ezt honnan veszed? itt ősszel csak a fagyon tudunk aratni de abból is meg kell várni a -10 c-ot, volt már itt kuki de sajnos az AKg nem engedi a vetésforgóba én is szívesebben nyomnám, mint a búzát de ezt is kell min 30 %-ban!!
az utolsó képen látható két elsüllyedés nyoma sajnos ez még most is kint van, kb 3-4 ha amit nem tudott levágni a szanberg, talán nem is lesz levágva, pedig itt nem rossz a búza! legalábbis helyi viszonylatban.
A kép amit belinkelt a leggyengébb és vad szempontjából a legrosszabb helyen található, tavaly is búza volt benne és hát két év alatt megerősödött a muhar és a perje.
A többi levágott területen kb 20 ha 69,6 to búzát vágtunk le nem csúcs mennyiség de lagalább valami, igaz még 20 ha lábon van abból a képen látható tábla 15 ha de talán az is tudja az egy tonnát, gyenge de talán megéri levágni, sajnos itt rengeteg eső esett! az elmúlt egy hónapban, itt akkor is volt amikor máshol semmi a domb tetején is hasonlóan lágy volt a talaj mint a domb alján, Sajnálom hogy a cimborának ilyen szenvedés volt az aratás.
de már annyit elért ez a helyzet hogy a feleségem mondta nézz egy kombájnt mert vennünk kell egyet!
még vagy öt hektár búzát megpróbálok betakarítani, a többit majd meglátjuk, glifóval lehet le kellene nyomni!?
Csináltam videót az átrakó kocsimról! Mindjárt feltöltöm!
Érdekes Szlovákban meg rengeteg MF kombájn fut huszon éve nagyok!!! Onnan informálódtak a hazai nagyok akik először megvették ideis őket.
Gépész kell rá! rendes! és megy minden!
Ha ilyen sárvan tökmindegy mivelvagy, atraki szólóban is nyomot vágott nincs miről beszélni.
de félig igazad van, TT-s lexion jobban menne ilyenkor is.
Újak közül az Activa Beta lavera vonal azok ügyesebbek sőt legjobban mennek talán kombájnok között is mindenhol, csak nekem a nagy 38-cerea-centorra vonal teccik
Teee meg mit szórakozol még mindig ezzel a nehéz piros döggel...szerinted miért adtuk el?Mert mindehol elkapart és csak pörgött a kerék a nagy súly miatt és a széles hülye hátsó kerekkel meg nem lehetett soron tartani kukoricánál...Ott van Kisteleken a tip-top állapotú hevederes Lexion az kell neked ilyen helyekre és az életben nem lesz többé gondod...A búzát ilyen helyeken mint nálatok,nem ilyenkor kell vágni...25-ös víznél reglont neki és szevasz...már egy hónapja kész lenne
Megeszik ez mindent, lesz még egy maszek 15hektáros búza színtiszta perlye hazafelé leveszem bár nincs kedvem annyira, csak szívok az ilyenekkel, dehát a gazdának ha azja van és nincs aki levágja akkor mit tudjon tenni!?!?!?!
20ezer/hektár és kész
óóóóó hát ez csak egy volt ettől jobban is megmerűlt.
A táblán mindenhol dombalján dombtetőn igaz nem nagy part de akkoris mindenhol víz van.
Egyetlen egy nyomon tudtam kijönni a táblából közben jól széttúrtuk a felét.
Volt itt vagy 100mm az utóbbi kéthétben, ott Ermikeéknél még több.
Szlovákok egy dombbal arrébb igaz 20-30méterrel magasabban arattak egy ugyanolyan 38-as FErgával mint enyém, meg vagy két JD kombínóval mellette.
Egyébként megkéne lazítani látszik hogy az eketalp alul tiszta kemény csak szappanos azért kapart a gép de nem szakadt alá. KEresztbe hosszába megkéne húzni az az igazság.
Mellette viszont gyönyörű kukoricák vannak nem is értem miért nem azt vetett bele a nagyokos, félt a vadaktól jövőre csak neki lesz akkor mindet letarolják most megoszlott volna szomszédéval szlovákokéval együtt a kár. Egyébként a tábla végénél már szlovákia van, meg is látszott a 3kombájn egytáblában nagytraktorok tandem tridem pótokkal
Mi van koma? Zöldvágóvá alakítottad a kombájnodat?????Ilyenbe én nem szoktam beleállni, modtam hívjanak zöldvágó gépet. A süppedés meg szinte csoda, hol van ez, mocsárban?
A parcellakombájnomon ha nem bőgeted a motort egyszerüen nem hordja fel a magot a tartályba. A dob az dolgozik mert a szalma közt nincsen egy szem se de valahogy a mag nem jut fel a tartályba.
Napraforgó aratásnál be kell lemezelni a dobot ugye?Mi most má ezt csináljuk,meg kukorica dobkosár kerül fel...el is felejtettem hogy volt múltkor...nem szeretnék szerelgetni összevissza szójánál sem...Alsó csigákat viszem felújítani,csak még megkell tudnom mennyi volt az eredeti csiga átmérő...Lánckereket kell cserélnünk ,mert foghegyen mennek és ha kopott a lánckeré akkor az új lánccal nem fog futni szépen...bár nekem eddig sem volt gondomm ezzel ez most lehet fölösleges...Ferdefelhordó elsötengely csapágy és a kalászvisszahordó ékszíjat kell cserélni...ennyi amit javitunk....jaaaa meg megette a hülye patkány a fűtés csővet,gumicső mindig eszt eszi...amikor áll a gép mindig tele an rakva csapdákkal...ezek már nem rágnak több é
Egyeül a T660-as eszik elég jól gabonában aztmondja a cimbora! Nomeg olyan teljesítménye van mint állat.
Viszont törtek már benne szalmarázó ládák, injktorokat is kellett ittott cserélni, ferdefelhordó tengelye eltöröt ésatöbbi....2éves kombájn
és akkor kukoricában töri a szemet elég keményen, a WTS-ek hozzá képest gyönyörűen dolgoznak, eleve hallani minden egyes cső koppanását a cséplőrendszerben, zajosan csépeli a csutkát, meg annak az utolsó szeparátor dobnak a lassítójára megkell venni valami másik lassítót pluszban hogy a szemtöréssel valami alakuljon meg ilyenek...
Felmentem ERmikének aratni végre, itthon hagytam a sajátot inasokét régi maszekmelókat.
és jól beszívtam... Süllyednek a fődek, ma pl egész délután húzgáltuk a kombájnt majdnem szó szerint kell érteni...
A javát levettem és elvitte a kamion de maradt még amit nem is tudom egyszerűen lehetlesz e aratni, cuppog a főd a talpam alatt is. 30km.re van tőlünkitt is volt hálIStennek jó eső de ott mégtöbb sokkalsokkal.
Ja meg javítanom kellett, a hajtó féltengelyek külső csapágyai a váltó oldalán zárt 6012 2RS csapágyak és tegnap a jobboldaliban összeforogtak a golyók, ma pedig a bal oldali kezdett el duhogni, talán még jobban mint amaz.
Holnap ezt is szétszedem rendbekell rakni kicserélni úgylátszik 16év volt ezeknek az élettartam...
száz valamennyi hektárt arattam eddig egyébént nagyjából lejött a saját meg ez a kis maszek, többit nyuszi leszedegette így már majdnem nyugodtak a kedélyek, igaz maradt még pár embernek kis terület amit lekell csípni.
Jön még olajretek szója majd napaforgó kukorica. A retek meg szója is egy jó kis nekifutás lesz főleg ha ilyen marad az idő és saras lesz a főd...
Mindent lehet, mi?
Én eddig a " te kis hülye majd én megmondom, hogy mi a jó neked!" és az "ez van, ezt kell megvenni" hozzáállással találkoztam jd fronton.
Vagy meg lett bele rendelve, vagy nem. Választható felszerelés (ami lehet, hogy itthon "alap", de simán ki lehet hagyni, ha nem kell. Mint a TLS híd a Premium traktorokban)
Mindent lehet, mint a búcsúban.
valaki azt mondta a w-ben nincs szeparátor dob az övé egyedi,vagy már kidobtahttp://johndeeredistributor.hu/Mezogazdasagi-gepek/Termekek/Kombajnok/W-sorozat
Vagy félgázon használod. Tudom, ezt kombájnon sokkal nehezebb megtenni, mint mondjuk egy traktoron, de akkor is ennyi a titka összesen. Meg megfelelő adapter kell elé (vagy a gombhoz kell venni a kabátot, mindegy).
A lényeg annyi, hogy kb. 10-15%-ot essen a motorfordulat a terhelésre, az üresjáratihoz képest. Pl. teljes terhelésen 2100 helyett csak 1800-1900-at forogjon, vagy úgy kell megválasztani a gázkarállást, hogy pl. az üresjárati 1800-ról, terhelésre leessen 1600-ra, stb.
Dolgoznak vele, de csak sajátot aratnak, meg abból is a kis parcellákat, a nagyobbak nekem jutottak.
Érdekes egy gép azt meg kell hagyni, na meg nem is mai gyerek, tulaj szerint 50-60 éves.
Én mindig nagy csodálatttal és tisztelettel vagyok azon emberek iránt akik ilyen és hasonló gépekkel keresik a kenyerüket. Mindegy hogy 30 évvel ezelőtt vagy most.
Ezt a gépezetet ma láttam, ki vállalna be vele egy legalább 5 hekis parcellát? na persze a zsákolásra gondolok, nem a gépész posztra, habár az se lenne semmi.
8342 hozzászólás
Válasz #3996. hozzászólásra
csiga milyen lengyi?
pótis?
Válasz #3995. hozzászólásra
ezt honnan veszed? itt ősszel csak a fagyon tudunk aratni de abból is meg kell várni a -10 c-ot, volt már itt kuki de sajnos az AKg nem engedi a vetésforgóba én is szívesebben nyomnám, mint a búzát de ezt is kell min 30 %-ban!!
Válasz #3993. hozzászólásra
Ezt elbaxtad "öcsi"...itt kukoricát kell termeszteni a búzát meg felejsd el
az utolsó képen látható két elsüllyedés nyoma sajnos ez még most is kint van, kb 3-4 ha amit nem tudott levágni a szanberg, talán nem is lesz levágva, pedig itt nem rossz a búza! legalábbis helyi viszonylatban.
Na látom a haver jól lehúzott!


A kép amit belinkelt a leggyengébb és vad szempontjából a legrosszabb helyen található, tavaly is búza volt benne és hát két év alatt megerősödött a muhar és a perje.
A többi levágott területen kb 20 ha 69,6 to búzát vágtunk le nem csúcs mennyiség de lagalább valami, igaz még 20 ha lábon van abból a képen látható tábla 15 ha de talán az is tudja az egy tonnát, gyenge de talán megéri levágni, sajnos itt rengeteg eső esett! az elmúlt egy hónapban, itt akkor is volt amikor máshol semmi a domb tetején is hasonlóan lágy volt a talaj mint a domb alján, Sajnálom hogy a cimborának ilyen szenvedés volt az aratás.
de már annyit elért ez a helyzet hogy a feleségem mondta nézz egy kombájnt mert vennünk kell egyet!
még vagy öt hektár búzát megpróbálok betakarítani, a többit majd meglátjuk, glifóval lehet le kellene nyomni!?
Csináltam videót az átrakó kocsimról! Mindjárt feltöltöm!
Válasz #3991. hozzászólásra



Legalább próbáld ki...jaaa félsz,hogy nem engednek beülni
Érdekes Szlovákban meg rengeteg MF kombájn fut huszon éve nagyok!!! Onnan informálódtak a hazai nagyok akik először megvették ideis őket.

Gépész kell rá! rendes! és megy minden!
Ha ilyen sárvan tökmindegy mivelvagy, atraki szólóban is nyomot vágott nincs miről beszélni.
de félig igazad van, TT-s lexion jobban menne ilyenkor is.
Újak közül az Activa Beta lavera vonal azok ügyesebbek sőt legjobban mennek talán kombájnok között is mindenhol, csak nekem a nagy 38-cerea-centorra vonal teccik
Válasz #3989. hozzászólásra
mifélin?
gabonák milyenek votak?
Válasz #3988. hozzászólásra


én is elgondolkodtam egy piroskán,a finanszírozás tetszene,fiatalítanák
Válasz #3987. hozzászólásra






Vagy inkább a marka,ahogy állandóan rángatja a lindét előre-hátra egész nap és így egymenetben a "tarlóhántást" is megcsinálja
Válasz #3986. hozzászólásra



hagyd mán ,csakis a piros a márka
Válasz #3979. hozzászólásra
...Ott van Kisteleken a tip-top állapotú hevederes Lexion az kell neked ilyen helyekre és az életben nem lesz többé gondod
...A búzát ilyen helyeken mint nálatok,nem ilyenkor kell vágni...25-ös víznél reglont neki és szevasz...már egy hónapja kész lenne
Teee meg mit szórakozol még mindig ezzel a nehéz piros döggel...szerinted miért adtuk el?Mert mindehol elkapart és csak pörgött a kerék a nagy súly miatt és a széles hülye hátsó kerekkel meg nem lehetett soron tartani kukoricánál
TX , örök darabb...comVálasz #3969. hozzászólásra
nyuszin két zsírúj elsőgumi figyel


Illetve már nem új, azóta artott vagy 60hektárt
Válasz #3981. hozzászólásra

Silózók felénk 60ezer/óra áron mennek..........ezt ne felejtsd el, mikor ilyen "remek zöld" földeket vágsz !
Válasz #3976. hozzászólásra
Megeszik ez mindent, lesz még egy maszek 15hektáros búza színtiszta perlye hazafelé leveszem bár nincs kedvem annyira, csak szívok az ilyenekkel, dehát a gazdának ha azja van és nincs aki levágja akkor mit tudjon tenni!?!?!?!
20ezer/hektár és kész
Válasz #3973. hozzászólásra

Mint 2010-ben errefelé.
óóóóó hát ez csak egy volt ettől jobban is megmerűlt.
A táblán mindenhol dombalján dombtetőn igaz nem nagy part de akkoris mindenhol víz van.
Egyetlen egy nyomon tudtam kijönni a táblából közben jól széttúrtuk a felét.
Volt itt vagy 100mm az utóbbi kéthétben, ott Ermikeéknél még több.
Szlovákok egy dombbal arrébb igaz 20-30méterrel magasabban arattak egy ugyanolyan 38-as FErgával mint enyém, meg vagy két JD kombínóval mellette.
Egyébként megkéne lazítani látszik hogy az eketalp alul tiszta kemény csak szappanos azért kapart a gép de nem szakadt alá. KEresztbe hosszába megkéne húzni az az igazság.
Mellette viszont gyönyörű kukoricák vannak nem is értem miért nem azt vetett bele a nagyokos, félt a vadaktól jövőre csak neki lesz akkor mindet letarolják most megoszlott volna szomszédéval szlovákokéval együtt a kár. Egyébként a tábla végénél már szlovákia van, meg is látszott a 3kombájn egytáblában nagytraktorok tandem tridem pótokkal
Válasz #3973. hozzászólásra
Hol hagytad a lábnyomodat otthon, vagy Ardón?
De lehet, hogy vályogvető gödröt akarsz csinálni!
Válasz #3973. hozzászólásra











Na ha eddig nem, majd most kap a po.ája a piroskának !!!!!
Wazze, mennyi esett felétek ???????
Válasz #3973. hozzászólásra

Mi van koma? Zöldvágóvá alakítottad a kombájnodat?????Ilyenbe én nem szoktam beleállni, modtam hívjanak zöldvágó gépet. A süppedés meg szinte csoda, hol van ez, mocsárban?
Válasz #3973. hozzászólásra


Én a multkor egy barázdában úgy megültem hogy a kombájn tengelyig elsüllyedt. Traktorral kellett kirángatni.
Válasz #3957. hozzászólásra

A parcellakombájnomon ha nem bőgeted a motort egyszerüen nem hordja fel a magot a tartályba. A dob az dolgozik mert a szalma közt nincsen egy szem se de valahogy a mag nem jut fel a tartályba.
Válasz #3957. hozzászólásra



















de hát ti tudjátok én csak ilyen gatyásparaszt vagyok
kombájnt félgázon????
Válasz #3950. hozzászólásra
Na ez az hogy kell egy kombájn motort leterhelni, tolod neki míg nem szór utána tovább nem lehet terhelni. Nem traktor hogy feljebb kapcsolok.
Válasz #3968. hozzászólásra
Nekünk naprában és kukiban egyaránt be van lemezelve .
Válasz #3968. hozzászólásra
milyen kombájn
Napraforgó aratásnál be kell lemezelni a dobot ugye?Mi most má ezt csináljuk,meg kukorica dobkosár kerül fel...el is felejtettem hogy volt múltkor
...nem szeretnék szerelgetni összevissza szójánál sem...Alsó csigákat viszem felújítani,csak még megkell tudnom mennyi volt az eredeti csiga átmérő...Lánckereket kell cserélnünk ,mert foghegyen mennek és ha kopott a lánckeré akkor az új lánccal nem fog futni szépen...bár nekem eddig sem volt gondomm ezzel ez most lehet fölösleges...Ferdefelhordó elsötengely csapágy és a kalászvisszahordó ékszíjat kell cserélni...ennyi amit javitunk....jaaaa meg megette a hülye patkány a fűtés csővet,gumicső mindig eszt eszi
...amikor áll a gép mindig tele an rakva csapdákkal...ezek már nem rágnak több é
Válasz #3966. hozzászólásra
Szlovákok arattak mellettünk a domboldalon, egy ilyen régi fergával mint az enyém, meg vagy két dzsondérral.
Náluk még kintvan a kalászos nagyrésze, most kezdegették a napokban szedni
Válasz #3965. hozzászólásra


axiál oszt vrmmmmmmmmmmm
Válasz #3957. hozzászólásra


Egyeül a T660-as eszik elég jól gabonában aztmondja a cimbora! Nomeg olyan teljesítménye van mint állat.
Viszont törtek már benne szalmarázó ládák, injktorokat is kellett ittott cserélni, ferdefelhordó tengelye eltöröt ésatöbbi....2éves kombájn
és akkor kukoricában töri a szemet elég keményen, a WTS-ek hozzá képest gyönyörűen dolgoznak, eleve hallani minden egyes cső koppanását a cséplőrendszerben, zajosan csépeli a csutkát, meg annak az utolsó szeparátor dobnak a lassítójára megkell venni valami másik lassítót pluszban hogy a szemtöréssel valami alakuljon meg ilyenek...
Semmi sem jó már
Vazzeeeeeg.

Felmentem ERmikének aratni végre, itthon hagytam a sajátot inasokét régi maszekmelókat.
és jól beszívtam... Süllyednek a fődek, ma pl egész délután húzgáltuk a kombájnt majdnem szó szerint kell érteni...
A javát levettem és elvitte a kamion de maradt még amit nem is tudom egyszerűen lehetlesz e aratni, cuppog a főd a talpam alatt is. 30km.re van tőlünkitt is volt hálIStennek jó eső de ott mégtöbb sokkalsokkal.
Ja meg javítanom kellett, a hajtó féltengelyek külső csapágyai a váltó oldalán zárt 6012 2RS csapágyak és tegnap a jobboldaliban összeforogtak a golyók, ma pedig a bal oldali kezdett el duhogni, talán még jobban mint amaz.
Holnap ezt is szétszedem rendbekell rakni kicserélni úgylátszik 16év volt ezeknek az élettartam...
száz valamennyi hektárt arattam eddig egyébént nagyjából lejött a saját meg ez a kis maszek, többit nyuszi leszedegette így már majdnem nyugodtak a kedélyek, igaz maradt még pár embernek kis terület amit lekell csípni.
Jön még olajretek szója majd napaforgó kukorica. A retek meg szója is egy jó kis nekifutás lesz főleg ha ilyen marad az idő és saras lesz a főd...
Válasz #3962. hozzászólásra
Pedig tényleg mindent lehet. Annyi vele a baj, hogy legalább(!) fél évvel hamarabb kell elkezdeni gondolkodni, mint ahogy a gépre szükség lesz.
Válasz #3961. hozzászólásra
Mindent lehet, mi?
Én eddig a " te kis hülye majd én megmondom, hogy mi a jó neked!" és az "ez van, ezt kell megvenni" hozzáállással találkoztam jd fronton.
Válasz #3960. hozzászólásra
Vagy meg lett bele rendelve, vagy nem. Választható felszerelés (ami lehet, hogy itthon "alap", de simán ki lehet hagyni, ha nem kell. Mint a TLS híd a Premium traktorokban)
Mindent lehet, mint a búcsúban.
Válasz #3959. hozzászólásra


http://johndeeredistributor.hu/Mezogazdasagi-gepek/Termekek/Kombajnok/W-sorozat
valaki azt mondta a w-ben nincs szeparátor dob az övé egyedi,vagy már kidobta
Válasz #3958. hozzászólásra
)
pl.
(Csak szét kell húzni egy csatit, és viszi a 40-et is
Válasz #3957. hozzászólásra



ja mint a lentebb belinkelt W660 HM a 6-os nassal,ehet vagy 30 lityót, vagy országutiban tolja 25-el,ha nincs leszabályozva 20-ra
Válasz #3950. hozzászólásra
Vagy félgázon használod. Tudom, ezt kombájnon sokkal nehezebb megtenni, mint mondjuk egy traktoron, de akkor is ennyi a titka összesen. Meg megfelelő adapter kell elé (vagy a gombhoz kell venni a kabátot, mindegy).
A lényeg annyi, hogy kb. 10-15%-ot essen a motorfordulat a terhelésre, az üresjáratihoz képest. Pl. teljes terhelésen 2100 helyett csak 1800-1900-at forogjon, vagy úgy kell megválasztani a gázkarállást, hogy pl. az üresjárati 1800-ról, terhelésre leessen 1600-ra, stb.
Válasz #3955. hozzászólásra
Dolgoznak vele, de csak sajátot aratnak, meg abból is a kis parcellákat, a nagyobbak nekem jutottak.
Érdekes egy gép azt meg kell hagyni, na meg nem is mai gyerek, tulaj szerint 50-60 éves.
Válasz #3954. hozzászólásra
Én mindig nagy csodálatttal és tisztelettel vagyok azon emberek iránt akik ilyen és hasonló gépekkel keresik a kenyerüket. Mindegy hogy 30 évvel ezelőtt vagy most.
Ezt a gépezetet ma láttam, ki vállalna be vele egy legalább 5 hekis parcellát? na persze a zsákolásra gondolok, nem a gépész posztra, habár az se lenne semmi.
Én már nem is szólok semmit csak úgy röpködnek a számok..
Válasz #3951. hozzászólásra






akkor ezek szerint el kell venni tőle a gázolajat és mindjárt jobb lesz
...ha el sem inditják
Jaaa
Válasz #3950. hozzászólásra



elég megterhelő lehet neki




6 soros nassal a 300lovas jonit
Válasz #3948. hozzászólásra
Hogy terheled le,föl kapcsolsz addig amíg le nem esik a fordulat 1700-ra?
Válasz #3948. hozzászólásra
így van le kell terhelni, nem kell sajnálni, bár szebb a fülnek ha szépen kipörög, de a pénztárcának kevésbé.
(jól sikerült a tali? utolsó mailre tudnál válaszolni?)