azt hittem, hogy hajtós kollégának címezted a dolgot, mert fellengzésről szó se volt csak tényekről. milyen eljárás, mikor visszadátumoznak határozatokat hónapokra visszamenőlegesen?
Csak arra akartam utalni, hogy sajnos az amit írsz nem meglepő. Az MVH-nál bármi megtörténhet, meg annak az ellenkezője is. A "fellengzősködés" elé és mögé nem véletlenül tettem idézőjelet. (Irónia.) Hasonló eseményeket én is átéltem már.
Emlékeim szerint amióta van az MVH azóta nem volt olyan év, hogy ne bohóckodott volna egy sort az MVH. Az esetek többségében ráadásul nem azért mert hülyék lennének, hanem mert egyszerűen annyira kötött az eljárás rendjük, hogy még esélyük sincs elkerülni a gubancot.
Nem mondom, hogy sűrűn, de volt rá példa, hogy a kifizetési határozat után érkezett a pénz. Tényleg nem túl sokszor. Viszont amikor ez történt abból mindig gubanc volt!
A követelésed tényét a támogatási határozattal ismerik el. A kifizetésiben általában már csak a követelésed mértékét pontosítják. Ez beruházási támogatásoknál szokott izgalmas lenni, amikor már általában kész beruházás után kapsz valamennyi zsetont. Aktív elhatárolást akkor lehet csinálni ebből, ha a támogatás összege nem a tárgyévre vonatkozik és több évet is érint. Például 2011-re vonatkozik a támogatás, de csak 2012-ben vagy 2013-ban lesz majd kifizetve.
A területalapúnál, tejkvóta bázisjognál, rendkívüli tejtámogatásnál ez elvileg nincs közölve. Ott állsz mert elvileg dec. 31-ig ki kellene fizetni, de csak a következő évben kapod meg a teljes összeget.
A követelésként való elszámolást az is nehezíti, hogy ha követelésként lehetne elszámolni akkor kamatot is fel lehetne számolni.
ezt megtanulhattad volna SAPSIFülestől, hogy a zsé mindig megelőzi a határozatot.
maradjunk annyiban, hogy aktív elhatárolás...
(az előleg fizetésre vonatkozó megjegyzésed inkább lefelé kerekíti az érdemjegyed, mint felfelé...)
A támogatási határozat általában megérkezik dec. 31.-ig, bár idén még nem találkoztam az összessel. Viszont van néhány támogatásitípus, aminél a kifizetési határozatban közlik csak a pontos összeget. A területalapúnál az előleg fizetés gyakorlatilag a követelés elismerése.
Szerintem a lényeg az hogy egyfajta rendszereség legyen benne!! Hogy tervezhetövé váljon.. Mert akkor a dolgokat úgy lehet hozzá alakitani!! A szivás az volt mikor jó pár éve mást mondtak mint ami történt és sok ember szinte nemis tudott neki örülni mert szinte védhetetlenné vált és hogy jött úgy ment is..
Szóljon már hozzá olyan aki jobban örül a januári kifizetésnek.
Érdekesmód először verik a mellüket hogy nehéz helyzetben az ágazat ezért előrehozzák a kifizetések felét milyen faxa csávók. A másik felére meg ráülnek ej ráérünk arra még alapon... mindenféle racionális magyarázat nélkül. Szélhámosság az egész. Minden szempontot figyelembe vesznek csak pont azt az egyet nem amiért léteznek... a gazdák érdekeit.
Így van...az peddig nem érv, hogy csak a gazdák érdekében történik...mert ezzel kapcsolatban volt már egy másik lehetőség amikor a falugaszdászoknál erre a célra volt egy nyomtatvány ahol akinek ez kedvezőbb volt az kérhete a kifizetés januárra eltolását...értitek saját döntés alapján, szemben azzal amit itt is(lehult a lepel megint) ordíbálnak" márpedig azért is így lesz és punktum"... a támogtások SZÁNDÉKOS VISSZATARTÁSA( mert a kifizetéshez minden megvan és készen áll,csak egy gombnyomás lenne ennyi az egész és ezt nagy reklám közepette láthatuk amikor épp az az mvh vezér demonstrálta aki most dirrekt nem indítja el gombnyomásra a kifizetéseket...)már ez megérne egy gazdatütetést,mivel az akkori tüntetés is a kifizetések késlekedése miatt tört ki és most meg pofátlanul azt mondják idén már nem kaptok semmit...) Az istenként tisztelt mvh vezető helyére és módszerei helyett pont a Sapsi féle hozzáállásra lenne a legnagyobb szükség az mvh háza táján EZÉRT SAPSIT A "HELYÉRE"
A bevétel az eredmény kimutatáshoz tartozik. Az eredménykimutatás "végeredménye" a Mérleg Szerinti Eredmény (MSzE). Az MSze a mérleg források oldalán szerepel. Az elismert, de még ki nem fizetett támogatást viszont a mérleg Eszközök oldalán a Követelések között kell számon tartani.
Pedig koma már érgebben is több gazda részéről az fogalmazódott meg hogy nem kell az összes pénz decemberben, jöhet januárban is, de ez as vélemény töled független azt látom!!! Pedig így fog történni a pénz kettő részletben fog ezentúl érkezni, ha jó ha nem!!! Ja vagy egyszersem ha viszi a NAV!!!!
Tegyünk hozzá még néhány egyéb problémát is. Például azt, hogy a kifizetések jelenlegi ütemezésének köszönhetően jó néhány kifizetetlen számla marad december 31.-én, ami aztán rontja a vállalkozások mérlegét. A mérleg romlása magával húzza a hitelképesség romlását is hiszen nagy a rövid lejáratú kötelezettségek aránya az éves árbevételhez viszonyítva.
Továbbá igen ez így ebben a formában költségvetési trükközésnek is mondható, hiszen az uniós kifizetések mértékét befolyásoló árfolyam csökkenni fog valamelyest.
A jelenlegi aszályos év után már csak a kifizetések visszatartása hiányzott például az állattenyésztésnek.
Tisztán lásson mindenki a támogatások januári kifizetése csak önámítás és semmi több mint az adófizetés tologtása, ami bizony a következő évben egyes esetekben többszörözödhet....ÉS ITT A LEGNAGYOBB GOND ÉS ILLUZIÓ HOGY EZEK VISSZA NEM TÉRÍTNDŐ TÁMOGATÁSOKNAK VANNAK HANGOZTATVA, AMI UGYE HAZUGSÁG MERT BESZÁMÍTANAK AZ ADÓALAPBA ÉS HARMINC SZÁZALÉKÁT VISSZA IS KÉRIK ADÓ FORMÁJÁBAN...Ezzel szemben Lenyelországban meg pl Ausztriában NEM,mert náluk a támogatás vaódi támogatás...(azzal meg mindenki tisztában hogy az igazi cél a költségvetés kozmetikázása a támogatások későbbi kifizetésével...nehogy már beállítsa hogy ez csupán a gazdák érdekęben történik...
te aztán tudsz baromságokat írni. szerintem csinálnánk egy közvéleménykutatást, akkor több szavazat jutna a decemberre, mint a januárra. végignézhetnéd például az elmúlt néhány év deceberi és januári műtrágyaárak alakulását
Hogy neked mi a jó azt én honnan tudjam, de nagyon sok gazdálkodónak az a jó, hogy januárban kapja meg a pénz második felét nem decemberben! Írta is itt sok gazdatárs hogy ha jövőre kapja a pénz második felét az a jó mert akkor ráér egész évben elkölteni a gazdaságábán!! Na akkor figyu, Palkovics úr azt is mondta valamikor idén novemberben egy gyűlésen, hogy 2013-tól a gazdák két részletben fogják kapni a pénzt állandóan, így lehet tervezni a pénzekkel, nem előleg lesz mint most, hanem kettő részlet egy november a másik meg januártól valamikor, ugye érted?????
Kedves Sándor miért is jó ez a hír?
Pl. Nekem?????
"Tegnap Czerván államtitkár úr a következő szavakkal mondta: van akinek jó, van akinek, rossz hír, a támogatások második felét jan 10 től kezdjük utalni!!!"
Hú de kemény vagy, saját "tenyeredből"!!!! Miért nem léptek már túl a dolgon, elmúlt, vége!!!!! Majd kezd magával valamit, ha jó ügyvéd vagy szakember talál megoldást!!! Nemkívánatos informátor volt egy hivaltalnak megszüntették a munkahelyét, én ezt látom!!!
Minden "Kedves ebben illetékes MVH nagyfőnőknek" kívánok minél elöbb olyan "Kellemes " Karácsonyi ünnepeket,mint amilyent Sapsinak "ajándékoztak"..." Természetesen a nevem,címem és regiszrációs számomat akár személyesen a "tenyeremből" is "megkaphatják",csak hívjanak fel bátran... Remélem a jókívánságaimhoz a többiek is csatlakoznak... Az mvh információk nem érdekeltek és nem fognak,nekünk ( a hivatalok teljes elzárkozása után...ez ugye milyen érdekes?...lesz még)Sapsi az amerikaiak valamint az osztrák bárók és az olasz üzletemberek környezetembeni földvásárlásai elleni harcban vette ki teljesen ismeretlenül és önzetlenül a részét, hatalmas területek vonatkozásában...amihez csak köszönet járhat Magyarországtól...
Jövőre 60 milliárd forinttal több forrás a mezőgazdaságban
2012. december 14. 17:44
Közel 60 milliárd forinttal emelkednek az agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2013-ban az előző évhez képest, jelentette be Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kuratóriumi ülésén.
Január 10-étől fizeti a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a területalapú támogatás második részletét, míg a különleges tejtámogatás második részletének kifizetése már december 1-jén megtörtént. Az államtitkár hozzátette: az egységes területalapú támogatás (SAPS) szintje 2013-ban eléri a 100%-ot, a gazdálkodók előreláthatólag mintegy 233 eurónak megfelelő forintösszegre számíthatnak jövőre. Az állattenyésztési források - elsősorban a nemzeti forráskeretből - több mint 100 millió forinttal emelkednek.
Jó hír továbbá, hogy még 2013-ban is fizethet a VM nemzeti kiegészítő támogatásokat (top up), melyek elsősorban az állattenyésztési ágazat megerősödését segíthetik tette hozzá Czerván György. Folytatódik a Kérődző, valamint a Dohány és Zöldség-gyümölcs Szerkezetátalakítási Program a 2012-ben érvényes pénzügyi keretekkel.
A mezőgazdasági termékek termelői ára 2012. első – harmadik negyedévében 10,9%-kal nőtt, ugyanakkor az államtitkár megerősítette: jelentős élelmiszerár-drágulástól továbbra sem kell tartani, ellentétben a híresztelésekkel. A világpiaci terményárak az elmúlt hónapokban stabilizálódtak, így élelmiszerár-robbanás nem várható.
Czerván György kiemelte: még az idén kifizeti a vidékfejlesztési tárca a tej- és a cukorrépa termelőket érintő 1.1 milliárd forintos többlettámogatást. A tejtermelők tejkilogrammonként 60 fillérrel megemelt kilónként 4 forintos tejkvóta-támogatásra, a cukorrépa-termelők pedig mintegy 800 millió forint nemzeti kiegészítő támogatásra számíthatnak.
Tegnap Czerván államtitkár úr a következő szavakkal mondta: van akinek jó, van akinek, rossz hír, a támogatások második felét jan 10 től kezdjük utalni!!!
Ez bővebben mit takar?:"Az intézkedés hozzájárul a mezőgazdaságból élők keresőképességének javításához, valamint olyan agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához és megtartásához, amelyek elősegíthetik a vidéki területekről való elvándorlás visszaszorítását és a vidéki életkörülmények javítását."Ha felveszek egy embert,pályázhatok?
Agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozását támogatja a VM
7,8 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához.
A pályázó akkor támogatható, ha az éves bruttó árbevétele legfeljebb 2 millió euró (kb. 600 millió forint), illetve 2011-ben a bruttó árbevételének több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származott. A támogatási kérelmeket 2013. február 15-étől a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. július 2-áig lehet elektronikusan benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. A hozzájárulás mértéke 60 százalék, hátrányos helyzetű településeken 65 százalék, de egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat.
A támogatás célja, hogy ösztönözze a mezőgazdaságból élők egyéb jövedelemtermelő, gazdálkodói és szolgáltató tevékenységeit, továbbá támogassa a helyben előállított termékek piacra vitelét. Támogatást lehet kérni többek között könnyűipari fejlesztésekre, új technológiák bemutatására, mintaprojektek létrehozására, kézműves, szabadidős vagy megújuló energiaforrások használatához kapcsolódó tevékenységekre, szakértői, műszaki és kereskedelmi szolgáltatások bevezetésére.
Az intézkedés hozzájárul a mezőgazdaságból élők keresőképességének javításához, valamint olyan agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához és megtartásához, amelyek elősegíthetik a vidéki területekről való elvándorlás visszaszorítását és a vidéki életkörülmények javítását. A mezőgazdasági üzemek mellett kialakuló alternatív tevékenységek (kiegészítő jövedelemforrások) ellensúlyozzák a mezőgazdasági termelésből származó bevételek ingadozásait, valamint hasznosítják a szezonálisan rendelkezésre álló munkaerőt. A vidéki területeken ma is megtalálható értékes, élő kézműves hagyományok a régió munkalehetőségeinek, valamint egyedi arculatának megőrzésében egyaránt fontos szerepet játszanak.
34906 hozzászólás
Válasz #3905. hozzászólásra
azt hittem, hogy hajtós kollégának címezted a dolgot, mert fellengzésről szó se volt csak tényekről. milyen eljárás, mikor visszadátumoznak határozatokat hónapokra visszamenőlegesen?
Válasz #3904. hozzászólásra

Csak arra akartam utalni, hogy sajnos az amit írsz nem meglepő. Az MVH-nál bármi megtörténhet, meg annak az ellenkezője is. A "fellengzősködés" elé és mögé nem véletlenül tettem idézőjelet. (Irónia.) Hasonló eseményeket én is átéltem már.
Emlékeim szerint amióta van az MVH azóta nem volt olyan év, hogy ne bohóckodott volna egy sort az MVH. Az esetek többségében ráadásul nem azért mert hülyék lennének, hanem mert egyszerűen annyira kötött az eljárás rendjük, hogy még esélyük sincs elkerülni a gubancot.
Válasz #3903. hozzászólásra
mi van koma?! szemüveget vedd fel!
Válasz #3902. hozzászólásra



Attól, hogy karácsony van még nem kell itt "fellengzősködni"!!!!
Válasz #3898. hozzászólásra

nekem volt olyan, hogy megjött a pénz júnus végén. következő év februárjában a visszavonó határozat és márciusban a kifizető határozat
Válasz #3889. hozzászólásra






Nem válaszolok mert karácsony van!!!! Majd holnap!!
Válasz #3899. hozzászólásra




Csak ne követeljetek semmit,ha adnak nem szaladunk el előle,jön amikor jön
Válasz #3898. hozzászólásra

Nem mondom, hogy sűrűn, de volt rá példa, hogy a kifizetési határozat után érkezett a pénz. Tényleg nem túl sokszor. Viszont amikor ez történt abból mindig gubanc volt!
A követelésed tényét a támogatási határozattal ismerik el. A kifizetésiben általában már csak a követelésed mértékét pontosítják. Ez beruházási támogatásoknál szokott izgalmas lenni, amikor már általában kész beruházás után kapsz valamennyi zsetont. Aktív elhatárolást akkor lehet csinálni ebből, ha a támogatás összege nem a tárgyévre vonatkozik és több évet is érint. Például 2011-re vonatkozik a támogatás, de csak 2012-ben vagy 2013-ban lesz majd kifizetve.
A területalapúnál, tejkvóta bázisjognál, rendkívüli tejtámogatásnál ez elvileg nincs közölve. Ott állsz mert elvileg dec. 31-ig ki kellene fizetni, de csak a következő évben kapod meg a teljes összeget.
A követelésként való elszámolást az is nehezíti, hogy ha követelésként lehetne elszámolni akkor kamatot is fel lehetne számolni.
Válasz #3896. hozzászólásra
ezt megtanulhattad volna SAPSIFülestől, hogy a zsé mindig megelőzi a határozatot.
maradjunk annyiban, hogy aktív elhatárolás...
(az előleg fizetésre vonatkozó megjegyzésed inkább lefelé kerekíti az érdemjegyed, mint felfelé...)
Válasz #3892. hozzászólásra


Nagyjából az most is így van, hogy ahogy jön úgy megy is..
Válasz #3887. hozzászólásra
A támogatási határozat általában megérkezik dec. 31.-ig, bár idén még nem találkoztam az összessel. Viszont van néhány támogatásitípus, aminél a kifizetési határozatban közlik csak a pontos összeget. A területalapúnál az előleg fizetés gyakorlatilag a követelés elismerése.
Válasz #3894. hozzászólásra

de ha már megküldték volna december elején, akkor ugye már nem is lett volna probléma
Válasz #3889. hozzászólásra
Pl. nekem már nagyjából bevan lőve a könyvelésem!
Ha most a hét második felében küldenék a támogatás második részét, hát....
Válasz #3892. hozzászólásra
itt a pont nálad!
Válasz #3889. hozzászólásra




Szerintem a lényeg az hogy egyfajta rendszereség legyen benne!! Hogy tervezhetövé váljon.. Mert akkor a dolgokat úgy lehet hozzá alakitani!! A szivás az volt mikor jó pár éve mást mondtak mint ami történt és sok ember szinte nemis tudott neki örülni mert szinte védhetetlenné vált és hogy jött úgy ment is..
gondolom semmi esély nincs rá hogy kiutaljanak! igaz?
ez igy igaz. csak nem tudom miért kell akkor olyan nagy port csinálni az egészből. nem érzik amit mi.
Válasz #3884. hozzászólásra


Szélhámosság az egész. Minden szempontot figyelembe vesznek csak pont azt az egyet nem amiért léteznek... a gazdák érdekeit.


Szóljon már hozzá olyan aki jobban örül a januári kifizetésnek.
Érdekesmód először verik a mellüket hogy nehéz helyzetben az ágazat ezért előrehozzák a kifizetések felét milyen faxa csávók. A másik felére meg ráülnek ej ráérünk arra még alapon... mindenféle racionális magyarázat nélkül.
valaki?
Válasz #3885. hozzászólásra
mert neked elismerték a "követelésed", csak nem fizették ki? hogy csináltad ezt?
lehet záró egyenleg egyeztetést küldeni az mvh-nak?
Válasz #3882. hozzászólásra
Így van...az peddig nem érv, hogy csak a gazdák érdekében történik...mert ezzel kapcsolatban volt már egy másik lehetőség amikor a falugaszdászoknál erre a célra volt egy nyomtatvány ahol akinek ez kedvezőbb volt az kérhete a kifizetés januárra eltolását...értitek saját döntés alapján, szemben azzal amit itt is(lehult a lepel megint) ordíbálnak" márpedig azért is így lesz és punktum"... a támogtások SZÁNDÉKOS VISSZATARTÁSA( mert a kifizetéshez minden megvan és készen áll,csak egy gombnyomás lenne ennyi az egész és ezt nagy reklám közepette láthatuk amikor épp az az mvh vezér demonstrálta aki most dirrekt nem indítja el gombnyomásra a kifizetéseket...)már ez megérne egy gazdatütetést,mivel az akkori tüntetés is a kifizetések késlekedése miatt tört ki és most meg pofátlanul azt mondják idén már nem kaptok semmit...) Az istenként tisztelt mvh vezető helyére és módszerei helyett pont a Sapsi féle hozzáállásra lenne a legnagyobb szükség az mvh háza táján EZÉRT SAPSIT A "HELYÉRE"
Válasz #3883. hozzászólásra
A bevétel az eredmény kimutatáshoz tartozik. Az eredménykimutatás "végeredménye" a Mérleg Szerinti Eredmény (MSzE). Az MSze a mérleg források oldalán szerepel. Az elismert, de még ki nem fizetett támogatást viszont a mérleg Eszközök oldalán a Követelések között kell számon tartani.
Válasz #3880. hozzászólásra





Pedig koma már érgebben is több gazda részéről az fogalmazódott meg hogy nem kell az összes pénz decemberben, jöhet januárban is, de ez as vélemény töled független azt látom!!! Pedig így fog történni a pénz kettő részletben fog ezentúl érkezni, ha jó ha nem!!! Ja vagy egyszersem ha viszi a NAV!!!!
A kettös könyvelést vezetőknek már bevételként kell könyvelni idénre,ha megjön ha nem
Válasz #3880. hozzászólásra

Tegyünk hozzá még néhány egyéb problémát is. Például azt, hogy a kifizetések jelenlegi ütemezésének köszönhetően jó néhány kifizetetlen számla marad december 31.-én, ami aztán rontja a vállalkozások mérlegét. A mérleg romlása magával húzza a hitelképesség romlását is hiszen nagy a rövid lejáratú kötelezettségek aránya az éves árbevételhez viszonyítva.
Továbbá igen ez így ebben a formában költségvetési trükközésnek is mondható, hiszen az uniós kifizetések mértékét befolyásoló árfolyam csökkenni fog valamelyest.
A jelenlegi aszályos év után már csak a kifizetések visszatartása hiányzott például az állattenyésztésnek.
Válasz #3878. hozzászólásra
Ezzel szemben Lenyelországban meg pl Ausztriában NEM,mert náluk a támogatás vaódi támogatás...(azzal meg mindenki tisztában hogy az igazi cél a költségvetés kozmetikázása a támogatások későbbi kifizetésével...nehogy már beállítsa hogy ez csupán a gazdák érdekęben történik...
Tisztán lásson mindenki a támogatások januári kifizetése csak önámítás és semmi több mint az adófizetés tologtása, ami bizony a következő évben egyes esetekben többszörözödhet....ÉS ITT A LEGNAGYOBB GOND ÉS ILLUZIÓ HOGY EZEK VISSZA NEM TÉRÍTNDŐ TÁMOGATÁSOKNAK VANNAK HANGOZTATVA, AMI UGYE HAZUGSÁG MERT BESZÁMÍTANAK AZ ADÓALAPBA ÉS HARMINC SZÁZALÉKÁT VISSZA IS KÉRIK ADÓ FORMÁJÁBAN...
Válasz #3878. hozzászólásra
te aztán tudsz baromságokat írni. szerintem csinálnánk egy közvéleménykutatást, akkor több szavazat jutna a decemberre, mint a januárra. végignézhetnéd például az elmúlt néhány év deceberi és januári műtrágyaárak alakulását
az anyajuh támogatásról tud valaki valami konkrétat?
Válasz #3877. hozzászólásra




Hogy neked mi a jó azt én honnan tudjam, de nagyon sok gazdálkodónak az a jó, hogy januárban kapja meg a pénz második felét nem decemberben! Írta is itt sok gazdatárs hogy ha jövőre kapja a pénz második felét az a jó mert akkor ráér egész évben elkölteni a gazdaságábán!! Na akkor figyu, Palkovics úr azt is mondta valamikor idén novemberben egy gyűlésen, hogy 2013-tól a gazdák két részletben fogják kapni a pénzt állandóan, így lehet tervezni a pénzekkel, nem előleg lesz mint most, hanem kettő részlet egy november a másik meg januártól valamikor, ugye érted?????
Válasz #3874. hozzászólásra

Kedves Sándor miért is jó ez a hír?
Pl. Nekem?????
"Tegnap Czerván államtitkár úr a következő szavakkal mondta: van akinek jó, van akinek, rossz hír, a támogatások második felét jan 10 től kezdjük utalni!!!"
Tisztelettel: István
Válasz #3875. hozzászólásra
A kedves "besugónak" Üzenem! Szivesen résztvennék 1 buliján! Ahol az a főimádság "Tebenned biztunk Uram...." Olvasson a sorokközt!
Válasz #3874. hozzászólásra

Alpolgarmester a hejedben ezt az oldalt en nem olvasnam.
Válasz #3868. hozzászólásra







Jó!!
Válasz #3871. hozzászólásra



Hú de kemény vagy, saját "tenyeredből"!!!! Miért nem léptek már túl a dolgon, elmúlt, vége!!!!! Majd kezd magával valamit, ha jó ügyvéd vagy szakember talál megoldást!!! Nemkívánatos informátor volt egy hivaltalnak megszüntették a munkahelyét, én ezt látom!!!
Válasz #3871. hozzászólásra



Csatlakozom!
Minden "Kedves ebben illetékes MVH nagyfőnőknek" kívánok minél elöbb olyan "Kellemes " Karácsonyi ünnepeket,mint amilyent Sapsinak "ajándékoztak"...
" Természetesen a nevem,címem és regiszrációs számomat akár személyesen a "tenyeremből" is "megkaphatják",csak hívjanak fel bátran...
Remélem a jókívánságaimhoz a többiek is csatlakoznak... Az mvh információk nem érdekeltek és nem fognak,nekünk ( a hivatalok teljes elzárkozása után...ez ugye milyen érdekes?...lesz még
)Sapsi az amerikaiak valamint az osztrák bárók és az olasz üzletemberek környezetembeni földvásárlásai elleni harcban vette ki teljesen ismeretlenül és önzetlenül a részét, hatalmas területek vonatkozásában...amihez csak köszönet járhat Magyarországtól...
mijen nagy mellénnyel tolták a műsort MI2012-BEN minden földalapút kifizetünk Node eggyik kutya másik eb
Tisztelt Asszonyom / Uram!
Jövőre 60 milliárd forinttal több forrás a mezőgazdaságban
2012. december 14. 17:44
Közel 60 milliárd forinttal emelkednek az agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2013-ban az előző évhez képest, jelentette be Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kuratóriumi ülésén.
Január 10-étől fizeti a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a területalapú támogatás második részletét, míg a különleges tejtámogatás második részletének kifizetése már december 1-jén megtörtént. Az államtitkár hozzátette: az egységes területalapú támogatás (SAPS) szintje 2013-ban eléri a 100%-ot, a gazdálkodók előreláthatólag mintegy 233 eurónak megfelelő forintösszegre számíthatnak jövőre. Az állattenyésztési források - elsősorban a nemzeti forráskeretből - több mint 100 millió forinttal emelkednek.
Jó hír továbbá, hogy még 2013-ban is fizethet a VM nemzeti kiegészítő támogatásokat (top up), melyek elsősorban az állattenyésztési ágazat megerősödését segíthetik tette hozzá Czerván György. Folytatódik a Kérődző, valamint a Dohány és Zöldség-gyümölcs Szerkezetátalakítási Program a 2012-ben érvényes pénzügyi keretekkel.
A mezőgazdasági termékek termelői ára 2012. első – harmadik negyedévében 10,9%-kal nőtt, ugyanakkor az államtitkár megerősítette: jelentős élelmiszerár-drágulástól továbbra sem kell tartani, ellentétben a híresztelésekkel. A világpiaci terményárak az elmúlt hónapokban stabilizálódtak, így élelmiszerár-robbanás nem várható.
Czerván György kiemelte: még az idén kifizeti a vidékfejlesztési tárca a tej- és a cukorrépa termelőket érintő 1.1 milliárd forintos többlettámogatást. A tejtermelők tejkilogrammonként 60 fillérrel megemelt kilónként 4 forintos tejkvóta-támogatásra, a cukorrépa-termelők pedig mintegy 800 millió forint nemzeti kiegészítő támogatásra számíthatnak.
(VM Sajtóiroda)
http://www.kormany.hu/hu/videkfejlesztesi-miniszterium/agrargazdasagert-felelos-allamtitkarsag/hirek/jovore-60-milliard-forinttal-tobb-forras-a-mezogazdasagban
Válasz #3867. hozzászólásra
Tegnap Czerván államtitkár úr a következő szavakkal mondta: van akinek jó, van akinek, rossz hír, a támogatások második felét jan 10 től kezdjük utalni!!!
Sziasztok.Tudja valaki,hogy a földalapú támogatást mikor kezdik kifizetni?
Válasz #3864. hozzászólásra
Amúgy szivesen segítek ha tudok 
Ezt még lehet tovább fejleszteni úgy ahogy alapból akartad hogy a szöveg helyére nem a linket rakod... pl.: EZAZ
Válasz #3863. hozzászólásra

Köszi!
Válasz #3863. hozzászólásra
http://www.kormany.hu/download/a/81/c0000/MR_2012_129_%28XII_17%29_VM_rendelet.pdf
Válasz #3862. hozzászólásra

Nem mert kčt link van egy helyett bemásolva, figyelj hogy mikor bemásolod üres legyen az az ablak
Válasz #3861. hozzászólásra

http://www.kormany.hu/download/a/81/c0000/MR_2012_129_%28XII_17%29_VM_rendelet.pdf
Nem megy nekem ez a linkelés
Válasz #3860. hozzászólásra
Itt van részletesen.
Válasz #3859. hozzászólásra
Ez bővebben mit takar?:"Az intézkedés hozzájárul a mezőgazdaságból élők keresőképességének javításához, valamint olyan agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához és megtartásához, amelyek elősegíthetik a vidéki területekről való elvándorlás visszaszorítását és a vidéki életkörülmények javítását."Ha felveszek egy embert,pályázhatok?
Agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozását támogatja a VM
7,8 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához.
A pályázó akkor támogatható, ha az éves bruttó árbevétele legfeljebb 2 millió euró (kb. 600 millió forint), illetve 2011-ben a bruttó árbevételének több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származott. A támogatási kérelmeket 2013. február 15-étől a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. július 2-áig lehet elektronikusan benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. A hozzájárulás mértéke 60 százalék, hátrányos helyzetű településeken 65 százalék, de egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat.
A támogatás célja, hogy ösztönözze a mezőgazdaságból élők egyéb jövedelemtermelő, gazdálkodói és szolgáltató tevékenységeit, továbbá támogassa a helyben előállított termékek piacra vitelét. Támogatást lehet kérni többek között könnyűipari fejlesztésekre, új technológiák bemutatására, mintaprojektek létrehozására, kézműves, szabadidős vagy megújuló energiaforrások használatához kapcsolódó tevékenységekre, szakértői, műszaki és kereskedelmi szolgáltatások bevezetésére.
Az intézkedés hozzájárul a mezőgazdaságból élők keresőképességének javításához, valamint olyan agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához és megtartásához, amelyek elősegíthetik a vidéki területekről való elvándorlás visszaszorítását és a vidéki életkörülmények javítását. A mezőgazdasági üzemek mellett kialakuló alternatív tevékenységek (kiegészítő jövedelemforrások) ellensúlyozzák a mezőgazdasági termelésből származó bevételek ingadozásait, valamint hasznosítják a szezonálisan rendelkezésre álló munkaerőt. A vidéki területeken ma is megtalálható értékes, élő kézműves hagyományok a régió munkalehetőségeinek, valamint egyedi arculatának megőrzésében egyaránt fontos szerepet játszanak.
TUDJA ESETLEG VALAKI AZ IDEI JUH TÁMOGATÁS ÖSSZEGÉT?
Válasz #3846. hozzászólásra
Ez sajnois így van. Ránkférne egy jó király....
De itt mindenki csak királykodik...