fegyver, pénz, energia vagy bármi.
Válasz Sanyiii70 #5484. hozzászólásáraHirtelen nem tudtam mit akarsz ezzel, de bekapcsoltam a kossuth rádiót, ahol viktor elmagyarázta, hogy: Ukrajna

Sőt, ők azt is tudják, hogy úgy van, ami le sincs írva.
Válasz Ares 826 #5488. hozzászólásáraSok helyen megy a célozgatás, meg az ukràn földezés. Csak valahogy kilóg a lólàb! Itt csak a kisbirtokos kaphat, a nagy semmit, ott meg majd pont odaadjàk a 20 ezer hektáros cégeknek. Persze. Kap ukrajna pénzt nem keveset, de kb az utolsó az, hogy ilyesmire menne a pénz, most jelenleg légvédelemre költenek rengeteget, meg ugye a háborúra, aztán a kritikus infrastruktúra szinten tartására. Ez mind-mind feneketlen kút, nagybirtokos támogatásra nincs egy fillér sem. Nekik az is elég, ha az unióba csont nélkül behozhatják a terményeiket, ilyen-olyan engedmények àltal.
Válasz Ohaza63 #5499. hozzászólásáraKémény dió, de a BRICS rajta van...
Válasz Sanyiii70 #5498. hozzászólásáraÜdv Sanyi!

Pontosítanálak:
2021- 2100 szűk lesz.
A gyíkok terraformálják a földet, mert 2030 ban érkezik ide a hajójuk!!!!
Válasz envagyok2 #5454. hozzászólásáraKét nap alatt olvastam 3 féle verziót a jövővel kapcsolatban. Másokkal ellentétben én nem látok a jövőbe. Valamikor 2027-ben fogják jó esetben elfogadni az EU-s verziót. Azt még honosítással átirányíthatják. Ami a végén lesz ahhoz kell alkalmazkodni. Akik arányaiban a legtöbbet kapták azok sokat veszíthetnek. Én nem tartozom közéjük. Én már az egyenlő feltételekkel is megelégednék.
Válasz máris szomszéd #5496. hozzászólására
Kedves szomszéd!
Az orosz állam bátran nyomogathat Rubeleket, mert akkora energia és nyersanyag kincs áll mögöttük, ami elképzelhetetlen.
Csak tavaly Bahrein 97 tonna aranyat vett tőlük például.
Az USA FED bankjának zsidajai már nem is fáradnak a pénz nyomtatással, mert a papír is többet ér , mint a pénz, amit csinálnak belőle.
Ők már csak a nullákat írják a többi sok nulla után. Ezért is akarják a virtuális és határozott idejű pénzt.
A világ többi része meg olyan hülye, hogy ezeket a költségeket ők fizetik, addig USA tobzódhat.
Ha holnaptól az a 95 % bejelentené, hogy nem használunk dollárt, az USA 1 héten belül összeomlana, a hadserege is, mert ezek mind pénzért katonák, de ha nem fogadnák el Dajcslanban , Japánban a dolcsit, hamar úgy csinálnának, mint a kivonuló szovjetek, hogy mindent eladnának egy kis kajáért. Akkor mindenkinek a kertjében ott állna az Abrams tank, meg a Petriot üteg.
Nekem másképp jön ki.

2000-2007 bő
2007-2014 szűk
2014-2021 bő
2021-2028 szűk
Bár nekünk 2000-től az első gyerekeink megszületésétől 2018-ig az utolsó hitelünk kifizetéséig elég szűk volt anyagilag.
Válasz Ohaza63 #5486. hozzászólásáraIsmerősöm szerint is lesz eső.
Én hiszek nektek.
Miniszterelnök Úr hét szűk esztendőről beszélt.
Az lassan a vége fele közeledik.
Válasz Ares 826 #5494. hozzászólásáraMár nem tudom hol olvastam de a lényeg,az orosz állam nagyon sok rubel (5000-es és 1000-es )nyomtatására adott megbízást.
Az ilyenből lesz a nagy infláció.
Válasz Sanyiii70 #5493. hozzászólásáraEz mindig igaz:
„Ha nincs belső ellenség, a külső ellenség nem árthat.”
Válasz Sanyiii70 #5492. hozzászólásáraNyomtatják a fedezetlen dollárt meg eurót! Ezek csak bizalmi pénzek amíg elfogatja az emberiség addig vannak forgalomba! a pénznyomtatás olyan mint az alkoholizmus először jónak túnik utána meg nem lehet leszokni róla!

Válasz MTZ1221.3 #5490. hozzászólásáraÁrpádházi királyaink alatt még nem volt benne.
Voltak belső viszályok a hatalomért, de ha külső ellenség támadt, összefogtak őseink.
Ma a legnagyobb ellenség itt van köztünk.
És ez pusztítóbb, mint a külső.
Válasz Gandhy #5489. hozzászólásáraValóban nem.
A kivéreztetőket honan fizetik?
A City és a Wall Street urai az egész világ kirablásából finanszírozzák terveiket.
És azok kapnak belőle valamennyi kis részt a viszonylagos jóléthez (az USA népe) akik biztosítják a politikai és katonai erőt a hatalmuk fenntartásához.
Ilyen egyszerű.
A unijós vezetők mind Júdások.
Válasz Gandhy #5489. hozzászólásáraA három nagyhatalom közül valamely nagyhatalom parancsára, kik megvették őket kilóra!
Válasz Ohaza63 #5486. hozzászólásáraEzzel a legnagyobb baj az, hogy még tehetnénk is ellene (békés módon), de az elit olyan jól megszervezi mindig, hogy széthúzás van minden nemzeten belül. Persze a magyaroknál ez a genetikában is benne lehet, mármint a széthúzás.
Válasz Ares 826 #5488. hozzászólásáraNem a 3 nagyhatalom rabolja ki Európát, hanem az EU vérezteti ki önmagát.
Válasz Sanyiii70 #5484. hozzászólásáraÍgy igaz azt a pénzt kivonják a rendszerből s oda adják majd a "szegény rászorult" nagytőkéseknek! Megy európa kirablása a három nagyhatalom részéről Amerika Kína s Oroszország részéről! Ezek az idióta nyugati vezetők röhögve mondják magukról is "hogy itt mindenki hülye, igen itt mindenki hülye" még ők is! Mikor ébred már fel nyugaton is az agymosott nép??????????????

Válasz Sanyiii70 #5484. hozzászólásáraPedig Sanyikám van ilyen balga itt is, aki azt hiszi!!!!
Válasz Gandhy #5468. hozzászólására
Kedves Gandhy barátom!
Akkor miért nem küldik el a selyemzsinórt a Dél Magyarországi régió gazdáinak.
3-4 tonnás termésekkel csak magunk alatt vágjuk a fát.
3-4 megye kb 1 millió hektár, az egész legyen pampa, vagy hasonló.
Ennyi akkugyári munkahely nincs a környéken, hogy mindenki ott dolgozzon droidként.
20-30 éve mi voltunk a "Viharsarok" az ország élelmiszer kamrája.
Itt is voltak 100 q termések, de valami, vagy valakik elcseszték ez, és ezek nem a gazdák voltak.
Az Én 40 Ak 30 Ha táblámat 1987 ben meliorációzták le, mert mert mindig víz állt rajta, csatornák színültig, most meg 2012 óta a csont szárazak.
Tavaly a Lézer Jani Birtokon, Mezőhegyesen volt egy építkezés, 6 méterig ment le a markoló és egy csepp vizet/vizes földet nem talált. Miért is???
Palesztinok vagyunk Magyarországon, ezt írom évek óta, lesz itt eső, ha már nem mi leszünk a tulajok.
Nagy bölcs régi mondás, AZÉ AZ ORSZÁG AKÉ ANNAK A FÖLDJE ! Ez a mai időkre is érvényes ismét mennek kő keményen földszerzési harcok!
Válasz hashtag #5477. hozzászólásáraAki azt hiszi, hogy a nagyoktól elvont pénzt odaadják a kicsiknek és nem egyenesen Ukrajnába megy, az sürgősen nézesse meg magát elmeorvossal!
Válasz hashtag #5477. hozzászólásáraAhogy nem is írtam azt, hogy a kisebbek kapják meg a nyerészkedők részét, csak annyit, hogy ezen pénzek prioritása a vidékfejlesztés lett volna, ám jelentős része a luxizásba folyt be.
Válasz hashtag #5480. hozzászólásárahát azt kell csinálni akkor mint eddig a nagyok hogy a földhasználatot a családban átíratni más családtag nevére hogy bele lehessen férni az előírt mértékbe! Azárt van a nyivákolás szerintem mert a túl nagy gazdaságoktól meg rengeteg sumák ügyvédtől meg stb........ elvennék a pénzt európában! De lehet én tévedek!

Üdv Emberek!
Itt a válasz az eszmefuttatásotokra!
Mindig is az ellensége voltak és vagyunk az ilyeneknek.(globális zsidó hatalomnak)
Ez a végső cél, ezért kell Ukrajna is nekik.
Hagytak egy kicsit játszani a homokozójukba, de de most már lejárt az időnk.
Bosszankodhatunk, mérgelődhetünk, de 50 év múlva már Bill Geci félék fogják etetni a megmaradt emberiséget, legalábbis a globális nyugaton.
https://www.tiktok.com/@gabibarat33/video/7527945043529813270?_r=1&_t=ZN-8y6yYzGs72w
Válasz Ares 826 #5479. hozzászólásáraLesz az itt is. Nemtudom hogy pl az öcsgt egynek szàmolja-e, de kb 90 hektàr fölött már -25% elvonásról beszélnek, abba azért nem annyira nehéz beleesni egy gazdasàgnak, főleg olyannak nem aki valóban abból él, nem csak munka mellett csinàlja, fizetéskiegészítés képpen.
Válasz hashtag #5477. hozzászólásáraAmit írnak a hírekben hogy 100.000 juró fölött nem ad támogatást senkinek! Na pont ezért van vonyítás nyugaton is a "nagyok" részéről!
Válasz Gandhy #5475. hozzászólásáraAzzal egyetértek,hogy az ügyvédek-egyéb "befektetők" nem kapjanak semmit. Itt is vannak ilyen földek,nem is művelik őket soha,vagy max egy kaszálást adnak neki.
Bár itt a homokon nem lett jó befektetés-itt már nemigen kell a homok senkinek.
Válasz Gandhy #5475. hozzászólásáraÉn nem làttam sajnos azt a tervezetben, hogy a kicsik extra pénzt kapnànak. Mindazt amit a nagyoktól elvesznek. Meglehet hogy kapnak némi plusszt a mostanihoz képest, de szerintem önmagában az lesz a plusz, hogy kapnak, csökkentés nélkül. A nagyok meg nem. Szerintem pusztàn annyi lesz hogy ki akarják vonni a pènz felét a rendszerből. Ennyi volt.
Persze a végleges megállapodás még nagyon messze van, csak bedobták a szàmokat hogy lássák mik a reakciók.
Válasz pettendimiklos73 #5473. hozzászólásáraAz tuti.
30 év alatt ha fölakartunk szerelkezni csak a gépek jóval több mint ami pénzt adtak.
Válasz máris szomszéd #5474. hozzászólásáraSzerintem jó elképzelés az új támogatási rendszer. Kapják meg a helyben gazdálkodók. Végülis a vidékfejlesztés a lényeg. A pesti, csúti, közpénzen kitömött oligarcháktól pedig vonják el még a levegőt is.
Válasz Gandhy #5468. hozzászólásáraPont az egy évi kaszálás a szántókon ami felénk felszaporította a nyamvadt sáskákat,és ez miatt ki szív?-Hát az aki termelne is valamit.
Olyan nincs ami mindenkinek jó,de olyan lehetne ami nem szívatja azt aki akar is termelni.
Válasz Praetor #5466. hozzászólására"Úgy tudom, hogy a SAPS jövedelempótló támogatás. Azért, mert a világon kb ugyanannyi a terményár, de a költségek és a bérek közel sem. Ezt a különbséget hivatott kiegyenlíteni."
eZ HATALMAS TÉVEDÉS!
Jelenleg a támogatás bujtatott "támogatás" a beszállítóknak (gép, kemikália, stb.)
Válasz Gandhy #5468. hozzászólására"A 10 tonnás termés épp akkora környezetterheléssel jár, mint a 3 tonnás(vegyszer, műtrágya, talajrombolás, stb.) "
Valószínű azért kevesebb a termés, mert környezet kínélően termel!
Pont kevesebb kemikália felhasználással, minimális talaj rombolással!
Nagy a bizonytalanság a jövőt illetően.

A július havi hozzászólásokat nézegetem, és azt látom mindenki jól látja.
Rész igazságok vannak.
Mint mikor a vakok elmondják milyen az elefánt. Van valami vicc erről.
Anyukám mondta, csak paraszt ne legyél fiam.
A hozzászólások alapján nem tudom mi lenne jó lépés az unokáknak.
Az látszik, hogy Ukrajna sorsa eldönti a mi sorsunkat.
Ott vagy Orosz, Amerikai, EU irány lesz.
Melyik nem Globalista?
Van itt olyan, aki látja a jövőt ?
Sajnos még nem látom.
Én mindenkinek adnák támogatást!
Feltétel az, hogy 100ha után 1tejesmunkaidőben alkalmazott ember.
Tehát 10000ha=100 alkalmazott.
A számlatömbös válakozóknak semmit.
Ez az a válakozás ahol még egy vesszőseprő sincs, csak számlát befogad és kibocsájt.
Gépberuházásra csak az kaphatna pénzt aki nem szolgáltat. Aki szolgáltat az ne a gazdáktól vegye el a támogatást.
Válasz Koczka József #5450. hozzászólásáraTudom
Úgy értem hogy a támogatásnál figyelembe vehetnék azt is.