Ti félelemben éltek hogy lesz e vetőmag, én meg nyugodtan vagyok mert már most tudom, hogy olyan lesz amilyet szeretne az ember olyan csávázással amivel kérjük és annyi zsák amennyi szükséges
Na akkor már csak arra lennék kiváncsi hogy a szomszédba a dekalbok meg a pio-k mit teremhettek!! Mert ez a termés eeredmény szép és jó de arra fele a 12-13 tonna sem volt ritka.. szóval én csak a mellé vetési kisérlet eredményének hiszek!! Pláne a magaménak..
Temessel kapcsolatban én családi tapasztalatot tudok megosztani. A nagybátyám 18 ha-on termelt Temest a hajdúsági löszháton tavaly és idén is. Nagyon meg volt vele elégedve. 2011-ben 11,2 t volt az átlaga, idén pedig 9,5 t. 14% vízre korrigálva.
Ami talán még fontos lehet, hogy nagyon sokáig volt idén is zöld ebben a nagy szárazságban, még a szomszédoknak is szemet szúrt!
Hallgatnak mélyen és bölcsen... mindenki... múlthéten volt itt a helyi pioneeros, kértünk tőle árakat, de nem tudott mondani rá semmit. Mindenki másikra vár.
Ez egy igazán remek kérdés!És igencsak aktuális vetömag vásárlás elött!! Azt csodálom hogy nem kaptál még megfelelö választ a kérdésedre.. Én csak halkan anyit jegyeznék meg hogy az idén sok sok ember száját megsütötte..
Végül is mindenki maga dönti el hogy a méregdrága kuki vetőmagot hogy baxa el + kb 50E/ha a gyomírtás így ahogy itt többen összerakták, + teljes felületi talajfertőtlenítés, mert gyeptörésben a sorkezelés nem elegendő, és garantált hogy sosem lesz jó kuki elsőre benne, de nem úr aki nem pazal
Csak nyugodtan vesd el kukoricával,aztán keress egy gyomirtót ami a tarackosokat is viszi és egy poszt kezeléssel meg egy sarabolással rendbe etted. A vetőmagágyat ne várd első osztályúra,(szerintem ezért az alapkezelés felejtős) ez gyeptőrés,de egy év múlva már jó lesz.
először 1 totális gyomírtást kellett volna végezni még idén vegetációban. Azon kívül gyeptörésben rengeteg talajlakó kártevő van, van ellene talajfertőtlenítési lehetőség de qrva költséges. Gyeptörésbe közvetlenül kukoricát, hát nem tom elég merész dolog, és kibaxott nyűgös drága talajmunkád, és gyomírtásod lesz. Tritikálé lett volna a megoldás idén, aztán utána szépen forgatni.kukit ne
Válasz #2427. hozzászólásra
Az ilyen földbe jobb a tritikálé vagy a zab.
A kukoricát sem nehéz tisztán tartani csak költséges. Pre-poszt gyomirtás glifóval és acetoklórral. Utána 2-4 levélnél ha kell 2,4 d.
Ennél hatékonyabb meg olcsóbb nem igazán van.
Sziasztok Segítségeteket kérném most vágok bele a mezőgazdaságba és mostanra sikerült földet találnom és az kb 3-4 éve nem volt művelve szóval gyeptörést hajtottam végre rajta és nagyon gyökeres, gyomos attól félek hogy el fogja vinni a kukoricát a gyom
Ha ellesz vetve mivel kellene permetezni hogy ne nagyon vigye el a kelést a gyom?
Esetleg vetés után kelés előtt kellene valamivel fújni?
Mert én utána ha vissza tudnám fogni a gyomot addig míg nem lehet Laudissal fújni az nagyon jó lenne.
akkor a csatlakozó sorokkal te ügyesebb vagy mint mi amúgy jó a hatos, megy mint álom, de kb 5 kiló lenne rá a műtrágya vető, hát ha kb. duplájáért már van új és a sima 6-os is eladható 2-3 körül akkor már inkább az új, mint a régi berhelése
Köszönöm küldöm a mailt, 6-os sima van nekünk is 15 éve, de a kuki asztalom meg 4 soros, na ez aratáskor néha. Ezért kell 4-es, de akkor már műtrágya adagolós, a kérdést igazából azért intéztem mert sok esetben az új gyártású gépek már nem közelítik a régi minőségét és az SPC esetében is voltak ilyen remélem állhírek.
Nekem van 4 soros sima jo állapotu lehet elado lesz.Ezzel kezdtük ujonnan vettük 94-be.Most 6-os mütrágyással vetek 100ha körül évente.Jo gépek ne mondja senki hogy rossz olyan amilyen de ha jol bevan állitva szépen ellehet vele vetni.Küldj mailt privátba ajánlok kereskedöt jo áron ujra.
Nem egészen idevágó, de olyan topikot hogy kukorica vetőgép nem találtam. Vetőgép vásárlaásban gondolkozom, SPC4 műtrágya adagolóval, újat szeretnék. Hogy miért ezt, mert nekem a területemre elég, sokmillás gép nekem nem kigazdálkodható, úgy hogy ezzel kapcsolatos kritikát NEM VÁRNÉK köszönöm. Ellenben várnék véleményeket, van-e valakinek ilyen új típusú SPC, meg szabad-e venni, meghibásodás, üzembiztonság, vásárolt-e valaki mostanában ilyen gépet, ill. melyik cégnél érdemes körülnézni. a segítséget előre is köszönöm
MV Hunor 22,5 Ha átlagában 80q föld az 10 AK-ás , de ugye most aszály volt.
A vetőmagfajta találomra lett kiválasztva, szerintem 13-ban is fogok belőle vetni!
MV 277 4 ha átlaga nálunk bruttó 12,4 t/ha 17% víz (vetőmagár 18 e /ha)
Erre volt eső azt kiemelném. Mellette numero1 13,1 t/ha de 23% víz(vetőmag 40e/ha).
MV 350 kavicsban eső nélkül 5,6 t/ha ugyan ott francia 3,8.
szegedi esetleg valakinek???
a pio Monalisa kb. 24 ha átlaga 39q/ha 15-17 vizzel
/2011-ben 110q/ha/
V52 12ha átlaga 55q/ha viz 17 /2011-ben 117q/ha/
9578 10ha átlaga 50q/ha viz 17
No1 10ha átlaga 56q/ha viz 18 /2011-ben 99q/ha
3q NPK+5q Mas-t kapott /2011-ben szintén/
Nálunk 3ha 4590 dkc 30q/ha 6ha 4590 dkc 59q/ha 8ha 3511 és 4590 dkc ebböl az utobbi kb 3ha lehetett 81q/ha 1ha lucius kemény 20q/ha 13.5ha vegyes lucius,piom34,furio 57q/ha eredmények születtek jo tápanyag gazdálkodásu és lazitott szántott területek kalászos elöveteménnyel.Kb 3km-en belüli távolságok.Szeptemberi betakaritással 13 és alatti vizekkel.
Válasz #2410. hozzászólásra
pedig itt azt írtátok hogy sok kalászost vetettek és még vethetnek is. Meg hogy sokan megutálták az idén a kukoricát az aszály miatt.
9260 hozzászólás
Ti félelemben éltek hogy lesz e vetőmag, én meg nyugodtan vagyok mert már most tudom, hogy olyan lesz amilyet szeretne az ember olyan csávázással amivel kérjük és annyi zsák amennyi szükséges
Válasz #2458. hozzászólásra
Mármint más úton járni mint a tö(meg)bbség...
Már rég lehetne" saját fajtátok" is
...sokkal szebb azon "menetelni még ha macskakőves is"...
Válasz #2456. hozzászólásra





Ennek örülök!! Legalább a kékeknél kisebb lesz a tolongás..
Válasz #2395. hozzászólásra
Én pedig csakis Pioneer-ben látom az utam!
Soksok éve kizárólag pio-zunk és ezután is azt fogunk mert stabil és tervezhető
20-30%??? kiknél? mindegyik? szép kilátások.
Válasz #2453. hozzászólásra






Én január közepét hallottam persze 20-30% + felárral
nincsenek még árak?
A lengyelek is törvény hozás elé viszik hogy tiltsák be náluk a MON810 kukorica és a Amflora nevezetű génmódosított növények termesztését.
Link:
http://href.hu/x/ivwz
Válasz #2439. hozzászólásra
Innen hároman ma regisztáltunk.
Mivan ott a lehajtónál?
Válasz #2447. hozzászólásra


Kérdésem a következő, 2010-ben mi termett neki abban a földben??? Szerintem semmi, azért vot termés neki most meg 2011-ben is!!!!!
Válasz #2447. hozzászólásra



Na akkor már csak arra lennék kiváncsi hogy a szomszédba a dekalbok meg a pio-k mit teremhettek!! Mert ez a termés eeredmény szép és jó de arra fele a 12-13 tonna sem volt ritka.. szóval én csak a mellé vetési kisérlet eredményének hiszek!! Pláne a magaménak..
Válasz #2447. hozzászólásra
Öntözés nélkül? Azt hogy csinálta? Nyomta neki a kaját rendesen?
Temessel kapcsolatban én családi tapasztalatot tudok megosztani. A nagybátyám 18 ha-on termelt Temest a hajdúsági löszháton tavaly és idén is. Nagyon meg volt vele elégedve. 2011-ben 11,2 t volt az átlaga, idén pedig 9,5 t. 14% vízre korrigálva.
Ami talán még fontos lehet, hogy nagyon sokáig volt idén is zöld ebben a nagy szárazságban, még a szomszédoknak is szemet szúrt!
Válasz #2445. hozzászólásra

Mint a pio-k... látszani fog hogy árban kb ugyanott vannak néhány kisebb eltéréssel.
Lehet hogy egy két hét múlva indul a szezon... de most még nem indult, szóval árak sem voltak
Ja és tavasztól a kékek 80 ezres zsákokban lesznek.
Válasz #2443. hozzászólásra
Nálunk meg egy "kék" képviselő, azt mondta, hogy 1-2 hét múlva indul a szezon!
Válasz #2442. hozzászólásra
Hallgatnak mélyen és bölcsen... mindenki... múlthéten volt itt a helyi pioneeros, kértünk tőle árakat, de nem tudott mondani rá semmit. Mindenki másikra vár.
Árakat hallott már valaki?
Válasz #2439. hozzászólásra
Mi megyünk, de csak a sorsolás miatt.
Válasz #2437. hozzászólásra
Nekem évek óta van, és jól teljesít, az idén ez adta a legjobb termést.
monsantós buliba jön valaki örkénybe?
Válasz #2437. hozzászólásra





Én csak halkan anyit jegyeznék meg hogy az idén sok sok ember száját megsütötte..




Ez egy igazán remek kérdés!És igencsak aktuális vetömag vásárlás elött!! Azt csodálom hogy nem kaptál még megfelelö választ a kérdésedre..
Sziasztok,
Mi a tapasztalatok a DKC 4795 fajtáról?
Válasz #2432. hozzászólásra




Végül is mindenki maga dönti el hogy a méregdrága kuki vetőmagot hogy baxa el + kb 50E/ha a gyomírtás így ahogy itt többen összerakták, + teljes felületi talajfertőtlenítés, mert gyeptörésben a sorkezelés nem elegendő, és garantált hogy sosem lesz jó kuki elsőre benne, de nem úr aki nem pazal
Válasz #2434. hozzászólásra
Árpából sehogyan sem, ez ilyen egyszerű.
A hangsúly azon van hogy előtte egy totál, ahogyan "gazda" is megemlítette.
Válasz #2433. hozzászólásra
Az árpából, hogyan irtod ki a tarackot?
Válasz #2427. hozzászólásra
Üdv, én az ilyen "vadföldbe", elsőre árpát szoktam tenni ,az bírja és mivel gabona tökéletesen lehet gyomirtani.
Válasz #2427. hozzászólásra
Csak nyugodtan vesd el kukoricával,aztán keress egy gyomirtót ami a tarackosokat is viszi és egy poszt kezeléssel meg egy sarabolással rendbe etted. A vetőmagágyat ne várd első osztályúra,(szerintem ezért az alapkezelés felejtős) ez gyeptőrés,de egy év múlva már jó lesz.
Válasz #2427. hozzászólásra


először 1 totális gyomírtást kellett volna végezni még idén vegetációban. Azon kívül gyeptörésben rengeteg talajlakó kártevő van, van ellene talajfertőtlenítési lehetőség de qrva költséges. Gyeptörésbe közvetlenül kukoricát, hát nem tom elég merész dolog, és kibaxott nyűgös drága talajmunkád, és gyomírtásod lesz. Tritikálé lett volna a megoldás idén, aztán utána szépen forgatni.
kukit ne
Válasz #2428. hozzászólásra

Az Adengó nagyon jó, csak nem viszi az évelőket!!!!!
Válasz #2427. hozzászólásra
Az ilyen földbe jobb a tritikálé vagy a zab.
A kukoricát sem nehéz tisztán tartani csak költséges. Pre-poszt gyomirtás glifóval és acetoklórral. Utána 2-4 levélnél ha kell 2,4 d.
Ennél hatékonyabb meg olcsóbb nem igazán van.
Szerintem Adengóval,mikor még aprók a gyomok.
Sziasztok Segítségeteket kérném most vágok bele a mezőgazdaságba és mostanra sikerült földet találnom és az kb 3-4 éve nem volt művelve szóval gyeptörést hajtottam végre rajta és nagyon gyökeres, gyomos attól félek hogy el fogja vinni a kukoricát a gyom
Ha ellesz vetve mivel kellene permetezni hogy ne nagyon vigye el a kelést a gyom?
Esetleg vetés után kelés előtt kellene valamivel fújni?
Mert én utána ha vissza tudnám fogni a gyomot addig míg nem lehet Laudissal fújni az nagyon jó lenne.
Válasz #2425. hozzászólásra

amúgy jó a hatos, megy mint álom, de kb 5 kiló lenne rá a műtrágya vető, hát ha kb. duplájáért már van új és a sima 6-os is eladható 2-3 körül akkor már inkább az új, mint a régi berhelése
akkor a csatlakozó sorokkal te ügyesebb vagy mint mi
Válasz #2424. hozzászólásra

4 sorral nyomom énis nem igazán van gond a 6-os vetögéppel inkább a zuzonak nem tetszik ha nem soron megy.
Válasz #2423. hozzászólásra
. Ezért kell 4-es, de akkor már műtrágya adagolós, a kérdést igazából azért intéztem mert sok esetben az új gyártású gépek már nem közelítik a régi minőségét és az SPC esetében is voltak ilyen remélem állhírek.
Köszönöm küldöm a mailt, 6-os sima van nekünk is 15 éve, de a kuki asztalom meg 4 soros, na ez aratáskor néha
Válasz #2422. hozzászólásra
Nekem van 4 soros sima jo állapotu lehet elado lesz.Ezzel kezdtük ujonnan vettük 94-be.Most 6-os mütrágyással vetek 100ha körül évente.Jo gépek ne mondja senki hogy rossz olyan amilyen de ha jol bevan állitva szépen ellehet vele vetni.Küldj mailt privátba ajánlok kereskedöt jo áron ujra.
Nem egészen idevágó, de olyan topikot hogy kukorica vetőgép nem találtam. Vetőgép vásárlaásban gondolkozom, SPC4 műtrágya adagolóval, újat szeretnék. Hogy miért ezt, mert nekem a területemre elég, sokmillás gép nekem nem kigazdálkodható, úgy hogy ezzel kapcsolatos kritikát NEM VÁRNÉK köszönöm. Ellenben várnék véleményeket, van-e valakinek ilyen új típusú SPC, meg szabad-e venni, meghibásodás, üzembiztonság, vásárolt-e valaki mostanában ilyen gépet, ill. melyik cégnél érdemes körülnézni. a segítséget előre is köszönöm
Válasz #2416. hozzászólásra
MV Hunor 22,5 Ha átlagában 80q föld az 10 AK-ás , de ugye most aszály volt.
A vetőmagfajta találomra lett kiválasztva, szerintem 13-ban is fogok belőle vetni!
Valóban aszályos területen a Somacorn 65q Ha-on!
Válasz #2418. hozzászólásra


MV 277 4 ha átlaga nálunk bruttó 12,4 t/ha 17% víz (vetőmagár 18 e /ha)
Erre volt eső azt kiemelném. Mellette numero1 13,1 t/ha de 23% víz(vetőmag 40e/ha).
MV 350 kavicsban eső nélkül 5,6 t/ha ugyan ott francia 3,8.
szegedi esetleg valakinek???
érdekes év volt az biztos.
a pio Monalisa kb. 24 ha átlaga 39q/ha 15-17 vizzel
/2011-ben 110q/ha/
V52 12ha átlaga 55q/ha viz 17 /2011-ben 117q/ha/
9578 10ha átlaga 50q/ha viz 17
No1 10ha átlaga 56q/ha viz 18 /2011-ben 99q/ha
3q NPK+5q Mas-t kapott /2011-ben szintén/
Válasz #2417. hozzászólásra
Mv 277,és egy pár pio fajta 32ha átlag 80mázsa
Válasz #2416. hozzászólásra
Mv 277 árához képest nagyon jó
Sziasztok!
Vetett valaki magyar fajtákat? Ha igen milyen eredmények jöttek le?
Válasz #2414. hozzászólásra

Nálunk 3ha 4590 dkc 30q/ha 6ha 4590 dkc 59q/ha 8ha 3511 és 4590 dkc ebböl az utobbi kb 3ha lehetett 81q/ha 1ha lucius kemény 20q/ha 13.5ha vegyes lucius,piom34,furio 57q/ha eredmények születtek jo tápanyag gazdálkodásu és lazitott szántott területek kalászos elöveteménnyel.Kb 3km-en belüli távolságok.Szeptemberi betakaritással 13 és alatti vizekkel.
nekem KENSES,LUCIUS volt 70q/ha eső nélkül.lucius kitárcsázott őszpáriaföldbe ment.Ahol maradt némi víz ott megverte a kenseszt.
Válasz #2412. hozzászólásra
Most igaz esik, de ezek a jó földek remélem begyűjtik a téli csapadék mennyiséget.
Jártam felétek, kevés csapadék volt arra is, de itt meg semmi...
Válasz #2409. hozzászólásra




itt meg a dekalbok nullát produkáltak ,a pio,syn meg3- 4 tonnát ,aszályba nulla a dekalb,sajnos szó szerint,és itt aszály volt,nem csak mondjuk
Válasz #2410. hozzászólásra
pedig itt azt írtátok hogy sok kalászost vetettek és még vethetnek is. Meg hogy sokan megutálták az idén a kukoricát az aszály miatt.