Válasz Sz_Pisti #20117. hozzászólásáraOlyan is volt igen.
Meg még lesz is, hátra van 30 ha striptill pálya ami szója volt tavaly, meg van még repce utáni is, illetve egy kukorica utáni.
Válasz Sk Laci #20112. hozzászólásáraSok sok éve itt a pioneer a nyerő!
Mondhat bárki bármit, vetettem mellettük már kb 20 hibridet és nem a fajtasorokról beszélek, külön külön táblákba, majdnem minden évben.
És nem egy évjáratban megnyertem volna a kukorica klubbos versenyt ezekkel.
Sajnos nagyon nyomják fel az áraikat, mert eddig ebben az értelemben is jók voltak de most már kezd piacvezető lenni eme tekintetben is
Ez van.
Válasz Rabó001 #20096. hozzászólására biztosan de azt hogyan állapítod meg hogy azonos magot kapsz amit kérsz pl én rendeltem csemege kukit 30 ezer szemet kaptam 6 doboz 5 szemest 1 fajta minden betű azonos a dobozon ...az eredmény hát 1 doboz bizony nem igazán mutatta a többit tehát ahogy a 6 soros spc-vel elvetettem 2 sor legalább 1 méterrel magasabb volt a cső méret közel 10 cm nagyobb 4 sorral több szem ha tudnám a nevét jövőre olyat vennék de sajna nem fogom megtudni mert a csomagoláskor lett elszúrva valami nem az a mag került bele ami a többiben volt végül is jól sült el a dolog de lehetett volna másképp is ennyi erővel mert mi van ha az 4 dobozban lévő nem az volt
Válasz szanberg #20109. hozzászólásáraMostan legalább a Pios portfólióból látni ilyen számokat.
Pénteken az Sk pioneer képviselet átküldte a kiválasztott cégekből a legjobb terméseredményeket.
Egyedül egy Fao 600 szárnyalta túl az én eredményeimet, de vizet nem írtak.
Azok a termelők akik szerepeltek a táblázatban sokkal jobb helyen gazdálkodnak mint én.
Nálunk Tolnába Pio 0216: 11,6t 20%víz futturix duo 9-10t 14%víz de az már oct elején volt szedve cadixxio duo 10-10,5 17-18% oct elején 15.5% víz replik 10,8 18% víz.
Én is el tudtam kezdeni végre a kukoricák betakarítását.
Néhány kisebb táblát bírtam levágni, folyóparton 151-152q/ha, a dombon pedig 120mázsás a kukorica.
Nagyon komoly termések vannak, p9757 és p9074 hibridek voltak.
Vizek magasak, 21-25-ig de ez ilyenkor már mindig ilyen ha terem is a kukorica.
Válasz >>>>Cs.Gazda>>>> #20107. hozzászólásáraAz idei év (és a tavalyi) nálunk legalábbis elég eltérő volt az elmúlt tizenegynéhányhoz képest, elég szokatlan eredményeket hozott. Jó termések voltak, de olyan fajták is villantottak, amik általában hátrébb szoktak szerepelni, úgyhogy én egyelőre nem vonnék le nagy következtetéseket.
Válasz cimbike. #20101. hozzászólásáraÉn se sokba néztem idáig, mindig a poneer meg a dekalb, de basszus tényleg itt is a koregráf veri a nagyokat, jövőre 30-40 százalékba biztos beteszem!
Válasz vlasztika #20102. hozzászólásáraA kereskedőházak általában extenzív és intenzív körülményekre adnak javaslatot,ez alapján el tudod dönteni,hogy neked mi a megfelelő.Szerintem egy 10%-al el lehet térni,a megadottól.
Sziasztok!Magházak hogyan állapítsák meg a tőszámsűrűséget amit a katalógusokban írnak?Mennyire kell betartani amit ajánlanak és mennyire lehet eltérni tölle de azért a termés rovására se menjen?
Válasz erni #20099. hozzászólásáraIdén lemaradtunk a 0217 ről. Csak a P9978 volt de jövőre lesz meg az egy új is lesz ami limitált még nem tudóm a számát.
Tegnap végeztünk.
Jővőhéten meglesznek a tiszta száraz súlyos. Meg akkor ki íróm a csapadék táblázatot. És megosztom mindenkivel.
Válasz atisgyulai #20090. hozzászólására Már csak azért is mert honnan is tudják mennyi vetőmagra lesz szükség ???? mert ha mi is cirokot vetünk nem csak Boly akkor eltüzelik a vető kukoricát a francot bekeverik a jövő évihez s aztán meg nézünk mint a kolléga hogy fele sem kell ki vagy ha kikelt is semmire való lesz s gondolkozunk rajta hogy a gyomirtó tette tönkre vagy mi is lett vele sajnos elvan szállva a vetőmag termelők zöme
Válasz atisgyulai #20090. hozzászólásáraA legnagyobb előállítónál ugyanannyi nagyságrendű vetőmag termett idén mint tavaly. És ó készlet is van minden évben jelentős mennyiség. No pánik!!!!
Válasz Tomi81 #20088. hozzászólásáraAzt be szokták dobni hogy kevés a mag, és mindenki vegye megfelé, minél hamarabb. Mielőtt még más márka képviselői megdumálnák a fejünket.
De hogy valamelyik mag egyálltalán hiányozna!?!?
A területis is gazda kollega, nem hiszem hogy fals infot adna. Hacsak nem ő is azt kap. Állítólag a sok csapadék tette tönkre a vetőmagokat.
Válasz atisgyulai #20087. hozzászólásáraÉn a vetőmaggal kapcsolatban pletyka szinten azt hallottam, hogy Romániaba nagyon nem sikerült. Nem a Batanga, hanem a Pio-nak Dekalb-nak. Na, hogy most ez kereskedői fogás, vagy van alapja, passz.
Válasz TYLLA46 #20052. hozzászólásáraÜdv!
Milyennek találtad a photon-t?
Ajánlották, és jó lenne tudni róla pár dolgot.
Legfőképpen, hogy hogyan bírja a korai vetést?
És más egyéb tapasztalat?
Arról tud valaki infót hogy mi a helyzet a batanga maggal?
Állítólag nincs. Hiába szerepel a listán.
Válasz Apáé #20080. hozzászólásáraKisebb csövek a régi 2375 fajtának volt.
Kapitolis vaskos henger alakú 22-25 cm hoszú vékony torzsikkal. Idén nem értem miért volt csak 19-20 cm hosszú közepes vastagságu csövek, mikor az előző 3 évben 22-25cm hosszú és 6-6,5 cm átmérőjü csövei voltak. Tavaly ráadásul még Mustangal is megkínáltam kb 80 cm magas kukoricát expresz napraforgó árvakelés miatt, és mégsem hatott negatívan a termésre.
Kasmír 22-24 cm hossz kúp formáju 5,5-6 cm vastag kb az aljától az 1/3-dában mérve.
Smaragd csőméretel kb a LG Limanova csöveivel eggyezik meg, de viszont szárazságban is tud teremni, nem úgy mint nálan az LG. HA 2 éve a száraságban csak Limanova lett volna vetve, totális pofáraesés lett volna.
Kolineas csövei picit robusztusabb mint a Kasmíré, hama kitelíti ami hatalmas előny a nyári szárazságoknál, de viszont amikor beérik a cső nem fordul le, hanem az égnek áll. Ha kiadós esők vannak, akkor bizony szépen áll a víz bent a csuhéban.
Kollegasz kétcsövü, de nekem nem jött be, és hozzám a 450 már nagyon magas Fao.
Próbáltam korábbiakat is, de nem fogtak meg.
Amit ajánlanék: egycsöves flex tipusút válassz. Kétcsövüek nem kifizetődőek szárazabb időjárásban, vagy ha nem akkor jön az eső, amikor kell.
Max 66 000 vetem, legmagasabb termés eddig nálam a 62 000 vetésnél volt.
Válasz Gatti #20060. hozzászólásáraHello.Szárítás 60ft/vízfok,tisztítás 120ft/q 3% szemétlevonás.És az ár is emelkedett 5000ft+komp.Ha lemegy a víz 20-ra,vagy még emelkedik az ár akkor beszállok a buliba.
Válasz Szabi. #20079. hozzászólásáraEz volt a második év. Terület patakpartiak fekete föld olykor viznyomasos. Sajna csak olyankor tudom melózni a szántást amikor nincs szármaradvány a spc miatt . De tervbe van tarcsás csoroszja.
Válasz Sk Laci #20073. hozzászólásáraA kws-nek minden fajtája olyan kis muki csöveket hoz? Oké 20+sor is van,de akkor is. Nekem volt kws konfites az max 15cm volt,max.
Kws kermes volt még az tudom,hogy nagyobbra nö,de az már régi fajta.
Válasz Szabi. #20072. hozzászólásáraKWS Kapitolis
Magyarországon az utolsó 4 évben még kínálatban se nincsen, és amint néztem a 2021 vetőmagajánlatokat ott se szerepel.
A környező országokban mindenhol kapható, ezért nem értem, a magyar gazda miért nem veheti meg otthon, csak külföldön.
Válasz Sk Laci #20071. hozzászólására“ de van jobb is, ami nálam visz mindent.”......
Csak tudnám mi értelme van titkolódni, titokzatosan írni !? Félnek egyesek, hogy nehogy a másik is annyit vagy többet termeljen és “magasabbra” vigye !?
Válasz Büresz #20055. hozzászólásáraKasmir jó választás lehet, nálam jól szerepel, de van jobb is, ami nálam visz mindent.
Replikről csak szóban hallottam, nem láttam így nem akarok rossz választ adni.
Helyedben kipróbálnák egy vetőgépbe kocsinként beleszórni több fajtát, amik szimpatikusak neked. Így egymás melett megnézed ugyan azon a helyen hogyan bizonyítanak, majd következő évben választod a legjobbat.

24818 hozzászólás

Válasz szanberg #20116. hozzászólására szója elővetemény?
Ja és striptillbe van a 151 màzsa
Válasz Sk Laci #20112. hozzászólásáraSok sok éve itt a pioneer a nyerő!
Mondhat bárki bármit, vetettem mellettük már kb 20 hibridet és nem a fajtasorokról beszélek, külön külön táblákba, majdnem minden évben.
És nem egy évjáratban megnyertem volna a kukorica klubbos versenyt ezekkel.
Sajnos nagyon nyomják fel az áraikat, mert eddig ebben az értelemben is jók voltak de most már kezd piacvezető lenni eme tekintetben is
Ez van.
Válasz Mihály #20113. hozzászólására basszus 5000 szemes lett volna
Válasz Rabó001 #20096. hozzászólására biztosan de azt hogyan állapítod meg hogy azonos magot kapsz amit kérsz pl én rendeltem csemege kukit 30 ezer szemet kaptam 6 doboz 5 szemest 1 fajta minden betű azonos a dobozon ...az eredmény hát 1 doboz bizony nem igazán mutatta a többit tehát ahogy a 6 soros spc-vel elvetettem 2 sor legalább 1 méterrel magasabb volt a cső méret közel 10 cm nagyobb 4 sorral több szem ha tudnám a nevét jövőre olyat vennék de sajna nem fogom megtudni mert a csomagoláskor lett elszúrva valami nem az a mag került bele ami a többiben volt végül is jól sült el a dolog de lehetett volna másképp is ennyi erővel mert mi van ha az 4 dobozban lévő nem az volt

Válasz szanberg #20109. hozzászólásáraMostan legalább a Pios portfólióból látni ilyen számokat.
Pénteken az Sk pioneer képviselet átküldte a kiválasztott cégekből a legjobb terméseredményeket.
Egyedül egy Fao 600 szárnyalta túl az én eredményeimet, de vizet nem írtak.
Azok a termelők akik szerepeltek a táblázatban sokkal jobb helyen gazdálkodnak mint én.
Sk-ban nincsenek ilyen eredmények, mint nálad.
Nálunk Tolnába Pio 0216: 11,6t 20%víz futturix duo 9-10t 14%víz de az már oct elején volt szedve cadixxio duo 10-10,5 17-18% oct elején 15.5% víz replik 10,8 18% víz.
Válasz Bárány #20108. hozzászólásáraNa éppen ezért csak 1/3ad területet kap, java marad a márkásabbaknak.
Én is el tudtam kezdeni végre a kukoricák betakarítását.
Néhány kisebb táblát bírtam levágni, folyóparton 151-152q/ha, a dombon pedig 120mázsás a kukorica.
Nagyon komoly termések vannak, p9757 és p9074 hibridek voltak.
Vizek magasak, 21-25-ig de ez ilyenkor már mindig ilyen ha terem is a kukorica.
Válasz >>>>Cs.Gazda>>>> #20107. hozzászólásáraAz idei év (és a tavalyi) nálunk legalábbis elég eltérő volt az elmúlt tizenegynéhányhoz képest, elég szokatlan eredményeket hozott. Jó termések voltak, de olyan fajták is villantottak, amik általában hátrébb szoktak szerepelni, úgyhogy én egyelőre nem vonnék le nagy következtetéseket.
Válasz cimbike. #20101. hozzászólásáraÉn se sokba néztem idáig, mindig a poneer meg a dekalb, de basszus tényleg itt is a koregráf veri a nagyokat, jövőre 30-40 százalékba biztos beteszem!
Válasz butique #20104. hozzászólásáraVadkár?
Válasz butique #20104. hozzászólásáraAz össz mennyiség
Pest megye déli része 8 t/ha 17es vízzel, 2 ha átlagában. De a faluban volt 5,3 ha területen 30 csak nem tonna hanem mázsa.
Válasz vlasztika #20102. hozzászólásáraA kereskedőházak általában extenzív és intenzív körülményekre adnak javaslatot,ez alapján el tudod dönteni,hogy neked mi a megfelelő.Szerintem egy 10%-al el lehet térni,a megadottól.
Sziasztok!Magházak hogyan állapítsák meg a tőszámsűrűséget amit a katalógusokban írnak?Mennyire kell betartani amit ajánlanak és mennyire lehet eltérni tölle de azért a termés rovására se menjen?
Nekem a Koregàf volt a legjobb.
Válasz erni #20099. hozzászólásáraIdén lemaradtunk a 0217 ről. Csak a P9978 volt de jövőre lesz meg az egy új is lesz ami limitált még nem tudóm a számát.
Tegnap végeztünk.
Jővőhéten meglesznek a tiszta száraz súlyos. Meg akkor ki íróm a csapadék táblázatot. És megosztom mindenkivel.
Válasz blsjela #20098. hozzászólásáraEzek nettók?
P0217 nem volt? Itt a csúcs bruttó 14,5t szántott p0217 19 víz.
P9415 szántatlan 14.2t
P9415 szántott. 13.87t
P9978 12.24t
P9363. 12.78t
P0216. 13.0t
P0023. 13.8t
Átlag 18.6 víz.
Válasz Rabó001 #20096. hozzászólásáraCsíraképessége laborban ellenőrzésre kerül még zsákolás előtt.
Válasz Mihály #20094. hozzászólásáraHa jó a mag akkor a két éves is ugyanolyan jól kikel.
Válasz Mihály #20094. hozzászólására2 éves vetőmaggal nem szokott gond lenni
Válasz atisgyulai #20090. hozzászólására Már csak azért is mert honnan is tudják mennyi vetőmagra lesz szükség ???? mert ha mi is cirokot vetünk nem csak Boly akkor eltüzelik a vető kukoricát a francot bekeverik a jövő évihez s aztán meg nézünk mint a kolléga hogy fele sem kell ki vagy ha kikelt is semmire való lesz s gondolkozunk rajta hogy a gyomirtó tette tönkre vagy mi is lett vele sajnos elvan szállva a vetőmag termelők zöme

Válasz kovacsmihaly0905 #20092. hozzászólására Szerintem tévedsz vagy rossz helyről informálódsz.
De majd 2 hónap múlv beszéljük meg újra, jobb lenne, ha Neked lenne igazad.
Válasz atisgyulai #20090. hozzászólásáraA legnagyobb előállítónál ugyanannyi nagyságrendű vetőmag termett idén mint tavaly. És ó készlet is van minden évben jelentős mennyiség. No pánik!!!!
Válasz Sk Laci #20086. hozzászólásáraSpeciel a Konfitesre gondoltam,mert az nekem 2 éve volt,de olyan rövid csöveket hozott...
Válasz Tomi81 #20088. hozzászólásáraAzt be szokták dobni hogy kevés a mag, és mindenki vegye megfelé, minél hamarabb. Mielőtt még más márka képviselői megdumálnák a fejünket.
De hogy valamelyik mag egyálltalán hiányozna!?!?
A területis is gazda kollega, nem hiszem hogy fals infot adna. Hacsak nem ő is azt kap. Állítólag a sok csapadék tette tönkre a vetőmagokat.
Válasz atisgyulai #20087. hozzászólásáraezek engem is érdekelnének
Válasz atisgyulai #20087. hozzászólásáraÉn a vetőmaggal kapcsolatban pletyka szinten azt hallottam, hogy Romániaba nagyon nem sikerült. Nem a Batanga, hanem a Pio-nak Dekalb-nak. Na, hogy most ez kereskedői fogás, vagy van alapja, passz.
Válasz TYLLA46 #20052. hozzászólásáraÜdv!
Milyennek találtad a photon-t?
Ajánlották, és jó lenne tudni róla pár dolgot.
Legfőképpen, hogy hogyan bírja a korai vetést?
És más egyéb tapasztalat?
Arról tud valaki infót hogy mi a helyzet a batanga maggal?
Állítólag nincs. Hiába szerepel a listán.
Válasz Apáé #20080. hozzászólásáraKisebb csövek a régi 2375 fajtának volt.
Kapitolis vaskos henger alakú 22-25 cm hoszú vékony torzsikkal. Idén nem értem miért volt csak 19-20 cm hosszú közepes vastagságu csövek, mikor az előző 3 évben 22-25cm hosszú és 6-6,5 cm átmérőjü csövei voltak. Tavaly ráadásul még Mustangal is megkínáltam kb 80 cm magas kukoricát expresz napraforgó árvakelés miatt, és mégsem hatott negatívan a termésre.
Kasmír 22-24 cm hossz kúp formáju 5,5-6 cm vastag kb az aljától az 1/3-dában mérve.
Smaragd csőméretel kb a LG Limanova csöveivel eggyezik meg, de viszont szárazságban is tud teremni, nem úgy mint nálan az LG. HA 2 éve a száraságban csak Limanova lett volna vetve, totális pofáraesés lett volna.
Kolineas csövei picit robusztusabb mint a Kasmíré, hama kitelíti ami hatalmas előny a nyári szárazságoknál, de viszont amikor beérik a cső nem fordul le, hanem az égnek áll. Ha kiadós esők vannak, akkor bizony szépen áll a víz bent a csuhéban.
Kollegasz kétcsövü, de nekem nem jött be, és hozzám a 450 már nagyon magas Fao.
Próbáltam korábbiakat is, de nem fogtak meg.
Amit ajánlanék: egycsöves flex tipusút válassz. Kétcsövüek nem kifizetődőek szárazabb időjárásban, vagy ha nem akkor jön az eső, amikor kell.
Max 66 000 vetem, legmagasabb termés eddig nálam a 62 000 vetésnél volt.
Válasz Gatti #20060. hozzászólásáraHello.Szárítás 60ft/vízfok,tisztítás 120ft/q 3% szemétlevonás.És az ár is emelkedett 5000ft+komp.Ha lemegy a víz 20-ra,vagy még emelkedik az ár akkor beszállok a buliba.
Válasz Mihály #20081. hozzászólásáraÁltalában le van kötve nekik a gázmennyiség illetve igény egy adott időtartamra, mivel nagyfogyasztók.
Válasz Apáé #20080. hozzászólásáraKws ez is, fajtát most meg nem mondom, de nekem az arasz 20 centi.
Válasz Szabi. #20079. hozzászólásáraEz volt a második év. Terület patakpartiak fekete föld olykor viznyomasos. Sajna csak olyankor tudom melózni a szántást amikor nincs szármaradvány a spc miatt . De tervbe van tarcsás csoroszja.
Válasz blsjela #20070. hozzászólására November 1-től drágább a szárítás azt is figyelni kell mert a gáz az drágul

Válasz Sk Laci #20073. hozzászólásáraA kws-nek minden fajtája olyan kis muki csöveket hoz? Oké 20+sor is van,de akkor is. Nekem volt kws konfites az max 15cm volt,max.
Kws kermes volt még az tudom,hogy nagyobbra nö,de az már régi fajta.
Válasz blsjela #20070. hozzászólásáraMióta nem szántott és hol !?
Válasz mtz1221 #20075. hozzászólásáraKws felénk nem működik, fajta sorokban nem jók.
Üdv,
Syngenta Sy Minerva,Infinite,Torino hibridekkel valakinek tapasztalat ?
Hogy bírják a stresszhelyzetet, főleg a kora tavaszi hideget mondjuk forgatás nélküli művelésben ?
Válasz Sk Laci #20071. hozzászólásáraReplik már elfogyott.
Válasz Szabi. #20072. hozzászólásáraValamelyik kws,már többször leírta melyik,csak most nem ugrik be a neve.
Válasz Sk Laci #20073. hozzászólásáraEz a beszéd !!!
Válasz Szabi. #20072. hozzászólásáraKWS Kapitolis
Magyarországon az utolsó 4 évben még kínálatban se nincsen, és amint néztem a 2021 vetőmagajánlatokat ott se szerepel.
A környező országokban mindenhol kapható, ezért nem értem, a magyar gazda miért nem veheti meg otthon, csak külföldön.
Válasz Sk Laci #20071. hozzászólására“ de van jobb is, ami nálam visz mindent.”......
Csak tudnám mi értelme van titkolódni, titokzatosan írni !? Félnek egyesek, hogy nehogy a másik is annyit vagy többet termeljen és “magasabbra” vigye !?
Válasz Büresz #20055. hozzászólásáraKasmir jó választás lehet, nálam jól szerepel, de van jobb is, ami nálam visz mindent.
Replikről csak szóban hallottam, nem láttam így nem akarok rossz választ adni.
Helyedben kipróbálnák egy vetőgépbe kocsinként beleszórni több fajtát, amik szimpatikusak neked. Így egymás melett megnézed ugyan azon a helyen hogyan bizonyítanak, majd következő évben választod a legjobbat.
Mai átlag. P0023 13.2t 18.2% víz
Nem szántott P9415 11.6t 18% víz
Elvileg holnap folytatjuk. Kederül hogy szántott területén hogy muzsikál a 9415.