Válasz Rabó001 #1118. hozzászólására De ez tudod hogy nem működik 2016 óta bombázom a 1818-at a hatszáz ezres őstermelőivel semmi látszatja vissza írnak hogy most a kamara aztán már a pénzügy minisztérium de semmi talán most de az már látszik hogy köszönő viszonyba sem lesz a környező országok adó politikájához tehát csak nyilvánosan kell még ha riogatásnak is tűnik sajnos nem az hanem a véres valóság...
Válasz Rabó001 #1117. hozzászólásáraNálunk meg terület nagyságra nézve, főleg az állami földárverések miatt ez van többségben, közel 1000 Ha. De azóta is általános, kisebb területeknél is, ha valaki máshogy nem tud előbbre kerülni a rangsorban. Nem véletlenül módosították a földtörvényt, hogy szankcionáljanak, de nem igazán lehet azzal sem menni semmire, jellemzően ügyvédek, és egyéb tűzhöz közel állók élnek vele.
Válasz Mihály #1115. hozzászólásáraPánikot kelteni se kell szerintem alaptalanul. Törvénytervezetet hozzon valaki, azt akkor lehet olvasni, ki mit lát benne.
Válasz Pont #1116. hozzászólásáraNem akarok védeni senkit, de de fogalmam nincs mekkora az aránya annak aki BIO csalással él, országosan. Nálunk még csak nemis hallottam ilyet.
Nem, 2 hét alatt biztos nem lehet elintézni.
Mint írtam is lejjebb, azért ez szerintem nem országos tömeges jelenség lesz. Nem akarom ismételni magam a többivel sem, az reálisabb hogy a megvalósítás után, illetve a megkezdésétől kezdve védje azt aki öntözést telepít.
Meg amit előbb nem írtam, ahogy írjátok vannak olyan részek, ahol egész nagy darabok vannak osztatlanban (nálunk ilyen nem jellemző, inkább az örökléssel létrejött osztatlanok, hogy 2 hektáros helyrajzi szám 2 3 tulajé), tehát egész táblák osztatlanok akár. Azt el tudom képzelni, hogy itt behoznak olyat, hogy a megosztásnál előnyt élvez, aki öntözni akar. Teszem fel a megosztással tiszta lappal indul egy tábla, aki tulaj jelentkezik hogy én művelem a területem, akkor őket mérik a szélére, aki meg öntözni akar azt a másik felére, a maradék aki nem műveli, hanem bérbe adná mindenképpen, ott előnybe lenne az öntözni szándékozó bérlő.
Ezek csak ötletek részemről.
Válasz Rabó001 #1114. hozzászólásáraEz még csak terv, de a BIO csalásból kiindulva itt is úgy lesz, hogy aki vállalja,( kap rá mondjuk 3 évet, hogy kiépítse), az mindenkit megelőz. A két hét kifüggesztés alatt biztos nem lehet elintézni, hogy Ő majd fog öntözni.
Válasz Rabó001 #1114. hozzászólására remélem lesz még aki hozzá szól s kiegészíti vagy új variációt ír sajnos már megint nélkülünk döntenek rólunk elv működik a magosz ösztönzésével ilyen a mi gazda szövetségünk még nem volt de ha egyszer lehúzza a rolót Fidesz elfelejtik még a nevét is kimondani a vezetőivel egyetemben
Válasz Mihály #1113. hozzászólásáraHogy ki mivel teszi tönkre a saját vagy a bérelt földjét, az más kérdés. Mint mondtam nálunk is vannak öntözött területek, de nem mentek tönkre tőle.
Az öntözés fejlesztéshez életszerűbb, egyszerűbb szabályozás kellene (máshoz is), de inkább az engedélyeztetési oldalról.
A gazdaságátadások is le fognak zajlani. Akinek a gyereke akarja az mindenképpen tovább tudja és tovább fogja vinni. Akinél nincs utód, ott meg előbb-utóbb majd más.
Vissza az öntözéshez.
Amit írtál arra már megvan a törvény? Erre: aki öntözőberendezést telepít a földre, mindenki mást megelőzve elő haszonbérleti jogosultságra tesz szert mindaddig, amíg a berendezés teljesen le nem amortizálódik.
Ez a földtörvényben van, vagy lesz? Vagy az osztatlanokra fog vonatkozni elsősorban?
Mert ezt úgyis lehet értelmezni, ahogy a te szavaidból kiveszem, hogy az előhaszonbérleti rangsorban első helyre vagy az állam után a másodikra kerül az, aki öntözőberendezést telepít rá. Ez azért durva lenne. Bár ez is csak nagyon elvben működne ám, mert ha belegondolsz hogy milyen komoly engedélyeztetés kell egy hivatalos kút fúrásához, meg mennyi pénzbe kerül, akkor azért ezt nem fogja senki megcsinálni 1-1 hektárokra, mert nem éri meg neki.
De úgy is lehet értelmezni, hogy ha van egy földterület, egy tábla, amit bérel valaki, érvényes bérleti szerződése van rá mondjuk 5 évre. Ő bevállalja hogy berendezkedik öntözésre, Megszerzi a földtulajok hozzájárulását, nemtudom kell-e, de biztos. És akkor telepít egy körbeforgó lineárt, kúttal, szivattyúval csövezéssel. Vagy árkos oda vissza járót, vagy csak becsövezi hidránsokkal dobokhoz, kút, szivattyú, stb. És akkor így a berendezés amortizálódási idejéig neki előhaszonbérlete van a területre, vagyis nem tudják a földet kivenni alóla. (vagy csak nagyon nehezen, mert benne szokott lenni a szerződésekben, hogy ha a bérlő nem rendeltetésszerűen használja a földet, rongálja stb, az szerződésszegésnek minősül, és azonnali felbontási indok) Mert ha valaki ki akarja venni, akkor ugye ki kell függeszteni, arra meg ha az öntözős addigi bérlő van elöl a listában, ő meg nagy valószínűséggel rájelentkezik.
A teljes amortizálódás az is egy érdekes dolog. Ugye az amortizáció egy közgazdasági fogalom, műszaki jelentése is van, de inkább közgazdasági. Nem vagyok közgazdász, de ez az értékcsökkenést jelenti, aminek a végére az eszköz 0 Ft értékre íródik, de ez csak könyvérték, a 0-ra írt gép még simán lehet használható, el lehet adni. És a tulaj választja meg, hogy milyen kulccsal írja le, mondjuk az biztos meg van szabva törvényben hogy mennyi lehet a minimum és a maximum ideje a leírásnak. Ingóságot, traktort, autót olyan 8 év alatt szoktak leírni 0-ra.
Én nem olvastam ilyenfajta törvénytervezetet, csak józan ésszel gondolkodom, a törvényalkotó nem így szokott.
Válasz Rabó001 #1112. hozzászólására Ma ugye 100 ezer hektár körül van öntözési lehetőség de ott sem öntöznek a erre ráerőszakolnak egy törvényt ami 5 millió hektárt érint ez a röhej országában működik csak mert normális esetben ilyen gondolat fel sem merülhet mert öntözni akar és mi történik ha túlöntöz azon kívül hogy nem tud betakarítani és a sók amit a víz felhoz stb szóval én nem adnék bérbe földet azért hogy másvalaki ki tudja milyen vegyszerekkel algákkal baktériumokkal beszennyezze azt mert ugye mindig abból lehet baj amit csinálunk mert valahol elronthatjuk ezért azt mondom kísérletezzen mindenki a sajátján de egyébként is mit akarnak ezek sírnak hogy nem működik a gazdaság átadás és vajon ki a hibás csak nem a kormányok akik 55 évesen nem engedik nyugdíjba a gazdákat ....sem meg mást sem
Válasz Mihály #1110. hozzászólásáraPersze, békességben, kellene.
Amúgy én ezt az öntözéses dolgot még nem hallottam. Szeretnék ha fejlesztenek az öntözést, pályázni is lehet még 2020 augusztusig talán.
Nemtudom mi számít öntözés telepítésének, az hogy van valakinek dobja mobil csovekkel az azért talán nem. Nálunk pl.a volt TSZ területén van alacsovezett terület, ahol ugye a hidrandsokrol jön a víz a dobokhoz, még használják, vízjogi engedéllyel mindennel, de ugyanúgy kiveszik onnan is azokból a táblákból is a földet, ha lejár a bérlet és vki nem akar hosszabbítani, kiveszi, másnak adja bérbe. Persze nem örülnek neki a cégnél, de nem tudnak mit csinálni.
Válasz Mihály #1110. hozzászólásáraEgyrészt, elvileg most már nézik, hogy valóban állattartó-e a jelentkező, vagy tényleg BIO-s-e, tehát kellett valami amivel megint lehet csalni, megelőzni mindenkit. Másrészt meg akik az öntöző bizniszben érdekeltek nincsenek megelégedve az eddigi érdeklődéssel, szeretnék felpörgetni az üzletet, és ebből a szempontból mellékes, hogy kamu, értelmetlen öntözés települ-e. A szomorú az egészben, hogy azzal, hogy a földtulajdonos kinek szeretné bérbe adni nulla százalékban számít, pedig érthető ha valaki nem szeretné, hogy intenzív öntözéssel tönkretegyék a földjét....Az még kérdés, hogy a társtulajdonost is megelőzi-e, és hogy mekkora minimum területnél érvényes, mert igen érdekes, ha egy nagy táblában összevissza vannak öntözéses darabok, pedig tuti, hogy fél hektárra is rá fognak jelentkezni öntözéssel....
Válasz Rabó001 #1109. hozzászólására Éljünk békességben egymással:
az, aki öntözőberendezést telepít a földre, mindenki mást megelőzve elő haszonbérleti jogosultságra tesz szert mindaddig, amíg a berendezés teljesen le nem amortizálódik........:DE HOGYAN?????? már megint a gazdák nyakára teszik a pénzes vállalkozásokat és ezt hogy képzelték ha van egy guriga tömlőm egy blokkban akkor én lehetek az első a bérletre s ezt honnan fogja a földhivatal tudni hogy én öntöző rendszert telepítettem és én honnan fogom tudni hogy bérbe adja valamelyik gazda ???? a rájelentkezés az aszt jelenti hogy a másik gazdát kiütöm a helyzetéből még ha kamarai döntéssel akkor is
Válasz Erdőjaro #1108. hozzászólásáraMár a méretkorlátot is feszegetik, hogy korlátoz a földtulajdonlás maximalizálása egyénenként 300 hektárban, meg a bérelhető föld maximalizálása 1200-ban.
Pedig ha már 2 ember van egy családban akkor tulajdonolhatnak 600-at is. Vagy bérelhet-művelhet egyéni gazdaként 1200-at, ha van egy cége az is 1200-at, ha 2 van akkor 2400, stb.
És az elején úgy volt a földtörvényben, most nemtudom hogy van, hogy állattenyésztés vagy vetőmag termesztés esetén 1800 a birtokmaximum, és a tagoktól bérelt föld meg nem számít bele. Most nem túrtam fel a földtörvényt, úgyhogy ez nem biztos, de így emlékszem.
Válasz Borz #1105. hozzászólásáraÉn megvásárolni szerettem volna. Állítólag megvannak az aláírások, mivel rokon a többi tulajdonos és folyamatban a kimérés. A bérleti szerződés szerintük lejárt. Megnéztem a földhivatalban és nagyon nem járt le. Sok sok év van még rajta. Ezért kérdeztem, mivel valahol olvastam, ha kimérésre kerül osztatlanból, akkor felmondható a szerződés. Jelen állapotában bérleti szerződéssel részemről tárgytalan a vásárlás. Köszönöm a válaszokat.
Válasz sörhas #1104. hozzászólásáraÉn a "kimért" szót befejezett melléknévként értelmeztem a mondatban, tehát számomra a kérdés így jött le;
"Törölhető-e a haszonbérlet egy olyan osztatlan közös területről amit kiméretek? ha létezik ez a kiskapu, akkor mi a menete? kinek mi a tapasztalata?"
De igazából úgy is lehet értelmezni a kérdést, ahogy te mondod; hogy a terület már kimérésre került. Tehát a kérdező egy 1/1 területen akarná megszüntetni a használatot. Akkor viszont ezzel a módszerrel az nem fog menni.
Válasz TeljesenMindegy #1102. hozzászólásáraA történet röviden: keresel egy szakembert és egy ügyvédet, a szakember elkészíti a hivatalos megosztási rajzot, az ügyvéd a papírokat. Az elkészült dolgokat az összes tulajdonossal aláíratod, minden tulajtárs aláírása kell kivétel nélkül, ha csak egy is vétóz vége... Persze pereskedhetsz is mert mondjuk idióta vagy épp nem fellelhető az egyik társtulaj... Szóval ha minden jól megy pár hónap (esetleg év) alatt, több ezer elautózott km, több óra telefonos egyeztetés, gazdaggá tett ügyvéd után meglesznek a papírok. Beadod a földhivatalba és vársz, vársz, vársz és még vársz egy kicsit... Egyszer majd jön egy ürge a földhivataltól akire nagyon kérdőn fogsz nézni mert már arra sem fogsz emlékezni hogy miről van szó... Terepszemle, kitűzés, papírok... Majd újra vársz, vársz és vársz... több százezer forint, kB 4-5 év elteltével, stressztől megkopaszodva már hopp! megjön a határozat (persze könnyen lehet, hogy addig már te használod, mert a szerződés előbb lejárt, mint az ügyed). Az új hrszre nem vezetik át a régi földhasználatot tehát azzal bíbelődni már nem kell (kivéve akkor!!!, ha már te használod, mert akkor a kincstár elzárja a pénzcsapot és arra az érve nem is kapsz terület alaput a terület után) Bejegyezteted (újra?!) a saját használatot és 5 év + 1 nap múlva ha gondolod újra bérbeadhatod... A hülyének is megéri!
Osztatlanból kimért föld esetén olvastam, hogy felmondható a bérleti szerződés, ha a tulaj vállalja, hogy maga műveli a földet. Mennyi ideig kell saját művelésben tartania, illetve melyek a felmondás szabályai, tudja esetleg valaki?
A nyugati világ kormányai foglyul ejtett kormányok. Foglyul ejtette őket a tőke, a tőkések, az olichgarhák. Ezért a nyugati világban az olichgarháknak van kormánya.
Ezzel szemben Magyarországon a kormánynak vannak olichgarhái.
Hogy melyik a rosszabb, az szerintem rövidesen kiderül.
De egy dologban senkinek ne legyen készsége. A hajó elment. Az Orbán-rezsim gyenge két éven belül bekebelezi az országot. És ez nem csak a földre lesz igaz.
Itt ha ez a rendszer valóra válik,amit vizionálnak,meg szeretnének az oligarhák,akkor ugyanilyen alapon következni fognak azon tulajdonosok is,akik még élnek,de nem gazdálkodnak,nem felelnek meg a királyság által írott szabályoknak,tehát elveszik tőlük a földeket.
Ugyanez érvényes pepitában egy olyan családra is,ahol hirtelen baleset,betegség miatt meghal a gazdálkodó családfő,bármi bármikor beüthet...a feleség teljesen mással foglalkozik,a gyerekek kiskoruak,vagy pl lány gyerek van,vagy simán a rokonok nem ezzel foglalkoznak . Emiatt ugrik a teljes birtok,ami netán szülők,nagyszülők,após,anyós meg a gyerekek életének munkájából jött össze,meg a hajdani kárpótlásból? A hagyatékin meg a közjegyző nem győz a gyászolóktól elnézést kérni,vagy mi "bocs de a termőföld,legelő,erdő az egyenes ágon átszáll a helyi döbrögire,vagy jóskapistára" ,vagy az államra,vagy árverésen értékesítve lesz,és így senki nem kaphat semmit? Akinek ez az új ötlet kipattant az agyából,fel kéne lógatni!
Válasz Matyi50 #1097. hozzászólásáraHát az állam biztos nem fog kárpótolni, itt továbbra is a testvérek közti elosztásról van szó. Egyébként nem értem mért pont ez a legnagyobb problémájuk, egy földet lehet többfelé osztani, most az csak döntés kérdése, hogy osztatlan közös lesz vagy kimérik külön külön, aki nem műveli az bérbe adja ennyi. Viszont egy traktort nem lehet kétfelé vágni, ha nem tudnak megegyezni az örökösök, akkor a gépek, épületek miatt fog dobra kerülni a gazdaság. Egyébként inkább az örökhagyóknak kelleni időben elrendezni ezeket a dolgokat, életében még annak ajándékozza akinek akarja, a 300 Hektárral meg nem tudom mi a bajuk, ez egy döntés volt valamikor, hogy ennyi legyen elég mindenkinek, úgy látszik, egyeseknek már nem elég. A továbbosztódás probléma fokozódását is ennek a kormánynak köszönhetjük, mert korábban csak a gyerekek örököltek, pár éve viszont a feleség is egy gyereknek számít, plusz még egy részre osztódik minden.
Válasz Pont #1096. hozzászólására"– Fontos lenne, hogy azok, akik nem a mezőgazdaságban, mezőgazdaságból akarnak élni, fogadják el, hogy nem részesülnek a család termőföldjéből, hanem esetleg valamiféle kárpótlást kapnak."
Tehát ha meghal a tulaj balesetben,betegségben,öregségben,a család tagjai nem élethivatás szerűen foglalkoznak a földel, akkor elveszik... jó fogalmazzunk úgy,hogy kötelesek átadni olyannak,akinek előírják...majd az állam meg kárpótol...
Emiatt is szükség van a 300hektáros limit megszüntetésére pl.
Válasz Matyi50 #1095. hozzászólásáraItt most nem a 300 H birtokmaximum megszüntetéséről van szó, hanem, arról, hogy jelenleg, ha végrendelet nélkül hal meg egy 300Ha tulajdonosa, akkor az örököse kinek lehet már pl. 100Ha akkor lesz neki 400. ,de ha végrendelettel szeretné ugyan ezt a 300Ha olyannak adni kinek már van földje akkor azt nem lehet. Tehát ha pl. csak az egyik gyerekére szeretné hagyni azt nem lehet. Elvileg ez az indok, csak aztán nehogy az legyen, hogy jönnek az ügyes ügyvédek, hogy jé a Józsi bácsi rám hagyott (mármint az ügyvédre, politikusra, NAK funkcionáriusra) 300Ha-t. De a poén az a cikkben, hogy ezt dolgozzák ki a fiatal gazdák, meló, család, lakáskeresés mellett, mert őnekik sajnos minden hétvégére van már meghívásuk 5 csillagos wellness konferenciára....
Válasz Rabó001 #1094. hozzászólásáraEz azoknak hajtja a malmára a vizet,akiknek már a soktagú családban a 3hónapos unokának is 300hektár van a nevén és bőven van tőkéjük még 3ezret venni,rabolni melléje... Jól haladunk az uradalmi rendszer felé.
Válasz Matyi50 #1092. hozzászólásáraA cikket is átfutva, hát, nem egyszerű a téma.
Az biztos hogy azon gazdák, akik már 300hektár földtulajdon körül járnak, netán felette is, mert mondjuk a 2 szülőnek is van 200-200, meg x rokonok nevén, meg már agyereknek is van, ők a gazdaságukat egyben akarják tartani a jövőben is, mert egyszer mindenki meg fog halni és az élet nem áll meg. És nyilván a növekedésről sem szeretnének lemondani.
Hát ugye már a földtörvény óta mondják hogy majd lesz egy üzemszabályozási törvény is, ami máig nincs tudtommal.
A versenyképesség emlegetése is háát, érdekes. Mert mi a versenyképes, mit veszünk annak? Akár a 300 hektár, meg az 1200 hektár sem biztos hogy versenyképes, ha szántóföldi növénytermesztésben az USA, Brazília, Oroszország, Ukrajna üzemméreteihez mérjük. Mert akkor az 1200 hektáros birtokmaximum is értelmetlen. Bár az alól is vannak kivételek a törvény szerint. Meg a gazdák is megoldják, mert több 1200 hektáros céget csináltak, és akkor külön-külön a cégek már Beleférnek az 1200-ba. Majd a kormány kimondja hogy ekkora és ekkor a méret alatt nem versenyképes? Mekkora legyen ez a méret? Mi van azzal aki alatta marad? Ő nem kap támogatást, aztán majd valami lesz vele?
Meg azért azt se felejtsük el, hogy milyen a mostani birtokszerkezet, vagyis inkább a földtulajdon viszonyok. Igen sok tulaj bérbeadja a földjét, rendezett viszonyok között, és neki így igen jó, meg a bérlőnek se rossz. Tegyük fel a családomnak, szüleimnek van 3 hektár földje, és akkor majd nem örökölhetem olyan törvényt csinálnak?
Meg ha már versenyképesség, az nem rontja egy üzem versenyképességét, hogy egy meglévő táblája közepéből a földtulaj kiveszi a földjét, mert másnak adja bérbe. Joga van hozzá. Vagy valaki azért nem tud öntözőt csinálni a saját földjére, mert 1 hektár tulajdonosával nem tud dűlőre jutni.
Szóval nem egyszerű ez, nagyon soktényezős a dolog.
Válasz Matyi50 #1092. hozzászólásáraSose a kis emberek spekulálnak és hallatják a hangjukat, a kis emberek csak kimennek az utcára tüntetni, forradalmat csinálni, aztán némelyiket meggumibotozzák, megverik, beviszik. Mellesleg a magyarok már leszoktak a tüntetésről is.
A szálakat mindig hátulról mozgatják és a fő haszonélvezők is ott vannak.
Persze ez nem azt jelenti hogy egyetértek velük, vagy az ő pártjukon állok, de így látom.
Mellesleg a földnél eddig is voltak érdekességek. Van a 300 hektáros birtoklási maximum. Egy szaros adásvételnél is vizsgálják. A legutóbbi állami földárveréseknél volt aki már túlhaladta, akkor ezek szerint ott se vizsgálták.
Hozakodnak a 300hektárral.Ez nekem egyértelmü:Eltörölnék a birtokmaximumot.
Aha..minden világos.
Az osztatlan nem azért nincs már rég megszüntetve,mert a tulajdonosoknak ez az érdeke,hanem mert egy réteg ezekre a területekre pályázik,hiszen sok helyen a legjobb földeket mérték anno osztatlanba.Egyre inkább látszik,hogy nem a kis tulajok spekulációja áll a háttérben,hanem azoké az érdekköröké,akik bagóért akarnak ilyenhez hozzájutni.
"másfél hektártól kisebbre ne lehessen osztani"
Válasz J.D. Borda #1086. hozzászólásáraHa a többi földhasználóval meg tudsz egyezni, akkor el kell vetni, ha ez nem lehetséges akkor már necces, saját szakálladra műveled.
Válasz Sz_Pisti #1087. hozzászólásáraA korábbi használati rendet miért kellett megváltoztatni?
Nem lehetett volna kérni, hogy maradj ott, ahol eddig művelted?
Válasz J.D. Borda #1086. hozzászólására Részben, ugyanis a földhasználatot nem vezeti át automatikusan a földhivatal, szóval kapsz egy határozatot, hogy vezettesd át az új helyrajzi számra.
Nekem most mérték ki márciusban az osztatlanos földet, nekem őszi növény volt, amit learattam, ahova kerülök, ott meg cukorrépa, felszedés után fordulhatok csak rá.
A helyedben vetés előtt felhívnám a másik földhasználót, és beszélnék vele, az a biztos.
Válasz Sz_Pisti #1085. hozzászólásáramondjuk főleg mint földhasználót amugy sem értesítenek róla k..vára nem ez is szemétség csak a tulajokat! Gazd év megkezdődött kapják be!
Válasz Pont #1083. hozzászólásárami ketten földhasználók akik a terület 90% felett műveljük mint földhasználók nyilván nem fogjuk a másikét learatni meg permetezni majd aratás után...
Válasz J.D. Borda #1082. hozzászólásáraPersze ha mindenki elveti az nagyjából jó, csak ugye még akkor is lehet vita ki mennyi műkakit tett alá, milyen fajtát vetett, hogyan vegyszerezi stb...
Válasz Pont #1081. hozzászólására3-an vagyunk földhasználók) egyik elveti repcével ha én is elvetem azzal akkor a tába 95%-a repce lesz egy gazda marad aki nem tudom mivel vetné pl 1 heki... Ezért gondoltam...
Válasz J.D. Borda #1080. hozzászólásáraSzerintem ilyenkor okosabb nem elvetni senkinek sem, mert a mezei leltárt vagy kifizetik vagy nem, vagy átadjátok egymásnak a területet vagy nem, de mindenképp csak abban az évben lehet elrendezni, ha mindenkié tavaszi.
Srácok olyankor mi van ha mondjuk elvetek egy földet amiben használó vagyok én is meg még 2 másik gazda. 2 éve a tulajok nem tudnak megegyezni a földkimérésen de idén most megint megpróbálják elvileg, új közbeszerzést írtak ki rá és elvileg idén lesz újra tárgyalás és ha megegyeznek földkimérés is, ha én elvetem mondjuk repcével és ki lesz mérve majd 4 hónap múlva a föld, amit én fogok majd használni bele is fog esni meg nem is az új kiosztás szerint azt kitárcsázhatják vagy hogy van ez? nem szeretnék blindre költeni rá...
Válasz csontii #1075. hozzászólásáraHasználati megosztás, vagy valami hogy ki mit használ, mely részt műveli. Amit Te művelsz részt Te tartod rendben, Te adod be a területalapút stb... ott a Te szavad a szentírás.
Válasz csontii #1076. hozzászólásáranem arol van szó túl nagy emberek bírák orvosok ügyvédek meg k. gazdák persze narancsos háttérel.hidgye el job a békesség 8.ha. főld béeletem bánta.
Válasz csontii #1072. hozzászólásárasok sikert meg persze türelmet nem lesz egy szerű sőt lehetetlen ezek külőn állatfarm.nagyob hatalmuk van mindt gondolná tapasztalatból írom ha teheti ingáb nyeljen nehogy maga kerüljőn bajba ------lucernámban ugyan úgy mint őnnek kővetkező évben eengem támadtak hogy mérgezek mert találtak dőglőt őlyvet a főldemen ugy hogy inkáb nyelek ahogy az írás mondja neszólj szám nem fáj fejem.
Sziasztok!
Hárman vagyunk tulajdonosok egy legelőnek. A vadászok már kijártak benne egy nyomvonalat autóval. Én megtíltottam nekik az ott autózást a másik tulajdonostárs megengedte nekik a harmadikat nem érdekli. Ilyenkor mi a szitu? Hogy lehet jogilag eljárni? Ugyan ez a szitu egy erdővel is.
Válasz Wilde #1070. hozzászólásáraSzerintem egy dolog van ami gáz.
Érvek nélkül bárkit minősíteni.
Bár melyik témánál, ha annyira ott vagy a szeren miért nem szólsz hozzá érdemben? Ha meg nem akkor mi alapján minősítesz?
3120 hozzászólás

Óriási birtokrendezés jön: a földtörvényre is hatással lesz
Válasz Borz #1105. hozzászólásáraÉn megvásárolni szerettem volna. Állítólag megvannak az aláírások, mivel rokon a többi tulajdonos és folyamatban a kimérés. A bérleti szerződés szerintük lejárt. Megnéztem a földhivatalban és nagyon nem járt le. Sok sok év van még rajta. Ezért kérdeztem, mivel valahol olvastam, ha kimérésre kerül osztatlanból, akkor felmondható a szerződés. Jelen állapotában bérleti szerződéssel részemről tárgytalan a vásárlás. Köszönöm a válaszokat.
Válasz Borz #1105. hozzászólásáraNem kötekedni akartam csak kérdeztem.
Válasz sörhas #1104. hozzászólásáraÉn a "kimért" szót befejezett melléknévként értelmeztem a mondatban, tehát számomra a kérdés így jött le;
"Törölhető-e a haszonbérlet egy olyan osztatlan közös területről amit kiméretek? ha létezik ez a kiskapu, akkor mi a menete? kinek mi a tapasztalata?"
De igazából úgy is lehet értelmezni a kérdést, ahogy te mondod; hogy a terület már kimérésre került. Tehát a kérdező egy 1/1 területen akarná megszüntetni a használatot. Akkor viszont ezzel a módszerrel az nem fog menni.
Válasz Borz #1103. hozzászólásáraAzt írja,hogy már ki van mérve.
Akkor miért kell a többi tul aláírása?
Válasz TeljesenMindegy #1102. hozzászólásáraA történet röviden: keresel egy szakembert és egy ügyvédet, a szakember elkészíti a hivatalos megosztási rajzot, az ügyvéd a papírokat. Az elkészült dolgokat az összes tulajdonossal aláíratod, minden tulajtárs aláírása kell kivétel nélkül, ha csak egy is vétóz vége... Persze pereskedhetsz is mert mondjuk idióta vagy épp nem fellelhető az egyik társtulaj... Szóval ha minden jól megy pár hónap (esetleg év) alatt, több ezer elautózott km, több óra telefonos egyeztetés, gazdaggá tett ügyvéd után meglesznek a papírok. Beadod a földhivatalba és vársz, vársz, vársz és még vársz egy kicsit... Egyszer majd jön egy ürge a földhivataltól akire nagyon kérdőn fogsz nézni mert már arra sem fogsz emlékezni hogy miről van szó... Terepszemle, kitűzés, papírok... Majd újra vársz, vársz és vársz... több százezer forint, kB 4-5 év elteltével, stressztől megkopaszodva már hopp! megjön a határozat (persze könnyen lehet, hogy addig már te használod, mert a szerződés előbb lejárt, mint az ügyed). Az új hrszre nem vezetik át a régi földhasználatot tehát azzal bíbelődni már nem kell (kivéve akkor!!!, ha már te használod, mert akkor a kincstár elzárja a pénzcsapot és arra az érve nem is kapsz terület alaput a terület után) Bejegyezteted (újra?!) a saját használatot és 5 év + 1 nap múlva ha gondolod újra bérbeadhatod... A hülyének is megéri!
Osztatlanból kimért föld esetén olvastam, hogy felmondható a bérleti szerződés, ha a tulaj vállalja, hogy maga műveli a földet. Mennyi ideig kell saját művelésben tartania, illetve melyek a felmondás szabályai, tudja esetleg valaki?
készsége-kétsége
Válasz Matyi50 #1099. hozzászólásáraPogátsa Zoltán fogalmazta meg a lényeget.
A nyugati világ kormányai foglyul ejtett kormányok. Foglyul ejtette őket a tőke, a tőkések, az olichgarhák. Ezért a nyugati világban az olichgarháknak van kormánya.
Ezzel szemben Magyarországon a kormánynak vannak olichgarhái.
Hogy melyik a rosszabb, az szerintem rövidesen kiderül.
De egy dologban senkinek ne legyen készsége. A hajó elment. Az Orbán-rezsim gyenge két éven belül bekebelezi az országot. És ez nem csak a földre lesz igaz.
Válasz Pont #1098. hozzászólásáraNem erről beszélek.

Itt ha ez a rendszer valóra válik,amit vizionálnak,meg szeretnének az oligarhák,akkor ugyanilyen alapon következni fognak azon tulajdonosok is,akik még élnek,de nem gazdálkodnak,nem felelnek meg a királyság által írott szabályoknak,tehát elveszik tőlük a földeket.
Ugyanez érvényes pepitában egy olyan családra is,ahol hirtelen baleset,betegség miatt meghal a gazdálkodó családfő,bármi bármikor beüthet...a feleség teljesen mással foglalkozik,a gyerekek kiskoruak,vagy pl lány gyerek van,vagy simán a rokonok nem ezzel foglalkoznak . Emiatt ugrik a teljes birtok,ami netán szülők,nagyszülők,após,anyós meg a gyerekek életének munkájából jött össze,meg a hajdani kárpótlásból? A hagyatékin meg a közjegyző nem győz a gyászolóktól elnézést kérni,vagy mi "bocs de a termőföld,legelő,erdő az egyenes ágon átszáll a helyi döbrögire,vagy jóskapistára" ,vagy az államra,vagy árverésen értékesítve lesz,és így senki nem kaphat semmit? Akinek ez az új ötlet kipattant az agyából,fel kéne lógatni!
Válasz Matyi50 #1097. hozzászólásáraHát az állam biztos nem fog kárpótolni, itt továbbra is a testvérek közti elosztásról van szó. Egyébként nem értem mért pont ez a legnagyobb problémájuk, egy földet lehet többfelé osztani, most az csak döntés kérdése, hogy osztatlan közös lesz vagy kimérik külön külön, aki nem műveli az bérbe adja ennyi. Viszont egy traktort nem lehet kétfelé vágni, ha nem tudnak megegyezni az örökösök, akkor a gépek, épületek miatt fog dobra kerülni a gazdaság. Egyébként inkább az örökhagyóknak kelleni időben elrendezni ezeket a dolgokat, életében még annak ajándékozza akinek akarja, a 300 Hektárral meg nem tudom mi a bajuk, ez egy döntés volt valamikor, hogy ennyi legyen elég mindenkinek, úgy látszik, egyeseknek már nem elég. A továbbosztódás probléma fokozódását is ennek a kormánynak köszönhetjük, mert korábban csak a gyerekek örököltek, pár éve viszont a feleség is egy gyereknek számít, plusz még egy részre osztódik minden.
Válasz Pont #1096. hozzászólására"– Fontos lenne, hogy azok, akik nem a mezőgazdaságban, mezőgazdaságból akarnak élni, fogadják el, hogy nem részesülnek a család termőföldjéből, hanem esetleg valamiféle kárpótlást kapnak."

Tehát ha meghal a tulaj balesetben,betegségben,öregségben,a család tagjai nem élethivatás szerűen foglalkoznak a földel, akkor elveszik... jó fogalmazzunk úgy,hogy kötelesek átadni olyannak,akinek előírják...majd az állam meg kárpótol...
Emiatt is szükség van a 300hektáros limit megszüntetésére pl.
Válasz Matyi50 #1095. hozzászólásáraItt most nem a 300 H birtokmaximum megszüntetéséről van szó, hanem, arról, hogy jelenleg, ha végrendelet nélkül hal meg egy 300Ha tulajdonosa, akkor az örököse kinek lehet már pl. 100Ha akkor lesz neki 400. ,de ha végrendelettel szeretné ugyan ezt a 300Ha olyannak adni kinek már van földje akkor azt nem lehet. Tehát ha pl. csak az egyik gyerekére szeretné hagyni azt nem lehet. Elvileg ez az indok, csak aztán nehogy az legyen, hogy jönnek az ügyes ügyvédek, hogy jé a Józsi bácsi rám hagyott (mármint az ügyvédre, politikusra, NAK funkcionáriusra) 300Ha-t. De a poén az a cikkben, hogy ezt dolgozzák ki a fiatal gazdák, meló, család, lakáskeresés mellett, mert őnekik sajnos minden hétvégére van már meghívásuk 5 csillagos wellness konferenciára....
Válasz Rabó001 #1094. hozzászólásáraEz azoknak hajtja a malmára a vizet,akiknek már a soktagú családban a 3hónapos unokának is 300hektár van a nevén és bőven van tőkéjük még 3ezret venni,rabolni melléje... Jól haladunk az uradalmi rendszer felé.
Válasz Matyi50 #1092. hozzászólásáraA cikket is átfutva, hát, nem egyszerű a téma.
Az biztos hogy azon gazdák, akik már 300hektár földtulajdon körül járnak, netán felette is, mert mondjuk a 2 szülőnek is van 200-200, meg x rokonok nevén, meg már agyereknek is van, ők a gazdaságukat egyben akarják tartani a jövőben is, mert egyszer mindenki meg fog halni és az élet nem áll meg. És nyilván a növekedésről sem szeretnének lemondani.
Hát ugye már a földtörvény óta mondják hogy majd lesz egy üzemszabályozási törvény is, ami máig nincs tudtommal.
A versenyképesség emlegetése is háát, érdekes. Mert mi a versenyképes, mit veszünk annak? Akár a 300 hektár, meg az 1200 hektár sem biztos hogy versenyképes, ha szántóföldi növénytermesztésben az USA, Brazília, Oroszország, Ukrajna üzemméreteihez mérjük. Mert akkor az 1200 hektáros birtokmaximum is értelmetlen. Bár az alól is vannak kivételek a törvény szerint. Meg a gazdák is megoldják, mert több 1200 hektáros céget csináltak, és akkor külön-külön a cégek már Beleférnek az 1200-ba. Majd a kormány kimondja hogy ekkora és ekkor a méret alatt nem versenyképes? Mekkora legyen ez a méret? Mi van azzal aki alatta marad? Ő nem kap támogatást, aztán majd valami lesz vele?
Meg azért azt se felejtsük el, hogy milyen a mostani birtokszerkezet, vagyis inkább a földtulajdon viszonyok. Igen sok tulaj bérbeadja a földjét, rendezett viszonyok között, és neki így igen jó, meg a bérlőnek se rossz. Tegyük fel a családomnak, szüleimnek van 3 hektár földje, és akkor majd nem örökölhetem olyan törvényt csinálnak?
Meg ha már versenyképesség, az nem rontja egy üzem versenyképességét, hogy egy meglévő táblája közepéből a földtulaj kiveszi a földjét, mert másnak adja bérbe. Joga van hozzá. Vagy valaki azért nem tud öntözőt csinálni a saját földjére, mert 1 hektár tulajdonosával nem tud dűlőre jutni.
Szóval nem egyszerű ez, nagyon soktényezős a dolog.
Válasz Matyi50 #1092. hozzászólásáraSose a kis emberek spekulálnak és hallatják a hangjukat, a kis emberek csak kimennek az utcára tüntetni, forradalmat csinálni, aztán némelyiket meggumibotozzák, megverik, beviszik. Mellesleg a magyarok már leszoktak a tüntetésről is.
A szálakat mindig hátulról mozgatják és a fő haszonélvezők is ott vannak.
Persze ez nem azt jelenti hogy egyetértek velük, vagy az ő pártjukon állok, de így látom.
Mellesleg a földnél eddig is voltak érdekességek. Van a 300 hektáros birtoklási maximum. Egy szaros adásvételnél is vizsgálják. A legutóbbi állami földárveréseknél volt aki már túlhaladta, akkor ezek szerint ott se vizsgálták.
http://www.nak.hu/kamara/kamarai-hirek/orszagos-hirek/100451-specialis-szabalyok-szuksegesek-az-agrarorokleshez
Hozakodnak a 300hektárral.Ez nekem egyértelmü:Eltörölnék a birtokmaximumot.
Aha..minden világos.
Az osztatlan nem azért nincs már rég megszüntetve,mert a tulajdonosoknak ez az érdeke,hanem mert egy réteg ezekre a területekre pályázik,hiszen sok helyen a legjobb földeket mérték anno osztatlanba.Egyre inkább látszik,hogy nem a kis tulajok spekulációja áll a háttérben,hanem azoké az érdekköröké,akik bagóért akarnak ilyenhez hozzájutni.
"másfél hektártól kisebbre ne lehessen osztani"
Válasz J.D. Borda #1086. hozzászólásáraHa a többi földhasználóval meg tudsz egyezni, akkor el kell vetni, ha ez nem lehetséges akkor már necces, saját szakálladra műveled.
Válasz Sz_Pisti #1089. hozzászólásáraMásik táblában a használati rendnek megfelelően ment
Válasz Kémlelő #1088. hozzászólására Több pici csíkot műveltem a táblában, most egymás mellé kerül valamivel odébb
Válasz Sz_Pisti #1087. hozzászólásáraA korábbi használati rendet miért kellett megváltoztatni?

Nem lehetett volna kérni, hogy maradj ott, ahol eddig művelted?
Válasz J.D. Borda #1086. hozzászólására Részben, ugyanis a földhasználatot nem vezeti át automatikusan a földhivatal, szóval kapsz egy határozatot, hogy vezettesd át az új helyrajzi számra.
Nekem most mérték ki márciusban az osztatlanos földet, nekem őszi növény volt, amit learattam, ahova kerülök, ott meg cukorrépa, felszedés után fordulhatok csak rá.
A helyedben vetés előtt felhívnám a másik földhasználót, és beszélnék vele, az a biztos.
Válasz Sz_Pisti #1085. hozzászólásáramondjuk főleg mint földhasználót amugy sem értesítenek róla k..vára nem ez is szemétség csak a tulajokat! Gazd év megkezdődött kapják be!
Válasz J.D. Borda #1084. hozzászólására Nem tudom a jogszabályt, de ilyenkor téged véd, mert jóhiszeműen vetted el
Válasz Pont #1083. hozzászólásárami ketten földhasználók akik a terület 90% felett műveljük mint földhasználók nyilván nem fogjuk a másikét learatni meg permetezni majd aratás után...
Válasz J.D. Borda #1082. hozzászólásáraPersze ha mindenki elveti az nagyjából jó, csak ugye még akkor is lehet vita ki mennyi műkakit tett alá, milyen fajtát vetett, hogyan vegyszerezi stb...
Válasz Pont #1081. hozzászólására3-an vagyunk földhasználók) egyik elveti repcével ha én is elvetem azzal akkor a tába 95%-a repce lesz egy gazda marad aki nem tudom mivel vetné pl 1 heki... Ezért gondoltam...
Válasz J.D. Borda #1080. hozzászólásáraSzerintem ilyenkor okosabb nem elvetni senkinek sem, mert a mezei leltárt vagy kifizetik vagy nem, vagy átadjátok egymásnak a területet vagy nem, de mindenképp csak abban az évben lehet elrendezni, ha mindenkié tavaszi.
Srácok olyankor mi van ha mondjuk elvetek egy földet amiben használó vagyok én is meg még 2 másik gazda. 2 éve a tulajok nem tudnak megegyezni a földkimérésen de idén most megint megpróbálják elvileg, új közbeszerzést írtak ki rá és elvileg idén lesz újra tárgyalás és ha megegyeznek földkimérés is, ha én elvetem mondjuk repcével és ki lesz mérve majd 4 hónap múlva a föld, amit én fogok majd használni bele is fog esni meg nem is az új kiosztás szerint azt kitárcsázhatják vagy hogy van ez? nem szeretnék blindre költeni rá...
Köszi!
Válasz Gonzo1984 #1078. hozzászólásáraÉs az erdőben?
Válasz csontii #1075. hozzászólásáraHasználati megosztás, vagy valami hogy ki mit használ, mely részt műveli. Amit Te művelsz részt Te tartod rendben, Te adod be a területalapút stb... ott a Te szavad a szentírás.
Válasz csontii #1076. hozzászólásáranem arol van szó túl nagy emberek bírák orvosok ügyvédek meg k. gazdák persze narancsos háttérel.hidgye el job a békesség 8.ha. főld béeletem bánta.
Válasz zotya71 #1074. hozzászólásáraNem vagyok az a meghátrálós fajta.
Válasz Gonzo1984 #1073. hozzászólásáraMind a hárman azok vagyunk.
Válasz csontii #1072. hozzászólásárasok sikert meg persze türelmet nem lesz egy szerű sőt lehetetlen ezek külőn állatfarm.nagyob hatalmuk van mindt gondolná tapasztalatból írom ha teheti ingáb nyeljen nehogy maga kerüljőn bajba ------lucernámban ugyan úgy mint őnnek kővetkező évben eengem támadtak hogy mérgezek mert találtak dőglőt őlyvet a főldemen ugy hogy inkáb nyelek ahogy az írás mondja neszólj szám nem fáj fejem.
Válasz csontii #1072. hozzászólásáraVan bejegyzett földhasználó?