Én sosem szerettem a ruszki gumikat de most mégis olyanokat vásároltam.
Kellemeset csalódtam! Turbós MTZ-re előre Voltyre 360 széles talán /70 R24-es gumikat, olyan könnyen feltudtuk ütni rá mint a mese! A gyári belshina egy raklap xar, nem is tudott lefutni szétrepedezett az oldalfala nagyon kemény gumikeverék. Emebben van kaucsuk, puhább jobb minőség. Aztán majd kiderül hogy mit fog bírni hoszabbtávon, de a kezdetek jók!
Plusz a nagy kombájnra előre 650/75 R32-es Rosava gumit vettünk, ez médin Ukraike. Vastagabb az oldalfala mint a régi Goodyear DT820-nak, keményebb rugalmasságra is megvoltam elégedve vele, kegyetlen jó erős peremmel körbe, nagyon rendben érzem. Remélem be is váltja a hozzá fűzött reményeket, terhelésindexe kategóriájának a tetejében van, nem volt túl drága, nyugatitól kedvezőbb áron de az ócsóbb ruszkitól meg eléggé drágább azért.
800Eft-ért michelint goodyeart venni nem akartam, eleve a kombájn sem tervezem még 10évig megtartani szóval ezvan.
A lényeg, hogy szemre, érzésre vastagságra és már gumikeverékre is megvagyok elégedve ezekkel az újabb ruszkikkal.
Most belsina van rajta de már 4évesen elég repedt állapotban van.
Akkor azt javasoljátok hogy taurust vegyek rá?
Mennyi üzemórát szokott kibirni a taurus átlagosan?
A 20-as felnit el kell felejteni, nincs már rá gumi meg-
fizethető áron.....
Futózott már nincs (nyugaton kifutott méret),újonnan meg
közel 100.000,-Huf.
Ráadásul a 365/80R20-as gumihoz kicsit széles a gyári IFA felni, csak tömlővel tudod összerakni, a szelepnél
meg a 8 bar gyűri kifelé a tömlőt, mi is nemgyőzzük
szereltetni....
A másik méret a 385/65R22,5, meg közel 20 a felni és
40 körül van rá futózott gumi és tíz évig rá sem kell nézni, ha nem húzod bele valamibe....
A Gumiflex kft forgalmazza legolcsóbban....
A cég Székesfehérvár Sóstói út 10.
A török Jantsa cégnek ők a közvetlen importőrei.
2 hónappal ezelőtt 18.990,-Ft+Áfa áron adták, már több-
ször is vásároltam tőlük.
A méret 11,75 coll széles, 0 ET-s, 8-lyukas mezőgazdasági felni így kell rákérdezni....
A telefonszámot a Gugli kidobja,......sok szerencsét!
Helló mindenkinek.
Tudna nekem vki segiteni abban hogy mtz-re milyen márkájú gumit érdemes venni,ami idő előtt nem reped szét nem nyalja le a traki?
11-2/20méretben.
Különben ugyanez a méret van nekem Kormoranba vadi új.
De ha összejönne a felni lehet csak nem adom el.Csak azért is gondolkodtam az eladás mellett,mert ha ez a gumi egyszer lerohad róla elég nehéz lesz újat találni 22,5-ből meg milliót találsz majdnem indjér.Ez van.
Valaki megtudná mondani hogy 580/70 R38 gumit milyen felniszélességtől szabad feltenni? Esetleg tett már valaki fel 20.8 R38 gumi helyett ilyet? Mi vele a tapasztalat?
2011-02-03 11:49:31-kor
Csoppikának előre hoztam ! ! !
elmondom hogy volt OKULÁSKÉNT !
Felhívom a komát, elmondja ők nyugatról hozza be a traki gumit, ott a gazdák kidobják 70%-nál. / nem hiszem így utólag, azért ott sincs kolbiból a kerítés / , ők ezt behozzák.
A gumit megvettem, kívülről fullos, csillog...stb., örültem. Hozott a koma két fajtát, Michelint, meg Taurust. Oszt megyek felrakni a felnire, mondja a gumis baj van.Ahogy engedi bele a levegőt kezd a gumi kirepedezni, felválni.
Öcsém ezek valamivel a repedéseket beforrasszák, eldolgozzák, majd valami festékkel átkenik az egészet. Nem mondod meg hogy ez a gumi egy szar.Volt olyan toldás a gumiban, hogy befoldoztak egy 10x10-es kockát!!! ez egy az egyben feljött Rohadjanak meg.
Ugyhogy gumit csak kereskedőtől, esetleg szomszédtól vegyetek!!
A 10.0/75 az a szelesseg, a 15.3 a felni atmero. De lattam mar feleroszakolva erre 15-os treler gumit is:-) Hasznaltat olcson nehez lesz, mivel ezek a meretek balazokon, meg egyeb gepeken fordulnak elo. Ott meg nemigen dobjak le kopas vegett. En sem talaltam a tragyaszoromra. Osregi gumival felnistul 10e penzer akartak adni:(
Pótkocsira keresnék 10.0 75 15.2 vagy 15.3 vagy 15.5 gumit! A legjobb persze az lenne, ha kopott volna ingyen (ami még évi 1-2 használatot súly nélkül kibír).
A szélessége mindegy igazából az felniátmérő a lényeg!
A külföldiek nagyon drágák és semmivel se tudnak többet , a Good Year például egy nagy rakás x...
Egyedül a Michelin alacsony nyomású abroncsaiba látnák fantáziát , de abból is inkább ilyen kombájn vagy 300 lóerő fölötti traktor méretben , mert azok biztos , hogy a legjobbak minden tekintetben. Na de mennyiért :
A lényeg hogy kis és közepes méretben traktorokra a Taurus-tól nem igen kell jobb , ár-érték aránya kiváló .
Válasz #769. hozzászólásra
Én nekem a az 5611-es hátul Taurus Energy Savereken fut vagy 10 éve pedig sokat meg kövön is de a 9540-es és a 16245-ös eleje is Taurus , meg hátra is Taurusokat szeretnék a 16245-re .
4417 hozzászólás
Válasz #816. hozzászólásra

és mennyi a 650-es

Válasz #814. hozzászólásra
Tuti többet bír mint a ruszki
Most belsina van rajta de már 4évesen elég repedt állapotban van.
Akkor azt javasoljátok hogy taurust vegyek rá?
Mennyi üzemórát szokott kibirni a taurus átlagosan?
Válasz #803. hozzászólásra
A 20-as felnit el kell felejteni, nincs már rá gumi meg-
fizethető áron.....
Futózott már nincs (nyugaton kifutott méret),újonnan meg
közel 100.000,-Huf.
Ráadásul a 365/80R20-as gumihoz kicsit széles a gyári IFA felni, csak tömlővel tudod összerakni, a szelepnél
meg a 8 bar gyűri kifelé a tömlőt, mi is nemgyőzzük
szereltetni....
A másik méret a 385/65R22,5, meg közel 20 a felni és
40 körül van rá futózott gumi és tíz évig rá sem kell nézni, ha nem húzod bele valamibe....
Válasz #800. hozzászólásra
A Gumiflex kft forgalmazza legolcsóbban....
A cég Székesfehérvár Sóstói út 10.
A török Jantsa cégnek ők a közvetlen importőrei.
2 hónappal ezelőtt 18.990,-Ft+Áfa áron adták, már több-
ször is vásároltam tőlük.
A méret 11,75 coll széles, 0 ET-s, 8-lyukas mezőgazdasági felni így kell rákérdezni....
A telefonszámot a Gugli kidobja,......sok szerencsét!
Válasz #808. hozzászólásra
Vagy kínait kicsi pénzért aztán csere 2 évente!! Az is elgondolkodtató!!!
Válasz #802. hozzászólásra
Mennyit kérsz a 22.5 felniért 8 lukas?
Válasz #808. hozzászólásra

Csak taurszt vegyél.
Helló mindenkinek.
Tudna nekem vki segiteni abban hogy mtz-re milyen márkájú gumit érdemes venni,ami idő előtt nem reped szét nem nyalja le a traki?
11-2/20méretben.
Eladom a 20 felniket 4 db van mit érhet nemtudom .
Válasz #803. hozzászólásra
Különben ugyanez a méret van nekem Kormoranba vadi új.
De ha összejönne a felni lehet csak nem adom el.Csak azért is gondolkodtam az eladás mellett,mert ha ez a gumi egyszer lerohad róla elég nehéz lesz újat találni 22,5-ből meg milliót találsz majdnem indjér.Ez van.
Válasz #802. hozzászólásra
Tömlő nélküli,8t Hw pótra rámegy,állapota,ára?
Elérhetőséget tudnál írni.Én is H-B megyei vagyok.
Én tavaly ősszel vettem 27000ft-ért a 22,5-ös tömlő nélküli felniket újjonnan,plussz vágott gumi rá 15000ft-ért.20"-os kamiongumi 25000ft körül mozog.
Érdekelne gumi is most 365/80-20van rajta de nemtudom milyen áron van rá a gumi meg a felni árat sem tudum a 22.5 ét.
Válasz #801. hozzászólásra
nekem van 4 felnim, HB megye
Válasz #800. hozzászólásra
Nekem meg az a bajom, hogy nem találok 20-as felnit pedig itt a 4 új gumi,de lehet eladom.Érdekelne, vagy esetleg megvenném a te felnidet.
Segitséget kérnék hw 8011 potra keresek 22.5 kamion felnit hol árulnak ilyet?
Mert 20gumit nem találok rá.
Köszönöm
Kinek van tapasztalata az Indus gumi márkával .
Válasz #795. hozzászólásra
nem tudom a méretét gyári dupla kerék felnire lett rakva.
Válasz #796. hozzászólásra

De azért kösz az infót. Így már van viszonyítási alapom!
Bakker most jöttem el a trakitól de elfelejtettem megnézni milyen széles a felnim.
Válasz #795. hozzászólásra

nekem a nh-n 18w felnin van az 580/70 38-as,most cseréltem gumit és megnéztem
Válasz #794. hozzászólásra
Kösz az infót! Azt még esetleg megtudnád mondani hogy milyen széles felnire raktad?
Válasz #793. hozzászólásra

most raktam fel a 20.8x38 mellé a dupla kerékre,pont olyan magas csak szélesebb kb 5centivel,a belső taurusz a kilső kleber.
üdv!
Valaki megtudná mondani hogy 580/70 R38 gumit milyen felniszélességtől szabad feltenni? Esetleg tett már valaki fel 20.8 R38 gumi helyett ilyet? Mi vele a tapasztalat?
2011-02-03 11:49:31-kor
Csoppikának előre hoztam ! ! !
elmondom hogy volt OKULÁSKÉNT !
Felhívom a komát, elmondja ők nyugatról hozza be a traki gumit, ott a gazdák kidobják 70%-nál. / nem hiszem így utólag, azért ott sincs kolbiból a kerítés / , ők ezt behozzák.
A gumit megvettem, kívülről fullos, csillog...stb., örültem. Hozott a koma két fajtát, Michelint, meg Taurust. Oszt megyek felrakni a felnire, mondja a gumis baj van.Ahogy engedi bele a levegőt kezd a gumi kirepedezni, felválni.
Öcsém ezek valamivel a repedéseket beforrasszák, eldolgozzák, majd valami festékkel átkenik az egészet. Nem mondod meg hogy ez a gumi egy szar.Volt olyan toldás a gumiban, hogy befoldoztak egy 10x10-es kockát!!! ez egy az egyben feljött Rohadjanak meg.
Ugyhogy gumit csak kereskedőtől, esetleg szomszédtól vegyetek!!
Válasz #789. hozzászólásra

rájöttem
Válasz #785. hozzászólásra

én is igy tudtam.
Válasz #780. hozzászólásra

az a másik gépnek a mérete!!!!csak példaképp írtam mivel azt már tudtam
Válasz #777. hozzászólásra
A 10.0/75 az a szelesseg, a 15.3 a felni atmero. De lattam mar feleroszakolva erre 15-os treler gumit is:-) Hasznaltat olcson nehez lesz, mivel ezek a meretek balazokon, meg egyeb gepeken fordulnak elo. Ott meg nemigen dobjak le kopas vegett. En sem talaltam a tragyaszoromra. Osregi gumival felnistul 10e penzer akartak adni:(
Válasz #786. hozzászólásra
Azt elfelejtettem még hogy NEPPEREK KÍMÉLJENEK köszi .
Estleg valaki nem tud jó állapotú használt 20,8x34-es Taurus gummákat lehetőleg 12-14 vásznast ?( magyarul Rába ikerékről kéne gumi ).
Válasz #783. hozzászólásra

a 480/70 28-as nak a 16,9x28-as a váltómérete!!!!! igaz hogy keskenyebb,de a gördülőhossz a lényeg a 16,9x28-as így nézne ki mm-ben:440/80 28
Válasz #783. hozzászólásra

ne izgulj mán ,jó a számod éppen azt irtam
Válasz #782. hozzászólásra

nebaxálföl!
akkor mi fax lehetne a váltóméret?
16,9 nek 420/70,a 20,8 nak 520/70,a 15,5 nek 400/70.
Válasz #781. hozzászólásra

480 osztva 25,4 az 18,valamenny
Válasz #778. hozzászólásra
18.4R28
Válasz #778. hozzászólásra
28-as helyett 24-es nem jó ötlet,az a felniátmérő
Válasz #778. hozzászólásra

16.9r28én igy tudom.
480/70 R28 as guminak valaki tudja a rövidméretét úgymint 340/85 r24 a 13.6r24
Sziasztok!
Pótkocsira keresnék 10.0 75 15.2 vagy 15.3 vagy 15.5 gumit! A legjobb persze az lenne, ha kopott volna ingyen (ami még évi 1-2 használatot súly nélkül kibír).
A szélessége mindegy igazából az felniátmérő a lényeg!
Üdv
Válasz #775. hozzászólásra

Köszi!
Válasz #767. hozzászólásra

kleber taurus alianz firestone kaposflex kft vredestein trelleborg invest seha bkt jakigumi győr
Válasz #766. hozzászólásra

Hát annyi pénzért biztos .
A külföldiek nagyon drágák és semmivel se tudnak többet , a Good Year például egy nagy rakás x...
Egyedül a Michelin alacsony nyomású abroncsaiba látnák fantáziát , de abból is inkább ilyen kombájn vagy 300 lóerő fölötti traktor méretben , mert azok biztos , hogy a legjobbak minden tekintetben. Na de mennyiért :
A lényeg hogy kis és közepes méretben traktorokra a Taurus-tól nem igen kell jobb , ár-érték aránya kiváló .
Na és kultivációs Taurusokat ki használ?
Elvileg rohadt soknak kéne lenni ilyennek....
Válasz #771. hozzászólásra
az eddigi tapasztalat remélem a jövőben sem csalódok benne
Válasz #770. hozzászólásra

A tapasztalat a legfontosabb. Ha meg vagy elégedve, persze, hogy nem szeretnél változtatni. Köszi!
Válasz #769. hozzászólásra
Én nekem a az 5611-es hátul Taurus Energy Savereken fut vagy 10 éve pedig sokat meg kövön is de a 9540-es és a 16245-ös eleje is Taurus , meg hátra is Taurusokat szeretnék a 16245-re .
Válasz #768. hozzászólásra

Értem. Azt hittem, hogy pl. a pirelli jobb, vagy a vredestein is... De Ti sokkal jobban tudjátok ezeket nálam.
Válasz #766. hozzászólásra
Michelin csoport tagja így elég jó minőséget kapsz még elérhető áron .