Eljönnek a fiú unokáim 1 napra, akkor utána 2 nap intenzív pihenés kell.
Gondolod megérné ezt napi 24 órán keresztül újból csinálni ????
Mikor már alig várja az ember, hogy nagy legyen a gyereke???
Amit Én látok a nevezett párocskáknál, hogy ott az "aranybánya" otthon lófaszt sem csinál, sőt kerüli a korai hazamenetelt, meg a gyereknevelést is.
Miután az "aranybánya" már elég idős ahhoz, hogy árva legyen, bizony ott a "bányászlányka" anyukája a cseléd, aki csinálja az "aranybánya" és bányászlányka" helyett a munkát.
Volt hogy azért ment korán nyugdíjba, hogy a "fiatalok" - a kisleánya és a saját korú veje - kedvükre pihenhessenek és eltudjanak menni szórakozni.
Gondolom tőle senki nem kérdezte meg, hogy 50-60 évesen akar e bébiszitter lenni, majd az "aranybányász" kisleánya miatt????
Szóval ennyit az általad felvázolt irigységről!!
Minden kornak meg van a szépsége és feladata , a gyereknevelésnek is és ez nem az 50-60 éves generáció legjellemzőbb munkája, hanem a 20-30 éves korosztályé.
Válasz rtamas1976 #7389. hozzászólásáraÉn is azután jöttem rá. Egyszerűen nem képes megjegyezni, hogy annak bal oldalt az alsó polcon a helye, kupakkal kifelé nézve.
Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy az egyik ismerős hölgy aki anno nem csak szép volt hanem a személyisége is olyan pozitív volt hogy úgy gondoltam a párjával ők azok akik 100%-hogy együtt boldogságban öregszenek meg egyszer csak beadta a kulcsot, hogy válni akar.
Egyből ment a találgatás, hogy ki lehet a másik bak.
Senki nem akarta elhinni amit előadott:
nincs se másik fickó, se nő
Úgy gondolom az idő is ezt igazolta mert lassan 3/4 éve egyedül van.
A másik ismerős aki a hírek szerint a férje mellett is nézelődött szintén már csak a munkának él.
Szóval úgy gondolom 50 felett nem mindegyik nő vágyik "fiatal" bikára.
Ellenben két 60 körüli fickót is tudok fiatal macától kis gyerekkel de nekem egyáltalán nem tűnik úgy hogy panaszkodnának. Lehet te is csak irigységből nem ismered be, hogy jó lenne...
Anno 40 éve még nem nagyon voltak aranybányák.
Mi egy albérletben kezdtünk, ahol udvari norton kút volt, meg pottyantós wc- szóval jól lentről indultunk.
Ráadásul, akkor még mi kértük fel a lányokat, meg le is álltunk bunyóznia a konkurenciával, ha kellett. Tudod, mint a táncban, a férfi vezeti a hölgyet és nem fordítva.
Működött a kémia, meg tesztoszteron.
De ez már történelem, hallom a szomszéd kislányoktól, ma már a fiúk puhapöcsök.
Többet vannak kozmetikusnál, manikűrösnél, szoliban, mint a lányok, az 50 % ék önmagába szerelmes és a tükör előtt pózol, a másik meg furi, mert talán a saját neméhez vonzódik.
A fiúk meg azt mondják, hogy csak a kocsi, vagy nagymotor a csábító bennük a lányok szemében. A fene érti ezt.
Akkor egy fiú 23-25 éves korára férfi lett, sőt apa is, a lányok 18-19 évesen férjhez mentek, 20-21 évesen anyákká váltak és nem volt nyavalygás, mint most, hogy nem vagyok elég érett, meg még nem készültem fel rá stb...
De az igaz amit írtál, hogy sok aranybányász hölgy került elő.
Ha Bajai vagy ott a legjobb példa.
Amikor futott a szekér nálam is volt pár jelentkező, de Én nem olyan nevelést kaptam.
Viszont látom a városomban is , hogy sok 40-50-60 éves vállalkozó úr lecserélte a korban hozzá illő hölgyet/feleséget ilyen csitrire, akinek az első dolga az volt, hogy gyorsan szüljön neki egy gyereket a biztos, ami biztos kedvéért.
Na az sem gondolta át elég rendesen, hogy a 20-25 éve s gyerekei mellé 40-50 évesen kistestvéreket gyárt, meg éjszaka felkel a sírásra, meg pelenkázni.
Nincs a fullextrás p...a, amiért pl. Én bevállaltam volna ezt.
Ahogy látom, azért ezek az"aranybányák" gyorsan átértékelik a helyzetüket, mert ugye a lila köd gyorsan elillan és ejtik a kis hölgyet és visszaoldalognának az eredetihez, csak az a váláskor megkapott fele vagyonból -a felnőtt és kirepült gyerek nélkül - igen jól meg van az új fiatal bakjával.
Válasz mtz1221 #7382. hozzászólásáraA szarkasztikus humor a beszéd egy olyan eszköze, amely éles, csípős megjegyzésekkel, ironikus utalásokkal fejez ki kritikát, elégedetlenséget, de mindezt humoros formában, feloldva a feszültséget, vagy éppen felhívva a figyelmet valamire. Ez a stílus nem mindenki számára nyilvánvaló, gyakran fanyar, cinikus, és a szavak mögötti valódi szándék más, mint a szó szerinti jelentés.
Főbb jellemzői:
Több jelentés réteg: A szó szerinti jelentés ellentéte a szándékolt üzenet.
Csípősség: Éles, néha bántó, de humorral álcázott kritika.
Intelligencia: Gyakran magas szintű megértést igényel a címzett részéről.
Szituációfüggő: Működése a közösségen (barátok, család) múlik, akik ismerik a kontextust.
Válasz termelo #7379. hozzászólásáraTe sem értesz mindenhez, csak azt hiszed magadról. Aki hozzá megy egy csóróhoz, az azt hiszi majd 20 év múlva is a szerelemből fogják a gyerekeiket iskoláztattni stb stb.
Válasz Ohaza63 #7373. hozzászólásáraItt, főleg Baján olyan nők vannak akiknek az maga a karrier, hogy férjhez mennek.
Az a legszebb, hogy jó pár cégvezetőnél ez annyira köztudott, hogy nem is szégyellik.
Nyilván a rendes asszonyt úgy tudod az aranyásótól megkülönböztetni, hogy akkor még csóró voltál amikor összejött veled.
Válasz mtz1221 #7367. hozzászólásáraMost ha segít,te kapkodsz,közlöd is vele,hogy hátráltat,mennyivel vagy elöbbre ha magad csinálod? 5percel. Ne szólj neki mindenèrt. Talán segít a helyzeten. Gondolj bele,ha te bemennèl a konyhába neki segíteni. Gondold a helyèbe magad. Meg is őrülne tőle. Anno az anyós meglátta,mikor kicsavartam egy fölmosorongyot,aszongya,mèg ezt is fordítva csavarom ki. mert pl. Balra,nem jobbra. Akkor Csinálja a lánya. Bszok èn rá.
Válasz Ohaza63 #7373. hozzászólásáraAz egyik volt főköm mondta: "Egy családban elég egy okos, a többi legyen szorgalmas!"
Nem mondom , hogy jó ha buta egy nő.
De az okostól az Isten irgalmazzon!
Minden brigádba, még ha két fős is, kell egy brigádvezető.
A nejem fantasztikus társ és támogatóm most is és a múltban is.
Ahhoz, hogy sikeres lettem, kellett ő is és nem az észosztással, hanem a támogatással.
Nekem a munkámra vállalkozásomra kellett csak koncentrálnom, míg ő nevelte a gyereket, vitte a háztartást, igaz végig otthon volt , de nagyon jól csinálta. Nekem levette ezeket a dolgokat a vállamról és ez óriási segítség volt.
Vannak nők hála az Istennek, akik nem akarnak szuper karriert csinálni, hanem beállnak a sorba és segítenek, támogatják a párjukat, csak ritkák, mint a fehér hollók.
Sajnos a hölgyeink egyre kevésbé vállalkoznak a hagyományos női feladatokra.
Kifordult a világ magából teljesen.
Az Én gyerekkoromban az anyukák nagy része még. un. háztartásbeli státuszban volt és főállású anyaként gondozott minket és a nagyszüleinket.
Örülj neki, hogy ilyen és nem hagy ott, mert kitalálta, hogy a Zastava vezérigazgatója akar lenni.
Sajnos nagyon kevesen vannak már ilyenek a mai lányokból, a többségnek a karrier számít.
Majd a minél későbbi férjhezmenetel, vagy pár kapcsolat és sokkal később a gyerek.
Majd a gyereket is bevágja a bölcsődébe, mert hát ugye a karrier, meg a pénz, mert az igények tényleg a csillagos eget verdesik.
Szerintem nagyon nem jó ez a világ, amiben élünk és ez még csak rosszabb lesz.
A gyerekek sínylik meg ezt legjobban és egy érdekes világnézetű generáció fog felnőni majd belőlük.
Válasz Ohaza63 #7370. hozzászólásáraPont ez a gond. Nem vagyunk egyformák. Ő is így gondolja mint te. Én meg nem bánnám ha lenne önálló gondolata is, amivel csökkentené az én stresszes életemet. Azt mondja ő jött hozzám, nekem kötelességem gondolkodni helyette is.
Már késő, ezt még az elején kellett volna csinálni.
Ahogy Krisztus urunk csinálta a vargával, majd 120-130 dB hangerővel kb. 20 cm-ről ( a fájdalom határ 120 dB a hang nyomásnál)
Meg ugye a nadrág és a szoknya közötti különbség.
Nagyapámnál az asszonynak és gyereknek HALGASS volt a neve.
Apám az öt lépés távolságot hangsúlyozta.
Ezzel a kurva nagy feminizmussal meg egyenjogúsdival meg már ott tartunk, hogy lassan a férfiaknak kell szüfrazsett mozgalmat szervezni.
A fiúk puhapöcsök, már a lányoknak kell felkérni őket, majd utána megb...ni.
Válasz Praetor #7359. hozzászólásáraEz így van, én meg még vonzom is a hülyéket, és a helyzeteket is. 1x odajött hozzám vásáron 1 szerb cigányasszony, hogy eresszem meg hogy a kezembe nézzen, mert valami furcsát érez a közelemben. Én marha, meg elzavartam.
Válasz .Richard. #7356. hozzászólásáraSemmin, állandóan. Mások vagyunk, de nagyon. Egész falú sajnálja tőlem, állandóan segíteni akar nekem, gépeket is stb akasztgatni. Utána meg összeveszünk minek jön, mert féltem és 2x kell ráállnom mert rá figyelek stb.Mos főz, nagyon dögös is, csak a más életcél közénk áll. Kicsi mikor elkezdett kamaszodni, 10 éves korában, akkor kezdődtek a gondok. Olyan nagyon nagyon kanos kis hímsoviniszta dög, ketten sokak vagyunk neki.
Válasz termelo #7355. hozzászólásáraOlvastam valahol,hogy ha 28 éves koráig nem nagyon jut pasihoz,akkor abban a korban megőrül a farokért!Ez tapasztalat is!
Válasz mtz1221 #7354. hozzászólásáraSzerintem egyszerűen túldolgozod magad. Ha le van terhelve az ember, akkor könnyen lehet, hogy nincs kapacitása olyan figyelmességekre és türelemre, ami a nőhöz kell.
Válasz mtz1221 #7354. hozzászólásáraMondtam már neked!
Mediterrán életstílus!
Egy pillanat alatt odamondjuk egymásnak, aki nemismer minket azt gondolja, mindjárt megöljük egymást!
Lófaszt! Kimondjuk amit akkor gondolunk "megvitatjuk" jó hangosan.
Aztán egymáson röhögünk milyen hülyék vagyunk!
Voltak nálunk is napokig "nemszólok a másikhoz". Én úgykezeltem a dolgot, hogy ugyanúgy nemszóltam hozzá!
Ez jobban bántotta mint ha veszekedtünk volna!
Ha ő szólt, én nemválaszoltam. Na ez az igazi válaszcsapás!
Tessék elvinni nyaralni, vacsorázni, szórakozni!
A meghívás még mindég él! Gyertek el a nyáron vagy amikor akartok.
Ez a felhúzom az orrom minden szarra ez ismerős, de Én 40 évvel ezelőtt meguntam, majd nagy generál keretében kidobáltam ezeket az DRÁGA ANYÓSOM által belerakott alkatrészeket és saját, de tartósakat tettem bele.
Azóta mint a Doxa zsebóra, úgy ketyeg.
Ha újrakezdhetném, akkor is így csinálnám.
Szerintem nálatok is ilyen nagy generál hiányosságok vannak!
Válasz mtz1221 #7354. hozzászólásáraDe amúgy minek kell összeveszni valamin is? Mi az a rendkívüli,amit akar,te meg nem? Vagy fordítva? Őmár lehet arra ugrik,hogy tudja,hogy ellenkezel,holott kis sem mondta mèg mit akar.? Probáld ki,hogy tudod,hogy visszaszolsz,ezèrt ne szólj neki. lehet egy kicsit lustának kène lenni a modorodnak. Èn mondtam a gyerekeknek,hogy mèg nem voltatok,nem is tudtam,hogy anyátok tud ideges lenni,meg orditozni amit velük csinál mikor elszalad a szekèr. De asszem ezt már irtam. Mert ha nèlkületek is ilyen lett volna a modora,mondjuk velem, biztosan elkerülöm. így meg szíve joga, mindenki tudja a dolgát. Igaz,jogos,mert a lányom már baszta le úgy,hogy hazaèrt melóból,aztán meg már egy orája itthon vagy ès mèg semmit nem csináltál,mit akarsz velem pakoltatni szárogatot,stb. . . Erre azèrt sok nő felkapja a cukrot. Na de legalább már tudja,hogy ezt nem kène az anyjának mondani,mert ő lusta.
Válasz mtz1221 #7352. hozzászólásáraLehet félre értetted a kenőcs alkarra-csuklóra való és olyan anyagokat tartalmaz amikből a szervezet előállítja a hiányzó hormonokat r-go idősebbeknek tehet jót de azt nem tudom hogy hány éves kortól számít egy nő idősnek.
Kicsit be fogok szorulni ezzel mert nekem a legidősebb nő aki eddig tetszett az most 38.
Amúgy szerintem 28 a legszebb női kor...
Válasz .Richard. #7353. hozzászólásáraGondolom nem bírom a szám befogni, amikor be kéne. Itt ilyen gond nincs mint nálad dolgozik itthon meg minden, csak a sexen kívül minden apróságon összeveszünk. Engem ez se zavar mert én pár alatt lehigadok, ő meg 2 hétig dúl fúl, vagy le is betegszik.
Válasz mtz1221 #7351. hozzászólásárailyen nekem is volt. Mondta is,anno,hogy nincs közös tèmánk. Kèt èv után jött rá. Aztán úgy gondoltam,valamibe bele kell kötni,nem is kerestem ezèrt a Közös tèmát,hiszen úgy is beleköt,mert nem lesz közös csak az enyèm. Aztán Szilveszterkor munka volt,fáradt,javasolta,ne menjünk sehova,fáradtak vagyunk. Mondtam,ok,De azèrt ezt 22èvesen túl lehet èlni. Nem nem,maradjunk itthon. Erre reggel,hát az volt a baj,hogy nem mentünk sehova. Bmeg nemegmondtam,hogy menjünk.?.na ismerős a tèma? most úgy tudom jól èl,mert az ura egy hetet kint van,vagy többet,ez meg èvekig munkanèlküli volt. Èlte világát.elötte Èn is ezt láttam benne egy idő után,csak nem tetszett. Na most az ura mèg mindig nem látja benne. de dolgozik rá. Vannak dolgok amiken nem tudsz változtatni,vagy szabadulsz,vagy hagyod rá,. amúgy ha belegondolunk,mit jelent,hogy lehet nem jól főz rád? Meg akar felelni neked. De úgy látja ,nekem tud valamièrt. Mivel hoztad ki ezt belőle?
Válasz termelo #7349. hozzászólásáraAz utolsó bekezdésed kéne. Vacsorával az a gond utána összeveszik velem, mert biztos azért vittem, mert megint nem ettem 1 hete jóízűt az övéből. és én miattam kell menni. 100x mondom itt már mindenkinek, kiismerni rendesen a másikat, mert csak 2 egyforma ember éli le gond nélkül az életét. Meg a nézd meg az anyát közmondást is, vegye mindenki véresre komolyan. Meg a túlzott jó sex mindkettőnek sem jó, mert az elejében elveszi a tiszta gondolkodás esélyét.
7645 hozzászólás
Válasz mtz1221 #7391. hozzászólásáraÜdv barátom!





Legalább nyugtázd a hozzászólásokat, hogy értek e valamit, vagy csak feleslegesen kaptunk ínhüvely gyulladást a billentyűzéstől.
Mert ugye " a jó pap is holtig tanul"
Válasz termelo #7388. hozzászólásáraÜdv!














Eljönnek a fiú unokáim 1 napra, akkor utána 2 nap intenzív pihenés kell.
Gondolod megérné ezt napi 24 órán keresztül újból csinálni ????
Mikor már alig várja az ember, hogy nagy legyen a gyereke???
Amit Én látok a nevezett párocskáknál, hogy ott az "aranybánya" otthon lófaszt sem csinál, sőt kerüli a korai hazamenetelt, meg a gyereknevelést is.
Miután az "aranybánya" már elég idős ahhoz, hogy árva legyen, bizony ott a "bányászlányka" anyukája a cseléd, aki csinálja az "aranybánya" és bányászlányka" helyett a munkát.
Volt hogy azért ment korán nyugdíjba, hogy a "fiatalok" - a kisleánya és a saját korú veje - kedvükre pihenhessenek és eltudjanak menni szórakozni.
Gondolom tőle senki nem kérdezte meg, hogy 50-60 évesen akar e bébiszitter lenni, majd az "aranybányász" kisleánya miatt????
Szóval ennyit az általad felvázolt irigységről!!
Minden kornak meg van a szépsége és feladata , a gyereknevelésnek is és ez nem az 50-60 éves generáció legjellemzőbb munkája, hanem a 20-30 éves korosztályé.
Válasz rtamas1976 #7389. hozzászólásárabacki mtz lehet nem érti
Válasz rtamas1976 #7389. hozzászólásáraÉn is azután jöttem rá.
Egyszerűen nem képes megjegyezni, hogy annak bal oldalt az alsó polcon a helye, kupakkal kifelé nézve.
Válasz termelo #7384. hozzászólásáraNekem mondod, olvass vissza mennyi embernek csináltam ma itt jókedvet, a szarkasztikus életemmel.


Válasz rtamas1976 #7389. hozzászólására
bizonyára nős vagy.
Válasz .Richard. #7375. hozzászólására
Válasz Ohaza63 #7386. hozzászólásáraSzerencsére nem tudom.
Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy az egyik ismerős hölgy aki anno nem csak szép volt hanem a személyisége is olyan pozitív volt hogy úgy gondoltam a párjával ők azok akik 100%-hogy együtt boldogságban öregszenek meg egyszer csak beadta a kulcsot, hogy válni akar.
Egyből ment a találgatás, hogy ki lehet a másik bak.
Senki nem akarta elhinni amit előadott:
nincs se másik fickó, se nő
Úgy gondolom az idő is ezt igazolta mert lassan 3/4 éve egyedül van.
A másik ismerős aki a hírek szerint a férje mellett is nézelődött szintén már csak a munkának él.
Szóval úgy gondolom 50 felett nem mindegyik nő vágyik "fiatal" bikára.
Ellenben két 60 körüli fickót is tudok fiatal macától kis gyerekkel de nekem egyáltalán nem tűnik úgy hogy panaszkodnának. Lehet te is csak irigységből nem ismered be, hogy jó lenne...
Válasz termelo #7379. hozzászólásáraÜdv!
Anno 40 éve még nem nagyon voltak aranybányák.
Mi egy albérletben kezdtünk, ahol udvari norton kút volt, meg pottyantós wc- szóval jól lentről indultunk.
Ráadásul, akkor még mi kértük fel a lányokat, meg le is álltunk bunyóznia a konkurenciával, ha kellett. Tudod, mint a táncban, a férfi vezeti a hölgyet és nem fordítva.
Működött a kémia, meg tesztoszteron.
De ez már történelem, hallom a szomszéd kislányoktól, ma már a fiúk puhapöcsök.
Többet vannak kozmetikusnál, manikűrösnél, szoliban, mint a lányok, az 50 % ék önmagába szerelmes és a tükör előtt pózol, a másik meg furi, mert talán a saját neméhez vonzódik.
A fiúk meg azt mondják, hogy csak a kocsi, vagy nagymotor a csábító bennük a lányok szemében. A fene érti ezt.
Akkor egy fiú 23-25 éves korára férfi lett, sőt apa is, a lányok 18-19 évesen férjhez mentek, 20-21 évesen anyákká váltak és nem volt nyavalygás, mint most, hogy nem vagyok elég érett, meg még nem készültem fel rá stb...
De az igaz amit írtál, hogy sok aranybányász hölgy került elő.
Ha Bajai vagy ott a legjobb példa.
Amikor futott a szekér nálam is volt pár jelentkező, de Én nem olyan nevelést kaptam.
Viszont látom a városomban is , hogy sok 40-50-60 éves vállalkozó úr lecserélte a korban hozzá illő hölgyet/feleséget ilyen csitrire, akinek az első dolga az volt, hogy gyorsan szüljön neki egy gyereket a biztos, ami biztos kedvéért.
Na az sem gondolta át elég rendesen, hogy a 20-25 éve s gyerekei mellé 40-50 évesen kistestvéreket gyárt, meg éjszaka felkel a sírásra, meg pelenkázni.
Nincs a fullextrás p...a, amiért pl. Én bevállaltam volna ezt.
Ahogy látom, azért ezek az"aranybányák" gyorsan átértékelik a helyzetüket, mert ugye a lila köd gyorsan elillan és ejtik a kis hölgyet és visszaoldalognának az eredetihez, csak az a váláskor megkapott fele vagyonból -a felnőtt és kirepült gyerek nélkül - igen jól meg van az új fiatal bakjával.
Válasz mtz1221 #7383. hozzászólásáraFaxt, aki hozzá megy egy csóróhoz az csak egyszerűen Szerelmes (oda-vissza) mint a nagykönyvben
Válasz mtz1221 #7382. hozzászólásáraA szarkasztikus humor a beszéd egy olyan eszköze, amely éles, csípős megjegyzésekkel, ironikus utalásokkal fejez ki kritikát, elégedetlenséget, de mindezt humoros formában, feloldva a feszültséget, vagy éppen felhívva a figyelmet valamire. Ez a stílus nem mindenki számára nyilvánvaló, gyakran fanyar, cinikus, és a szavak mögötti valódi szándék más, mint a szó szerinti jelentés.
Főbb jellemzői:
Több jelentés réteg: A szó szerinti jelentés ellentéte a szándékolt üzenet.
Csípősség: Éles, néha bántó, de humorral álcázott kritika.
Intelligencia: Gyakran magas szintű megértést igényel a címzett részéről.
Szituációfüggő: Működése a közösségen (barátok, család) múlik, akik ismerik a kontextust.
Válasz termelo #7379. hozzászólásáraTe sem értesz mindenhez, csak azt hiszed magadról.
Aki hozzá megy egy csóróhoz, az azt hiszi majd 20 év múlva is a szerelemből fogják a gyerekeiket iskoláztattni stb stb.
Válasz termelo #7377. hozzászólásáraHa ha, arcod az van.
Válasz Praetor #7372. hozzászólásáraNéha nekem is megfordul a fejemben.
Válasz termelo #7379. hozzászólásáraMondjuk 25 éve Szabadkán már rég ez volt csak nem emlékszem, hogy hívják ott az ilyen nőket
Válasz Ohaza63 #7373. hozzászólásáraItt, főleg Baján olyan nők vannak akiknek az maga a karrier, hogy férjhez mennek.

Az a legszebb, hogy jó pár cégvezetőnél ez annyira köztudott, hogy nem is szégyellik.
Nyilván a rendes asszonyt úgy tudod az aranyásótól megkülönböztetni, hogy akkor még csóró voltál amikor összejött veled.
Válasz termelo #7377. hozzászólásáraTalán Ohaza egy kicsit jobban
Válasz Gumóka #7376. hozzászólására




Itt nincs mit, nagyjából annyit értenek a nőkhöz mint a fölműveléshez
Én csak olvasni jöttem ide...

Válasz mtz1221 #7367. hozzászólásáraMost ha segít,te kapkodsz,közlöd is vele,hogy hátráltat,mennyivel vagy elöbbre ha magad csinálod? 5percel. Ne szólj neki mindenèrt. Talán segít a helyzeten. Gondolj bele,ha te bemennèl a konyhába neki segíteni. Gondold a helyèbe magad. Meg is őrülne tőle. Anno az anyós meglátta,mikor kicsavartam egy fölmosorongyot,aszongya,mèg ezt is fordítva csavarom ki.
mert pl. Balra,nem jobbra. Akkor Csinálja a lánya. Bszok èn rá. 
Válasz Ohaza63 #7373. hozzászólásáraAz egyik volt főköm mondta: "Egy családban elég egy okos, a többi legyen szorgalmas!"
Nem mondom , hogy jó ha buta egy nő.
De az okostól az Isten irgalmazzon!
Válasz mtz1221 #7371. hozzászólásáraÜdv!















Az jó, ha olyan, örülj neki.
Minden brigádba, még ha két fős is, kell egy brigádvezető.
A nejem fantasztikus társ és támogatóm most is és a múltban is.
Ahhoz, hogy sikeres lettem, kellett ő is és nem az észosztással, hanem a támogatással.
Nekem a munkámra vállalkozásomra kellett csak koncentrálnom, míg ő nevelte a gyereket, vitte a háztartást, igaz végig otthon volt , de nagyon jól csinálta. Nekem levette ezeket a dolgokat a vállamról és ez óriási segítség volt.
Vannak nők hála az Istennek, akik nem akarnak szuper karriert csinálni, hanem beállnak a sorba és segítenek, támogatják a párjukat, csak ritkák, mint a fehér hollók.
Sajnos a hölgyeink egyre kevésbé vállalkoznak a hagyományos női feladatokra.
Kifordult a világ magából teljesen.
Az Én gyerekkoromban az anyukák nagy része még. un. háztartásbeli státuszban volt és főállású anyaként gondozott minket és a nagyszüleinket.
Örülj neki, hogy ilyen és nem hagy ott, mert kitalálta, hogy a Zastava vezérigazgatója akar lenni.
Sajnos nagyon kevesen vannak már ilyenek a mai lányokból, a többségnek a karrier számít.
Majd a minél későbbi férjhezmenetel, vagy pár kapcsolat és sokkal később a gyerek.
Majd a gyereket is bevágja a bölcsődébe, mert hát ugye a karrier, meg a pénz, mert az igények tényleg a csillagos eget verdesik.
Szerintem nagyon nem jó ez a világ, amiben élünk és ez még csak rosszabb lesz.
A gyerekek sínylik meg ezt legjobban és egy érdekes világnézetű generáció fog felnőni majd belőlük.
Válasz mtz1221 #7371. hozzászólásáraLehet, hogy nem is tudod milyen szerencsés vagy.
Válasz Ohaza63 #7370. hozzászólásáraPont ez a gond. Nem vagyunk egyformák. Ő is így gondolja mint te. Én meg nem bánnám ha lenne önálló gondolata is, amivel csökkentené az én stresszes életemet. Azt mondja ő jött hozzám, nekem kötelességem gondolkodni helyette is.


Válasz mtz1221 #7368. hozzászólásáraÜdv!
Már késő, ezt még az elején kellett volna csinálni.
Ahogy Krisztus urunk csinálta a vargával, majd 120-130 dB hangerővel kb. 20 cm-ről ( a fájdalom határ 120 dB a hang nyomásnál)
Meg ugye a nadrág és a szoknya közötti különbség.
Nagyapámnál az asszonynak és gyereknek HALGASS volt a neve.
Apám az öt lépés távolságot hangsúlyozta.
Ezzel a kurva nagy feminizmussal meg egyenjogúsdival meg már ott tartunk, hogy lassan a férfiaknak kell szüfrazsett mozgalmat szervezni.
A fiúk puhapöcsök, már a lányoknak kell felkérni őket, majd utána megb...ni.
Mi lesz ebből???
Válasz Praetor #7359. hozzászólásáraEz így van, én meg még vonzom is a hülyéket, és a helyzeteket is. 1x odajött hozzám vásáron 1 szerb cigányasszony, hogy eresszem meg hogy a kezembe nézzen, mert valami furcsát érez a közelemben. Én marha, meg elzavartam.
Válasz Ohaza63 #7357. hozzászólásáraTaníts mester bennünket, hogy kell ? De úgy hogy ez belebetegszik a nagyjavításba, tudod nyáron is mi lett.
Válasz .Richard. #7356. hozzászólásáraSemmin, állandóan. Mások vagyunk, de nagyon. Egész falú sajnálja tőlem, állandóan segíteni akar nekem, gépeket is stb akasztgatni. Utána meg összeveszünk minek jön, mert féltem és 2x kell ráállnom mert rá figyelek stb.Mos főz, nagyon dögös is, csak a más életcél közénk áll. Kicsi mikor elkezdett kamaszodni, 10 éves korában, akkor kezdődtek a gondok. Olyan nagyon nagyon kanos kis hímsoviniszta dög, ketten sokak vagyunk neki.
Válasz mtz1221 #7364. hozzászólásáraÉn is szex mániákus vagyok szerinte!!!! Mondtam neki,nekem már akkor metetszett,mikor születtem,és visszanéztem!






Válasz mtz1221 #7364. hozzászólásáraÉn egyszer kipróbáltam,kemény volt!


Válasz medikus #7361. hozzászólásáraÉn nem bírom, azt mondja nálunk én vagyok állandóan bacatlan. Azért hagyja magát, mert az nélkül idegbeteg leszek.
Válasz termelo #7355. hozzászólásáraMost lesz 39, életem nője lenne ha a szeretőm lenne, nem az asszonyom heti 2-3 estére.
Válasz termelo #7355. hozzászólásáraOlvastam valahol,hogy ha 28 éves koráig nem nagyon jut pasihoz,akkor abban a korban megőrül a farokért!

Ez tapasztalat is!

Válasz mtz1221 #7352. hozzászólásáraPróbáld ki egyszer,meddig bírja nélküle!!!!!

Válasz termelo #7350. hozzászólásáraA kenőcsöt nem biztos hogy jó néven venné! Az olyan lehet számára,mint a síkosító!Ha jól felizgatod,nem kell az!!



Válasz mtz1221 #7354. hozzászólásáraSzerintem egyszerűen túldolgozod magad. Ha le van terhelve az ember, akkor könnyen lehet, hogy nincs kapacitása olyan figyelmességekre és türelemre, ami a nőhöz kell.
Válasz mtz1221 #7354. hozzászólásáraMondtam már neked!


Mediterrán életstílus!
Egy pillanat alatt odamondjuk egymásnak, aki nemismer minket azt gondolja, mindjárt megöljük egymást!
Lófaszt! Kimondjuk amit akkor gondolunk "megvitatjuk" jó hangosan.
Aztán egymáson röhögünk milyen hülyék vagyunk!
Voltak nálunk is napokig "nemszólok a másikhoz". Én úgykezeltem a dolgot, hogy ugyanúgy nemszóltam hozzá!
Ez jobban bántotta mint ha veszekedtünk volna!
Ha ő szólt, én nemválaszoltam. Na ez az igazi válaszcsapás!
Tessék elvinni nyaralni, vacsorázni, szórakozni!
A meghívás még mindég él! Gyertek el a nyáron vagy amikor akartok.
Válasz mtz1221 #7354. hozzászólásáraÜdv Barátom!














Ez a felhúzom az orrom minden szarra ez ismerős, de Én 40 évvel ezelőtt meguntam, majd nagy generál keretében kidobáltam ezeket az DRÁGA ANYÓSOM által belerakott alkatrészeket és saját, de tartósakat tettem bele.
Azóta mint a Doxa zsebóra, úgy ketyeg.
Ha újrakezdhetném, akkor is így csinálnám.
Szerintem nálatok is ilyen nagy generál hiányosságok vannak!
Válasz mtz1221 #7354. hozzászólásáraDe amúgy minek kell összeveszni valamin is? Mi az a rendkívüli,amit akar,te meg nem? Vagy fordítva? Őmár lehet arra ugrik,hogy tudja,hogy ellenkezel,holott kis sem mondta mèg mit akar.? Probáld ki,hogy tudod,hogy visszaszolsz,ezèrt ne szólj neki.
lehet egy kicsit lustának kène lenni a modorodnak. Èn mondtam a gyerekeknek,hogy mèg nem voltatok,nem is tudtam,hogy anyátok tud ideges lenni,meg orditozni amit velük csinál mikor elszalad a szekèr. De asszem ezt már irtam. Mert ha nèlkületek is ilyen lett volna a modora,mondjuk velem, biztosan elkerülöm.
így meg szíve joga, mindenki tudja a dolgát. Igaz,jogos,mert a lányom már baszta le úgy,hogy hazaèrt melóból,aztán meg már egy orája itthon vagy ès mèg semmit nem csináltál,mit akarsz velem pakoltatni szárogatot,stb. . . Erre azèrt sok nő felkapja a cukrot. Na de legalább már tudja,hogy ezt nem kène az anyjának mondani,mert ő lusta.
Válasz mtz1221 #7352. hozzászólásáraLehet félre értetted a kenőcs alkarra-csuklóra való és olyan anyagokat tartalmaz amikből a szervezet előállítja a hiányzó hormonokat r-go idősebbeknek tehet jót de azt nem tudom hogy hány éves kortól számít egy nő idősnek.
Kicsit be fogok szorulni ezzel mert nekem a legidősebb nő aki eddig tetszett az most 38.
Amúgy szerintem 28 a legszebb női kor...
Válasz .Richard. #7353. hozzászólásáraGondolom nem bírom a szám befogni, amikor be kéne. Itt ilyen gond nincs mint nálad dolgozik itthon meg minden, csak a sexen kívül minden apróságon összeveszünk. Engem ez se zavar mert én pár alatt lehigadok, ő meg 2 hétig dúl fúl, vagy le is betegszik.
Válasz mtz1221 #7351. hozzászólására
ilyen nekem is volt. Mondta is,anno,hogy nincs közös tèmánk. Kèt èv után jött rá. Aztán úgy gondoltam,valamibe bele kell kötni,nem is kerestem ezèrt a Közös tèmát,hiszen úgy is beleköt,mert nem lesz közös csak az enyèm. Aztán Szilveszterkor munka volt,fáradt,javasolta,ne menjünk sehova,fáradtak vagyunk. Mondtam,ok,De azèrt ezt 22èvesen túl lehet èlni. Nem nem,maradjunk itthon. Erre reggel,hát az volt a baj,hogy nem mentünk sehova. Bmeg nemegmondtam,hogy menjünk.?.na ismerős a tèma?
most úgy tudom jól èl,mert az ura egy hetet kint van,vagy többet,ez meg èvekig munkanèlküli volt. Èlte világát.elötte Èn is ezt láttam benne egy idő után,csak nem tetszett. Na most az ura mèg mindig nem látja benne.
de dolgozik rá. Vannak dolgok amiken nem tudsz változtatni,vagy szabadulsz,vagy hagyod rá,. amúgy ha belegondolunk,mit jelent,hogy lehet nem jól főz rád? Meg akar felelni neked. De úgy látja ,nekem tud valamièrt. Mivel hoztad ki ezt belőle?
Válasz termelo #7350. hozzászólásáraNem kenőcs kell, hanem egy jó éles balta, és mindkét fél nyelvét levágni.
Válasz termelo #7349. hozzászólásáraAz utolsó bekezdésed kéne. Vacsorával az a gond utána összeveszik velem, mert biztos azért vittem, mert megint nem ettem 1 hete jóízűt az övéből. és én miattam kell menni.
100x mondom itt már mindenkinek, kiismerni rendesen a másikat, mert csak 2 egyforma ember éli le gond nélkül az életét. Meg a nézd meg az anyát közmondást is, vegye mindenki véresre komolyan. Meg a túlzott jó sex mindkettőnek sem jó, mert az elejében elveszi a tiszta gondolkodás esélyét. 
Válasz medikus #7347. hozzászólásáraÉn még nem tudom de olvastam, hogy vannak már erre a célra különböző hormon prekúzor kenőcsök...
Válasz mtz1221 #7346. hozzászólásáraEzt is nekem köszönheted
Mikor vitted el utoljára vacsorázni? (és nem a konyhába)
Törődés szó ismerete sem árt illetve feladatot adni neki amitől érzi, hogy fontos-hasznos és lesz sikerélménye stb.-stb.
Válasz mtz1221 #7346. hozzászólásáraEgy dolog amit mond (vagy amit gondol), és egy másik az, ami a probléma.
Válasz mtz1221 #7346. hozzászólásáraA csökkent hormonszintet ajándékokkal vissza lehet hozni egy darabig!


Válasz Praetor #7345. hozzászólásáraAzt mondja az a baja későn jött rá, pofám is van amivel beszélek, nem csak péniszem van.

