Annyira új, hogy még a forgalmazó sincs nagyon képben.
Elmondásuk szerint a románoknál is forgalmazza egy cég Valton vagy valami hasonló néven. Lengyelben eladtak 1-2 év alatt 400 db-ot és a visszajelzések jók.
Fő elemek megegyeznek a Valtra A szériával. Alkatrészek is passzolnak hozzá a Valtrából. Elmondások szerint egy gyártósoron készül velük.
Szervizt 2 cég csinálja az országban, alkatrészt is ők hozzák be.
Egyszerűnek tűnik mint a faék, minden mechanikus rajta.
Szerviz, alkatrészellátás országosan megoldott?
A nagyon szűkszavú brossúrából nem derül ki, hogy fronthidraulika van-e hozzá.
És a kisebbek árait is ha tudja valaki, megoszthatná.
Kösz!
Mi megnéztük ezt a gépet az expon és total valtra! csak a fülke más.
Amúgy ők szerelik össze a valtrakat is, ugyanabban a gyárban.
A jelzésekkel azért vigyázni mert a katalógus szerint a hatta A110 az csak 102LE.
ArmaTrak-ból nincs 80 Le feletti ha jól emlékszek Ebből meg ott a 100-110 lovas is ami jót tehet neki. Az Yto-t azt összeszerelésre is eléggé kínainak láttam az Arma meg egész normális, ez is török gép, ráadásul motort leszámítva valtra, ha jól veszem ki. Ha tényleg olyan árban van mint ahogy mondod és ha netán még bírja is a kiképzést, akkor tuti bizniszt csinálhatnak vele.
mindenki nyugati minőséget szeretne venni kicsivel többért mint egy mtz...........
voltak a kinai trakik szerintem azok nem értek el átütő sikert , most van az auditkernél az armatrak ami török de elég komolynak tűnik , én ezt a hattatot se temetném el első látásra
Igazából 100 lovas 7 misiért... ha tudnánk hogy nem kell sokat költeni rá utána akkor egy mtz alternatívának jó lenne, bár mint az összes mai traktort kicsit könnyűnek találom.
15934 hozzászólás
Válasz #13881. hozzászólásra
az armatrackban ültél? amit az auditker árul? szerintem ez egy fokkal jobb mint amaz
Válasz #13881. hozzászólásra
Milyen az első benyomásod a gépről?
Kidolgozás?
Anyagok minősége a fülkében? Ilyesmi.
Amiről az ember magában dönt. Hogy gagyi, vagy nem?
Válasz #13876. hozzászólásra
Ki az a két cég aki árulja ezt a gépállatot?
Válasz #13879. hozzászólásra



Én is ültem benne.
Szar bemászni, mert kicsit szűk a hely a pótülés miatt.
Válasz #13875. hozzászólásra

Sanyi! ZETOR
Válasz #13877. hozzászólásra

3500-3700kg körüli össz súly az semmi még ha rá is jön az orrsúly ha az benne van akkor meg még jobban gáz!!! 100 lóerőnél
Prospektus:
1. Oldal
2. Oldal
Ma megnéztük ezt a Hattat masinát.


Annyira új, hogy még a forgalmazó sincs nagyon képben.
Elmondásuk szerint a románoknál is forgalmazza egy cég Valton vagy valami hasonló néven. Lengyelben eladtak 1-2 év alatt 400 db-ot és a visszajelzések jók.
Fő elemek megegyeznek a Valtra A szériával. Alkatrészek is passzolnak hozzá a Valtrából. Elmondások szerint egy gyártósoron készül velük.
Szervizt 2 cég csinálja az országban, alkatrészt is ők hozzák be.
Egyszerűnek tűnik mint a faék, minden mechanikus rajta.
Árak, euro+tréfa, forgalomba helyezéssel:
A70 21100
A80 24100
A90 24400
A100 24880
A110 25700
Válasz #13858. hozzászólásra
Jó nézd már körbe, azután megköszönném az infókat.
Szerviz, alkatrészellátás országosan megoldott?
A nagyon szűkszavú brossúrából nem derül ki, hogy fronthidraulika van-e hozzá.
És a kisebbek árait is ha tudja valaki, megoszthatná.
Kösz!
Válasz #13870. hozzászólásra
nettó
Válasz #13871. hozzászólásra

Ki forgalmazza?
Válasz #13868. hozzászólásra
Mi megnéztük ezt a gépet az expon és total valtra! csak a fülke más.
Amúgy ők szerelik össze a valtrakat is, ugyanabban a gyárban.
A jelzésekkel azért vigyázni mert a katalógus szerint a hatta A110 az csak 102LE.
Válasz #13869. hozzászólásra
Bruttó vagy nettóba?
A90, A100, A110
Válasz #13855. hozzászólásra
102Le 7,6 milliót kérnek.
A távolság jól áll neki.
Az MTZ-től talán egy fokkal különb összeszerelés.
Válasz #13867. hozzászólásra
Ebből meg ott a 100-110 lovas is ami jót tehet neki. Az Yto-t azt összeszerelésre is eléggé kínainak láttam az Arma meg egész normális, ez is török gép, ráadásul motort leszámítva valtra, ha jól veszem ki. Ha tényleg olyan árban van mint ahogy mondod és ha netán még bírja is a kiképzést, akkor tuti bizniszt csinálhatnak vele.
ArmaTrak-ból nincs 80 Le feletti ha jól emlékszek
Válasz #13866. hozzászólásra
mindenki nyugati minőséget szeretne venni kicsivel többért mint egy mtz...........
voltak a kinai trakik szerintem azok nem értek el átütő sikert , most van az auditkernél az armatrak ami török de elég komolynak tűnik , én ezt a hattatot se temetném el első látásra
Válasz #13865. hozzászólásra
Igazából 100 lovas 7 misiért... ha tudnánk hogy nem kell sokat költeni rá utána akkor egy mtz alternatívának jó lenne, bár mint az összes mai traktort kicsit könnyűnek találom.
Válasz #13862. hozzászólásra

pl hogy 10 e óra alatt hányszor hibásodik meg és mennyibe kerül a javittatása
Válasz #13862. hozzászólásra
Elég furcsa, hogy mindene valtra, de a motor perkins.
Válasz #13861. hozzászólásra



Válasz #13852. hozzászólásra

Egy brossúra a típusokról. Sajnos török, de a lényeget a táblázatból ki tudtam szedni. Bár nem tudom konkrétan mi érdekelt volna.
Válasz #13858. hozzászólásra
- povázsai vezetéknévvel
- aranyeső utcába
- lakkos traktor kft cégnévvel
hát ebből szép novellát tudnék írni :):):)
asztakva
Válasz #13858. hozzászólásra




Ki van állitva? sajna lehet nem lesz expo,az öreg disznómészárlást rendez a héten ott kéne lennem
Válasz #13857. hozzászólásra
a Solarker is fog forgalmazni valami török trakit lehet azok is ezt
Válasz #13855. hozzászólásra
ITT a díler,sasold meg az expókon
Válasz #13856. hozzászólásra
ki a forgalmazó?
Válasz #13855. hozzászólásra
talán 100 ló 7 misi
Válasz #13854. hozzászólásra
Milyen árkategóia?
Válasz #13853. hozzászólásra
most kezdik el forgalmazni a HÚniába is
Válasz #13852. hozzászólásra
A törökök biztos
AHATTAT traktort ismeri valaki ?
Válasz #13850. hozzászólásra
még nem!
Válasz #13849. hozzászólásra
Megérkezett már?
Válasz #13848. hozzászólásra
T-191A
Helló Feri MIlyen valtrát vettél ha szabad érdeklődni? én is most állok vásárlás előtt T széria!
Válasz #13845. hozzászólásra
ilyen nincs is, ezt számítógéppel rajzolták iskolás gyerekek unalmukba :)
Válasz #13845. hozzászólásra



ferga 9030
http://www.youtube.com/watch?v=aJPxga5efm8&feature=related
Válasz #13843. hozzászólásra

Akkor ez egy szép ftotta lett
Válasz #13842. hozzászólásra
Piros,hát!
Válasz #13841. hozzászólásra

Piros az is???? mert akkor beillik a flottába.
Válasz #13840. hozzászólásra

Félig,Magyarországon van,de nem nálam,vizsgára,és okmányolásra vár! De most ráérek,nincs rá szükség!
Válasz #13839. hozzászólásra

Itthon van már a valtra?????
BUÉK! Valtrásoknak,és nem Valtrásoknak is!
Válasz #13837. hozzászólásra
Előtte nem voltál az,,,,,,naaaaaaaa?
Válasz #13834. hozzászólásra
a győzelmet nem adják meg,
, na majd vacsora után simlis leszek.
Két parti után vacsora,
Válasz #13834. hozzászólásra

El kell vonulnom kártyázni..
Válasz #13832. hozzászólásra


.....jd-mf-nh...stb stb