Gázolaj árak 647 Ft Benzin árak 650 Ft EUR 394.32 Ft USD 370.51 Ft CHF 406.01 Ft GBP 460.62 Ft

Fórum

GMO Magyarországon Pro és Kontra

Létrehozta: BNC , 2011-07-10 21:44:46

Kedvencekhez Segítség

1039 hozzászólás
#1036 endypapa
2015-08-27 18:50:15

Németország betiltja a génmódosított takarmánynövények termesztését


Németországban folyamatban van egy új törvény előkészítése, ami válogatás nélkül betiltja a genetikailag módosított takarmánynövények termesztését – azokét is, melyek használatát korábban “biztonságosnak” nyilvánították.

A Reuters hírügynökség nyilvánosságra hozott egy a német mezőgazdasági minisztériumtól származó levelet, amiben arra hivatkoznak, hogy a GMO-termelésben érdekelt cégeken kívül minden fél tiltakozik a genetikailag módosított takarmánynövények termesztése ellen – a lakosság abszolút többsége, és a gazdák is ellenzik a GMO-használatot, emiatt az teljes betiltásra fog kerülni. Christian Fronczak, a mezőgazdasági miniszter szóvivője egy a Bloomberg hírügynökségnek adott interjú során szintén elismerte, hogy folyamatban van a tiltás előkészítése.

Márciusban az Európai Unió elfogadta a génmódosított takarmánynövényekre vonatkozó új szabályozást, ami Európa területén teret engedett a GMO-fertőzésnek, de a tagállamoknak lehetőséget adott arra, hogy tagállami szinten tiltsák a GMO-használatot. Az amerikai lobbitevékenység hatására azonban számos génmódosított növényfajta termesztését engedélyezték, és gyakorlatilag csak pénz – néhány hivatalnok lefizetésének – kérdése, hogy a nagyobb cégek engedélyeztessék saját terméküket az Európai Unió területén. A kiterjedt korrupció az egészségre ártalmatlanságot igazoló vizsgálati eredményeket is előállíthatja, így gyakorlatilag semmi nem garantálja az európai fogyasztók számára, hogy a boltokban vett tojás, hús- és tejtermékek GMO-mentesek legyenek. Annak ellenére, hogy több tagállam tiltja a génmódosított takarmánynövények termesztését, a tiltást alkalmazó országokban – példának okáért – etetik a tojás- és hústermelésben lévő baromfiállományt olyan takarmánykeverékkel, ami más országból származó, génmódosított takarmánynövényből készített alapanyagból készül. Emiatt lehet GMO-használatról vagy tiltásról beszélni az Európai Unió egészén, de

a tagállami hatáskörben tiltás a gyakorlatban indirekt módon történő engedélyezést jelent.
Az előkészületben lévő német törvény érdekessége, hogy a korábban biztonságosnak (egészségre nem károsnak) minősített GMO-fajták használatát is tiltaná. A mezőgazdasági minisztériumtól nyilvánosságra hozott levél a miniszterek támogatását kéri a tiltás bevezetésére, és a válasz határideje szeptember 11, vagyis heteken belül sor kerülhet a teljes tiltásra. A Bloomberg jelentése szerint azt követően a korábban náluk értékesítő cégeket hivatalosan felszólítják majd, hogy az újabb fajták engedélyeztetését már ne is kérvényezzék Németországban, mert automatikusan elutasítják azt.

Az Európai Unióban számos tagállam ellenzi a GMO-használatot, és a fokozódó lakossági nyomásra számuk egyre nő. Anglia támogatja a GMO-fertőzést, míg Franciaország és Németország ellenzi a terjesztését, Skócia pedig augusztus elején tiltást vezetett be. Annak ellenére, hogy az Európai Unió egészségre ártalmatlannak nyilvánít egyes génmódosított növényfajtákat, ismertek olyan, emlősökön végzett kísérleti eredmények is, melyek 3-4 generáció után a teljes állomány terméketlenségét, rosszindulatú daganatok kialakulásának 100%-os valószínűségét mutatták.

Értelemszerűen az Európai Unió sem tudja tudományos tényekkel egyértelműen bizonyítani, hogy a génmódosított növények használata milyen hatással lehet az emberre 3-4 generációt követően – ehhez ugyanis elkülönített környezetben élő embercsoporton, több generáción keresztül folytatott vizsgálat lenne szükséges, ami legkevesebb 60-80 évet venne igénybe. A GMO-fertőzés terjesztése tehát előzetes hatástanulmány nélkül, a termelésben érdekelt cégek nyomására történik.

Ha az emberre is olyan hatást gyakorolnak egyes GMO-fajták, mint az állatkísérletek során látható eredmények mutatták, az akár az európai lakosság teljes terméketlenné válásához is vezethet. Előzetes hatások viszont már ma is láthatóak: az Egyesült Államok lassan két évtizede folytat GMO-termesztést. 2014 februárjában az amerikai szövetségi hivatalok dokumentumaiból is kitűnt, hogy még az egy évvel azelőtti időszakhoz képest is több mint 600%-os növekedést mutatott a születési rendellenességek száma. Statisztikai arányukat tekintve (Centers for Disease Control) 10000 születésből 8,4 eset mutatott születési és fejlődési rendellenességeket; ez olyan arány, ami az egészségügyi szakértők figyelmét is felkeltette. Az amerikaiak újabb generációja gyakorlatilag génmódosított élelmiszereken nőtt fel, így közvetlen összefüggés állhat fenn a GMO-használat és az egyre nagyobb számban megjelenő meddőség, rákos megbetegedések és születési rendellenességek közt. A mostani születési statisztikában ugyanis már szerepelnek azoknak a fiatal szülőknek a gyermekei, akik már egész életükben GMO-fertőzött terméket fogyasztottak.

Ha az amerikai kísérletnek ez az eredménye és már egy generáció után látható – Európa nem kér belőle.

http://hidfo.ru/

#1034 Radocz
2015-07-27 19:16:04

Válasz endypapa #1033. hozzászólására

http://kapos.hu/hirek/gazdasag/2013-11-11/maradjon_genmentes_ovezet_magyarorszag.html

http://kapos.hu/hirek/gazdasag/2013-11-11/maradjon_genmentes_ovezet_magyarorszag.html

Aki keres talál.

Bardócz Zsuzsanna.

Úgy volt, hogy a hallgatóság közül A Szabolcs megyei ..... megkérte, hogy mondja el.
Ez a téma nem volt a napirendi pontok közt, de tanulságos volt.

https://www.google.hu/search?q=gmo+ellen+professzor+asszony&ie=utf-8&oe=utf-8&gws_rd=cr&ei=5GS2VanTN4itsAGjmJGwAQ#q=Bard%C3%B3cz+Zsuzsanna+gmo+ellen+professzor+asszony


https://www.google.hu/search?q=gmo+ellen+professzor+asszony&ie=utf-8&oe=utf-8&gws_rd=cr&ei=5GS2VanTN4itsAGjmJGwAQ#q=Bard%C3%B3cz+Zsuzsanna+gmo+ellen+professzor+asszony

smile cowboy

#1033 endypapa
2015-07-24 07:30:07

Válasz Radocz #1032. hozzászólására

Ki volt a prof. asszony? Ha így van, szerintem nem nevetséges.

#1032 Radocz
2015-07-24 05:34:34

Válasz a2457 #1031. hozzászólására

"senki se tudja hogy vannak e s ha igen milyen távon élettani hatásai a fogyasztóra nézve az így előállított élelmiszereknek."

Kálmánházán részt vettem professzor asszony előadásán, aki az (angol) TV-ben bemutatta a kísérletüket. Egy kis rész a GMO hatása volt a patkány kísérletekben. Nos azóta nem kell dolgoznia, és munkahelyet sem talál külföldön.

smile cowboy

Nincs profilkép
#1031 a2457
2015-07-23 23:29:15

termelés hatékonyság szempontjából a GMO abszolut kérdésen felül állóan a nyertes.

másik oldalról nézve senki se tudja hogy vannak e s ha igen milyen távon élettani hatásai a fogyasztóra nézve az így előállított élelmiszereknek.

azonkívül pedig fennállhat a vetőmag függőség is, ami távlatban gondolkodva meglehetősen drágává teheti a technológát, olyan szinten is hogy nem éri meg a nagyobb hozam, csakhogy visszaút nemigen volna belőle.

van ahol ez már most is problémát jelent, meglehetősen sok doksi film van ebben a témában.
a hitelességük ezeknek is megkérdőjelezhető, ahogyan a GMO hatásairól szóló tanulmányoké is.

részemről azt mondanám hogy nem áll rendelkezésre elég hiteles információ ahhoz hogy érdemi döntést lehessen hozni, ezek hiányában csakis lefele szavaznám a GMO-t.

Nincs profilkép
#1030 Sz_Pisti
2015-07-23 22:35:04

Válasz Istvánxxx #1029. hozzászólására

Annyiból jobb a hozam, hogy a kukoricamoly kártétele érdemben sem jelentkezik, ez jelenthet 5-10, de akár 20 mázsát könnyedén, plusz kisebb az esély a toxintermelő gombák fertőzésére is, emiatt eladhatóbb lesz az árud. A nagy kukoricában már nem tudsz olyan szintű védelmet megoldani rovarölővel tökéletesre.
A gyomirtás megoldott most is ebben az esetben a kérdés az, hogy a GMO mag felár+glifozát vagy a hagyományos gyomirtás az olcsóbb-e?
Ugyanez a kukoricabogár esetében...

Nincs profilkép
#1029 Istvánxxx
2015-07-23 22:18:43

Válasz .Feco. #1028. hozzászólására

Elhiszem. De a GMO kukorica nem igazán a terméshozamról szól szerintem. Egyszerűbb a gyomirtása és nem kell rovarölő szerekkel kezelni. Ezek szerintem nem megoldhatatlan feladatok GMO nélkül sem. Terméshozamban nem hiszem, hogy jobbak a hagyományos hibrideknél. Legalábbis ezt sehol nem emelik ki. De nem is erre lettek szelektálva.

#1028 .Feco.
2015-07-23 21:33:10

Válasz Istvánxxx #1026. hozzászólására

ha a gyárilag bekevert magot veted úgy tudsz megfelelni minden feltételnek, hogy nincs semmi hibázási lehetőség..

Azt viszont látni kell: A "hülye amcsi parastok" egy óriási tévhit! Persze mindig van kivétel, de a mai amerikai gazdák szakmailag olyan felkészültek, hogy egy átlag Oregon-i paraszt bármikor lenyomna nem csak gyakorlatban, de elméletben is bármely magyar egyetemi oktatót, soós tanár úrtól márta nénin át pepó professzorig. Kristálytisztán látják mik az érdekeik, és nyílegyenesen haladnak feléjük! Itthon a technológiai fegyelem szinte mindenhol hiányzik, a kis parasztgazdaságtól a legnagyobb üzemekik... ez világosan látszik az országos terméseredményekből is.

#1027 papa maci
2015-07-23 21:08:41

Már korábban is azt mondtam. Akár szereti akár nem...Szépen legeli a jó nép a GMO-s kajákat. Az hogy mi GMO mentesek vagyunk, nem dob valami hatalmasat a kóser szójánk árán. Legalább is a termelőknek..a bróker nyilván kicsit jobban kufárkodik smile whistling

Nincs profilkép
#1026 Istvánxxx
2015-07-23 20:58:31

Válasz .Feco. #1025. hozzászólására

Így már érthető. Ezt azért elég kockázatos lenne Magyarországon bevezetni. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki betartaná ezt a technológiát. Persze lehet, hogy rosszul látom.

#1025 .Feco.
2015-07-23 20:40:53

Válasz Istvánxxx #1023. hozzászólására

A működési elv a kovetkezo: a természetes szelekció alaptörvénye,múlva mindig az egészséges, életképesebb egyedek szaporodnak. Amelyik a GMO-s kukit eszi ez betegszik. Meg ha túl is éli, es rezisztencia alakulna ki, nem orokitodik tovább, mert vannak egészségesebb egyedek, amelyek hagyományos kukoricát ettek, így viszont nem lehetnek rezisztensek. Emiatt a kovetkezo nemzedék is érzékeny lesz a BT toxinokra.
Tisztán GMO-t vetni mar régóta tilos, vagy ugy kell vetniuk, hogy a tábla szeleit es a forgokat veti hagyomanyossal, vagy a vetogep magtartalyait kell feltölteni ugy, hogy vannak hagyományos sorok, de mindenképp hagyni kell nem-GMO területet. Meg van határozva hogy mely módszernel hány % az előírás. A gyárilag hogy tarra rágja olyan nincs, így azokat a növényeket ugyan károsítják, de akkor is terem valamennyit. Az, hogy mondjuk az egész táblán - növények 10 %-a szenved egy 15%-os kiesést meg igyis az egész táblán csak 1,5%, amit simán be lehet vallani azért cserébe hogy ezzel hatékonyan gátolják a rezisztens fajok kialakulását.

Nincs profilkép
#1024 Sz_Pisti
2015-07-23 19:58:15

Válasz Istvánxxx #1023. hozzászólására

A növényvédő szereknél is azért kell váltogatni/cserélgetni, hogy ne alakuljanak ki ellenálló egyedek és abból populáció. Szántóföldi kultúrák esetében a vetésforgó is segít, mert kukoricát, búzát, napraforgót jellemzően nem ugyanazokkal kell kezelni. A rezisztens fenyércirok is olyan helyeken alakult ki, ahol sokat nyomatták a monokultúrás kukoricát.

Nincs profilkép
#1023 Istvánxxx
2015-07-23 19:18:13

Válasz .Feco. #1022. hozzászólására

Sejtettem, hogy ez a célja. De a teljesen GMO mentes magból kifejlődött növényeket gondolom ugyanúgy károsítják a rovarok, mint a sima kukit. Gondolom ezeken tudnak táplálkozni meg szaporodni is, és nyilván át is telelnek. Akkor következő évben ugyanúgy fognak károsítani, mintha nem is GMO kuki lett volna a területen, ha újra kukoricát vet valaki.
Vagy nem jól látom?

#1022 .Feco.
2015-07-23 19:03:46

Válasz Istvánxxx #1021. hozzászólására

Első gondolatodhoz: nem olyan veszélyes, mint amilyennek hangzik... A BT baktérium törzsek pl. Bio termesztésében alkalmazott rovarölő szerek... Ezek ugyanúgy hatnak csak nem kell külön kipermetezni...

Azert vannak a "refugee" magok bele keverve, mert ez nagymértékben nehezíti a rovarokban a rezisztencia kialakulását.

Nincs profilkép
#1021 Istvánxxx
2015-07-23 17:52:03

Válasz .Feco. #1018. hozzászólására

Nem semmi. Nem szívesen ennék ilyesmit.

Azt meg tudnád mondani, hogy miért keverik a különböző magokat zsákon belül? (GMO mentes, BT gének egy-egy törzse hiányzik).
Ennek mi értelme van?

#1020 endypapa
2015-07-23 17:48:30

Válasz erdifefe #1019. hozzászólására

Én pl. nem etetek szóját az állataimmal.
Érdekes módon mégis hasznot hoznak, pedig mindent olcsóbban értékesítek, mint a boltban kapható.

Nincs profilkép
#1019 erdifefe
2015-07-23 17:40:17

Ez az egész gmo témakör egy bolondság.Megy itt a szájkarate hogy mi már csak azért is gmo mentesek leszünk,miközben millió tonna számra jön be külföldről a génmódosított szója,és kerül felhasználásra a sertés és baromfi,de kis mennyiségben még a nagyüzemi marhahizlalásban is.Nah most akkor mivan???
Egy bazi nagy vicc ez az egész történet....
Ha megkérdeznénk egy átlag járókelőt,hogy enne-e gmo-s cuccon nevelt állatot,akkor menetből mondaná azt hogy nem.Csak ha éppen felvilágosítanánk hogy a boltban kapható csirke meg sertés gmo-s szójakészítményeken lett felnevelve,akkor szerintem tökön ill.punc----n szúrnák magukat.Olyan szintű tudatlanság honol az emberekben evvel kapcsoatban is hogy az hihetetlen....Meg hány olyat hallottam már hogy a háztáji sertés meg baromfi az az igazi,miközben veszi a sertés meg csirkehizlaló tápot,ami miből is készül? Jah hogy gmo-s szójából... Olyan szintű sötétség honol az emberekben evvel kapcsolatban hogy az hihetetlen.

#1018 .Feco.
2015-07-23 13:14:04

Válasz bandigh #1016. hozzászólására

.... Egy korszerű GMO kukorica tartalmaz egy BT törzset a gyökér kártevők ellen, két különböző BT törzset kukoricamoly, bagolylepke, valamint a kukoricabogar imágója ellen, transzgenikus rezisztenciát glyfozat-ra esetleg glüfozinolátra is, transzgéneket az aszalytures fokozására, stb... Ráadásul ugy van osszekeszitve a zsák hogy van benne teljesen GMO mentes mag is, es olyan is, amelyekből a rovarölő BT gének egy-egy törzse hiányzik...

Az említett hibrid valami ukrán import lehet, Amerikában mar nem használnak ilyen régi dolgokat...

Moderátor által módosítva: 2015-07-23 14:04:46

#1017 endypapa
2015-07-23 07:04:13

A gmo-t egy tűzhöz tudom legjobban hasonlítani.... jó, meleget ad de közben szívjuk a füstjét is. A legnagyobb probléma vele, hogy a szomszédoknak, meg akik nem kérnek belőle (emberi joguk) csak a füst jut, de az kötelezően.

Moderátor által módosítva: 2015-07-23 14:04:04

#1016 bandigh
2015-07-23 06:29:39

Válasz Bárány #1015. hozzászólására

Kukoricabogár és glyfozát. Nem kispályáznak :D
Link

Nincs profilkép
#1014 a2457
2015-05-31 20:43:03

Válasz kukaccsosz #1013. hozzászólására

attól hogy van mindenkinek még nem lesz jó a mikró.

#1013 kukaccsosz
2015-05-31 19:53:47

Válasz JD 4630 #1010. hozzászólására

De minden családnak van mikrója!smile devil
Szója tekintetében semmi értelme a tiltásnak, szerintem sem.
Ha lehetne akkor legalább hazai előállítású szóját etetnének az állattartók, így meg Brazil szóját nyomatnak.
Amíg a városlakónak erről gőze sincs és ők alkotják a szavazók zömét addig biztos marad a tiltás.

#1012 Gabesz2
2015-05-31 19:20:49

A magyarok mezőgazdasági nagyhatalomnak képzelik magukat. Ez olyan mint a rákosi korszakban, hogy szén és acél országa leszünk.
Valamint politikailag jól hangzik, hogy hazafiasak vagyunk!smile thumbup Megvédjük az országot a külföldi szennytől!

#1011 Bárány
2015-05-31 16:21:37

Nekem ez a 2013-as hír új:

A Monsanto és Syngenta GMO-kutatói kapták a mezőgazdaság Nobel-díját!

Itt pedig a jelenlegi helyzet:

A Monsanto bekebelezné a Syngentát

Már most túlnőttek a legnagyobb multik a szabályozható mértéken. Gyakorlatilag a törvényeket is ők hozzák.
Hüppöghetünk mi itt, a dolgok el vannak tervezve, a megvalósítás folyamatban.

Nincs profilkép
#1010 JD 4630
2015-05-31 01:18:44

Válasz .Feco. #1006. hozzászólására

Érvelésed ott sánta, hogy a mikrosütő kihatása max a családom érinti és engem, a gmo minden embert, állatot és a környezetet, ráadásul több generációra kiható előre nem látható hatásokkal.

Kb légpisztoly vs. hidrogénbomba.

Nincs profilkép
#1009 a2457
2015-05-31 00:58:33

Válasz Bárány #1008. hozzászólására

no rendben, de ettől még nem lesz szerintem jó a gmo.
sem olyasmi amit támogatnék.

#1008 Bárány
2015-05-30 23:21:27

Válasz a2457 #1007. hozzászólására

Valahogy mintha nem látnád a lényeget.
A hozzászólásodra reagálva.

Nem az éhezők miatt jön a GMO.

Ha jön, nem tudod magad távol tartani tőle. (Már most sem.)

Ha "valaki termeszti", mindenkit érint.

Én pedig nem tudom eldönteni, hogy a GMO ördögtől való-e, vagy egy nagyszerű dolog.
Valószínűleg alapjaiban nagyszerű, de az ember képes ördögi módon használni.

Nincs profilkép
#1007 a2457
2015-05-30 23:06:15

Válasz .Feco. #1006. hozzászólására

nekem tökre megfelene a nked nincsen mikro nem nincsen gmo felállás.
azzal sajnos tisztában vagyok hogy egyszerűen túlsok ember van a világn és ez ilyen kétségbeesett lépéseket szül mint a gmo.
most hogy érzelmi alapon e vagy sem, de én akkorsem kérek belőle.
gazdasági alapon sem kérek belőle.
értem én hogy így is lehetséges hogy érintkeztem ilyesmivel, de amennyire tudom távol tartom magam.
mert nem találom jó ötletnek.
aztán ha valaki akar ilyet felőlem termesztheti, csak ne legyek rászorítva arra hogy mindenáron én is kapjak belőle.
én nem hiszem hogy ez rosz hozzáállás volna.
ahogyan téged sem kényszerít senki hogy márpedig mindent mikróban melegíts. persze így is biztosan volt már hogy olyasmit fogyasztottál ami mikrózva volt, de nem vagy rákényszerülve hogy csak mikrózott kaját egyél.

nem értem mi evvel a baj.

#1006 .Feco.
2015-05-30 21:53:02

Válasz a2457 #1003. hozzászólására

Az a baj, hogy érzelmi alapon döntöd el, és kétségbeesetten próbálod észérvekkel alátámasztani.

Az elsőre csak annyit mondok: rendben, te szereted a mikrót, de nem szereted a gmo-t. Én nem szeretem a mikrüt, nem is eszem meg az abban melegített ételeket, és egy pohár tejet sem tudsz úgy megmelegyteni vele, hogy ha belekortyolok ne érezzem ki az ízén! Akkor én lobbizzak a mikró ellen? vagy egyezzünk meg úgy, hogy neked lehet mikród, nekem meg GM szója?
A második csak ködösítés. A diszrimináció az diszkrimináció. Ráadásul elvi dolog, ma sem a magyar, sem az európai állattartás nincs meg szója nélkül, márpedig a világon nem terem annyi hagyományos szója, hogy ha ide csak azt hoznák, akkor elég lenne. Ezen lehet asztalt csapkodni, de aki azt hiszi, hogy elkerülehtő az nem tudja mit beszél. Ez van, és ha te eszel baromfi vagy sertéshúst, eszel tojást vagy iszol tejet akkor eszel GM szóját is. pont.
A harmadikra annyit, hogy itt a gazdasági érdekek fognak dönteni. A kukoricát meg tudod védeni itthon a területek 80-90%-án GMO nélkül, a szójának csak max 15-20%-át. Így ha lenne GMO a lényegesen drágább vetőmag miatt csak a terület igen kis %-a lenne GMO, ellenben a szója fele biztos, míg a mostani terület legalább 3-4x-ére nőhet!

Nincs profilkép
#1005 a2457
2015-05-30 21:02:03

Válasz oprita #1004. hozzászólására

a félreértés elkerülése végett, em támogatom a gmo cuccokat.

#1004 oprita
2015-05-30 16:18:46

Válasz a2457 #1003. hozzászólására

És ha bármi más , anyám ükunokája is lehet,világít majd,mint az atlanti mélytengeri horgászhal.

Nincs profilkép
#1003 a2457
2015-05-30 16:08:11

Válasz .Feco. #995. hozzászólására

1. attól hogy azoknak sem ismerem a hosszú távú hatásait nem kell még egy újabb dolog amiét nem ismerem.
2. itt jár a pont, ne is hozzanak ide semmit ami érintkezhetet gmo cuccal. termelésről volt szó. és igen diszkriminatív. óvatosan kell bánnia szóval, a jó elnyeri jutalmát sem jelent mást hogy a gonoszt diszkrimináljuk. nem mindíg baj a diszkrimináció.
3. nem a szójáról volt szó, hanem általánosan a mesterségesen génmanipulált élőlényekről. legyen az növény vagy állat vagy egyiksem. s ha növény lehet szója is, vagy bármi más.

#1002 endypapa
2015-05-30 15:24:31

"nem lenne gondom a GMO val, ha .."

Nem lenne.

#1000 oprita
2015-05-30 13:33:14

Válasz Mokári Ádám #999. hozzászólására

Én nem sajnálom,hogy egy büdös lengyelszlováknémet magyar paraszt vagyok.Plusz erdályi mikó.

Nincs profilkép
#998 Zoller
2015-05-30 12:40:10

http://www.agrarszektor.hu/europai_unio/egyeb/besokalltak_a_nemetek_hatalmas_kampany_a_rakkelto_szer_ellen_.4949.html

Akkor ennyit a GMO-s szójáról,lesz itt baj annélkül is ha kitiltják a glyfozátot az unio-ból,bár ehhez még idő kell mire véghez viszik.Vehetem megint elő az ekét amit mostanában elég jól sikerült hanyagolnom mióta van lazítóm.

#996 oprita
2015-05-30 09:10:31

Sok duma helyett: Én KONTRA.

#995 .Feco.
2015-05-29 23:09:50

Válasz a2457 #994. hozzászólására

erre csak annyit:
1, ugyanígy nem ismered a hosszú távú hatásait mondjuk a mikrosütőknek, mobiltelefonoknak vagy cukros üdítőknek.
2, miért kötöd ki, hogy csak exportálható a termék, mikor simán importáljuk a GM szóját alapanyagként és termékekbe bedolgozva is? Ha brazíliában termelik meg azt megetetheti Józsi bácsi a csirkékkel, de ha te akkor nem? Ez elég diszkriminatív...
3, mondjuk a szója annyira nem őshonos növény felénk, hogy közeli rokonai szerte mindenhol megtalálhatóak legyenek a természetben, így nem sok növénybe tud átkereszteződni... Másrészt mi lesz, ha átkereszteződik? ugyanúgy gyomirtó-rezisztens gyomok jönnek étre, mintha köztermesztésben lévő növényket egyoldalúan permetezünk.

Nincs profilkép
#994 a2457
2015-05-29 22:55:07

nem lenne gondom a GMO val, ha ..
1. akárcsak halványan meglehetne tippelni a hosszútávú hatását
2. csak exportra lehetne termelni, és minimum 2 év akasztófa járna annak aki itthon próbálja eladni
3. teljesen izolált környezetben volna, nehogy a genetikai öröksége akár csak véletlen megfertőzzön bármit is.

#993 Radocz
2015-05-28 09:05:47

Válasz endypapa #980. hozzászólására

"a kapzsiság nem engedi a változtatást"
46 perc körül.

smile cowboy

#992 Radocz
2015-05-28 08:53:04

Válasz endypapa #980. hozzászólására

A 32 percnél mondja:

"A szellemiség mindent rendbe tud tenni."

Gmo ellen vagyunk itt egy páran, és a Kormány is egyetért velünk.

Amit eszel, azzá leszel!

Ezt mondta ma V. Németh Zsolt ma az M1-en.

smile cowboy

Nincs profilkép
#990 Mokári Ádám
2015-02-22 14:45:48

Köcsög egy rosszindulatu kárörvendő nép ez a magyar. smile hammer

Alkatrész katalógusok

Cikkajánló


Hirdetés
Hogyan változtatta meg a digitális átállás a gazdálkodást az Aranykalász Kft.-nél? +VIDEÓ
Sajtóközlemény
Az innováció élvonalába kerültek speciális mikrobiológiai talajoltó készítményeikkel
Az innováció élvonalába kerültek speciális mikrobiológiai talajoltó készítményeikkel
2024-ben az Agrova Kft. nyerte el „A Magyar Növénytermesztésért Termék...
MENGELE Doppel-Trumpf S520 VR trágyaszóró
MENGELE Doppel-Trumpf S520 VR...

1.650.000 Ft

Rétborona / rét borona 5 m hydro
Rétborona / rét borona 5 m hydro

370.000 Ft

Rétborona / rét borona 4 m
Rétborona / rét borona 4 m

270.000 Ft

Ziegler Frontkasza / front kasza
Ziegler Frontkasza / front kasza

140.000 Ft

Minden jog fenntartva.
© 2024 Agroinform Média Kft.

[bezárás x]