Válasz boldizsár1988 #23219. hozzászólásáraAzért is, meg nagyon sok munka van vele. Általában 3-4szeri vetés, kényeztetés, 200 méterre nem lehet kukorica, öntözgetés, majd jön a legnagyobb macera, a szelektálás, ahol az idegen egyedeket kell szinte tökéletesen eltávolítani és a címerezés. Ekkor az anya kukoricának kell kitépegetni a virágját, de úgy, hogy véletlenül se porozhassa be magát. Ezt a vetőmag felügyelet keményen ellenőrzi és ha nem tetszik nekik, kizárják és jöhet a silózó. A betakarítás is nagyobb költség, mivel a szedésig el kell tüntetni belőle az apasorokat, majd csövesen elhordják az üzembe, itt egy egyszerű kamionra ma 20 tonna fér fel, és nem lehet keverni. Az üzemben tökéletesen lefosztják és általában 10-12 szalagmunkás válogatja, kidobálja belőle az eltérő, beteg, sérült csöveket. Ezután több fázisban szárítják, de max 40 fokos levegővel, a nem egyszer 30% feletti vízzel beérkező csöveket. (a csutkát vele együtt). Aztán jön a morzsolás és osztályozás, ami több lécsőben történik. Ezután a laboron a sor, főleg a csíraképesség és az ezermag súly meghatározásában. Nagyon érdekes, mikor hogy a nagy és kis szemek máshogy csíráznak, van mikor azokat is ke kell dobni, mert meg van határozva a végtermék minimális csíraképessége. Senki nem számolgatja a zsákban a szemeket, azt szintén a laborban adják meg, csírázó egyedre. Ráadásul hidegtesztet is megkövetelnek, hűtőboxokban kell tartani a csírázó kukoricát.
Nagyon sok macera van vele, folyamatos mintázás és elemzés, amit szintén a nébih ellenőriz, letéti mintákat leszedve.
Mindent külön kell tárolni, még a fajtán belül is vannak tételek, minden 1,5 tonnás konténer külön számot kap.
Ez egy nagyon speciális szakma, nem egyszerű, sok buktatóval. Főleg, mikor már hátradőlsz és jön a genetikai vizsgálat (gélelektroforézis) eredménye és kiderül, hogy genetikailag nem tiszta a mag, rosszul címereztek, esetleg az erdő mögött más kukorica volt, vagy rosszul szelektálták ki az apa kukoricát. Ilyenkor csak reménykedhetsz, hogy a megrendelő becsukja a szemét, esetleg megegyeztek (alacsonyabb árban), de ki is dobhatják az egészet. Itt általában az van, mennyire van szüksége a megrendelőnek a magra. :-). Ha sok termett, nehéz az egyezkedés.
Tíz évvel ezelőtt 1000 eurót adtunk tonnájáért a termelőnek, a lemorzsolt mennyiségért. A vetőmagot, szedést, szállítást és az ez utánniakat mi álltuk.
Válasz Gatti #23208. hozzászólásáraP9415, ma jártam be, 10ha tábla van egy homok domb benne ott elégé fel van sülve, de ahogy jössz le a dombrol úgy zöldűl bizzok benne azért
Válasz blsjela #23217. hozzászólásáraA hibridet nem szabadna visszavetni, de.....
Én a vetőmag szakmában dolgoztam, hibridet termeltettünk. Ott az a lényeg, hogy két fajta kukoricát összepároztattunk és annak a gyermeke hozza a nagyon jó eredményt. Ha a gazda meglátná, hogy miből lesz a cserebogár, nem hinne a szemének, mivel az apa és anya kukorica legtöbbször nagyon silány. A szakemberek nagyon jól tudják, hogy az egyiktől és másiktól mit fog örökölni, így a jó tulajdonságokat összeadva jön a jó eredmény.
Az apa és anya vonalakat a nemesítők úgy hozzák létre, hogy folyamatosan saját magát poroztatják be, így állítólag kitisztul a vonal. Ilyenkor a közelben nem lehet más kukorica, véletlenül se kerülhessen idegen virágpor rá.
A hibridnél a termés elég alacsony, persze az is közrejátszik, hogy az apa kukorica termése kiesik a hektárhozamból, de legtöbbször 2 tonna körüli hozam jött ki a kényeztetés ellenére. Az sem segít, hogy az (termő) anya kukoricát címerezik, megtépkedik a tetejét, elvesztve a felső leveleket.
A terméshozam emelése miatt van, hogy már a (kétvonalas) hibridet vetik el és ráviszik újra az apát. Ez a háromvonalas, de négyvonalas is létezik, igaz, ezeket általában silónak ajánlják csak.
Válasz boldizsár1988 #23211. hozzászólásáraNem . Amúgy sem lehetne ugye a szabályok miatt ha jól tudom max búzát árpát . Kukoricát sosem vetek vissza . Most idén 96-97-98 e ft / zsák volt 80e szemes . De az egyik fajta az 67e ft volt . ????Na mondom arre nem ment rá az infláció vagy mifene . De kaptam két francia országban zsákolt pio magot .
Válasz mtz1221 #23212. hozzászólásáraAz a baj tökéletes lett a vetés, és a kelés is. Nagyon intenzíven megindult az enyém, így meg is ette az összes vizet. Sok kukorica tőhiányos felénk és alacsony maradt. Azok kevésbé szárazok.
3,5ha kukorica van ez is csak a Pio kisérlet végett. De jövőre már ez sem lesz. Hacsak nem öntözöm.
Válasz MrPoke #23201. hozzászólásáraMindenkié lesárgul egyszer, csak idő kérdése. Egyébként ott vannak a csövek rajta, mázlista vagy, tavaly cső nélküli állományok voltak.
Válasz Gandhy #23209. hozzászólásáraNálunk inkább a dekalbok jók, sokan azt vetnek, én is.
Kws-en gondolkodom még jövőre, dekalb is drága lett.
Egyébként szép, kötést még nem néztem.
4891 lett idén, francia mag.
Közvetlen szomszéd unokatesóm, Ő vetett dekalb valami másik fajtát, román mag, 30%-a ki sem kelt neki
Válasz Gandhy #23209. hozzászólására9363 az nálam is alap azzal van kőrbe vetve, azt eszi a szarvas szépen . De legalább azon is lesz cső . Mi 98 óta akkor még f73 3s annak az elődje ment. 2010 ig N01 és onnantól meg. Mindig minden uj . P0023 tavaly előtt 9.2t zárt tavaly 7.2t . 9415 5ak homokon 3t az is jó volt viszonylag
Válasz blsjela #23206. hozzászólásáraÉn cca. 25 éve kizárólag Pioneer-t vetek 35O-4OO-as Fao-ban szinte mindent próbáltam már, nálam(Vas) a 9415 mindent visz. Idén 9978, 9363 és 9415 van.
Válasz MrPoke #23201. hozzászólásáraTegnap voltam Hajdú-Bihar megyében, számos helyen ott is ilyen elkeserítő a helyzet, viszonylag sok szemes cirok táblát láttam, úgy néz ki, többek már próbálnak kukorica helyett más irányba mozdulni.
Válasz Gatti #23198. hozzászólásáraEz nálam is mindíg jól teljesít. Idén nincs . Most kísérletek vannak . P9944 P9383 P0710 P9960.
Itt volt eső most is 5mm elő 8mm előtte 30mm
De még sokat kint alszik .
Válasz boldizsár1988 #23204. hozzászólásáraCsongrád megye Szentes. Idei éves csapadék 260mm
A tavasszal elértük azt, hogy a csapadék 40cm mélyen átnedvesítette a talajt. Olyan utánpótlás ami 10-15cm nél mélyebben átátatta volna a földet nem volt.
Válasz Gatti #23198. hozzászólásáraÉn először vetettem ezt a fajtát, az alsó levelek adják meg magukat, főleg a homokos reszéknel. De nagyon kéne az eső rá
Válasz Attikaa #23193. hozzászólásáraJó lesz az szerintem megtőrt3nt a porzás ugy hogy most csak nevelnie kell . Felén volt olyan hogy a címert leverte még porzás közben .
Válasz mtz1221 #23189. hozzászólásáraNekem kukoricából nem sokat bántott, csak 6 hektárnyit, de nézz rá a naprás topic-ra. Szotyiból 35ha kuka, 18ha 50%.
Válasz Apáé #23178. hozzászólásáraNem úgy van az. A nőknek a vásárlás meg ha jól megvannak dúgva, ugyanaz az agyrészűk elégül ki. Azt kell elérned ne akarjon vásárolni az asszony, akkor marad másra pénzed.
Válasz mtz1221 #23175. hozzászólásáraTalajfertőtlenítőt kapott? Mert állitolag egy napra gyökèr olyan táplálo a fèrgek számára ami miatt 3leveles kukorica eltünik. De ha ekkora most ès nem dült kis mèg sehol akkor nagy szerencsèd van. Nekem ekkorában is feküdt el. Amúgy tavasszal ahol beton kemèny volt több száz nègyzetmèteren a föld,gondoltam itt fèl mèteres lesz ès vège. Ja ott most 2mèteres 2csővel sok helyen.
24924 hozzászólás
Válasz MrPoke #23215. hozzászólásáraMi lesz helyette? Ha nincs kukorica, akkor mi a vetésforgó?
Válasz Szlovákiából #23222. hozzászólásáraKöszi a tartalmas választ :)

Válasz Facsar Bálint #23220. hozzászólásáraHátha a napokban megàzna az is meg a miénk is

A tiéd úgy látom előrébb van, mikori vetés? Mi május 5. én vetettük.
Válasz Gatti #23208. hozzászólásáraP9415, ma jártam be, 10ha tábla van egy homok domb benne ott elégé fel van sülve, de ahogy jössz le a dombrol úgy zöldűl bizzok benne azért

Válasz Szlovákiából #23218. hozzászólásáraAkkor ezert draga mert keveset terem?
Válasz blsjela #23217. hozzászólásáraA hibridet nem szabadna visszavetni, de.....
Én a vetőmag szakmában dolgoztam, hibridet termeltettünk. Ott az a lényeg, hogy két fajta kukoricát összepároztattunk és annak a gyermeke hozza a nagyon jó eredményt. Ha a gazda meglátná, hogy miből lesz a cserebogár, nem hinne a szemének, mivel az apa és anya kukorica legtöbbször nagyon silány. A szakemberek nagyon jól tudják, hogy az egyiktől és másiktól mit fog örökölni, így a jó tulajdonságokat összeadva jön a jó eredmény.
Az apa és anya vonalakat a nemesítők úgy hozzák létre, hogy folyamatosan saját magát poroztatják be, így állítólag kitisztul a vonal. Ilyenkor a közelben nem lehet más kukorica, véletlenül se kerülhessen idegen virágpor rá.
A hibridnél a termés elég alacsony, persze az is közrejátszik, hogy az apa kukorica termése kiesik a hektárhozamból, de legtöbbször 2 tonna körüli hozam jött ki a kényeztetés ellenére. Az sem segít, hogy az (termő) anya kukoricát címerezik, megtépkedik a tetejét, elvesztve a felső leveleket.
A terméshozam emelése miatt van, hogy már a (kétvonalas) hibridet vetik el és ráviszik újra az apát. Ez a háromvonalas, de négyvonalas is létezik, igaz, ezeket általában silónak ajánlják csak.
Válasz boldizsár1988 #23211. hozzászólásáraNem . Amúgy sem lehetne ugye a szabályok miatt ha jól tudom max búzát árpát . Kukoricát sosem vetek vissza . Most idén 96-97-98 e ft / zsák volt 80e szemes . De az egyik fajta az 67e ft volt . ????Na mondom arre nem ment rá az infláció vagy mifene . De kaptam két francia országban zsákolt pio magot .

Válasz TeljesenMindegy #23214. hozzászólásáraTavaly nekem volt cső. egy 20q körül termett is.
Válasz mtz1221 #23212. hozzászólásáraAz a baj tökéletes lett a vetés, és a kelés is. Nagyon intenzíven megindult az enyém, így meg is ette az összes vizet. Sok kukorica tőhiányos felénk és alacsony maradt. Azok kevésbé szárazok.
3,5ha kukorica van ez is csak a Pio kisérlet végett. De jövőre már ez sem lesz. Hacsak nem öntözöm.
Válasz MrPoke #23201. hozzászólásáraMindenkié lesárgul egyszer, csak idő kérdése. Egyébként ott vannak a csövek rajta, mázlista vagy, tavaly cső nélküli állományok voltak.
Válasz Gandhy #23209. hozzászólásáraNálunk inkább a dekalbok jók, sokan azt vetnek, én is.
Kws-en gondolkodom még jövőre, dekalb is drága lett.
Egyébként szép, kötést még nem néztem.
4891 lett idén, francia mag.
Közvetlen szomszéd unokatesóm, Ő vetett dekalb valami másik fajtát, román mag, 30%-a ki sem kelt neki
Válasz MrPoke #23205. hozzászólásáraAki szánt és műtrágyáz ész nélkűl, azoké milyen a környékeden ???
Válasz blsjela #23210. hozzászólásáraÉs sose próbáltad visszavetni?
Válasz Gandhy #23209. hozzászólására9363 az nálam is alap azzal van kőrbe vetve, azt eszi a szarvas szépen . De legalább azon is lesz cső . Mi 98 óta akkor még f73 3s annak az elődje ment. 2010 ig N01 és onnantól meg. Mindig minden uj . P0023 tavaly előtt 9.2t zárt tavaly 7.2t . 9415 5ak homokon 3t az is jó volt viszonylag
Válasz blsjela #23206. hozzászólásáraÉn cca. 25 éve kizárólag Pioneer-t vetek 35O-4OO-as Fao-ban szinte mindent próbáltam már, nálam(Vas) a 9415 mindent visz. Idén 9978, 9363 és 9415 van.
Válasz blsjela #23206. hozzászólásáraSzépek, látszik hogy jól érzik magukat :)
Remélem a jövő héten végre mi is kapunk csapadékot.
Válasz MrPoke #23201. hozzászólásáraTegnap voltam Hajdú-Bihar megyében, számos helyen ott is ilyen elkeserítő a helyzet, viszonylag sok szemes cirok táblát láttam, úgy néz ki, többek már próbálnak kukorica helyett más irányba mozdulni.
Válasz Gatti #23198. hozzászólásáraEz nálam is mindíg jól teljesít. Idén nincs . Most kísérletek vannak . P9944 P9383 P0710 P9960.

Itt volt eső most is 5mm elő 8mm előtte 30mm
De még sokat kint alszik .
Válasz boldizsár1988 #23204. hozzászólásáraCsongrád megye Szentes. Idei éves csapadék 260mm
A tavasszal elértük azt, hogy a csapadék 40cm mélyen átnedvesítette a talajt. Olyan utánpótlás ami 10-15cm nél mélyebben átátatta volna a földet nem volt.
Válasz MrPoke #23201. hozzászólásáraEz merre van?ott mennyi esett?
Válasz Attikaa #23195. hozzászólásáraAzt kiszámmoltad már ha ennyire jó mennyibe fog kerülni a szárítás?
Válasz Gatti #23198. hozzászólásáraFajtasor alapján a legjobban termő Pio fajta. Az én talajomon és technológiámon.
Egy jó nagy jégeső jól jönne. Ne kelljen nézni a tanya melett ahogy lesárgul.
Válasz Facsar Bálint #23199. hozzászólásáraItt is az alsó levél szárad, látható a képen.
Tavaly vetettem először de esélye nem volt, viszont a miénk tartotta legtovább magát. Ezért is vetettem idén is ezt a fajtát.
Válasz Gatti #23198. hozzászólásáraÉn először vetettem ezt a fajtát, az alsó levelek adják meg magukat, főleg a homokos reszéknel. De nagyon kéne az eső rá
p9415 még tartja magát, de jöhetne már a csapadék. Utóbbi bő 2 hétben 6mm volt 2 részletben, bezzeg 36-37 fok az volt.

Megáztunk.

Válasz blsjela #23194. hozzászólásáraRemélem hogy valami lesz, ha már 0ra kihozza az évet az is valami, itt 120-150q kukik vannak kilátásban.
Válasz Attikaa #23193. hozzászólásáraJó lesz az szerintem megtőrt3nt a porzás ugy hogy most csak nevelnie kell . Felén volt olyan hogy a címert leverte még porzás közben .
Válasz blsjela #23186. hozzászólásáraAzt is vettem le egy csövet:

Mi most igy állunk . Most ezek a fajták vannak .
https://youtu.be/fHlMG0XbDJU
Válasz Georgosz #23190. hozzászólására

Válasz mtz1221 #23189. hozzászólásáraNekem kukoricából nem sokat bántott, csak 6 hektárnyit, de nézz rá a naprás topic-ra. Szotyiból 35ha kuka, 18ha 50%.
Válasz Georgosz #23188. hozzászólásáraRészvét. Sokat ??? Itt most készülődik nagyon csúnyán. Lövik már vagy 15 perce.
Válasz Balázs. #23182. hozzászólásáraGyörtelek-Nagyecsed között. Akácról a kérget is lenyúzta...
Válasz Apáé #23178. hozzászólásáraNem úgy van az. A nőknek a vásárlás meg ha jól megvannak dúgva, ugyanaz az agyrészűk elégül ki. Azt kell elérned ne akarjon vásárolni az asszony, akkor marad másra pénzed.
Válasz Attikaa #23181. hozzászólásáraHa megvolt a porzás akkor lesz termés .
Válasz Attikaa #23184. hozzászólásáraŐszinte sajnálatom. Remélem volt biztosítva.
Válasz Koczka József #23183. hozzászólásáraTegnap, csak ma tudtam kimenni.
Válasz Attikaa #23181. hozzászólásáraSzia, ez ma történt?
Válasz Georgosz #23179. hozzászólásáraSzabolcs megye?
Szabolcs Újdombrád saját kuki

Válasz mtz1221 #23175. hozzászólásáraTalajfertőtlenítőt kapott? Mert állitolag egy napra gyökèr olyan táplálo a fèrgek számára ami miatt 3leveles kukorica eltünik. De ha ekkora most ès nem dült kis mèg sehol akkor nagy szerencsèd van. Nekem ekkorában is feküdt el. Amúgy tavasszal ahol beton kemèny volt több száz nègyzetmèteren a föld,gondoltam itt fèl mèteres lesz ès vège. Ja ott most 2mèteres 2csővel sok helyen.
Válasz mtz1221 #23177. hozzászólásáraKulákoknak,mint neked minden olcsó!

Válasz Gumóka #23176. hozzászólásáraMondtam már itt olcsó a pipa a pia meg a pina. Havi 3-400 euróból megélni meg kussolni csak így lehet .
Válasz mtz1221 #23175. hozzászólásáraBejött ám az élet, Lucky Strike meg minden
Eszem megáll az idei évtől.
Napraforgó földben a legjobb eddig a kukoricám. Falú másik felén van búzaföldben ami 50%san kötött meg, és kezd felsülni. 