Fórum

Növényvédelmi szakma 

Létrehozta: , 2012-02-09 15:14:56

Új hozzászólás Frissítés
  • Válasz » #77 otis | 2019-03-05 11:02:00

    Válasz otis #76. hozzászólására

    Ja, még valamit. Nem olyan rég kezdett terjedni a neten egy video, ami a 80'-as években készült, amiben az integrált szemlélet fontosságára hívták fel a figyelmet, ami mai szemmel kicsit fura, hogy pont a dinitro-orto-krezolt, mint hatóanyagot illesztik ebbe a rendszerbe, no de nyilván akkoriban azzal "főztek" ami volt.smile whistling

  • Válasz » #76 otis | 2019-03-05 10:56:48

    Válasz Full Random #75. hozzászólására

    Igazság szerint ennek már nem volna szabad az újdonság erejével hatni, hiszen 2009-es EU-s rendeletekről van szó. Ennek ellenére mégsem ezt látni a gyakorlatban sajnos, amit a szerzők egész jól le is írnak, hogy miért is.
    Azt csak úgy halkan jegyzem meg, hogy már rögtön az első alapelvnél megjelenik a talajok, illetve a talajművelési eljárások fontossága is, ami nem véletlen, hiszen a talajok nem csak mint termesztő közegek vesznek részt a gazdálkodásban, hanem nagyon fontos szolgáltatásokat is nyújtanak nekünk gazdálkodóknak, csak nagyon kevesen veszik a fáradságot, hogy megismerjék saját területeiknek eme tulajdonságait.
    Egyébként, hogy teljesebb legyen a kép, itt van hazánk Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Terve, ami szintén nem tegnap íródott:
    Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Terv 2012

  • Válasz » #75 Full Random | 2019-03-05 08:54:26

    Sziasztok!

    Ajánlom ezt a cikket áttanulmányozni mindenkinek aki gazdálkodik, növénytermeszt, növényvédelemmel foglalkozik. Kezdődnek haladóknak profinak egyaránt, mestereknek és mérnököknek.
    Címe; AZ INTEGRÁLT NÖVÉNYVÉDELEM NYOLC ALAPELVE
    Kiss József, Zanker Angéla és Eke István.
    Nem akar eladni semmit, teljesen más szemszögből íródott.
    Igen, a link majd egy pdf letöltését fogja hozni.
    8 alapelv

    https://l.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Fwww.endure-network.eu%2Fcontent%2Fdownload%2F8180%2F54445%2Ffile%2FKiss_Eke_Zanker_Novenyvedelem.pdf%3Ffbclid%3DIwAR39yodUB9KM0hrPxwBPGWxPvGmT8SguP8vBhw0ZheB6p1TUHlMUFUDrztU&h=AT0ll9ssCvhD1X1-Ntm3lUPv6maiVWwCiLJDPX24PqFnS_RsJDlTYKSXrZhI9PvCG59RRWqZwKalzRfT5eXa64WPy9Fsn9N3e3lJFVLbR2nGxZ5Xv82H4TsYOim0bqHYyCnVK9on-1sw1diYPxwVgFZVZHNEVfMdh-i--A 8 alapelv

  • Válasz » #74 dracke | 2014-03-18 20:47:18

    smile helpsmilie Nincs meg véletlenül valakinek a növényvédelmi alaptanfolyamhoz tartozó vizsgatételek, és esetleg a megoldás is?
    smile helpsmilie

  • Válasz » #73 dracke | 2014-03-18 20:47:13

    smile helpsmilie Nincs meg véletlenül valakinek a növényvédelmi alaptanfolyamhoz tartozó vizsgatételek, és esetleg a megoldás is?
    smile helpsmilie

  • Válasz » #72 Peti1230 | 2014-03-04 21:07:38

    Válasz #35. hozzászólásra

    Jól hangzik ez a lehetőség, de a növényorvos itt kinek ad számlát és miről?
    A parasztnak adok számlát én a kiszórásról, a növényorvos pedig a felügyeletről?

    "válasz #35 hozzászólásra ť | Mf-es küldte be 2012-02-10 09:06:05-kor
    Válasz #34. hozzászólásra

    Utánnakrdeztem!Lehet szolgáltatni.Mégpedig,szolgáltatási megállapodást kell kötni,a földhasználóval,akinek végzem a permetezést.Minden lényeges adatnak szerepelni kell benne,mind a permetezősnek,mind a megrendelő gazdának.Ezzel a szerződéssel elballag valamelyik fél a növényvédőshöz,megveszi a szert.Ekkor kiadja a vényt,minden utasítással egyben,feltüntetve a kezelni kívánt terület adatait,hrsz.,aminek benne kell lenni a szolgáltatási szerződésbe."

  • Válasz » #71 BNC | 2014-03-04 18:18:51

    Azoknak akik nem voltak ott de mindent tudni akarnak a 60. Növényvédelmi Tudományos Napok előadásairól:
    60. Növényvédelmi Tudományos Napok öszefoglalója

  • Válasz » #70 kukaccsosz | 2013-10-24 15:02:13

    Válasz #69. hozzászólásra

    Keresd a megyei növényvédő kamarát vagy a növényvédő állomást.

  • Válasz » #69 Ádám05 | 2013-10-24 14:39:45

    Növényvédő és méregraktár kezelő végzettségem van( okj 5226411056002) nagyon régről, szeretném ezt aktualizálni, tanfolyamon érvényesíteni mert eddig nem is használtam, köszönhetően volt a családban több növényvédő papíros, meg mérnök.
    Tudtok tanfolyamot az ország nyugati felében?
    Mennyiben van most ilyen tanfolyam?
    köszi
    Ádám

  • Válasz » #68 Czanik Sanyi | 2013-10-17 18:30:07

  • Válasz » #67 Batka | 2013-01-17 21:13:33

    Válasz #66. hozzászólásra

    Ajánlani? Ismerek Baranyában jó szakembereket, de ők általában állásban vannak komoly cégeknél és az sem biztos, hogy neked kifizetődő állandóra alkalmazni egyet. Nem ismerem az üzemnagyságodat, lehet azért elbírnád, az is kérdés, hogy mi az igényed.
    Ami nálunk jellemző a kisebbeknél (inkább közepeseknél), hogy szerződéses alapon tartanak növényvédőst évi fix összegért, aki elkészíti a növényvédelmi tervet, bizonyos időközönként, vagy ha akut probléma van akár azonnal is kimegy és természetesen a papírmunkát (recept, permetezési napló, stb) megcsinálja. Pedzegetik kamarai szinten, hogy lesz valami rendeleti szabályozás, hogy bizonyos területnagyság felett kötelezővé teszik növényvédős szakember alkalmazását (nem foglalkoztatását, hanem igénybevételét!), de ez egyenlőre bizonytalan és nem gondolom, hogy ezt le lehetne nyomni a gazdatársadalom torkán. Aki felér odáig, hogy van értelme, úgyis megtalál valakit, aki meg nem tart igényt mások véleményére, úgyis megy a saját feje után. Mondjuk nálunk kb 140 kamarai tag van, szerintem jó, ha fele aktív szakmailag, elég kevés egy megyére, főleg ha kötelezővé teszik, arról nem is beszélve, hogy az átlagéletkor elég magas!
    Talán téged is látogatnak növszer gyártó cégek emberei, ők még szoktak szaktanácsadást vállalni, de vigyázni kell, mert ebből is két fajta van, az egyik csak a saját termékeit akarja veled megvetetni, ami biztos nem a leggazdaságosabb megoldás, a másik aki a te szemszögedből áll a kérdéshez és igyekszik a legjobb és leggazdaságosabb technológiát adni neked, mert holnap is el akar adni. NA sajnos ez utóbbiból szokott kevesebb lenni.

  • Válasz » #66 Pilátus | 2013-01-12 10:04:35

    Válasz #65. hozzászólásra

    Csak így nem is lehet munkát adni egyiknek sem...talán nem is kell nekik...nem tudsz ajánlani egy profit aki akar is dolgozni,állandó állásban kellene(nekem egy jobb kéz...

  • Válasz » #65 Batka | 2013-01-12 06:24:50

    Válasz #64. hozzászólásra

    Valószínűleg azért, mert a tisztelt kamarai tagság vagy egyszerűen trehányságból, vagy mert nem óhajtja, nem adta a személyes hozzájárulását a személyes adatai közléséhez.

  • Válasz » #64 Pilátus | 2013-01-11 22:45:22

    Válasz #62. hozzászólásra

    Ez null nem lista...egyszerűen nincs is lista honlaponsmile scared...miért nincs?

  • Válasz » #63 colega | 2013-01-11 21:37:48

    Tavaj voltam zöldkönyes továbképzésen,most kaptam levelet,lejárt az engedély.Mennyek hosszabitani,kicsit csodálkozom mert 5évre szokták megadni!Egyedi eset vagy más is lárt így?

  • Válasz » #62 BNC | 2012-12-13 10:06:52

  • Válasz » #61 ermike | 2012-09-11 21:27:10

    Növényvédelemre van e valakinek szerződés mintája???
    Sos kellene!

  • Válasz » #60  ARES-826 | 2012-05-21 16:48:41

    Válasz #55. hozzászólásra

    Kakarítsad ki!! Vagy mond a békának kevesebbet köpködjön!smile biggrinsmile biggrinsmile biggrin

  • Válasz » #59 joc | 2012-05-21 16:12:44

    Válasz #47. hozzászólásra

    Tanfolyam elvégezve berettyoujfalubasmile thumbupcool

  • Válasz » #58 joc | 2012-05-21 16:10:13

  • Válasz » #57 Gwhaunting | 2012-05-21 12:56:42

    Válasz #56. hozzászólásra

    http://www3.syngenta.com/country/hu/hu/cp/Termekeink/Gyomirto-szerek/Pages/Gardoprim-Plus-Gold.aspx

  • Válasz » #56 Parancsnok | 2012-05-21 12:15:40

    Sziasztok! Segítséget és tanácsot szeretnék kérni! Állományba lévő cirokhoz muhar ellen kellene valami javaslat! Tud e valaki ajánlani valami vegyszert? Találkozott e valaki ilyen problémával és sikeres volt e a kezelés?
    Köszönöm!

  • Válasz » #55 Nacsa Ferenc | 2012-05-20 20:48:08

    A vizes gödrömben sok a békanyál,mit javasoltok ellene?

  • Válasz » #54 .Szabi. | 2012-05-17 17:20:27

  • Válasz » #53 Freddi | 2012-05-17 15:17:45

    Tisztelettel kérném ALADIN vető burgonya érzékeny-e
    a SENCOR gyomirtóval szemben.
    T, Hanusz György

  • Válasz » #52 Radocz | 2012-02-14 11:51:11

    Válasz #44. hozzászólásra

    A kukaccsősz növényvédős.

    Ő tudja, hogy én csak egy mezei szaktanácsadó vagyok, aki, több rendeletet olvas, mint egy átlag termelő.

    smile cowboy

    Ermike meg rájött, arra, hogy az erdőhöz nem értek.

    De igyekszem elsajátítani, mert a nagy fejsze és stihl fűrész használatát már ismerem. Legalábbis van belőle 1-1 db.
    smile cowboy

  • Válasz » #51 Nagy Ákos | 2012-02-14 08:51:41

    Válasz #14. hozzászólásra
    Köszi ez volt a leghasznosabb hozzászólás! Már találtam is egy ilyen képzést amit olcsón és gyorsan meg lehet csinálni a mátrix oktatásnál.

  • Válasz » #50 kukaccsosz | 2012-02-11 15:03:17

    Válasz #48. hozzászólásra

    A kölcsönös megfeleltetés ellenörzéseknél (MVH) most már a növényvédelmi szabályok betartását is ellenörzik pl.: permetezési napló. A szankciók pedig az MVH-nál szokásos területalapú bizonyos százalékában van meghatározva.

  • Válasz » #49 joc | 2012-02-11 14:23:14

  • Válasz » #48 jambo | 2012-02-11 14:07:37

    Mennyire veszik komolyan ezt a növényvédös ellenörzéseket?Az eladót vagy a felhasználót csesztetik?Munka mellett nem fér bele 10 nap szabi.

  • Válasz » #47 Hunter_ | 2012-02-11 13:17:28

    Válasz #45. hozzászólásra

    Úgy hallottam mintha a Chemical-Seed indítana ilyen tanfolyamot mostanában.Kérdezd meg őket bajod nem lehet belőle.

  • Válasz » #46 vili 345 | 2012-02-11 12:25:41

  • Válasz » #45 joc | 2012-02-11 11:28:35

    nem tudjatok hogy indul e zöld könyves tanfolyam,mostanaba hajdu b.vagy könyeken.elöre kösz.smile thumbupcool

  • Válasz » #44 kukaccsosz | 2012-02-11 10:27:28

    Válasz #40. hozzászólásra

    Nem fő növényvédős csak mezei......smile smile

  • Válasz » #43 efge | 2012-02-11 10:24:44

    Válasz #35. hozzászólásra
    Alapeset: te egy vállalkozó vagy szeretnél növényvédelmet szolgáltatni. Ahhoz, hogy engedélyt kapj, felsőfokú végzettség és kamarai tagság kell. Tehát kell egy ilyen végzettségű alkalmazott, vagy te magad rendelkezel ezzel.
    Valóban szolgáltatási szerződés kell, akkor ha az alapeset fenn áll. Addig kiszámlázni hivatalosan nem tudod a permetezést.

  • Válasz » #42 otis | 2012-02-11 10:01:14

    Válasz #38. hozzászólásra

    Az utolsó mondatod, gyakorlatilag mindegyik iskolára ráhúzhatóak sajnossmile cursing Annyira a pénzről szól már minden, hogy sok iskola a klasszikus "birka iskola" szintjére degradálódott.
    Egyébként ami kicsit Debrecen mellett szól, hogy ott egy fél év "csak" 140 ezer, míg Gödöllőn 305 ezer. Viszont nem sok jót sejtet, hogy, mint ahogy írtad is, ott két hetente van 3 nap konzultáció, szemben Debrecennel, ahol reggeltől estig előadás van. Munka mellett előbbi jönne jobban ki, míg elfogadható ismeretátadás szempontjából utóbbi.

  • Válasz » #41 Pintér Zoltán | 2012-02-11 09:44:40

    Válasz #38. hozzászólásra

    Üdv akkor Neked ismerned kell a Fényházat. Én is laktam ott egy jó ideig.:)

  • Válasz » #40 szanberg | 2012-02-11 09:41:45

    Válasz #36. hozzászólásra

    Miért netán valami fő növényvédős vagy e???smile lol

  • Válasz » #39 *** HM *** | 2012-02-11 09:29:28

    Válasz #38. hozzászólásra

    Nefélj semmit az anyaföld letaszitja magáról előbb utóbb azokat akik nem rá valók.
    Ebben biztos vagyok jópár éve.smile aikidosmile aikidosmile aikido

  • Válasz » #38 kukaccsosz | 2012-02-11 09:15:37

    Válasz #37. hozzászólásra

    Szerintem egyik sem igazán gyakorlatias. Debrecenben nekem a gyomirtást még növényvédő állomási szaki tartotta (SZL) aki azért nagyon sok kísérletet csinált látott, az ért a legtöbbet. Inkább nagyon kemény elméleti oktatás volt. Úgy hallottam Gödöllőn is inkább elméleti. Sokan a gödöllőit választják mert ott csak pár napos konzultációk vannak. Debrecenben novembertől februárig reggel 8-tól du 4-ig egész napos az oktatás volt/van. Sajnos mivel fizetősek és kell a pénz az egyetemeknek sok olyan emberke is végzett/végez akinek nem szabadott volna......smile hammer

  • Válasz » #37 otis | 2012-02-11 08:44:02

    A két egyetem, Debrecen és Gödöllő közül melyik ad leginkább gyakorlatias képzést szerintetek növényorvosok számára? Sajnos már egyre inkább fenntartással vagyok a felsőoktatási intézmények felé, sokan áttértek a tömegtermelésre, és emiatt már el is bsztam az utolsó két államilag finanszírozható félévemetsmile cursing Mivel ezek jellemzően csak menet közben derültek kismile thumbdown

  • Válasz » #36 Radocz | 2012-02-10 10:06:04

    Jó a cím. Ez szakma.

    Az egyik topikban említettem, hogy a bent levők aszt szeretnék, hogy a kereskedőknél alkalmazott növényvédős ne írhasson fel receptet.

    Ennek van előnye és hátránya is.

    "A szolgáltatás alap kitétele a kamarai tagság, aminek csak felsőfokú végzettségű lehet tagja"

    Itt kezdődik, hogy Kamarai tagság.

    Az én nyugdíjs növényvédősöm nem akart fizetni a kamarának, és nem írhatott "receptet".
    Viszont ő ismerte a területemet, és a szakmát.

    A rendelet olvasása után mindenképpen ajánlatos bemenni az illetékes Növényorvosi Kamarába.

    Debrecenben a Böszörményi út 146 alatt van.

    K. László a főnök. (Ha meg nem változott tavaly óta).

    Ha hivatkozol rám, nem hátrány
    smile cowboy

  • Válasz » #35 Mf-es  | 2012-02-10 09:06:05

    Válasz #34. hozzászólásra

    Utánnakrdeztem!Lehet szolgáltatni.Mégpedig,szolgáltatási megállapodást kell kötni,a földhasználóval,akinek végzem a permetezést.Minden lényeges adatnak szerepelni kell benne,mind a permetezősnek,mind a megrendelő gazdának.Ezzel a szerződéssel elballag valamelyik fél a növényvédőshöz,megveszi a szert.Ekkor kiadja a vényt,minden utasítással egyben,feltüntetve a kezelni kívánt terület adatait,hrsz.,aminek benne kell lenni a szolgáltatási szerződésbe.smile hammer

  • Válasz » #34 efge | 2012-02-09 20:33:00

    Válasz #33. hozzászólásra

    Kérdezd meg a növényvédős mérnököd aki a naplódat aláírja ,meg vényt ír az I-es szerekre amit használsz. Most vannak a továbbképzések a mérnököknek, hátha változik valami. Kétlem, mert nagyon védik ezt a kiváltságot. Sok jogszabály fonódik itt össze ami valahogy mindig kizár hiába van rendes felszerelésed.

  • Válasz » #33 Mf-es  | 2012-02-09 20:21:29

    Válasz #32. hozzászólásra

    Ha lesz kedvem,holnap felhívom.Olyan ember mondta,aki mobil permetező vizsgáló állomást akar létesíteni.

  • Válasz » #32 efge | 2012-02-09 20:19:05

    Válasz #31. hozzászólásra

    A vizet kifújhatod az nem növényvédelem, az locsolás. smile rolleyes

  • Válasz » #31 Mf-es  | 2012-02-09 20:15:01

    Válasz #30. hozzászólásra

    Én mért adjak számlát a mérnöknek?Én jóskabácsinak adok,mert kifújtam a vizet.

  • Válasz » #30 efge | 2012-02-09 20:12:26

    Válasz #28. hozzászólásra

    Miről adsz számlát a mérnöknek? Mit írsz rá? Permetezést?
    Azt csak Ő írhatja, mert Ő szolgáltathat. Ilyen munkát nem lehet tovább delegálni. 22-es csapdája. A tanfolyammal csak dolgozhatsz neki mint alkalmazott, mert akkor a jogszabály szerint amit te csinálsz az nem minősül szolgáltatásnak. Hiszen az olyan mintha Ő ülne a gépen. A felelősség a mérnöké. Sokan azért mennek a hosszabb tanfolyamra, mert azt mondják nekik szolgáltathatnak. A tanfolyamok anyagában pedig vizsga kérdés, hogy milyen végzettséggel milyen tevékenység végezhető. Azaz vizsgatétel, hogy meg tanuld csak mérnök adhat számlát növényvédelemről, azaz Ő szolgáltathat. Kamarai tagsága csak mérnöknek lehet.Az szolgáltathat akinek van kamarai tagsága. I-es II-es szerekről beszélek.


    http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=129993.185505

  • Válasz » #29 Mf-es  | 2012-02-09 19:53:26

    Válasz #28. hozzászólásra

    Nomeg most a téli gazdatalálkozón mondta egy növényvédős fej,aki a talajvédelmi állomáson dolgozik,hogy szolgáltatási szerződést kell írni.

  • Válasz » #28 Mf-es  | 2012-02-09 19:52:05

    Válasz #27. hozzászólásra

    Hol a jogszabály?Nekem a tanfolyamon mondták,ezzel szolgáltatni is tudunk,szakmérnök utasításával.Kb.8 éve.

Fórum szabályzat

Elolvasom »

// SZERVERBŐVÍTÉS //

Áprilisban közel 1 millió látogatónk volt, és folyamatosan csúcsokat dönt az Agroinform.hu látogatottásága, ezért bővítjük és továbbfejlesztjük a portált kiszolgáló szerverparkot. Kérünk, ha bármilyen lassulást, működési rendellenességet tapasztalsz a portálon, ezen a linken jelezd. Köszönjük!

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE

[bezárás x]