Válasz envagyok2 #7593. hozzászólásáraAkkor az nem jó minőségű. Horsch Vader, de az utángyártott Frank csúcsról sem esett még le vidia köröm! Pedig mellette egy centivel már hegesztem fel 3 sorral.
Frank nem gyárt farmet cuccot? Az jobb mint S gyárid, ebben biztos vagyok
Válasz barazdabetyar. #7576. hozzászólásáraÉn még olyan grúbert nemláttam ami gyommagot szór!
Nem a keskenykapával lehet a baj.
Felénk inkább azokkal a gazdákkal van a baj aki évről évre a tarlóit nemkezeli, nemápoltja, és évekre megtermeli a gyomkészletet előre.
Válasz barazdabetyar. #7576. hozzászólásáranem tudom, nyilván kevesebbet forgat, mint a széles, de nincsa gyomproblémám. egyáltalán nincs. mondjuk erre mindig figyelek, a gyomirtón, glifozáton, tarlóhántáson sose spóroltam, annak tökéletesnek kell lennie, különben nagy a baj. 20 éve már, hogy kukorica olyan volt, mint a zöldséges kert, kétszer fújtam motiwel turbóval, semmi nem lett rajta, nagy lecke volt.
Válasz szanberg #7575. hozzászólásárasajnos nem jó rá, de át fogom alakítani horch kapásra, én is láttam, talán át is küldtem már évekkel ezelőtt egy ilyen tetőig lapkás keskeny kapát, kurva jó lenne.
ezt meg nem tudom felhegeszteni, megpróbáltam, 5 cm varrat után lepottyan ez a lapka, ami rajta, gondolom a hőtől, vagy hőzágulás rúgja le, tudja rossebb.
Unokatesóm mondja egyébként, 20 centin meghúzta a gruberét, aztán most nem tudja, mivel dolgozza el, olyan lett, van itt is baj.
Mandam van neki, épp néztem, azon ilyen bicska van.
Válasz mtz1221 #7583. hozzászólásáraKombinátort nem néztük ? Arra a nyomlazitókra elvittem 2 darab 12x70es féder darabot, megmelegítették oxigénnel a két csavar helyét, hogy átbírjam fúrni. Itthon megfaragtam fél dupla szív kapa alakra, az 4 év alatt, alig kapott valamit, pedig a nyomokban szíjasat dobál végig .
Válasz rtamas1976 #7580. hozzászólásáraSokan lebactak már miatta, de rugólsptóo kevés gyártó tud/akar jobb anyagot gyártani. Régen volt egy kovács, leütötte belőle sz ekevasat is belőle, többet kibírz mint a mai frankos.
Válasz Gyula., #7561. hozzászólására2 méteres 9 kapás gruber esetén. A duplaszív kapák tarlóhántásban jobbak, viszont az őszi gruberezésnél a 400*55*15 kapákat érdemes lenne feltenni?
Könnyebben viszi, mélyebbre megy kevésbé forgatja a talajt?
Válasz mtz1221 #7578. hozzászólásáraElektródás hegesztést jobban preferálják.
3.rétegnél lessz igazán kopásálló.
Gondolkodom rajta ifa rúgólappal megborítom a kopóját.
Jobb mint a felhegesztés!
Régi lazítóm papucsa abból volt, nemkopott az semmit.
Válasz mtz1221 #7577. hozzászólásáraIgen, több gyártó is kínál ilyen kopásálló, porbeles hegesztőhuzalokat, melyek Európában is könnyen beszerezhetők. A megfelelő huzal kiválasztása a pontos alkalmazástól függ, de az alábbi neves márkák és termékek jó kiindulási pontot jelentenek:
1. ESAB OK Tubrodur 15CrMn O/G:
Leírás: Ez a huzal az egyik legelismertebb európai márka, az ESAB terméke. Kifejezetten kopásálló felrakáshoz fejlesztették ki.
Tulajdonságok: Króm-mangán ötvözet, kiválóan ellenáll a nagy igénybevételnek.
Elérhetőség: Több magyarországi és európai hegesztéstechnikai szaküzletben, pl. a FÉTIS PROFESSIONAL webáruházában is kapható.
2. Castolin TeroMatec 4923:
Leírás: A Castolin egy másik nagy múltú gyártó, amely ipari felhasználásra szánt, kiváló minőségű keményfém huzalokat kínál.
Tulajdonságok: Önvédő, titánkarbidot tartalmazó huzal, mely a bevonat extrém kopásállóságát biztosítja. A magas krómtartalom ellenáll az eróziónak és az abrazív kopásnak.
Elérhetőség: A Castolin saját webáruházán keresztül, valamint számos szakkereskedőnél is beszerezhető.
3. Corodur Fülldraht GmbH:
Leírás: Ez a német gyártó kifejezetten a kopásvédelemre és felrakó hegesztésre specializálódott. Termékei kiváló minőségűek és jól ismertek az iparban.
Tulajdonságok: A Corodur számos porbeles huzalt kínál, többek között olyan magas ötvözetű változatokat is, amelyek rendkívül ellenállók az extrém abrazív kopással szemben.
Elérhetőség: Széles körben elérhetők Európában, több viszonteladón keresztül.
4. voestalpine Böhler Welding:
Leírás: Az osztrák voestalpine konszern is gyárt porbeles huzalokat, amelyek megbízható minőségűek és alkalmasak keményfém felrakásra.
Tulajdonságok: Különböző ötvözetű és keménységű huzalok közül lehet választani a felhasználási célnak megfelelően.
Elérhetőség: Jelentős európai disztribúciós hálózattal rendelkezik.
Mire figyelj a választásnál?
Kopás típusa: Határozd meg, hogy milyen típusú kopás ellen szeretnéd védeni az alkatrészt (pl. erőteljes dörzsölés, ütés, korrózió), és ehhez válassz megfelelő keménységű és ötvözetű huzalt.
Védőgáz: Ellenőrizd, hogy a huzal önvédő-e (self-shielded, nincs szükség védőgázra) vagy védőgázzal kell hegeszteni (gas-shielded).
Hegesztési pozíció: Néhány huzal csak bizonyos pozíciókban használható hatékonyan.
Válasz szanberg #7575. hozzászólásáraDrótosban (pporbeleses lenne a legjobb) nincs valamilyen élkefém ? Milyen gáz kéne hozzá ? Aval fel tudnám fent a gépen is rakni, pálcással csak vízszintesen megy szépen.
Válasz envagyok2 #7574. hozzászólásáraÉlkefémmel fel kell hegeszteni! Többször is fel lehet, sokkal tovább bírja majd.
Horsch csúcs nem jó rá? Nekik van olyan 40-milis ami végig vídiás, teljes felületén.
Válasz $HMP$ #7571. hozzászólására
30 hektárra ugyna úgy érdemes megvenni a drágábbat, csak legfeljebb nem 2 nap alatt kopik le, hanem 2 év alatt, de akkor is tartósaqbb, mint a másik. arra kell figyelni, hogy télen ha lerakja a öfldre a gépet, akkor lefagy róla a lapka, lepattognak, vagy felemelve, felbakolva rakja le, hogy a kapák a levegőben lógjanak, vagy betonra. 30 ezer fölött van ez, Laci körbekérdezte sk-ban is, már nem emlékszem mi lett annak a vége.
ki mennyi melóra trt egy 3 méterest? inkább az a döntő, hogy ki mekkora vasat bír elráncigálni, hiába lenne szaporább a 4 m-es, ha nincs hozzá gőzmozdony...
Válasz envagyok2 #7570. hozzászólásáraFőként felül és oldalt kopik a carbid betétek alá, de alul is egy kicsit.
Ezen az oldalon lentebb láthatóak a kapa típusok: Link
Úgy látom már dupla rugós biztosítással szállítják őket, és más megoldású a rugó előfeszítés is. Így már 550kg a kioldóerő. Szerintem érezték, hogy ez a gyenge pontja a masinának.
Válasz envagyok2 #7570. hozzászólásáraHát igen ez igy van kb.
Nemtom ki mennyi melóra tart egy 3m est.... itt a koma búzának megcsinál egy 30 at vele most az fing neki....alap szettel ellesz nem fogja drágát megvenni rá desoha az tuti
Egyaltalán melyiket mennyiert adjak?
Válasz $HMP$ #7563. hozzászólásáramelyik kapa, aminek csak a végén keresztbe van egy kb 1-1,5 cm keskeny lapka, és feljebb semmi? az nem sokat, mert nem a kapa hegye fog kopni, nyilván az is, hanem ahol majdnem vízszintes részből felhajlik függőleges felé, ott abba a hajlatba kopik a legjobban, és ott nincs megvédve. ezzől van eggyel jobb, aminek a hegye a fentiek szerint, és a két szélén van mondjuk egy 1,5-1,5 cm széles lapkasáv egy kb 6-8 cm hosszan, ez már egy fokkal jobb, ez a két lapka sáv közötti részen és szintén a hajlatban kopik. ugye 40-es kapákról beszélünk, nem a 80asokról. én ilyet használok, talajtól függ, homokos kavicsos száraz földbe kva gyorsan kopik, az elsők 20-30 hekltár alatt szerintem elkopnak, de tudja rossebb. vizesebb, agyagosabb jobb talajba lassan kopik, akár 100at is kibír, vagy még többet, tudja rossebb.
Lehet eladó lesz a gruberem .
Regent 2m 10 kapa van hozzá 11 db tarlóhoz ludtalp kapa és hozzá 2db oldal kés a mi uj .
Rugónal le van hegesztve igy a mélység fix .
Mtz böven viszi . 4 éve szétt lett szedve db ra alapozva lett és ipari festékkel gyári szin .
920e ft https://youtu.be/Bq4-ELv99Qo?si=qe7nkLzsoan2CK-n
Nem tudom mennyit bír a sztenderd kapa, mert kis területen gazdálkodok, és még nem cseréltem. De már eléggé el vannak kopva. Már számítok rá, hogy az elsők közül pár letörik. 120-180ha körül van benne. Viszont perctalajokon gazdálkodunk, ezt is figyelembe kell venni.
Tulkeppen a rugokioldas kőbiztosítás elvileg nem arra van hogy bírja a nemtom mit is nagy melysegen szárnyasan ....
Lehetne több is persze ha már a többié több
Válasz rtamas1976 #7547. hozzászólásáraRégebben vettünk keskeny kapákat, de tördelnek. Alakítottunk a száron is, de így is törik a vége. Marad a levágott duplaszív.
7649 hozzászólás
Válasz szanberg #7597. hozzászólásáraFrank nem az amazonevsl gyártattja, nekik nincs ami jó a farmetra is ?
Válasz rtamas1976 #7596. hozzászólásáraNem vitte ki neki gazt mer szarnyak nelkul pöttizett
Válasz envagyok2 #7593. hozzászólásáraAkkor az nem jó minőségű. Horsch Vader, de az utángyártott Frank csúcsról sem esett még le vidia köröm! Pedig mellette egy centivel már hegesztem fel 3 sorral.
Frank nem gyárt farmet cuccot? Az jobb mint S gyárid, ebben biztos vagyok
Válasz barazdabetyar. #7576. hozzászólásáraÉn még olyan grúbert nemláttam ami gyommagot szór!
Nem a keskenykapával lehet a baj.
Felénk inkább azokkal a gazdákkal van a baj aki évről évre a tarlóit nemkezeli, nemápoltja, és évekre megtermeli a gyomkészletet előre.
Válasz Gumóka #7592. hozzászólásáraemilt nem nézel?
Válasz barazdabetyar. #7576. hozzászólásáranem tudom, nyilván kevesebbet forgat, mint a széles, de nincsa gyomproblémám. egyáltalán nincs. mondjuk erre mindig figyelek, a gyomirtón, glifozáton, tarlóhántáson sose spóroltam, annak tökéletesnek kell lennie, különben nagy a baj. 20 éve már, hogy kukorica olyan volt, mint a zöldséges kert, kétszer fújtam motiwel turbóval, semmi nem lett rajta, nagy lecke volt.
Válasz szanberg #7575. hozzászólásárasajnos nem jó rá, de át fogom alakítani horch kapásra, én is láttam, talán át is küldtem már évekkel ezelőtt egy ilyen tetőig lapkás keskeny kapát, kurva jó lenne.
ezt meg nem tudom felhegeszteni, megpróbáltam, 5 cm varrat után lepottyan ez a lapka, ami rajta, gondolom a hőtől, vagy hőzágulás rúgja le, tudja rossebb.
Válasz mtz1221 #7590. hozzászólásáraÉn nem ilyedek meg tőle
Az eljárás ugyanaz, csak a hozaganyag más.
Tekerj oda neki delejt, aztán próbáld alulról szögben tartani az elektródát.
De nem lenne akkor egyszerűbb levenni a kapákat?
Válasz Gumóka #7589. hozzászólásáraez rosszabb ilyen helyzetben, mint a duppla szív.
Válasz Gumóka #7588. hozzászólásáraBakki, gyakorold ESAB 84.78-al, és utána okosíts.
Válasz mtz1221 #7587. hozzászólásáraHétvégén szerintem, holnap megyek műtrágyáért..

Meg közbe szüret is van.
Unokatesóm mondja egyébként, 20 centin meghúzta a gruberét, aztán most nem tudja, mivel dolgozza el, olyan lett, van itt is baj.
Mandam van neki, épp néztem, azon ilyen bicska van.
Válasz mtz1221 #7586. hozzászólásáraBázikussal 55.00-val igen, más nincs is itthon, meg felrakó, de annak most fejből nem tudom a számát.
Válasz mtz1221 #7586. hozzászólásáraTárcsa, agybajt kapik már tőled hogy nem bírod kipróbálni.
Válasz Gumóka #7585. hozzászólásáraPróbáltaf már esabbal fentről lefelé ?
Válasz mtz1221 #7582. hozzászólásáraGyakorold, nem nehéz az, meg rá is lehet javítani
Válasz mtz1221 #7583. hozzászólásáraKombinátort nem néztük ? Arra a nyomlazitókra elvittem 2 darab 12x70es féder darabot, megmelegítették oxigénnel a két csavar helyét, hogy átbírjam fúrni. Itthon megfaragtam fél dupla szív kapa alakra, az 4 év alatt, alig kapott valamit, pedig a nyomokban szíjasat dobál végig .
Válasz rtamas1976 #7580. hozzászólásáraSokan lebactak már miatta, de rugólsptóo kevés gyártó tud/akar jobb anyagot gyártani. Régen volt egy kovács, leütötte belőle sz ekevasat is belőle, többet kibírz mint a mai frankos.
Válasz Gumóka #7579. hozzászólásáraBachatom ha függőlegesen nem tudom meg hwgeszteni. Ha meg hiányos fél centiket, képes ott kikezdeni.
Válasz Gyula., #7561. hozzászólására2 méteres 9 kapás gruber esetén. A duplaszív kapák tarlóhántásban jobbak, viszont az őszi gruberezésnél a 400*55*15 kapákat érdemes lenne feltenni?
Könnyebben viszi, mélyebbre megy kevésbé forgatja a talajt?
Válasz mtz1221 #7578. hozzászólásáraElektródás hegesztést jobban preferálják.
3.rétegnél lessz igazán kopásálló.
Gondolkodom rajta ifa rúgólappal megborítom a kopóját.
Jobb mint a felhegesztés!
Régi lazítóm papucsa abból volt, nemkopott az semmit.
Válasz mtz1221 #7577. hozzászólásáraNem szépnek kell lennie, hanem tartósnak.
Vagy megharagszik rá a föld, ha csúnya a hegesztés?
Válasz mtz1221 #7577. hozzászólásáraIgen, több gyártó is kínál ilyen kopásálló, porbeles hegesztőhuzalokat, melyek Európában is könnyen beszerezhetők. A megfelelő huzal kiválasztása a pontos alkalmazástól függ, de az alábbi neves márkák és termékek jó kiindulási pontot jelentenek:
1. ESAB OK Tubrodur 15CrMn O/G:
Leírás: Ez a huzal az egyik legelismertebb európai márka, az ESAB terméke. Kifejezetten kopásálló felrakáshoz fejlesztették ki.
Tulajdonságok: Króm-mangán ötvözet, kiválóan ellenáll a nagy igénybevételnek.
Elérhetőség: Több magyarországi és európai hegesztéstechnikai szaküzletben, pl. a FÉTIS PROFESSIONAL webáruházában is kapható.
2. Castolin TeroMatec 4923:
Leírás: A Castolin egy másik nagy múltú gyártó, amely ipari felhasználásra szánt, kiváló minőségű keményfém huzalokat kínál.
Tulajdonságok: Önvédő, titánkarbidot tartalmazó huzal, mely a bevonat extrém kopásállóságát biztosítja. A magas krómtartalom ellenáll az eróziónak és az abrazív kopásnak.
Elérhetőség: A Castolin saját webáruházán keresztül, valamint számos szakkereskedőnél is beszerezhető.
3. Corodur Fülldraht GmbH:
Leírás: Ez a német gyártó kifejezetten a kopásvédelemre és felrakó hegesztésre specializálódott. Termékei kiváló minőségűek és jól ismertek az iparban.
Tulajdonságok: A Corodur számos porbeles huzalt kínál, többek között olyan magas ötvözetű változatokat is, amelyek rendkívül ellenállók az extrém abrazív kopással szemben.
Elérhetőség: Széles körben elérhetők Európában, több viszonteladón keresztül.
4. voestalpine Böhler Welding:
Leírás: Az osztrák voestalpine konszern is gyárt porbeles huzalokat, amelyek megbízható minőségűek és alkalmasak keményfém felrakásra.
Tulajdonságok: Különböző ötvözetű és keménységű huzalok közül lehet választani a felhasználási célnak megfelelően.
Elérhetőség: Jelentős európai disztribúciós hálózattal rendelkezik.
Mire figyelj a választásnál?
Kopás típusa: Határozd meg, hogy milyen típusú kopás ellen szeretnéd védeni az alkatrészt (pl. erőteljes dörzsölés, ütés, korrózió), és ehhez válassz megfelelő keménységű és ötvözetű huzalt.
Védőgáz: Ellenőrizd, hogy a huzal önvédő-e (self-shielded, nincs szükség védőgázra) vagy védőgázzal kell hegeszteni (gas-shielded).
Hegesztési pozíció: Néhány huzal csak bizonyos pozíciókban használható hatékonyan.
Válasz szanberg #7575. hozzászólásáraDrótosban (pporbeleses lenne a legjobb) nincs valamilyen élkefém ? Milyen gáz kéne hozzá ? Aval fel tudnám fent a gépen is rakni, pálcással csak vízszintesen megy szépen.
Válasz envagyok2 #7574. hozzászólásáraKeskeny kapa gyomosít.Én visszateszem a gyári 8 centist.
Válasz envagyok2 #7574. hozzászólásáraÉlkefémmel fel kell hegeszteni! Többször is fel lehet, sokkal tovább bírja majd.
Horsch csúcs nem jó rá? Nekik van olyan 40-milis ami végig vídiás, teljes felületén.
Válasz $HMP$ #7571. hozzászólására

30 hektárra ugyna úgy érdemes megvenni a drágábbat, csak legfeljebb nem 2 nap alatt kopik le, hanem 2 év alatt, de akkor is tartósaqbb, mint a másik. arra kell figyelni, hogy télen ha lerakja a öfldre a gépet, akkor lefagy róla a lapka, lepattognak, vagy felemelve, felbakolva rakja le, hogy a kapák a levegőben lógjanak, vagy betonra. 30 ezer fölött van ez, Laci körbekérdezte sk-ban is, már nem emlékszem mi lett annak a vége.
ki mennyi melóra trt egy 3 méterest? inkább az a döntő, hogy ki mekkora vasat bír elráncigálni, hiába lenne szaporább a 4 m-es, ha nincs hozzá gőzmozdony...
Válasz envagyok2 #7570. hozzászólásáraFőként felül és oldalt kopik a carbid betétek alá, de alul is egy kicsit.

Ezen az oldalon lentebb láthatóak a kapa típusok: Link
Úgy látom már dupla rugós biztosítással szállítják őket, és más megoldású a rugó előfeszítés is. Így már 550kg a kioldóerő. Szerintem érezték, hogy ez a gyenge pontja a masinának.
Egyébként ez az alap kapa, amivel szállítják:
Válasz $HMP$ #7569. hozzászólásáraElső évben használtam szárnyakkal 19cm-en, azóta anélkül kicsit mélyebben.
Válasz envagyok2 #7570. hozzászólásáraHát igen ez igy van kb.
Nemtom ki mennyi melóra tart egy 3m est.... itt a koma búzának megcsinál egy 30 at vele most az fing neki....alap szettel ellesz nem fogja drágát megvenni rá desoha az tuti
Egyaltalán melyiket mennyiert adjak?
Válasz $HMP$ #7563. hozzászólásáramelyik kapa, aminek csak a végén keresztbe van egy kb 1-1,5 cm keskeny lapka, és feljebb semmi? az nem sokat, mert nem a kapa hegye fog kopni, nyilván az is, hanem ahol majdnem vízszintes részből felhajlik függőleges felé, ott abba a hajlatba kopik a legjobban, és ott nincs megvédve. ezzől van eggyel jobb, aminek a hegye a fentiek szerint, és a két szélén van mondjuk egy 1,5-1,5 cm széles lapkasáv egy kb 6-8 cm hosszan, ez már egy fokkal jobb, ez a két lapka sáv közötti részen és szintén a hajlatban kopik. ugye 40-es kapákról beszélünk, nem a 80asokról. én ilyet használok, talajtól függ, homokos kavicsos száraz földbe kva gyorsan kopik, az elsők 20-30 hekltár alatt szerintem elkopnak, de tudja rossebb. vizesebb, agyagosabb jobb talajba lassan kopik, akár 100at is kibír, vagy még többet, tudja rossebb.
Válasz Praetor #7565. hozzászólásáraJa
Csak szárnyakkal csinalod mész mélyre is leszeded?
Válasz MTZ1221.3 #7566. hozzászólásáraTriolent, 3m.
Lehet eladó lesz a gruberem .




https://youtu.be/Bq4-ELv99Qo?si=qe7nkLzsoan2CK-n
Regent 2m 10 kapa van hozzá 11 db tarlóhoz ludtalp kapa és hozzá 2db oldal kés a mi uj .
Rugónal le van hegesztve igy a mélység fix .
Mtz böven viszi . 4 éve szétt lett szedve db ra alapozva lett és ipari festékkel gyári szin .
920e ft
Válasz Praetor #7565. hozzászólásáraNeked Triolent vagy Duolent van?
Mar nem is lesz.
Duolent nagyon tetszett mindig, bar sose volt traktorom hozza.
Válasz $HMP$ #7563. hozzászólásáraA forgalmazó, és személyesen az értékesítő - a talajainkat ismerve - óvatosabb volt.
Nem tudom mennyit bír a sztenderd kapa, mert kis területen gazdálkodok, és még nem cseréltem. De már eléggé el vannak kopva. Már számítok rá, hogy az elsők közül pár letörik. 120-180ha körül van benne. Viszont perctalajokon gazdálkodunk, ezt is figyelembe kell venni.
Válasz rtamas1976 #7560. hozzászólására7540es hozzászólás ??? Abból a go part, qrva jó.
Válasz Praetor #7559. hozzászólásáraMáma már 20 at irnak

Sima vidia hegyes kapa szárnyakkal ami gyárilag jön...hány hektárt bírhat normál helyzetekben?
Válasz Gyula., #7561. hozzászólásáraA habiba közel fele ennyiből megvehető.
Válasz rtamas1976 #7560. hozzászólásáraMilyen szélest szeretnél.. 55mm-est raknék, jó legyen a furat megteszi az olcsóbb is.
https://webshop.agrokeri.hu/hu/szantofoldi-kultivator-alkatreszek
Keskeny kést melyikfélét érdemes venni?
Válasz $HMP$ #7557. hozzászólására"Szarnyak nelkuli 75 kessel..."
Szárnyakkal a gyártó 15 centiig "engedi".
Úgy értettem.
Válasz VMisi #7553. hozzászólásáraAz a gyártó/márkanév á.
Válasz Praetor #7556. hozzászólásáraSzarnyak nelkuli 75 kessel...
Tulkeppen a rugokioldas kőbiztosítás elvileg nem arra van hogy bírja a nemtom mit is nagy melysegen szárnyasan ....
Lehetne több is persze ha már a többié több
Válasz $HMP$ #7554. hozzászólásáraA kapáknál a 450kg-os kioldóerő a mi földjeinknél kevés.
Válasz $HMP$ #7554. hozzászólásáracsak annyi, hogy nem turbulent, más nincs.
Triolenteknek van vlm hibája nyűgje?
Válasz mtz1221 #7551. hozzászólásáraMi az?
Válasz rtamas1976 #7547. hozzászólására7541 hozzászólás. Nem is néztük meg a végén az enyémet ?
Válasz VMisi #7550. hozzászólásáraGoparts kell belőle, az bírja.
Válasz rtamas1976 #7547. hozzászólásáraRégebben vettünk keskeny kapákat, de tördelnek. Alakítottunk a száron is, de így is törik a vége. Marad a levágott duplaszív.
Ez nem bírta:
http://www.soilparts.hu/landzsa-490x60x16.html