A szervizesek szerint semmi nem javítható. Ők nem szerelők, hanem fődarab cserélők. A radar is javítható, mint ahogy minden egyéb elektronika. Ellenben egyszerűbb cserélgetni, mint elgondolkodni azon, hogy mi okozza a TM sorozaton a radar állandó "tönkremenetelét". Nekem is viccelődött a radar. Rontani már nem ronthatok rajta alapon belenéztem és javítható volt. Persze ki kellett küszöbölni a konstrukciós hibát is, ami a problémát okozta. 2 évig idegesített, 3 éve semmi baja. Cseréltek már EMU-t 270+áfá-ért. Összeragadt a négykerék hajtás. Mikor betették az újat nem kapcsolt ki automata módban a kormány elfordítására. Azt mondják meg kell vele tanítani a kormányszöget. Azaz fel kell programozni. Kérdem a régit nem kellett volna esetleg újraprogramozni. Nem ez cserés. Mikor elmentek csak nem hagyott nyugodni a dolog. Tehát a régi EMU-t visszaraktam és elkövettem rajta egy programozást, ami valójában néhány gombnyomás a megfelelő sorrendben. Láss csodát minden működik azóta is. Talán egyszer vagy kétszer kellett újra programozni azóta. Másnap telefonáltam, hogy a számla nem lesz kifizetve. EMU+radar ezek a szervizek aranytojást tojó tyúkjai a TM sorozatnál. Mindig van csere a polcon belőle. Próbaképpen elég rákérdezni, fejből mondják a cikkszámot az alkatrészesek. Konstrukciós hibák vannak, amik ügyes szerelők közreműködésével már régen nem lennének, de nekik 80e-ért nem éri meg ezzel foglalkozni. Tisztelet a kivételnek, mert azért vannak itt-ott kivételek is.
Olvastam korábbi hozzászólásodban, hogy van "megfejtő" listád a hibakódokhoz. Az apósomnak van egy New Holland M160-as típusú traktorja és sok bosszúságot okoz neki az, hogy nem tudjuk melyik hibakód mit jelent. Arra szeretnélek szépen megkérni, ha megoldható és nem túl nagy kérés, küld át nekem e-mail-ben a kódlistád.
190-esbe javíttattunk Kecskeméten adagolót. Megvizsgálták, megmondták az árat, és délutánra készen volt. Ennek már nyáron volt 2 éve. Egy év garancia van rá, de ha egy éven belül megvizsgáltatom (ingyen) akkor még egy év.
Hali én az év elején javítattam adagolót egy tm 190-esen elég fájó volt de olcsóbb mint egy új vagy felújított a radar most egy t 7000-é van rajta de egy évig bírta javítani nem lehet őket így mondta a szervizes barátom a hiba kódok a kis t a motoré a p32 difi a viszkóval nem törődöm ráér bömbölni, mert drága
kemal@monornet.hu előre is köszönöm! Az avatarodat néztem és láttam hogy keresel hibakód leírást tm-hez,nekem van ilyen ,de amit leírtál kódot olyat nem találtam.
Sziasztok!Szeretnék érdeklődni hogy nincs valakinek eladó egy fölösleges radar Tm-be,vagy olyan ember aki javítja ezeket?Vagy van-e valaki aki járt hasonló cipőbe?néha működik egy pillanatig a sebességmérő aztán úgy marad,a megállást azt érzékeli.
Magnumos: Nekem van 4db eladó, 2 éves súlyok, 1 évet voltak fenn T5050-en. Minden oldalon 3-3 darab volt, de már nem végez talajmunkát, így levettük, egyet hagytunk oldalanként. Ha érdekel írj: balazs963@freemail.hu
Köszi ! őket amugy ismerem mivel a pótkocsihoz is tőlük szereztük be a munkahengereket!
Amugy már megoldódott végül beszerelte az IKR az eredetit, egyik oldalra! Másikra lehet legyártatom!De már így is emeli szépen!
IKR, mert ők forgalmazzák a TL 90 et is azzal teljesen megeggyezik de láttam már case traktoron is ugyanolyan felni meg minden több helyen nézz szét!ezt a 2 márkát tudom hogy egyezik az alapja a gépnek meg persze a kerekei is!
amúgy nem elég nehéz a gép??? vagy mi a baj? én már nem merném jobban súlyozni se mint a gyári legalább is nem sokkal max az elejét
Jellemzően a külnféle olajok, az elképzelhető összes helyről, de ezek kis odafigyeléssel orvosolhatóak. Egyébként pedig minden más, ami más típusoknál is.
A súlyozással nincs gond mivel előre a 4 mázsa mellé még van egy plusz garnitura meg homlokrakodó váz is rajta van! Az olajszivattyú kapacitása meg elég mivel a környéken van 2 gép is ami maximával vet ugyan ilyen !
Csak a gyorsabb emelés miatt kellene könnyítésnek a mmunkahenger ! Igaz nem a legoptimálisabb gépkapcsolat de az erővel nem lenne gond! Ezzel kéne vetni mivel a nagyobikk talajmunkázna és ne jó lenne akaszgatni naponta !
Mi lenne ha legyártatnám a gyári munkahengert és a szervizes beszerelné!
És csak annyi, hogy beteszed az egy vagy kettő munkahengert és kész? Nekem ez túl egyszerűnek tűnik. A hidraulika szivattyú teljesítménye elég lesz? Nem lesz lassú az emelés? A helyzetszabályzó is normálisan fog működni? Leengedési sebesség beállítása is változni fog.
New holland t5050 es traktorral szeretnénk egy kuhn maximával vetni és az lenne a kérdésem hogy hátsó segédmunkahengert ha veszek hozzá akkor elég lenne csak egy vagy a szimetria miatt 2őt érdemes? Meg esetleg nem lehet e olcsóbban hozzájutni valahol ilyen munkahengerhez mert az ikr 120 ezerért árulja darabját plusz a beszerelés!
Ha nem tudsz érdemleges választ adni minek szólsz bele\írsz.Szerintem normálisan kérdeztem és semmi kivetni való nincs a kérdésben,de ha igen akkor mondd hogy mi és javítom
Nem tudjátok hol tudok nézni TM120 szériára hátsó sárvédő műanyag szélesítést kapni?Az eredeti kicsit húzós árba van anno kérdeztem és az egy pár kerül valami 100 ezer forintba
Ja és a másik olyan súlytartót hol tudok nézni ahova a mostani orr súlyokat átpakolom és utána letudom tenni meg felvenni front hidraulikával?
Újabbfajta automata mosógépeknek átfolyós vízmelegítője van. Én azt szereltem be a csúszókormányzásúba. Kb 15 centi hosszú 40mm átmérőjű rozsdamentes acélcső, külsejére ráépítve egy 2100wattos fűtőszál. Hűtő alsó csövét elvágtam. két bilincsel beleépítettem. Földelt dugó rá 3szál dróttal és már rotyog is. Nincs termosztát a gépbe... szóval melegít mindent, megfordul benne a víz. 30 perc alatt a szelepfedél kézmeleg a hengerfejen nem bírom rajtatartani a kezem. Multicar motor van benne, két fordítás után pöccen. Előtte -10be két 150ah aksival nem bírtam beindítani. Most tettem bele nemrég szóval nem tom mennyire lesz tartós de hatásosnak hatásos az tuti! 11-12e ft körül volt ha jól emlékszem.
4456 hozzászólás
Válasz #895. hozzászólásra
Válasz #895. hozzászólásra
A szervizesek szerint semmi nem javítható. Ők nem szerelők, hanem fődarab cserélők. A radar is javítható, mint ahogy minden egyéb elektronika. Ellenben egyszerűbb cserélgetni, mint elgondolkodni azon, hogy mi okozza a TM sorozaton a radar állandó "tönkremenetelét". Nekem is viccelődött a radar. Rontani már nem ronthatok rajta alapon belenéztem és javítható volt. Persze ki kellett küszöbölni a konstrukciós hibát is, ami a problémát okozta. 2 évig idegesített, 3 éve semmi baja. Cseréltek már EMU-t 270+áfá-ért. Összeragadt a négykerék hajtás. Mikor betették az újat nem kapcsolt ki automata módban a kormány elfordítására. Azt mondják meg kell vele tanítani a kormányszöget. Azaz fel kell programozni. Kérdem a régit nem kellett volna esetleg újraprogramozni. Nem ez cserés. Mikor elmentek csak nem hagyott nyugodni a dolog. Tehát a régi EMU-t visszaraktam és elkövettem rajta egy programozást, ami valójában néhány gombnyomás a megfelelő sorrendben. Láss csodát minden működik azóta is. Talán egyszer vagy kétszer kellett újra programozni azóta. Másnap telefonáltam, hogy a számla nem lesz kifizetve. EMU+radar ezek a szervizek aranytojást tojó tyúkjai a TM sorozatnál. Mindig van csere a polcon belőle. Próbaképpen elég rákérdezni, fejből mondják a cikkszámot az alkatrészesek. Konstrukciós hibák vannak, amik ügyes szerelők közreműködésével már régen nem lennének, de nekik 80e-ért nem éri meg ezzel foglalkozni. Tisztelet a kivételnek, mert azért vannak itt-ott kivételek is.
Válasz #902. hozzászólásra
Hibakód nekem is van! Tudni kell a váltó tipusát! Anélkül nem lesz eredményes a kód olvasás. Talán nem baj, hogy párat javítottam?
Válasz #897. hozzászólásra
Robi, Robi!
Ha a befordulási szög hibaüzenet érkezik, nincs differenciálzár. Vagy más hibát generál.
Válasz #902. hozzászólásra

este 10 után keress
Sziasztok!
Robi5 becenevű urat keresném!
Olvastam korábbi hozzászólásodban, hogy van "megfejtő" listád a hibakódokhoz. Az apósomnak van egy New Holland M160-as típusú traktorja és sok bosszúságot okoz neki az, hogy nem tudjuk melyik hibakód mit jelent. Arra szeretnélek szépen megkérni, ha megoldható és nem túl nagy kérés, küld át nekem e-mail-ben a kódlistád.
e-mail címem: dieselpower@mailbox.hu
Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséged!
Üdvözlettel: Mosonyi Tamás!
Válasz #900. hozzászólásra
Köszi majd nézelödök, kar hogy az mtz-é nem jo ra!!
Válasz #899. hozzászólásra
4 hengeres iveco motor után kérdezősködj nekünk még nem kellett de az ujabb motorokon már hátha van újabb önindító is!
Sziasztok! Megint én kérdeznék, L85 attételes önindito
vane vagy ujjab tipusét fel lehete rakni ami ilyen, valaki latott hallott valimit!!
Válasz #897. hozzászólásra

Ezt én is így tudtam
Válasz #895. hozzászólásra

p 32:befordulési szög érzékelő meghibásodás,semmi köze a difihez,max nem tudsz autómata difizárat használni
Válasz #895. hozzászólásra
190-esbe javíttattunk Kecskeméten adagolót. Megvizsgálták, megmondták az árat, és délutánra készen volt. Ennek már nyáron volt 2 éve. Egy év garancia van rá, de ha egy éven belül megvizsgáltatom (ingyen) akkor még egy év.
Hali én az év elején javítattam adagolót egy tm 190-esen elég fájó volt de olcsóbb mint egy új vagy felújított a radar most egy t 7000-é van rajta de egy évig bírta javítani nem lehet őket így mondta a szervizes barátom a hiba kódok a kis t a motoré a p32 difi a viszkóval nem törődöm ráér bömbölni, mert drága
Helló fiúk!

Tudnátok segíteni? New holland 100 traktorba kellene adagoló felújitott vagy új.
Válasz #892. hozzászólásra
Okés, meg nézem :)
Válasz #891. hozzászólásra

Oksa! egyébként elküldtem!
Válasz #890. hozzászólásra

Csak nyugodtan, majd jelezd mire jutottál a radarral.
Válasz #889. hozzászólásra
akkor elküldöm email-be de lehet hogy egy kis időbe beletelik amíg megcsinálom!
Válasz #888. hozzászólásra
Faxom az nincs sajnos csak mail cím.
Válasz #885. hozzászólásra
megpróbálom beszkennelni és elküldeni,ha nem sikerül akkor faxon elküldöm !
Válasz #886. hozzászólásra
Szívesen :)
geryke 89 köszönöm szépen.
Válasz #884. hozzászólásra
Az email-t meg kaptad?
Arra nyugodtan küldheted.
Válasz #883. hozzászólásra
Egy elérhetőséget írjál és megpróbálom elküldeni.
Válasz #882. hozzászólásra
Az meg le maradt elküldtem.
Válasz #881. hozzászólásra
Meg vannak a gondok az egyik 175 ös az adagolós lett, a másik a 155 ös pedig a viszkóra irja a kódot.
De ha tudod elküldheted. :)
Válasz #880. hozzászólásra

kemal@monornet.hu előre is köszönöm! Az avatarodat néztem és láttam hogy keresel hibakód leírást tm-hez,nekem van ilyen ,de amit leírtál kódot olyat nem találtam.
Válasz #879. hozzászólásra
Mondjál egy email címet és leírom a telszámát és nevét.
Válasz #878. hozzászólásra
Meg tudnád kérdezni hogy eladja-e és ha igen mennyiért!
Válasz #877. hozzászólásra
Mer itt van egy ismerősöm neki talán van egy radar, de mi szabolcsiak vagyunk.
Válasz #876. hozzászólásra
Pest megye, Tápiószecső
Válasz #875. hozzászólásra
Merre valósi vagy?
Sziasztok!Szeretnék érdeklődni hogy nincs valakinek eladó egy fölösleges radar Tm-be,vagy olyan ember aki javítja ezeket?Vagy van-e valaki aki járt hasonló cipőbe?néha működik egy pillanatig a sebességmérő aztán úgy marad,a megállást azt érzékeli.
Mennyi az annyi főnök engem is érdekel!
Válasz #869. hozzászólásra
Magnumos: Nekem van 4db eladó, 2 éves súlyok, 1 évet voltak fenn T5050-en. Minden oldalon 3-3 darab volt, de már nem végez talajmunkát, így levettük, egyet hagytunk oldalanként. Ha érdekel írj: balazs963@freemail.hu
Köszi ! őket amugy ismerem mivel a pótkocsihoz is tőlük szereztük be a munkahengereket!
Amugy már megoldódott végül beszerelte az IKR az eredetit, egyik oldalra! Másikra lehet legyártatom!De már így is emeli szépen!
Válasz #862. hozzászólásra
Lenkei Hidraulika - Kecskemét. Ajánlom őket, jó áron dolgoznak, méretre legyártanak mindent, javítást is vállalnak, garanciával.
Elérhetőségük
Válasz #869. hozzászólásra
IKR, mert ők forgalmazzák a TL 90 et is azzal teljesen megeggyezik de láttam már case traktoron is ugyanolyan felni meg minden több helyen nézz szét!ezt a 2 márkát tudom hogy egyezik az alapja a gépnek meg persze a kerekei is!
amúgy nem elég nehéz a gép??? vagy mi a baj? én már nem merném jobban súlyozni se mint a gyári legalább is nem sokkal max az elejét
Sziasztok!
Valaki tudna segiteni L85-höz hatso keréksuly 3-rom lyukas, gyari vagy valami masét fel lehet tenni? És hol szerezhetöbe?
Válasz #866. hozzászólásra
, de ezek kis odafigyeléssel orvosolhatóak. Egyébként pedig minden más, ami más típusoknál is.
Üdv!
Jellemzően a külnféle olajok, az elképzelhető összes helyről
A súlyozással nincs gond mivel előre a 4 mázsa mellé még van egy plusz garnitura meg homlokrakodó váz is rajta van! Az olajszivattyú kapacitása meg elég mivel a környéken van 2 gép is ami maximával vet ugyan ilyen !
Csak a gyorsabb emelés miatt kellene könnyítésnek a mmunkahenger ! Igaz nem a legoptimálisabb gépkapcsolat de az erővel nem lenne gond! Ezzel kéne vetni mivel a nagyobikk talajmunkázna és ne jó lenne akaszgatni naponta !
Mi lenne ha legyártatnám a gyári munkahengert és a szervizes beszerelné!
szerbusztok,TM 190esről érdeklődnék mi a gyenge pontjuk hány üzemóra után mik szoktak előjönni körülbelül?
Válasz #862. hozzászólásra



Hali ha mütrágyát is akarsz szorni a vetéssel egymenetben szerintem nem elegendő a traktor súlya a maximához
Válasz #862. hozzászólásra
És csak annyi, hogy beteszed az egy vagy kettő munkahengert és kész? Nekem ez túl egyszerűnek tűnik. A hidraulika szivattyú teljesítménye elég lesz? Nem lesz lassú az emelés? A helyzetszabályzó is normálisan fog működni? Leengedési sebesség beállítása is változni fog.
Válasz #862. hozzászólásra


Agrotipp szekszárd!
New holland t5050 es traktorral szeretnénk egy kuhn maximával vetni és az lenne a kérdésem hogy hátsó segédmunkahengert ha veszek hozzá akkor elég lenne csak egy vagy a szimetria miatt 2őt érdemes? Meg esetleg nem lehet e olcsóbban hozzájutni valahol ilyen munkahengerhez mert az ikr 120 ezerért árulja darabját plusz a beszerelés!
Válasz #860. hozzászólásra

Ha nem tudsz érdemleges választ adni minek szólsz bele\írsz.Szerintem normálisan kérdeztem és semmi kivetni való nincs a kérdésben,de ha igen akkor mondd hogy mi és javítom
Válasz #859. hozzászólásra
Csend van. Szerintem mindenki TM nyuszit keres sárvédőtoldattal, amit el lehetne csenni. Mert ugye vásárló az már lenne.
Senki?
Nem tudjátok hol tudok nézni TM120 szériára hátsó sárvédő műanyag szélesítést kapni?Az eredeti kicsit húzós árba van anno kérdeztem és az egy pár kerül valami 100 ezer forintba
Ja és a másik olyan súlytartót hol tudok nézni ahova a mostani orr súlyokat átpakolom és utána letudom tenni meg felvenni front hidraulikával?
Válasz #835. hozzászólásra
11-12e ft körül volt ha jól emlékszem.
Üdv!
Újabbfajta automata mosógépeknek átfolyós vízmelegítője van. Én azt szereltem be a csúszókormányzásúba. Kb 15 centi hosszú 40mm átmérőjű rozsdamentes acélcső, külsejére ráépítve egy 2100wattos fűtőszál. Hűtő alsó csövét elvágtam. két bilincsel beleépítettem. Földelt dugó rá 3szál dróttal és már rotyog is. Nincs termosztát a gépbe... szóval melegít mindent, megfordul benne a víz. 30 perc alatt a szelepfedél kézmeleg a hengerfejen nem bírom rajtatartani a kezem. Multicar motor van benne, két fordítás után pöccen. Előtte -10be két 150ah aksival nem bírtam beindítani. Most tettem bele nemrég szóval nem tom mennyire lesz tartós de hatásosnak hatásos az tuti!