Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak616 FtBenzin árak608 FtEUR391.7 FtUSD360.23 FtCHF407.66 FtGBP463.61 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Ha az az eső amit megjósoltak az időjósok , mind leesett volna , most csónakkal közlekednénk a határban!
Ennyit az időjóslás pontosságáról, de a hőséget , még sosem tévesztették el , persze, nem mindenki gazdálkodó , van aki örül neki!
Aszály volt 10-20-30-40-50 éve is , sőt régebben is mert az Indiánok nem azért jártak esőtáncot mert sok volt, hanem azért mert kevés , már az ősmagyarok is kedvelték azokat a sámánokat akik tudtak esőt csinálni!
Nem hiszem el hogy a városban esik és vidéken meg nem, nem hiába a betont öntözni kell.
Ott vagyok melóban és azon gondolkodok hogy nem tudok zörögni a t4k-val otthon ennyi eső után erre mire hazaérek csontszáraz minden.
2010-ben lábszárközépig érő "malterben" hordtuk ki a léalmát, annyi csapadék volt, pedig egész nyáron szivattyúztuk a vizet a gyümölcsösből. Szántón még 5-6 év múlva is látszott a szalmahordás nyoma, az őszi betakarításról ne is beszéljünk. 2011-ben ez a "malter" úgy kiszáradt, hogy vettem egy Rábát, meg egy SJ 5M-4E latítót, mert a megkötött maltert nem járta az ekevas, ezt megírták anno újságban is...
Akkor még csak a NEFELA volt, nem országos rendszer, nem volt kire fogni az aszályt...
Válasz .Richard. #52169. hozzászólására
Ez így van. Mint ahogy vetőmagot, műtrágyát, vegyszert is vettek mindenhol, szántottak-vetettek vagy épp no-tilleztek.
1 kérdésem van:
A jégkármérséklő rendszer letelepítése és beröffentése előtt minimum 10 évig vizsgálták a hatást-ellenhatást? Majd 10 év után egy 1000oldalas tanulmányban ezt leírták, és UTÁNA beindították a gépeket.
Vagy, kaptak egy pármilliárd eurót Brüsszelből erre a cuccra, aminek a felét ellopták jachtozásra meg prostikra, és a maradékból 1-2 szobafestő vagy bakter nyitja és csukja a gázt.....
Aszály sem minden évben van és annak is vannak fokozatai (%) és érintett területe. Feltételezem a súlyosabban érintetteket fogják előre venni. Tehát azt mondod hogy az évi átlag 70.000 ha nyi jégkárosult le van sz@rva mert kevesebben vannak.... értem. Logikus.
Ugyanúgy fizeti az aszálykárt a biztosító mint a jégkárt. A kárenyhítési határozat fejében fizetnek azok is valamennyit amennyit a hivatal megállapít. Ez nem két külön eljárás, hogy értsd. A biztosító a hivatali végzés alapján fizet. De mindent elmond, hogy a 320.000 ha-ból 10.000 ha van biztosítva aszályra... talán lesz itt olyan fórumozó aki benne van abban a tízezerben és megosztja majd a tapasztalatait.
más: mi van, ha leállítják a Jégert és idén a Dunántúlon szecskára zúzza a jég a kukoricát a napraforgót és a lábon álló gabonákat, ellenben keleten marad az aszály?
jön a Tescóban a 2 ezres ft-os kenyér és az 5 ezres sertéscomb
Igazságot nem fog tenni ebben senki. Azért nem, mert ha tegyük fel holnap leállítják az egész rendszert, valószínűleg másnap nem fog eleredni az eső. Tegyük fel lesz jövőre egy normál év a csapadék szempontból, bár lenne, akkor már lehet is verni magukat, hogy lássátok, most nem működik a jéger és van is eső. Csak ha viszont ez egy normal, természetes aszály (szerintem az), semmi köze hozzá az ezüst jodidnak, lehet hogy 50-70 év mire hasonló aszály lesz, vagyis nem bizonyítana ez sem semmit. Amíg nincs bizonyított direkt összefüggés, addig csak vagdalkozas lesz. 100-150 éve vannak pontosan feljegyzett időjárási adatok, ekkora intervallumra még lehet hogy rendes statisztikát se lehet csinálni, ehhez nem értek.
Egyre inkább nyomják minden fórumon, már HVG is átvett cikket hogy támadják a jéger rendszert. Egyesek nyomják mellé hogy a HAARP, meg a chemtrail, meg hogy azért van mert Mészáros Lőrinc meg akarja venni Békés megyét, meg államosítani akarják a földeket. Oké, ez a humbug része. De ma már olyat is olvastam, igaz asszem egy hozzászóló volt csak, hogy az Alföldön 4 éve aszály van, és hogy pont 4 éve megy a jéger rendszer is. Már azt se hinnék el hogy tényleg nem működnek, már arra buzdítanak egyesek hogy szét kell vetni az összeset, már megfenyegettek kezelőket, azért ez nem normális.
Az aszály 100%-os kár,jég nem minden évben,és csak kevés %-os területen pusztít.25 év alatt egyszer volt jégverésem amire fizettek.Aszály több évben volt.
Egyre többen vannak akik nem tudnak biztosítást fizetni.Én se tudom azt a kötelező 1500 befizetni,az aszály miatt.Akkor tessék kötelezni minden ingatlan tulajdonost egy x összegre.És lehetne egy országosan minden ingóságra kiterjedt alapot létrehozni.
Az állam így is úgy is fizet 1500-hoz tesz még 1500-at.Meg hozzáteszi az ígéreteit.
Nem igazán tudtad értelmezni, amit leírtam.
A jég elhárító rendszer nem csak a mezőgazdasági területeket védi, hanem a többi ingatlant és ingóságot is.
Így, ha nincs jég, nem kell az államnak semmit fizetnie.
És q.va gyorsan egyre többen lesznek, akik nem tudnak biztosítást fizetni.
Pontosan le van tojva.De komolyan,menjen nagy istván és vigyen neki cserepet.A merci gyár meg húzzon tetőt az autóinak.Mert ez csak duma,hogy ki leszünk segítve.
Válasz 5465 #52158. hozzászólására
És akkor a többi mi a bánatnak fizeti a biztositást, ha majd az állam úgyis kifizeti?Ráadásul azoknak is jó részét kifizeti az állam akit ilyen kár ér.Nem is kell csinálni semmit maid az állam ad fizetést ,fütést a gyereket felneveli nehogy már a szegény polgár tegyen is valamit.Jó államfő lenne belőled.
Rosszak az infóid neked is. Ez is egy rohadt nagy tévhit/urbánlegenda.... milliméterre ugyanazok a feltételei mint az aszálykárnak. Akkor fizet a biztosító ha a kárenyhítési eljárás jóváhagyja. És akkor is csak annyit amennyit a kormányhivatal megállapít. És azt sem veszi figyelembe, hogy a bukfenc sokkal nagyobb mint aszály kár esetén, hiszen pl. egy szép 4 tonnás repcét az utolsó pillanatban is tolsz mindennel.... lombtrágya, becővédelem, ragasztó, deszikálás és akkor aratás előtt egy nappal a jég csinál a 4 tonnás repcédből 7-8 mázsát. Míg egy aszály kárnál már visszaveszel a költségeidből. (Amúgy az említett példára kemény 100.000ft/ha fizetett a biztosító.)
Télen belém csúszott egy bmw, a bal első gumit hazavágta. A biztosító 3 szakvélemény ellenére sem volt hajlandó 2 gumit fizetni...
Hagyjuk a biztosítókat....
Szóval akinek volt már dolga a biztosítóval, az ilyen butaságot nem ír, hogy az majd kifizet mindent....
Történetesen azért, mert a jégkár érvényesítése a biztosítóval szemben sokkal egyszerűbb történet, mint az aszállyal kapcsolatban. A jégkárt megállapítja a szakértő, és kifizetik a teljes kárt.
Az aszály esetében van x feltétel, aminek teljesülnie kell, és még akkor is beleköthetnek, hogy ez x%-ban nem az aszály miatt van, és akkor mehet a pereskedés, ami idő alatt a termelő akár csődbe is mehet. A jég általában sokkal kisebb gond, mint az aszály.
Válasz 6os csavar #52145. hozzászólására
Így van
Az a néhány százezer - millió létminimum alatt élő, aki 60-100 éves házban lakik, és sem biztosításra sem új cserépre nincs és nem is lesz pénze, és összetöri a jég a tetőjét, na hát az le van szarva.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok…
lehet hogy valaki már betette ezt a képet ide, de nem olvastam vissza semmit, mert semmi értelme a sok idiótaságnak.
akkor a tények.
omsz, csapadék eltérés a sok éves átlagtól.
és akkor értelmezzük közösen, már ha valaki képes ilyesmire, mármint nem a közösre, hanem az értlemezésre.
azt jelenti, hogy hol, mekkora az eltérés a sok éves csapadék átlagtól. tudjuk, errefelé több volt, "alföldön" kevesebb. és az idióták szerint ez a jéger miatt van, mivelhogy itt leesik minden, oda semmise marad.
akkor nézzük a számokat.
errefelé kb egy vas megyényi területen esett 55 mm-rel több csapadék, mint szokott. ez 3300 km2. de vegyük nagyobbra, legyen 6000 km2.
szemre további kb. kétszer-háromszor ekkora terület nullás eltérés, legyen 20000 km2.
a hiányos akkor 93000-6000-20000=67000 km2.
namsot akkor osszuk el azt a +55 mm esőt, ami 6000 km2-re esett le a jéger miatt a 67000 km2-re. vajon igaz-e, hogy ebből ott is lejött volna az átlagos mennyiség?
ez kb. 5 mm eső.
biztos, hogy az van, hogy idejött az is, ami onnan hiányzik?
Remélem, legalább elgondolkodtat néhány embert:
egyik ismerősöm szomszédja üzemelteti a jégkár mérséklő rendszer egyik állomását. A ismerősömék a kertjükben évek óta rendszeresen veteményeznek, ez évig minden probléma nélkül. Sajnos a többi szomszéd már rég felhagyott a veteményes kerttel, " a Tescoban olcsóbb" jeligével, így kontroll nincs, a fű kiégett a környező kertekben is.
A szomszéd a jeges gép üzemeltetését a tanyáján vállalta működtetni, több kilométerre a lakott területtől, de mivel mindig hajnalban jött a riasztás, hogy ne kelljen hajnalban még utazni is, a télen hazahozta a saját kertjébe gépet, és onnan üzemelteti április óta.
Az ismerősöm kertje idén most így néz ki, folyamatos öntözés és törődés ellenére ez látható a növényeken az ezüst-jodidos-acetonos gép szomszédságában:
Lehetséges lenne, hogy a jégkár elhárítók + a repülők által húzott széles, hosszú csíkok + a HAARP rendszer összefügg, anélkül, hogy az üzemeltetői külön-külön tudnák, mit okoznak, és együttesen ez okozhatja pl. az Alföld felett is az időjárás változást?
"Az időjárás befolyásolása
Kezdetben a HAARP célja a kommunikációs kutatás volt. Legalábbis a nyilvánosság felé ezt kommunikálták a projectben részt vevők. Azonban a rendszer módot nyújt a légkör, azon keresztül pedig az időjárás befolyásolására. A HAARP célja mára már nem titkoltan a ballisztikus rakéták megsemmisítése, valamint az időjárás kontrollálásának lehetősége.
Dr. Rosalie Bertel (a Nemzetközi Közegészségügy Intézet elnöke) a HAARP-ról: „Gigantikus fűtőberendezés, hatalmas károkat képes okozni az ionoszférában, nemcsak egyszerűen lyukakat üthet bele, hanem, annak felhasítása révén, a Föld egyes területeit hosszú időn át is képes kitenni a bolygónkat bombázó halálos erejű kozmikus sugárzásnak.”
Az ELF (Extremely Low Frequency) extrém alacsony radarjelek segítségével légköri zavarokat képesek kiváltani, ami hirtelen klímaváltozáshoz vezethet. Ez pedig azt jelenti, hogy a HAARP képes az amerikai katonai körök szolgálatában szelektíven megváltoztatni a „barátságtalan nemzetek” éghajlatát, vagy „megrendítő helyzetbe” hozni őket gazdasági destabilizálásukkal.
Szerkezeti felépítésének köszönhetően képes teljes régiók mezőgazdasági és gazdasági rendszerének teljes tönkretételére. Továbbá képes a viharok erejének megnövelésre, a magas légkörben kiszórt anyagok (ezüst-jodid, szárazjég, stb.) révén pedig aszályok és áradások kiváltására a megcélzott területen."
https://magyartudat.com/a-haarp-projekt.../...
A HAARP projekt – magasfrekvencián manipulálnak
ne keverd össze a 2 dolgot, egy kis jég elver valamennyi területet, azt kifizeti a biztosító és megyünk tovább.
de az aszály a gazdaság teljes területét érinti, nem csak sávosan esetleg...
az aszálykárt ki fogja kifizetni nekünk?
a már eddig beadott 300e hektár őszi gabona után is 46.600 forintot kapnának a gazdák, és hol van még a tavaszi????
mennyit kapunk 2000 forintot???
a 2. éve van itt aszály, ami kivégzi a gazdákat akár 1 év alatt is.
Ha írsz ne írj hülyeséget, ha nem tudod mi ajegkar , és talán meg az aszályrol se tudsz semmit, dunántúli vagyok igen de a tavaszi betegeket visszafogtam a korábbi 80%_rol 15 százalékra mert itt tényleg aszály volt már tízen éve , ja tudom a kukorica legnagyobb uzlet( ha bejön ) de el kell engedni most jelenleg 20 hektáron van belőle, persze csodaszép ma is kapott 5 mili esőt
senki nem gondolja azt és senki nincs a dunántúli gazdák ellen, pusztán a jéger ellen és azok ellen akik üzemeltetik.
jelen pillanatban annyi baj van csak a dunántúliakkal, hogy be vannak szarva egy kis jégtől ami maximum 15 évente csinál egy kis kárt, amit kifizet a biztosító dalolva.
namost ez lóf.asz a jelenlegi aszályos kelethez képest, amit nem tudnak ott még csak felfogni sem...
szerintem ti marhára rossz fele kiabáltok!
tényleg azt gondoljátok, hogy a dunántúlon minden gazdaság udvarán áll egy ilyen vacak, aztán ha jön valami felhő, akkor nyomják ész nélkül?
Jó esetben kb tudunk róla, hogy hol van a környéken....kb ennyi köze van hozzá a hozzátok hasonló gazdálkodónak....
Azonkívül a döntéshozókat legkevésbé érdekli, hogy konkrétan mennyi fog teremni a földeken...
ha a biztosítóknak spórolnak pár milliárdot már mehet a dolog, és az ő adataikból gyártják a statisztikát!
konkrétan kaposváron egy autókereskedés udvarán egy hónapja (kb 5000m2) 70 autót vert szarrá a jég, és ez csak egy szaros kereskedés vidéken, szóval ez ügyben lehet hogy a kecskeméti csillagos gyár nagyobb súllyal szerepel az üzemeltetési kérdésekben, mint a fél alföld mezőgazdasága!
de hergeljétek egymást nyugodtan, ha jól esik.
60537 hozzászólás
Mit gondoltok az USA álltal működtetett HAARP rendszerről?Egyes vélemények szerint azzal(sok más mellett) az időjárás bolygószinten befolyásolható.
Ha az az eső amit megjósoltak az időjósok , mind leesett volna , most csónakkal közlekednénk a határban!
Ennyit az időjóslás pontosságáról, de a hőséget , még sosem tévesztették el , persze, nem mindenki gazdálkodó , van aki örül neki!
Aszály volt 10-20-30-40-50 éve is , sőt régebben is mert az Indiánok nem azért jártak esőtáncot mert sok volt, hanem azért mert kevés , már az ősmagyarok is kedvelték azokat a sámánokat akik tudtak esőt csinálni!
Nem hiszem el hogy a városban esik és vidéken meg nem, nem hiába a betont öntözni kell.![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
.
Ott vagyok melóban és azon gondolkodok hogy nem tudok zörögni a t4k-val otthon ennyi eső után erre mire hazaérek csontszáraz minden
Válasz GEORGOSZ #52182. hozzászólására
na az még örvendetes lenne...
Asszem ha ma bejönnek a záporok a Keleti régióba kikapcsolt ezüstfelhőképzők mellett, akkor lesz min csámcsogni a konteósoknak.![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Válasz 6os csavar #52181. hozzászólására
![smile pimp](/oldforum/images/smiles/pimp.gif)
Hacsak nem vonja le a nullából, hogy csőkezdemény nélkül még szénaként értékesítheted kaszálás-bálázás után...
Válasz GEORGOSZ #52180. hozzászólására
az aszálykár az elmúlt 5 év átlagát veszi alapul amiből a legjobbat és legrosszabbat nem veszik figyelembe, majd ennek a feléig fizet.
a 0ás kukoricát könnyű lesz kiszámolni...
Válasz 6os csavar #52166. hozzászólására
Aszály 50% önrésszel megy a biztosítónál. Nekem 7 tonna/ha búza volt biztosítva, megállapított 3 tonna termést, 0,5 tonnát fizet...
Válasz Gatti #52177. hozzászólására
2010-ben lábszárközépig érő "malterben" hordtuk ki a léalmát, annyi csapadék volt, pedig egész nyáron szivattyúztuk a vizet a gyümölcsösből. Szántón még 5-6 év múlva is látszott a szalmahordás nyoma, az őszi betakarításról ne is beszéljünk. 2011-ben ez a "malter" úgy kiszáradt, hogy vettem egy Rábát, meg egy SJ 5M-4E latítót, mert a megkötött maltert nem járta az ekevas, ezt megírták anno újságban is...
Akkor még csak a NEFELA volt, nem országos rendszer, nem volt kire fogni az aszályt...
Válasz .Richard. #52169. hozzászólására
Ez így van. Mint ahogy vetőmagot, műtrágyát, vegyszert is vettek mindenhol, szántottak-vetettek vagy épp no-tilleztek.
Válasz GEORGOSZ #52176. hozzászólására
Csak ők nem a Kárpát medencében élnek, lehet itt másképp hat? Kitudja..
Válasz K__K #52174. hozzászólására
De van Szerbiában és Horvátországban is...
Válasz K__K #52174. hozzászólására
A NEFELA név nem mond semmit? Olvass utána!
Plusz a honlapjukon vannak spanyol, svájci, német, osztrák linkek...
1 kérdésem van:
A jégkármérséklő rendszer letelepítése és beröffentése előtt minimum 10 évig vizsgálták a hatást-ellenhatást? Majd 10 év után egy 1000oldalas tanulmányban ezt leírták, és UTÁNA beindították a gépeket.
Vagy, kaptak egy pármilliárd eurót Brüsszelből erre a cuccra, aminek a felét ellopták jachtozásra meg prostikra, és a maradékból 1-2 szobafestő vagy bakter nyitja és csukja a gázt.....
Válasz barazdabetyar. #52167. hozzászólására
Aszály sem minden évben van és annak is vannak fokozatai (%) és érintett területe. Feltételezem a súlyosabban érintetteket fogják előre venni. Tehát azt mondod hogy az évi átlag 70.000 ha nyi jégkárosult le van sz@rva mert kevesebben vannak.... értem. Logikus.
Válasz 6os csavar #52166. hozzászólására
Ugyanúgy fizeti az aszálykárt a biztosító mint a jégkárt. A kárenyhítési határozat fejében fizetnek azok is valamennyit amennyit a hivatal megállapít. Ez nem két külön eljárás, hogy értsd. A biztosító a hivatali végzés alapján fizet. De mindent elmond, hogy a 320.000 ha-ból 10.000 ha van biztosítva aszályra... talán lesz itt olyan fórumozó aki benne van abban a tízezerben és megosztja majd a tapasztalatait.
Válasz .Richard. #52169. hozzászólására
Meg a hiteleket.
Szerencsére nekem egyik sincs.
Válasz Rabó001 #52168. hozzászólására
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)

jönnek a Ludditák és szétverik a gépeket
más: mi van, ha leállítják a Jégert és idén a Dunántúlon szecskára zúzza a jég a kukoricát a napraforgót és a lábon álló gabonákat, ellenben keleten marad az aszály?
jön a Tescóban a 2 ezres ft-os kenyér és az 5 ezres sertéscomb
akkor asszem megfeszítik a prolik a macskát
Válasz Rabó001 #52168. hozzászólására
![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
Ha esik ha nem a földbérlet ketyeg.
Igazságot nem fog tenni ebben senki. Azért nem, mert ha tegyük fel holnap leállítják az egész rendszert, valószínűleg másnap nem fog eleredni az eső. Tegyük fel lesz jövőre egy normál év a csapadék szempontból, bár lenne, akkor már lehet is verni magukat, hogy lássátok, most nem működik a jéger és van is eső. Csak ha viszont ez egy normal, természetes aszály (szerintem az), semmi köze hozzá az ezüst jodidnak, lehet hogy 50-70 év mire hasonló aszály lesz, vagyis nem bizonyítana ez sem semmit. Amíg nincs bizonyított direkt összefüggés, addig csak vagdalkozas lesz. 100-150 éve vannak pontosan feljegyzett időjárási adatok, ekkora intervallumra még lehet hogy rendes statisztikát se lehet csinálni, ehhez nem értek.
Egyre inkább nyomják minden fórumon, már HVG is átvett cikket hogy támadják a jéger rendszert. Egyesek nyomják mellé hogy a HAARP, meg a chemtrail, meg hogy azért van mert Mészáros Lőrinc meg akarja venni Békés megyét, meg államosítani akarják a földeket. Oké, ez a humbug része. De ma már olyat is olvastam, igaz asszem egy hozzászóló volt csak, hogy az Alföldön 4 éve aszály van, és hogy pont 4 éve megy a jéger rendszer is. Már azt se hinnék el hogy tényleg nem működnek, már arra buzdítanak egyesek hogy szét kell vetni az összeset, már megfenyegettek kezelőket, azért ez nem normális.
Válasz Borz #52148. hozzászólására
Az aszály 100%-os kár,jég nem minden évben,és csak kevés %-os területen pusztít.25 év alatt egyszer volt jégverésem amire fizettek.Aszály több évben volt.
Válasz Borz #52148. hozzászólására
az aszályt nem fizeti ki a biztosító...
Válasz 5465 #52164. hozzászólására
Egyre többen vannak akik nem tudnak biztosítást fizetni.Én se tudom azt a kötelező 1500 befizetni,az aszály miatt.Akkor tessék kötelezni minden ingatlan tulajdonost egy x összegre.És lehetne egy országosan minden ingóságra kiterjedt alapot létrehozni.
Az állam így is úgy is fizet 1500-hoz tesz még 1500-at.Meg hozzáteszi az ígéreteit.
Válasz Földönfuto #52161. hozzászólására
Nem igazán tudtad értelmezni, amit leírtam.
A jég elhárító rendszer nem csak a mezőgazdasági területeket védi, hanem a többi ingatlant és ingóságot is.
Így, ha nincs jég, nem kell az államnak semmit fizetnie.
És q.va gyorsan egyre többen lesznek, akik nem tudnak biztosítást fizetni.
Mikor valakik komolyan veszik a "sci-fi" összeesküvés elméletet:
https://index.hu/belfold/2022/07/08/jegkarmerseklo-rendszer-kelet-magyarorszag-aszaly-tevhit-fenyegetes/
(Off: Azt hittem csak fórumszinten megy az elmélet.)
Válasz 5465 #52158. hozzászólására
Pontosan le van tojva.De komolyan,menjen nagy istván és vigyen neki cserepet.A merci gyár meg húzzon tetőt az autóinak.Mert ez csak duma,hogy ki leszünk segítve.
Válasz 5465 #52158. hozzászólására
És akkor a többi mi a bánatnak fizeti a biztositást, ha majd az állam úgyis kifizeti?Ráadásul azoknak is jó részét kifizeti az állam akit ilyen kár ér.Nem is kell csinálni semmit maid az állam ad fizetést ,fütést a gyereket felneveli nehogy már a szegény polgár tegyen is valamit.Jó államfő lenne belőled.
Válasz Praetor #52159. hozzászólására
Rosszak az infóid neked is. Ez is egy rohadt nagy tévhit/urbánlegenda.... milliméterre ugyanazok a feltételei mint az aszálykárnak. Akkor fizet a biztosító ha a kárenyhítési eljárás jóváhagyja. És akkor is csak annyit amennyit a kormányhivatal megállapít. És azt sem veszi figyelembe, hogy a bukfenc sokkal nagyobb mint aszály kár esetén, hiszen pl. egy szép 4 tonnás repcét az utolsó pillanatban is tolsz mindennel.... lombtrágya, becővédelem, ragasztó, deszikálás és akkor aratás előtt egy nappal a jég csinál a 4 tonnás repcédből 7-8 mázsát. Míg egy aszály kárnál már visszaveszel a költségeidből. (Amúgy az említett példára kemény 100.000ft/ha fizetett a biztosító.)
Télen belém csúszott egy bmw, a bal első gumit hazavágta. A biztosító 3 szakvélemény ellenére sem volt hajlandó 2 gumit fizetni...
Hagyjuk a biztosítókat....
Szóval akinek volt már dolga a biztosítóval, az ilyen butaságot nem ír, hogy az majd kifizet mindent....
Válasz Borz #52148. hozzászólására
Történetesen azért, mert a jégkár érvényesítése a biztosítóval szemben sokkal egyszerűbb történet, mint az aszállyal kapcsolatban. A jégkárt megállapítja a szakértő, és kifizetik a teljes kárt.
Az aszály esetében van x feltétel, aminek teljesülnie kell, és még akkor is beleköthetnek, hogy ez x%-ban nem az aszály miatt van, és akkor mehet a pereskedés, ami idő alatt a termelő akár csődbe is mehet. A jég általában sokkal kisebb gond, mint az aszály.
Válasz 6os csavar #52145. hozzászólására![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Így van
Az a néhány százezer - millió létminimum alatt élő, aki 60-100 éves házban lakik, és sem biztosításra sem új cserépre nincs és nem is lesz pénze, és összetöri a jég a tetőjét, na hát az le van szarva.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok…
Válasz Gandhy #52147. hozzászólására
![smile sad](/oldforum/images/smiles/sad.gif)
A rádió is bemondta. Szégyen, hogy idáig süllyednek emberek...
Aztán csodálkoznak, hogy köpködik a parasztot...
Válasz envagyok2 #52152. hozzászólására
![](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20220708150258_90_nap.jpg)
inkább ezen a térképen látszik jól hogy mekkora a diffi.
Válasz Földönfuto #52150. hozzászólására
![smile w00t](/oldforum/images/smiles/w00t.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
JAJJJJJ
Válasz envagyok2 #52152. hozzászólására
Jobb felső sarok -142 legalább valamiben az első...Szomorú és siralmas.
https://www.agrarszektor.hu/noveny/halalos-fenyegetest-kaptak-a-kezelok-tobb-helyen-leall-a-jegkarmerseklo-rendszer.39307.html
Válasz hargitai sandor #52149. hozzászólására
![](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20220708141345_dfdffdf.jpg)
lehet hogy valaki már betette ezt a képet ide, de nem olvastam vissza semmit, mert semmi értelme a sok idiótaságnak.
akkor a tények.
omsz, csapadék eltérés a sok éves átlagtól.
és akkor értelmezzük közösen, már ha valaki képes ilyesmire, mármint nem a közösre, hanem az értlemezésre.
azt jelenti, hogy hol, mekkora az eltérés a sok éves csapadék átlagtól. tudjuk, errefelé több volt, "alföldön" kevesebb. és az idióták szerint ez a jéger miatt van, mivelhogy itt leesik minden, oda semmise marad.
akkor nézzük a számokat.
errefelé kb egy vas megyényi területen esett 55 mm-rel több csapadék, mint szokott. ez 3300 km2. de vegyük nagyobbra, legyen 6000 km2.
szemre további kb. kétszer-háromszor ekkora terület nullás eltérés, legyen 20000 km2.
a hiányos akkor 93000-6000-20000=67000 km2.
namsot akkor osszuk el azt a +55 mm esőt, ami 6000 km2-re esett le a jéger miatt a 67000 km2-re. vajon igaz-e, hogy ebből ott is lejött volna az átlagos mennyiség?
ez kb. 5 mm eső.
biztos, hogy az van, hogy idejött az is, ami onnan hiányzik?
Válasz hargitai sandor #52149. hozzászólására
Itt is kiégett minden körülötte.
Válasz Gandhy #52147. hozzászólására![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Hol kell beadni a fenyegetést?A falugazdásznál?
Remélem, legalább elgondolkodtat néhány embert:![3](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20220708135250_3.jpg)
![1](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20220708135305_1.jpg)
![2](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20220708135342_2.jpg)
![4](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20220708135424_4.jpg)
egyik ismerősöm szomszédja üzemelteti a jégkár mérséklő rendszer egyik állomását. A ismerősömék a kertjükben évek óta rendszeresen veteményeznek, ez évig minden probléma nélkül. Sajnos a többi szomszéd már rég felhagyott a veteményes kerttel, " a Tescoban olcsóbb" jeligével, így kontroll nincs, a fű kiégett a környező kertekben is.
A szomszéd a jeges gép üzemeltetését a tanyáján vállalta működtetni, több kilométerre a lakott területtől, de mivel mindig hajnalban jött a riasztás, hogy ne kelljen hajnalban még utazni is, a télen hazahozta a saját kertjébe gépet, és onnan üzemelteti április óta.
Az ismerősöm kertje idén most így néz ki, folyamatos öntözés és törődés ellenére ez látható a növényeken az ezüst-jodidos-acetonos gép szomszédságában:
Válasz 6os csavar #52145. hozzászólására
Akkor az aszályt is kifizeti a biztosító és megyünk tovább!
Még mindig nem értem, hogy miért jobb az ha a jég tesz tönkre mint az aszály. A lényeg a végeredmény nem?!
"Döbbenet! Halálos fenyegetések miatt néhol leáll a jégkármérséklő rendszer
A helyzet mára odáig fajult, hogy több generátorkezelő is halálos fenyegetést kapott."
Csak a halott Jéger kezelő, a jó Jéger kezelő
Lehetséges lenne, hogy a jégkár elhárítók + a repülők által húzott széles, hosszú csíkok + a HAARP rendszer összefügg, anélkül, hogy az üzemeltetői külön-külön tudnák, mit okoznak, és együttesen ez okozhatja pl. az Alföld felett is az időjárás változást?
"Az időjárás befolyásolása
Kezdetben a HAARP célja a kommunikációs kutatás volt. Legalábbis a nyilvánosság felé ezt kommunikálták a projectben részt vevők. Azonban a rendszer módot nyújt a légkör, azon keresztül pedig az időjárás befolyásolására. A HAARP célja mára már nem titkoltan a ballisztikus rakéták megsemmisítése, valamint az időjárás kontrollálásának lehetősége.
Dr. Rosalie Bertel (a Nemzetközi Közegészségügy Intézet elnöke) a HAARP-ról: „Gigantikus fűtőberendezés, hatalmas károkat képes okozni az ionoszférában, nemcsak egyszerűen lyukakat üthet bele, hanem, annak felhasítása révén, a Föld egyes területeit hosszú időn át is képes kitenni a bolygónkat bombázó halálos erejű kozmikus sugárzásnak.”
Az ELF (Extremely Low Frequency) extrém alacsony radarjelek segítségével légköri zavarokat képesek kiváltani, ami hirtelen klímaváltozáshoz vezethet. Ez pedig azt jelenti, hogy a HAARP képes az amerikai katonai körök szolgálatában szelektíven megváltoztatni a „barátságtalan nemzetek” éghajlatát, vagy „megrendítő helyzetbe” hozni őket gazdasági destabilizálásukkal.
Szerkezeti felépítésének köszönhetően képes teljes régiók mezőgazdasági és gazdasági rendszerének teljes tönkretételére. Továbbá képes a viharok erejének megnövelésre, a magas légkörben kiszórt anyagok (ezüst-jodid, szárazjég, stb.) révén pedig aszályok és áradások kiváltására a megcélzott területen."
https://magyartudat.com/a-haarp-projekt.../...
A HAARP projekt – magasfrekvencián manipulálnak
Válasz Borz #52144. hozzászólására
ne keverd össze a 2 dolgot, egy kis jég elver valamennyi területet, azt kifizeti a biztosító és megyünk tovább.
de az aszály a gazdaság teljes területét érinti, nem csak sávosan esetleg...
az aszálykárt ki fogja kifizetni nekünk?
a már eddig beadott 300e hektár őszi gabona után is 46.600 forintot kapnának a gazdák, és hol van még a tavaszi????
mennyit kapunk 2000 forintot???
a 2. éve van itt aszály, ami kivégzi a gazdákat akár 1 év alatt is.
egy kis jégtől semmi bajunk nem lenne...
Válasz 6os csavar #52143. hozzászólására
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Azért nem volt, mert szuperul véd téged a Jéger
"Jégtől nem kell fosni" akkor ennyi erővel az aszálytól se kell mert 12 éve az se volt nálad...
Válasz Claastra. #52142. hozzászólására
tudom mi a jégkár, 2010ben volt nekünk is és 80%át elverte 100%ra a gazdaságnak, búza aratás előtt.
nem kell elmesélni.
de ez 12 éve volt!!!! azóta a fasorba se volt jég, nem kell fosni tőle.
az aszályról meg ne mesélj nekem a 300mm esőtökkel eddig...
Válasz 6os csavar #52141. hozzászólására
Ha írsz ne írj hülyeséget, ha nem tudod mi ajegkar , és talán meg az aszályrol se tudsz semmit, dunántúli vagyok igen de a tavaszi betegeket visszafogtam a korábbi 80%_rol 15 százalékra mert itt tényleg aszály volt már tízen éve , ja tudom a kukorica legnagyobb uzlet( ha bejön ) de el kell engedni most jelenleg 20 hektáron van belőle, persze csodaszép ma is kapott 5 mili esőt
Válasz Batka #52139. hozzászólására
senki nem gondolja azt és senki nincs a dunántúli gazdák ellen, pusztán a jéger ellen és azok ellen akik üzemeltetik.
jelen pillanatban annyi baj van csak a dunántúliakkal, hogy be vannak szarva egy kis jégtől ami maximum 15 évente csinál egy kis kárt, amit kifizet a biztosító dalolva.
namost ez lóf.asz a jelenlegi aszályos kelethez képest, amit nem tudnak ott még csak felfogni sem...
MIÉRT permeteznek ezek? - (WHY in the World are They Spraying)
https://www.youtube.com/watch?v=SXq5KiWeOnc
Válasz Blasi_ #52133. hozzászólására
szerintem ti marhára rossz fele kiabáltok!
tényleg azt gondoljátok, hogy a dunántúlon minden gazdaság udvarán áll egy ilyen vacak, aztán ha jön valami felhő, akkor nyomják ész nélkül?
Jó esetben kb tudunk róla, hogy hol van a környéken....kb ennyi köze van hozzá a hozzátok hasonló gazdálkodónak....
Azonkívül a döntéshozókat legkevésbé érdekli, hogy konkrétan mennyi fog teremni a földeken...
ha a biztosítóknak spórolnak pár milliárdot már mehet a dolog, és az ő adataikból gyártják a statisztikát!
konkrétan kaposváron egy autókereskedés udvarán egy hónapja (kb 5000m2) 70 autót vert szarrá a jég, és ez csak egy szaros kereskedés vidéken, szóval ez ügyben lehet hogy a kecskeméti csillagos gyár nagyobb súllyal szerepel az üzemeltetési kérdésekben, mint a fél alföld mezőgazdasága!
de hergeljétek egymást nyugodtan, ha jól esik.
Válasz Bekre Pál #52137. hozzászólására
5-6 éve volt Szombathelyen egy, ami elkapott, 400 ezerért pöckölte vissza a az autón a gödröket a horpadásjavító szaki