A pályázati felhívás létszámtartásra és létszámnövelésre vonatkozó kötelezettségeket tartalmazó előírását könnyítették, tekintettel arra, hogy az eredeti kiírásban a megvalósítási időszakban is fenn kellett tartani munkavállalók foglalkoztatása esetén a bázislétszámot, és a foglalkoztatottak bővítésére tett vállalást. A bázislétszámot a benyújtást megelőző naptári év foglalkoztatottakra vonatkozó átlaglétszáma adja.

A foglalkoztatottak átlaglétszámának kiszámítási módját a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) „Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz” című kiadványa tartalmazza. A létszámfenntartásra vonatkozó kötelezettségek be nem tartásához fűződő jogkövetkezmények továbbra is fennállnak, azonban kizárólag a fenntartási időszak tekintetében ellenőrzik a kötelezettség betartását.

támogatás

Csak a fenntartási időszak alatt kell biztosítani a bázislétszámot – fotó: Shutterstock

A támogató a szerződéstől eláll, amennyiben a kedvezményezett már nem felel meg a jogosultsági feltételeknek, mert az általa foglalkoztatottak száma a bázislétszámot a fenntartási időszak alatt nem éri el. Amennyiben a projektmegvalósulás befejezését követő fenntartási időszak alatti ellenőrzések során megállapítást nyer, hogy a kedvezményezett a tartalmi értékelési szempontok során vállalt létszámbővítési kötelezettségének nem tett eleget, a támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, és a jogosulatlanul igénybevett többletpont után a támogatási összeg 2,5 százalékát vissza kell fizetnie.

Abban az esetben, ha a támogatási kérelemre adott összpontszám a jogosulatlanul igénybe vett többletpont hiányában nem érte volna el a döntés-előkészítő bizottság által meghatározott támogathatósági határpontszámot, úgy a visszafizetendő összeg a támogatási összeg 5 százaléka. Amennyiben a tartalmi értékelési szempontok közül több esetben nem teljesítette kötelezettségeit a kedvezményezett, a külön alkalmazott szankciók tételeit összevonják.

A pályázati kiírás elérhető ide kattintva.