Válasz subikiss #22140. hozzászólására Lehet értelme, de akkor kell egy elszívó a padlásra. Csinál egy kis vákumot a házba, és ha párás a szoba, megnyílik a kis cucc az ablakon és enged be levegőt kintről. Persze nem sokat. És elvileg az is a radiátor fölött jön be. Én kicsit szkeptikus vagyok ezzel, de ismerősnek így van, azt mondta jó.
Mink most építkezünk fa nyílászárókkal. Az asztalos mondott valami automata szellőzőket hogy be lehet építeni a nyílászáróba. Ezeknek van értelme? Egy 30-40 cm-es műanyag valami.
Válasz .Richard. #22138. hozzászólásáraAz az ő dolguk, csinálják egyébként mert muszály, nekünk ezekre annyira nem kell figyelnünk mint írtam, ez nem penészedős ház hálaIstennek!!!
Válasz szanberg #22136. hozzászólásáraPróbáld ki naponta ,ha otthon van több ember többször szellőztetni, lehetőleg huzattal, 5 perc is elég. mondjuk 5 óránként. ennyi. Fürdőszoba időzített elszívó,konyha,főzés sütés esetén mindenképpen elszívóval. Feltéve ha van levegő beengedés valahol. szárogatás a szabadban. utánna nem lehet sem pára sem penész, hacsak nix csőtörés.
Ezeket én nem tudom megmondani, nem értek hozzá, csak látom, hogy mi a helyzet.
Itthon nekem is van olyan nyílászáróm ahol hidegebb van, pl bejárati ajtó, ott érezni, hogy jön be hideg pedig az is szigetelt jó cucc, de nyilván egy nagy felület eleve így működik.
Lehet bármit mondani, nekem műanyag nyílászáró nem kellene lakóházamra, inkább menjen el egy kis meleg de ne legyek nyirkosságban ne penészedjen a falam sarka.
Ameddig meg aprópénzből folyamatos meleg mellett fűthető az épület, addig szerintem a szigetelés sem rossz...
Válasz szanberg #22131. hozzászólásáraA párásodós műag ablakodnak uolyan az u értéke mint a fáknak? Nem rosszabb véletlenül? így hidegebb (az a leghidegebb pont) és azért azon csapódik ki. Vagy nem párásabb helyiségben van?
Fal és ablak szerkezet lényegében nem szellőzik. A légtömörség elvárás manapság az energiatakarékossághoz. Ahol a víz kimegy ott a meleg is ill a hideg meg be.
Pára ellen a szellőztetés (energiatakarékosan a szabályozott hővisszanyerős) a megoldás, meg a páraelszívó a konyhába ill a szárítógép, mert a mosott ruhában rengeteg a víz, ami a szobát dunsztolja, és az a leghidegebb felületen fog lecsapódni, ami ált az ablak, mindegy h fa vagy műag.
Sima vakolt 30as nútféderes tégla U értéke 0,5 legjobb ablak is ritkán megy 0,7 alá, ált 0,8-1.
Válasz szanberg #22131. hozzászólására Ezzel a fa-műanyag ablak dologgal nincs igazad főleg a lélegzéssel. Dobj egy linket a két ablakról és megmondom miért,de biztosra vehető,hogy a műanyag hőszigetelésileg gyengébb.
Válasz szanberg #22131. hozzászólásáraA felületkezelt faablak ugyanúgy légzáró, mint a műanyag. Kivéve persze, ha öreg, vetemedett, se most nem hibásakról van szó.
Penészt a szellőztetés hiánya és a hőhidak okoznak.
Válasz mtz1221 #22130. hozzászólásáraEz 20mm körüli lambéria, mondom valami norvég anyag volt, de mint írtam kaphatóak azok a gyári falburkoló lecek melyek még vaskosabbak arra keress rá.
Hallod nagyon érdekes, de szerintem is sokkal jobb ez a lélegzés! Itt penész????? Sosem volt és szellőztető rendszer sincsen a házban. Plafon szigetelt vastagon az egész padláson, igaz a falakon csak 5cm-es nikecell van, anno még az is nagy szám volt...Nyilván a párnafáknál hőhidak alakulnak ki és az veszteséget okozhat de gázzal fűtünk nagyon korrekt számlával és nem nézzük a fűtéskapcsolót mikor lehet spórolni rajta, kellemes jó idő van bent nagy hidegben is úgy, hogy kb 10köbméter gáz megfogja a napi fogyasztást akkor is amikor kint -15-25 fokok voltak.
Penészedésről még annyit, hogy nem a szigetelés miatt lehet az, hanem a nyílászárók végett. Műanyag ablakot el kell felejteni! Fa ablak az ami lélegzik de ugyanúgy szigetel mint a műanyag. Erre mondok egy példát, nekünk itt jó minőségű fa ablakok vannak normális hőszigetelős üvegekkel, tömítésekkel viszont egyik helyen emeleten egy kis ablaknál műanyag került hátul. Az az egy ablak amin kicsapódik a pára némileg, az összes többin meg nem.
Testvéreméknél ahol minden nyílászáró műanyag ott minden ablakon csurog a víz, ha meg nyitva bukón az ablak akkor hideg van mert húz be ugye.
Válasz szanberg #22128. hozzászólásáraKöszöntem.Anyit mondj még milyen vastagságú lambária( itt nálunk van 8 mm-től 15 mm-ig),meg a téglák között a betonkoszorúknál a szobákban nincs gond igy a penészedéssel ??
Válasz .Feco. #22111. hozzászólásáraTíz évig laktam szigetelt, nem légzáró faházban. 30-40km-es szélben már nem lehetett kifűteni. Légzáró kell legyen, de szellőztethető, akár automatikusan energia visszanyerésel. Az is egy tévhit, hogy a falakon keresztül szellőzik a ház, ha nincs szigetelés.
Válasz mtz1221 #22118. hozzászólásáraTéglafal be van párnafázva 5x5-ös kockafával, közé beszabva az 5cm-es nikecell és úgy rá a deszka.
A vízszintességnek szerintem nincsen jelentősége. Ez amúgy lambéria, valami első osztályú norvég anyagból való. Hátul a teraszon hozzá építettem, mármint le fogtam a teraszból, hogy legyen egy belépős kis hely ledobni surranót kabátot lomot stb... oda már csak valami másodosztályú lambéria jutott no az elég xar is, izzadja ki a facsipát, ott a festék sem állt meg rajta rendesen persze, sokkal fiatalabb mint a ház többi része de öregebbnek néz ki...továbbá vetemedik mocorog izéééé…..a többi meg olyan mint amikor fel lett rakva.
Szóval ennyit az alapanyagokról!!!!! Jól írja Borda, amit itt a tüzépen veszel abból nem lehet házat építeni fából...
Egyébként a klasszikus ház burkoló deszka is kapható, azok amolyan kis íves felületű lecek, biztosan láttál már olyat, azt mondják az az igazi, bár szerintem tök mindegy.
Aztán van egy ismerősünk aki Svédországban ácskodik, magyar fickó. Passzív házakat épít kint de nem gumibugyit, hanem fát. Könnyű szerkezetes, 15x15-ös gerendákból vannak a térhálós vázak azok közé kerül szigetelés, légrés kívül belül hagyva a rétegek között, belül falburkoló alatt, kívül meg valamelyik réteg alatt. Ezek szellőznek és mégis passzívak, azt mondja nincsen kazán meg kongvektor meg akármi a házban, egy kis félkezes elektromos fűtőpanel és izzadsz bent, ja és áramszámlát sem kell fizetni, az kint alanyi jogon ingyen jár(pár éve beszéltem vele utoljára akkor mondta, azóta lehet változhatott is ez akár!?!?)
Szóval azt mondta, hogy ott meg a falburkolás úgy megy, hogy a fa "szőrös" oldalát hagyják kifelé, mármint a burkoló deszkák esetében, azt jobban fogja a festék, sokkal tovább tart sőt kb örök egy jó minőségű festés rajta.
Amúgy nekem is skandináv Tikkurilla kültéri speciális vízbázisú fa festékkel van kezelve az egész, több mint 10 éves de a színéből sem vesztett és le sem pereg sehol, nagyon komoly kifejezetten erre a célra való anyag.
Nekem van központi szellőztető,egyszerűen jó a kézi szellőztetés az emelett semmi. Ez olyan extra ami első kell legyen egyházban ha van elkölthető plusz pénz.Azt meg ha nem akarod,hogy a gumicsizma szag ne jöjjön be akkor télen a beszívást a padlásról kell megoldani.
Válasz VMisi #22122. hozzászólásáraAz bejön az igaz,erre az aktívszén szűrő a megoldás,de ha otthon vagy kikapcsolod a rendszert.
Természetesen vannak hátrányai is ennek a megoldásnak,de jóval több az előnye.
Válasz bandigh #22123. hozzászólásáraPont elég ha az én szomszédom rárak tollútól kezdve, cipőket, müanyagot, meg még kitudja mit, mert ha az el kezd tüzelni a környék csuk be mindent.
Válasz bandigh #22116. hozzászólásáraA központi szellőzővel két gond van, az ára és az, ha kint füst van, akkor az benyomja Neked a szobába, hiába van benne szűrő.
Persze ha a környéken mindenki gázzal fűt, akkor már csak az első gond a gond.
Válasz .Feco. #22111. hozzászólásáraMert ha nem légzáró,akkor teljesen felesleges a szigetelés meg a minőségi nyílászáró is.Manapság egy új háznál alap a légtömörség mérés is.
Természetes a beépített hővisszanyerős szellőzés,és lassan eljutunk a passzív kategóriáig is.
A külső zajszigetelést még nem is említettem akkor.
Válasz bandigh #22116. hozzászólásáraPontosan.Nekem nincs és meg is akarok fulladni telente.A régi házban vetemedett fa ablakoknál,meg nem is köhögtem egész télen.
Válasz J.D. Borda #22117. hozzászólásáraLehet élő anyag. De tegyük fel van 4-5 ember aki zuhanyzik, vécézik, húst süt, levest főz, akkor lehet akármilyen falad, lefulladsz. Főleg ha korszerű a nyílászáród. De ha nem akarsz, akkor nem kell drága ablarta költeni, az utcát is lehet fűteni. Ha nem nyitok ablakot 3 hónapig, csak az ajtót amíg bemegyek, akkor se rossz a levegő
Válasz szanberg #22087. hozzászólásáraHű ez nagyon fa@a.Most örülök hogy a szigeteltetést már 3 éve húzom.Téglára van burkolva ?? Lehetne közé szigetelést tenni ?? Milyen vastag a fa ?? Felrakás előtt a belső felét is lefestettétek ?? Van valami gyakorlati oka hogy vízszintesen van a mintája ??
Válasz bandigh #22116. hozzászólásáraTöbbek közt a közponzi szellőzes miatt is baromság zacskos házat csinalni. Élő anyag kell. Amugy meg legjobb a tömes haz.
Válasz .Feco. #22111. hozzászólásáraAzért én tudok ott olyan ácsot aki nem ilyed meg amikor egy több törésű tetőt kell feltenni, különösebb tervrajzbújás nélkül is. Pedig nem öreg. Bàr tény hogy a kontárok is aranyáron akarnak dolgozni
Válasz .Feco. #22111. hozzászólásáraEn ezt mind tudom nyilvan ezert is kerdeztem ha van valakinekineknilyen haza kivitelezőt. Vegre egy hozzáertő ember köszi...
Passziv haz egy kabaré amugy. Van több éitesz ismerősöm is egyöntetűen azt mondják mint te gumibugyi....
Jó ceg kell aki sokat régóta csinál jo anyagból. Ez a kulcsa. Jol irod sok termeskő sok üveggel...
Válasz lac* #22109. hozzászólásáraMiért kellene légzáróra megcsinalni? A hőszigetelésnek csak a hőt kell benntartania nem pedig a levegőt...a legtöbb mai háznak pont az a baja, hogy gumibugyi van rajtuk... műanyag ablak, nikecell, fólia minden alatt...
nekem is pont azért teszik a faház (termeskovel vagy betonnal, rengeteg uveggel kombinálva) mert természetes anyagok! Mozog.. és? Szellőzik? Az csak jó! Egy jó fűtés kell bele és egy jó klíma és kész is van! Fa vagy más megújuló! Amit nem kell az oroszoktól venni...
Van a kozelemben faház, ok Ukrajnából hoztak... szép amúgy, már több éve épül (nem első lakás csak hobbi) évekig nyílászárók nélkül volt, meg sincs semmi baja...
Én is azt látom, hogy nincs már olyan ember aki fából tud építeni... a mai ácsok annyit tanulnak hogy kell doka-val zsaluzni, az asztalosok meg IKEA bútort összerakni. A régi mesterek már kihaltak sajnos...
Válasz bandigh #22107. hozzászólásáranem könnyű kérdés ez asszem egy jó idő el fog telni amire megálmodom ha persze minden összejönne...ÉS nagyon sok házat még meg is kell néznem akik már régen megépítették mert hát az a mérvadó... 3 emberrel beszéltem még csa eddig de ők nagyon szeretik abból kettő a falunkban van...Egyik 16 éves a másik 12...
Faluba is van egy. Adják veszik senki nem marad meg benne. Anno kivitelezővel beszélgettünk. Ha jól emlékszem aztmondta, hogy erre az éghajlatra nem való se a hőmérséklet ingadozás se a páratartalom nem rönkházhoz való. Talanán úgy ondta, hogy 1000m tszf. strapabíró a mi éghajlatunkon.
Tényleg nagyon hangulatos igazi otthon feelingje van. De szerintem sok vele a macera.
Válasz szanberg #22095. hozzászólásáralenne egy szép helyem egy erdővel... oda tervezném eccer ... vagy a magtárnál ott egyszerűbb lenne az is jó helyen van kis dombon erdős rész egyik fele már a közművek miatt meg napkollektorral csinálnék mindent fűtést áramot mindent. Az már működik rokonunknál frankón.
Válasz J.D. Borda #22091. hozzászólásáraPortán van még szabad hely, vagy valahová nyaralóháznak?
A neten találtam egy rönkházakat is készitő céget Hulicsko épitő kft, de ezek Miskolciak.
Ilyen rönkből épült étterem van tőlem 20 km-re
felépitve Kálnán /Kalná nad Hronom/ fából faragott figurákal a bejárat előt.
Volt másik is kb 30 km-re Zuboron, de az porrá éget.
31290 hozzászólás
Válasz Mf-es? #22142. hozzászólásáraÉs mitől fog kicserélődni 100m3 levegő?
Válasz bandigh #22141. hozzászólásáraNem kell elszívó a padlásra.Páratartalom függvényében nyit-zár.
Válasz subikiss #22140. hozzászólására Lehet értelme, de akkor kell egy elszívó a padlásra. Csinál egy kis vákumot a házba, és ha párás a szoba, megnyílik a kis cucc az ablakon és enged be levegőt kintről. Persze nem sokat. És elvileg az is a radiátor fölött jön be. Én kicsit szkeptikus vagyok ezzel, de ismerősnek így van, azt mondta jó.
Mink most építkezünk fa nyílászárókkal. Az asztalos mondott valami automata szellőzőket hogy be lehet építeni a nyílászáróba. Ezeknek van értelme? Egy 30-40 cm-es műanyag valami.
Válasz .Richard. #22138. hozzászólásáraAz az ő dolguk, csinálják egyébként mert muszály, nekünk ezekre annyira nem kell figyelnünk mint írtam, ez nem penészedős ház hálaIstennek!!!
Válasz .Richard. #22137. hozzászólásáraJa bocsi a testvéredékre írtad.
Válasz szanberg #22136. hozzászólásáraPróbáld ki naponta ,ha otthon van több ember többször szellőztetni, lehetőleg huzattal, 5 perc is elég. mondjuk 5 óránként. ennyi. Fürdőszoba időzített elszívó,konyha,főzés sütés esetén mindenképpen elszívóval. Feltéve ha van levegő beengedés valahol. szárogatás a szabadban. utánna nem lehet sem pára sem penész, hacsak nix csőtörés.
Ezeket én nem tudom megmondani, nem értek hozzá, csak látom, hogy mi a helyzet.
Itthon nekem is van olyan nyílászáróm ahol hidegebb van, pl bejárati ajtó, ott érezni, hogy jön be hideg pedig az is szigetelt jó cucc, de nyilván egy nagy felület eleve így működik.
Lehet bármit mondani, nekem műanyag nyílászáró nem kellene lakóházamra, inkább menjen el egy kis meleg de ne legyek nyirkosságban ne penészedjen a falam sarka.
Ameddig meg aprópénzből folyamatos meleg mellett fűthető az épület, addig szerintem a szigetelés sem rossz...
Válasz szanberg #22131. hozzászólásáraA párásodós műag ablakodnak uolyan az u értéke mint a fáknak? Nem rosszabb véletlenül? így hidegebb (az a leghidegebb pont) és azért azon csapódik ki. Vagy nem párásabb helyiségben van?
Fal és ablak szerkezet lényegében nem szellőzik. A légtömörség elvárás manapság az energiatakarékossághoz. Ahol a víz kimegy ott a meleg is ill a hideg meg be.
Pára ellen a szellőztetés (energiatakarékosan a szabályozott hővisszanyerős) a megoldás, meg a páraelszívó a konyhába ill a szárítógép, mert a mosott ruhában rengeteg a víz, ami a szobát dunsztolja, és az a leghidegebb felületen fog lecsapódni, ami ált az ablak, mindegy h fa vagy műag.
Sima vakolt 30as nútféderes tégla U értéke 0,5 legjobb ablak is ritkán megy 0,7 alá, ált 0,8-1.
Válasz szanberg #22131. hozzászólására Ezzel a fa-műanyag ablak dologgal nincs igazad főleg a lélegzéssel. Dobj egy linket a két ablakról és megmondom miért,de biztosra vehető,hogy a műanyag hőszigetelésileg gyengébb.
Nyomtam uj témát ennek...
Aktiváljátok izibe
Válasz szanberg #22131. hozzászólásáraA felületkezelt faablak ugyanúgy légzáró, mint a műanyag. Kivéve persze, ha öreg, vetemedett, se most nem hibásakról van szó.
Penészt a szellőztetés hiánya és a hőhidak okoznak.
Válasz mtz1221 #22130. hozzászólásáraEz 20mm körüli lambéria, mondom valami norvég anyag volt, de mint írtam kaphatóak azok a gyári falburkoló lecek melyek még vaskosabbak arra keress rá.
Hallod nagyon érdekes, de szerintem is sokkal jobb ez a lélegzés! Itt penész????? Sosem volt és szellőztető rendszer sincsen a házban. Plafon szigetelt vastagon az egész padláson, igaz a falakon csak 5cm-es nikecell van, anno még az is nagy szám volt...Nyilván a párnafáknál hőhidak alakulnak ki és az veszteséget okozhat de gázzal fűtünk nagyon korrekt számlával és nem nézzük a fűtéskapcsolót mikor lehet spórolni rajta, kellemes jó idő van bent nagy hidegben is úgy, hogy kb 10köbméter gáz megfogja a napi fogyasztást akkor is amikor kint -15-25 fokok voltak.
Penészedésről még annyit, hogy nem a szigetelés miatt lehet az, hanem a nyílászárók végett. Műanyag ablakot el kell felejteni! Fa ablak az ami lélegzik de ugyanúgy szigetel mint a műanyag. Erre mondok egy példát, nekünk itt jó minőségű fa ablakok vannak normális hőszigetelős üvegekkel, tömítésekkel viszont egyik helyen emeleten egy kis ablaknál műanyag került hátul. Az az egy ablak amin kicsapódik a pára némileg, az összes többin meg nem.
Testvéreméknél ahol minden nyílászáró műanyag ott minden ablakon csurog a víz, ha meg nyitva bukón az ablak akkor hideg van mert húz be ugye.
Válasz szanberg #22128. hozzászólásáraKöszöntem.Anyit mondj még milyen vastagságú lambária( itt nálunk van 8 mm-től 15 mm-ig),meg a téglák között a betonkoszorúknál a szobákban nincs gond igy a penészedéssel ??
Válasz .Feco. #22111. hozzászólásáraTíz évig laktam szigetelt, nem légzáró faházban. 30-40km-es szélben már nem lehetett kifűteni. Légzáró kell legyen, de szellőztethető, akár automatikusan energia visszanyerésel. Az is egy tévhit, hogy a falakon keresztül szellőzik a ház, ha nincs szigetelés.
Válasz mtz1221 #22118. hozzászólásáraTéglafal be van párnafázva 5x5-ös kockafával, közé beszabva az 5cm-es nikecell és úgy rá a deszka.
A vízszintességnek szerintem nincsen jelentősége. Ez amúgy lambéria, valami első osztályú norvég anyagból való. Hátul a teraszon hozzá építettem, mármint le fogtam a teraszból, hogy legyen egy belépős kis hely ledobni surranót kabátot lomot stb... oda már csak valami másodosztályú lambéria jutott no az elég xar is, izzadja ki a facsipát, ott a festék sem állt meg rajta rendesen persze, sokkal fiatalabb mint a ház többi része de öregebbnek néz ki...továbbá vetemedik mocorog izéééé…..a többi meg olyan mint amikor fel lett rakva.
Szóval ennyit az alapanyagokról!!!!! Jól írja Borda, amit itt a tüzépen veszel abból nem lehet házat építeni fából...
Egyébként a klasszikus ház burkoló deszka is kapható, azok amolyan kis íves felületű lecek, biztosan láttál már olyat, azt mondják az az igazi, bár szerintem tök mindegy.
Aztán van egy ismerősünk aki Svédországban ácskodik, magyar fickó. Passzív házakat épít kint de nem gumibugyit, hanem fát. Könnyű szerkezetes, 15x15-ös gerendákból vannak a térhálós vázak azok közé kerül szigetelés, légrés kívül belül hagyva a rétegek között, belül falburkoló alatt, kívül meg valamelyik réteg alatt. Ezek szellőznek és mégis passzívak, azt mondja nincsen kazán meg kongvektor meg akármi a házban, egy kis félkezes elektromos fűtőpanel és izzadsz bent, ja és áramszámlát sem kell fizetni, az kint alanyi jogon ingyen jár(pár éve beszéltem vele utoljára akkor mondta, azóta lehet változhatott is ez akár!?!?)
Szóval azt mondta, hogy ott meg a falburkolás úgy megy, hogy a fa "szőrös" oldalát hagyják kifelé, mármint a burkoló deszkák esetében, azt jobban fogja a festék, sokkal tovább tart sőt kb örök egy jó minőségű festés rajta.
Amúgy nekem is skandináv Tikkurilla kültéri speciális vízbázisú fa festékkel van kezelve az egész, több mint 10 éves de a színéből sem vesztett és le sem pereg sehol, nagyon komoly kifejezetten erre a célra való anyag.
Nekem van központi szellőztető,egyszerűen jó a kézi szellőztetés az emelett semmi. Ez olyan extra ami első kell legyen egyházban ha van elkölthető plusz pénz.Azt meg ha nem akarod,hogy a gumicsizma szag ne jöjjön be akkor télen a beszívást a padlásról kell megoldani.
Válasz VMisi #22122. hozzászólásáraAz bejön az igaz,erre az aktívszén szűrő a megoldás,de ha otthon vagy kikapcsolod a rendszert.
Természetesen vannak hátrányai is ennek a megoldásnak,de jóval több az előnye.
Válasz Sk Laci #22124. hozzászólásáraPróbd ki, nálam még semmi büdös be nem jött.
Válasz bandigh #22123. hozzászólásáraPont elég ha az én szomszédom rárak tollútól kezdve, cipőket, müanyagot, meg még kitudja mit, mert ha az el kezd tüzelni a környék csuk be mindent.
Válasz VMisi #22122. hozzászólásáraAzért bízok benne h nem minden szomszédod leharcolt gumicsizmával fűt, és az pont nem a te légbeszívódba megy bele

Válasz bandigh #22116. hozzászólásáraA központi szellőzővel két gond van, az ára és az, ha kint füst van, akkor az benyomja Neked a szobába, hiába van benne szűrő.
Persze ha a környéken mindenki gázzal fűt, akkor már csak az első gond a gond.
Válasz .Feco. #22111. hozzászólásáraMert ha nem légzáró,akkor teljesen felesleges a szigetelés meg a minőségi nyílászáró is.Manapság egy új háznál alap a légtömörség mérés is.
Természetes a beépített hővisszanyerős szellőzés,és lassan eljutunk a passzív kategóriáig is.
A külső zajszigetelést még nem is említettem akkor.
Válasz bandigh #22116. hozzászólásáraPontosan.Nekem nincs és meg is akarok fulladni telente.A régi házban vetemedett fa ablakoknál,meg nem is köhögtem egész télen.
Válasz J.D. Borda #22117. hozzászólásáraLehet élő anyag. De tegyük fel van 4-5 ember aki zuhanyzik, vécézik, húst süt, levest főz, akkor lehet akármilyen falad, lefulladsz. Főleg ha korszerű a nyílászáród. De ha nem akarsz, akkor nem kell drága ablarta költeni, az utcát is lehet fűteni. Ha nem nyitok ablakot 3 hónapig, csak az ajtót amíg bemegyek, akkor se rossz a levegő
Válasz szanberg #22087. hozzászólásáraHű ez nagyon fa@a.
Most örülök hogy a szigeteltetést már 3 éve húzom.Téglára van burkolva ?? Lehetne közé szigetelést tenni ?? Milyen vastag a fa ?? Felrakás előtt a belső felét is lefestettétek ?? Van valami gyakorlati oka hogy vízszintesen van a mintája ??
Válasz bandigh #22116. hozzászólásáraTöbbek közt a közponzi szellőzes miatt is baromság zacskos házat csinalni. Élő anyag kell. Amugy meg legjobb a tömes haz.
Válasz J.D. Borda #22113. hozzászólásáraLégmentes házba is beköltözhetsz, csak kell egy központi szellőző. És ez az alap egy új házba nem a műanyagablak
Válasz .Feco. #22111. hozzászólásáraAzért én tudok ott olyan ácsot aki nem ilyed meg amikor egy több törésű tetőt kell feltenni, különösebb tervrajzbújás nélkül is. Pedig nem öreg. Bàr tény hogy a kontárok is aranyáron akarnak dolgozni
Válasz mtz1221 #22112. hozzászólásáraKőszi a linket frankó.
Válasz .Feco. #22111. hozzászólásáraEn ezt mind tudom nyilvan ezert is kerdeztem ha van valakinekineknilyen haza kivitelezőt. Vegre egy hozzáertő ember köszi...
Passziv haz egy kabaré amugy. Van több éitesz ismerősöm is egyöntetűen azt mondják mint te gumibugyi....
Jó ceg kell aki sokat régóta csinál jo anyagból. Ez a kulcsa. Jol irod sok termeskő sok üveggel...
Érted mit akarok!!!!
Válasz J.D. Borda #22083. hozzászólásáraNem a kivitelezővel vannak a bajok hanem a fa származásával meg az elkészítősével.Belgrádot mikor elhagyod és mész délre,akkor arrafelé csak olyanok vannak 80%-ban.És némelyik több mint 100 éves.Én is úgy bánom hogy nem jártam utána rendesen mikor az enyémet építettem,hogy sírni van kedvem mikor szerbiában járok és látom őket.
És nem is olyan drágák már mint 10-15 évvel ezelőtt.150-200 négyzetméter/euró körül lehet már padlásszobásat venni+ beton alap+papirizáció a te költséged.
https://www.telegraf.rs/vesti/srbija/2936007-drvene-kuce-postaju-pravi-hit-u-srbiji-kvalitetne-i-jeftine-od-samo-150-evra-po-kvadratu-a-svaka-kao-da-je-izasla-direktno-iz-bajke-foto
Válasz lac* #22109. hozzászólásáraMiért kellene légzáróra megcsinalni? A hőszigetelésnek csak a hőt kell benntartania nem pedig a levegőt...a legtöbb mai háznak pont az a baja, hogy gumibugyi van rajtuk... műanyag ablak, nikecell, fólia minden alatt...
nekem is pont azért teszik a faház (termeskovel vagy betonnal, rengeteg uveggel kombinálva) mert természetes anyagok! Mozog.. és? Szellőzik? Az csak jó! Egy jó fűtés kell bele és egy jó klíma és kész is van! Fa vagy más megújuló! Amit nem kell az oroszoktól venni...
Van a kozelemben faház, ok Ukrajnából hoztak... szép amúgy, már több éve épül (nem első lakás csak hobbi) évekig nyílászárók nélkül volt, meg sincs semmi baja...
Én is azt látom, hogy nincs már olyan ember aki fából tud építeni... a mai ácsok annyit tanulnak hogy kell doka-val zsaluzni, az asztalosok meg IKEA bútort összerakni. A régi mesterek már kihaltak sajnos...
Válasz szanberg #22089. hozzászólásáraMáté menyi hektárt arattál karácsonykor?
A rönkházakat nem lehet tartósan légzáróra megcsinálni,ez a baj velük
Válasz bandigh #22107. hozzászólásáranem könnyű kérdés ez asszem egy jó idő el fog telni amire megálmodom ha persze minden összejönne...ÉS nagyon sok házat még meg is kell néznem akik már régen megépítették mert hát az a mérvadó... 3 emberrel beszéltem még csa eddig de ők nagyon szeretik abból kettő a falunkban van...Egyik 16 éves a másik 12...
Válasz J.D. Borda #22094. hozzászólásáraDe ha csinálsz lapolt deszka mennyezetet látszó gerendával, az is megdobja a dolgot.
Válasz J.D. Borda #22100. hozzászólásáragerendahazak.hu itt nézelődj
Faluba is van egy. Adják veszik senki nem marad meg benne. Anno kivitelezővel beszélgettünk. Ha jól emlékszem aztmondta, hogy erre az éghajlatra nem való se a hőmérséklet ingadozás se a páratartalom nem rönkházhoz való. Talanán úgy ondta, hogy 1000m tszf. strapabíró a mi éghajlatunkon.
Tényleg nagyon hangulatos igazi otthon feelingje van. De szerintem sok vele a macera.
Válasz J.D. Borda #22091. hozzászólásáraAz ott már a második, első ott is porigégett.
Válasz J.D. Borda #22102. hozzászólásáraCsak szekerce meg sablon, faházban a japánoknak vannak mèg nagyon szèp alkotásaik, hihetetlen precizìtással.
Válasz JD 4630 #22101. hozzászólásárapedig akkor lézeres pontos vágás sem volt és normális pácolás sem stb...
Válasz J.D. Borda #22100. hozzászólásáraIgen tetszik nekem is, hogy a polgárháboorúban èpìtettek a mai napig állnak.
A modern èpìtőipari anyagokban már nem bìzom ennyire.
Válasz JD 4630 #22099. hozzászólásárafa anyag és a munka vele az a perdöntő...
A világban nagyon sok rönkház nagyon régóta csinálják nem 100 éve csak pl. van arra speckó anyag téve pont azért nehogy megd..ölj.
Válasz J.D. Borda #22094. hozzászólásáraVan kanadábol hazajött ismerős az ő meglátása szerint a faanyag minősège lehet a gyenge pontja az itthoniaknak.
Egyèbkènt nem biztos, hogy egèszsèges egèsz nap szìvni a fából kipárolgó pácanyagokat.
Válasz szanberg #22095. hozzászólásáralenne egy szép helyem egy erdővel... oda tervezném eccer ... vagy a magtárnál ott egyszerűbb lenne az is jó helyen van kis dombon erdős rész egyik fele már a közművek miatt meg napkollektorral csinálnék mindent fűtést áramot mindent. Az már működik rokonunknál frankón.
Válasz J.D. Borda #22091. hozzászólásáraPortán van még szabad hely, vagy valahová nyaralóháznak?
A neten találtam egy rönkházakat is készitő céget Hulicsko épitő kft, de ezek Miskolciak.
Ilyen rönkből épült étterem van tőlem 20 km-re
felépitve Kálnán /Kalná nad Hronom/ fából faragott figurákal a bejárat előt.
Volt másik is kb 30 km-re Zuboron, de az porrá éget.
Válasz J.D. Borda #22093. hozzászólásáracsakúgy mint az összes jd-s iromány hehe
Válasz J.D. Borda #22094. hozzászólásáraEzekhez olyan háttértáj is szükséges
kívül meg ilyen féle...csak gyanítom erre nem lesz elég eccer.

