Válasz hashtag #63425. hozzászólására2000 óta többnyire éjszaka öntözök mikróval. 2,5 Ha-t tudok betelepíteni.
A tököm teli van már az éjszakázással meg a vakoskodással.
A dobot a szél miatt ritkán használom, mert a szél miatt a vízágyúval is szar öntözni. Aprómag kelesztéshez meg aztán tényleg nem való.
Konzolt a dobhoz eddig azért nem vettem, mert annak meg nem egyemberes a telepítése.
Próbálkoztam az ikersorok közé a vetéssel egymenetben behúzott csepi szalaggal, de azt meg állandóan szétrágták a bogarak. (Mások nyulak, pockok, szarkák stb. miatt szívtak.) Nem győztem javítani, pedig tényleg víztakarékos és a tápanyagot is arányosan ki lehet vele juttatni az öntözővízzel.
Jobb lenne a keményfalú csepegtető, mert az több szezont kibír és nem olyan sérülékeny, de az meg horror befektetés és hatalmas tömeg. Felszedni, tárolni, áttelepíteni szintén nagy munka.
Az egyik egy hektáros fokhagymámoz ősszel kapok kölcsön egy szezonra egy Giampi rácskonzolt.
Meglátjuk.
Nem fogom másik területre vinni, egy helyen lesz végig. Csak be kell húzni.
Ha beválik, veszek ilyeneket.
De a fő pronlémám - hogy nincs a csatornában víz - és kútból kell öntözni, ezzel se oldódik meg.
Válasz Gatti #63412. hozzászólásáraMájus 25. óta nem esett, most meg erre a látványra jövök haza a Dunántúlról. Hétfő reggeltől kezdve beszorult ide az esőfelhő. Nagyon örülök, jöhetett volna kicsit hamarabb, bár 2 napi aratnivaló még így is kint van. Meg is lettünk volna, ha nem kellett volna annyit javítani a kombájnokat, mert hát az egyik 4 éves, a másik meg 5 éves.... A 2004-ben vett WTS-eken 5 évig csak olajcsere, meg zsírzás, fúvatás volt a tennivaló. Ki is húzták 15-17 évig! Nem volt AdBlue és hasonló szarságok...
Válasz _NB_ #63421. hozzászólásáraÉrtèkelhető mennyiségű hektárt mire behúzol műanyagcsővel, a világ hulladékát megtermeled, aztán mire kész lenne, folyamatosan csinàlhatod mert mikor mi ràgja/szakítja szét. Szkeptikus vagyok. Annak viszont lenne értelme, hogy csak éjjel és szélcsendben menjenek a rendszerek, az sokat fogna. Bár elvileg ami elpárolog az sem vész el, a légköri aszàly is komoly probléma.
Válasz _NB_ #63421. hozzászólásáraHomokon a felszín alatti nem járható szerintem, a csepegtető igen-de az se minden kúltúrában.Én most már csak gyökérzöldségeket termelek ide a csepegtető nem lehetséges. Viszont amikor még kicsi a növény muszáj a homokverés ellen is védekezni-ez az egyik (van több is) fő átok itt a homokverés. Az ellen van a mikro szórós öntözés-ami azért takarékosabb mint a dob-lineár.
Van itt egy nagyon komoly méretű gazda (kertész) az teljesen átállt körforgó lineárra van vagy 10 neki.
Én főként mikróval oldom meg az öntözést-mellé van egy kis dob amikor még nem lehet behúzni a csöveket akkor legyen mivel vizet juttatni.
De én már kezdek kiszállni a buliból,eddig se voltam nagygazda a magam 8 ha kertészetével a csúcson most már 3.5 a kertészeti rész a maradék föld megvan művelve tisztességesen azt ennyi.
Nem is látom a jövőt itt az igazi homokon nagy most is a baj, de ez fokozódni fog,még van kb 10 aktív évem azidő alatt ezt a kicsit is leépítem.
Válasz mtz1221 #63407. hozzászólásáraNálunk a faluban páran a "Máriácska"-hoz járnak, ott imádkoznak a betegekért, meg a hasznos esőkért eddig bevált. A 3 nap alatt 30,4 mm és megúsztuk a jeget vagy zúzó viharokat is.
Válasz máris szomszéd #63388. hozzászólásáraAz öntöző dobokat vagy a lineár öntözést már rég be kellett volna tiltani.
A felszíni vagy a felszín alatti csepegtető öntözést kellett volna támogatni.
Válasz rtamas1976 #63410. hozzászólásáraSajnos itt is ez van, kimotoroztam ma egyik dombos cirok táblámat megnézni. Hát térdig ér a java, van ahol 20-25 centi mindössze az állomány... Aztán felkapartam a sorközét, hát 10cm jóindulattal nedves, alatta por száraz.
Tavasszal elmosta vetés után a szupercella, azt jól orrba verte az aszály.... És még most sem ázott meg rendesen...
Többit meg sem nézem, nem fájdítom a szívemet, ez a 17 hektár kb kuka, ha megjön a meleg, ki is végzi rögtön...
Válasz Ohaza63 #63411. hozzászólásáraValami van. Szentamást elveri Topolyát Tornyost Csantavért meg nem, es onna halad egy atkozott csik felétek, ahol semmi eső nincs. Nem tudom nincs e valami köze, a 7 éve felállított széltornyoknak Kúlán.
Válasz Gatti #63393. hozzászólásáraSzia! Itt 10 mm volt, a héten 23 mm-nél járunk. A Béke Tsz volt területein mentem egy kis kört. A volt hatos lineár mögött ragadt csak a kerék egy kicsit. Itt most (12 óra 27 perc) szakad az eső.
Válasz Praetor #63394. hozzászólásáraNem öntözött, inkább árnyékos. A hátsó kertben ki van égve a fű. Csak a porcsin bírja azok közül amit nem öntöztem
Válasz Gatti #63393. hozzászólásáraItt is ennyi volt a tegnapi.
Öntözött a terület? Csak mert nálunk minden fű ki van száradva, és csak a kerti öntözöttek zöldek. De van ami öntözés ellenére is kiszáradt.
Válasz apuci #63382. hozzászólásáraA víz soha nem fog elfogyni a földön szerintem! mivel van súlya nem fog eltűnni a földről! azon gondolkodtál esetleg már hogy az a rengeteg fürdő ami hazánkban van azok mennyi vizet POCSÉKOLNAK el??? Több száz méterről hozzák fel a rengeteg termálvizet majd miután az emberek belehordják a sok sok napolajat meg bele is pisilnek szerintem sokan, azt meg csak úgy kiengedik a környékben lévő árkokba vagy jobbik esetben egy tóba! Az nem pocsékolás kérdezem én?????????????? MErt az öntözés az értéket élelmet teremt szerintem sokkal értelmesebb dolog mint a szórakozásért elpocsékolt VÍZ!
Válasz apuci #63385. hozzászólásáraAz én falumban nincs de tőlünk kelet felé levőkben (direkt nem írom melyik falukban) több száz 200m-es kút lehet kb.1000 l/perc teljesítménnyel használva öntözési időben 0-24-ben. (számolgassatok kicsit)
Nos ezek a kutak egyértelműen az ivóvíz bázist használják ami nem illetve nagyon lassan tud pótlódni.
A többi kút max 70 m mélységű,eddig a mélységig eléggé fura össze-vissza rétegződés van-így szerintem ez nem (az én véleményem-van egy kis rálátásom a dologra )mondható ivóvíz bázisnak.
Ezt se tartom nagyon szerencsés dolognak,de nem lehetünk tökéletesek,meg nincs is más lehetőség. Vagy parlagoltatni a területeket és sáskákat szaporítani rajta.
Természetesen se a 200 se a 70 m talpmélységű kutaknak nincs engedélyük.Ha tetszik ha nem előbb utóbb (és ez teljesen független lesz attól ki-melyik párt lesz a kormány rúdnál) keményen fel fognak lépni ezekkel szemben. De ez a jövő amit bármi meg tud változtatni-szóval eléggé képlékeny a történet.
Egyébként most felénk tényleg a két véglet,vagy öntözöl-vagy parlagoltatsz és szívatod a sáskákkal azt aki öntözi a kertészetét.
Válasz szanberg #63383. hozzászólásáraDe,csak ez most kezd kicsúcsosodni,kb 4-5 éve van egy gazda aki kettő fél kör öntöző berendezést üzemeltet,de az idén már négyet vagy ötöt ,de van a szómszéd falunan is neki 2-3.
Meg egy pár éve elkezdtek többen pár hektárokat öntözni,de csak ez után jön a fekete leves ha a belga elkezdi használni a berendezéseit,van neki egy pár darab!
Válasz apuci #63382. hozzászólásáraAz nem lehet hiba, hogy időtlen idők óta feszt öntöznek arrafelé, és teljesen kiszivattyúzzák a talaj/réteg vizeket magatok alól?
Válasz szanberg #63375. hozzászólásáraItt nem csak azzal van baj hogy most nem esik hanem már évek óta 400mm alatt van az éves csapadék!
Az ivóviz kutakban(70m körüliek)elfogy a víz,nincs víz a talajban!
Válasz R Sándor #63374. hozzászólásáraItt búza mar csak a lustáknak van,kb 5%,kukoricának talán 30-40%tud teremni valamennyit a napraforgók java 1-2t között lehet,úgyhogy katasztrófa van!
Észak Hajdú, estig 45mm az aszálynak ezennel vége, -vajon hány napra- de a búzát be kéne takarítani, viszont azt a bölcsességet ,hogy a jóisten helyre tudja hozni a saját hibáját, ha akarja ,most megerősíteni látom!
63628 hozzászólás

Válasz Bzs2 #63426. hozzászólására

Dolgozzon Mihaszna őneki azaz élete
Válasz _NB_ #63421. hozzászólására
Válasz mtz1221 #63407. hozzászólásáraNálunk a faluban páran a "Máriácska"-hoz járnak, ott imádkoznak a betegekért, meg a hasznos esőkért eddig bevált. A 3 nap alatt 30,4 mm és megúsztuk a jeget vagy zúzó viharokat is.
Válasz máris szomszéd #63388. hozzászólásáraAz öntöző dobokat vagy a lineár öntözést már rég be kellett volna tiltani.
A felszíni vagy a felszín alatti csepegtető öntözést kellett volna támogatni.
Válasz rtamas1976 #63410. hozzászólásáraSajnos itt is ez van, kimotoroztam ma egyik dombos cirok táblámat megnézni. Hát térdig ér a java, van ahol 20-25 centi mindössze az állomány... Aztán felkapartam a sorközét, hát 10cm jóindulattal nedves, alatta por száraz.
Tavasszal elmosta vetés után a szupercella, azt jól orrba verte az aszály.... És még most sem ázott meg rendesen...
Többit meg sem nézem, nem fájdítom a szívemet, ez a 17 hektár kb kuka, ha megjön a meleg, ki is végzi rögtön...
Válasz mtz1221 #63414. hozzászólására

Üdv!
A komám szerint most is csak azért volt/van eső, mert Trampli véletlenül a másik irányba tekerte a HAARP potméterét.
Válasz Gumóka #63413. hozzászólásáraÜdv Gumóka!

Te még most is nagyon a fénykorodban vagy!
Akkor még pubi korban lehettél!
Válasz Georgosz #63415. hozzászólásáraBár a környező településeken dolgozott a jég is...
Válasz mtz1221 #63414. hozzászólásáraEs ez már 5-6 éve így megy, ez a bizonyos pár 10 kmes csík, soha nem kap, egész hozzátok.
Válasz Igazi Földönfutó #63409. hozzászólásáraKét nap alatt 52mm Bikicsunáj hazájában!
Válasz Ohaza63 #63411. hozzászólásáraValami van. Szentamást elveri Topolyát Tornyost Csantavért meg nem, es onna halad egy atkozott csik felétek, ahol semmi eső nincs. Nem tudom nincs e valami köze, a 7 éve felállított széltornyoknak Kúlán.

Válasz Ohaza63 #63411. hozzászólásáraCsanádapácáról fénykoromba még hordtam kukoricát
Dél-Békés Kaszaper:
3 nap, összesen 11 mm a földjeimen.
A növények megint kaptak 1 hét haladékot.
Kimaradtunk mint kutyaszar a hóból.
Válasz nagyferenc19840512 #63390. hozzászólásáraEzt most megnyertük itt a Nyírségben,nálunk is 60 felett van.
Válasz nagyferenc19840512 #63400. hozzászólásáraDelutan hozzajott meg 14 mm…
Válasz Radocz #63389. hozzászólásáraHa nem lenne vasárnap is munkám elmentem volna. De gyerek volt, küldtem Is vele egy 20 euróst a petselybe.

Válasz apuci #63385. hozzászólásáraAzt hittem csak nálunk ilyen marhák, hogy megeresztik az arabnak hogy ivóvizzel öntözzön.

Válasz Bzs2 #63404. hozzászólására
Válasz Gatti #63393. hozzászólásáraSzia! Itt 10 mm volt, a héten 23 mm-nél járunk. A Béke Tsz volt területein mentem egy kis kört. A volt hatos lineár mögött ragadt csak a kerék egy kicsit. Itt most (12 óra 27 perc) szakad az eső.
Ma legeltetés közben véletlenül letettem a kezem a földre, tudjátok milyen meleg?
48mm eső után!
Berettyóújfalu 2 nap alatt 28 mm, meg jöhetne
Válasz Gatti #63397. hozzászólásáraNah itt fejérben is van ilyen!
Válasz lacko666 #63396. hozzászólásáraÜdv.Majdnem itt vagy a szomszédban ""Nagykálló"
Válasz Gatti #63393. hozzászólásáraNálunk 7mm remelem ma még lesz eső
Válasz Gatti #63397. hozzászólásáraOk, ez már ismerősebb tájkép.
Válasz Praetor #63394. hozzászólásáraNem öntözött, inkább árnyékos. A hátsó kertben ki van égve a fű. Csak a porcsin bírja azok közül amit nem öntöztem

Balkány (Szabolcs,Nyírség) tegnapelőtt délután óta 59 mm.
Válasz RkTomi #63379. hozzászólásáraIgazad volt, ma reggelre is össze csepergett 1 mm
Válasz Gatti #63393. hozzászólásáraItt is ennyi volt a tegnapi.
Öntözött a terület? Csak mert nálunk minden fű ki van száradva, és csak a kerti öntözöttek zöldek. De van ami öntözés ellenére is kiszáradt.
Válasz Bzs2 #63368. hozzászólásáraMennyit mértél?

Itt majdnem 12 mm
Válasz Ares 826 #63391. hozzászólásáraHidd el,Ha te lennél a én vagy mi helyünkbe te se így beszélnél!
Válasz apuci #63382. hozzászólásáraA víz soha nem fog elfogyni a földön szerintem! mivel van súlya nem fog eltűnni a földről! azon gondolkodtál esetleg már hogy az a rengeteg fürdő ami hazánkban van azok mennyi vizet POCSÉKOLNAK el??? Több száz méterről hozzák fel a rengeteg termálvizet majd miután az emberek belehordják a sok sok napolajat meg bele is pisilnek szerintem sokan, azt meg csak úgy kiengedik a környékben lévő árkokba vagy jobbik esetben egy tóba! Az nem pocsékolás kérdezem én?????????????? MErt az öntözés az értéket élelmet teremt szerintem sokkal értelmesebb dolog mint a szórakozásért elpocsékolt VÍZ!
Válasz Gumóka #63365. hozzászólásáraNagykàlló eddig 63 a hèten jelenleg borult csepereg..Triki mèga làbàn,Kukoricának Naprànak életmentő volt.
Válasz mtz1221 #63343. hozzászólásáraVoltál templomba?

Igaz én sem voltam, de kértem egy kis nedvességet a tokomre.
És pont annyit kaptam, amennyit megérdemeltem.
Válasz apuci #63385. hozzászólásáraAz én falumban nincs de tőlünk kelet felé levőkben (direkt nem írom melyik falukban) több száz 200m-es kút lehet kb.1000 l/perc teljesítménnyel használva öntözési időben 0-24-ben. (számolgassatok kicsit)
Nos ezek a kutak egyértelműen az ivóvíz bázist használják ami nem illetve nagyon lassan tud pótlódni.
A többi kút max 70 m mélységű,eddig a mélységig eléggé fura össze-vissza rétegződés van-így szerintem ez nem (az én véleményem-van egy kis rálátásom a dologra )mondható ivóvíz bázisnak.
Ezt se tartom nagyon szerencsés dolognak,de nem lehetünk tökéletesek,meg nincs is más lehetőség. Vagy parlagoltatni a területeket és sáskákat szaporítani rajta.
Természetesen se a 200 se a 70 m talpmélységű kutaknak nincs engedélyük.Ha tetszik ha nem előbb utóbb (és ez teljesen független lesz attól ki-melyik párt lesz a kormány rúdnál) keményen fel fognak lépni ezekkel szemben. De ez a jövő amit bármi meg tud változtatni-szóval eléggé képlékeny a történet.
Egyébként most felénk tényleg a két véglet,vagy öntözöl-vagy parlagoltatsz és szívatod a sáskákkal azt aki öntözi a kertészetét.
Válasz Mézga #63386. hozzászólásáraMivel pályázatosak ezért van az a pénz hogy mindkettőnek megéri mélyebbre menni vagy többet fizetni!
Válasz apuci #63385. hozzászólásáraott nincs vízbázis védőterület? nálunk a védőterületen még fingani se lehet
Válasz szanberg #63383. hozzászólásáraJa és ezek a kutak az ivóvíz bázisra vannak fúrva!

Válasz szanberg #63383. hozzászólásáraDe,csak ez most kezd kicsúcsosodni,kb 4-5 éve van egy gazda aki kettő fél kör öntöző berendezést üzemeltet,de az idén már négyet vagy ötöt ,de van a szómszéd falunan is neki 2-3.

Meg egy pár éve elkezdtek többen pár hektárokat öntözni,de csak ez után jön a fekete leves ha a belga elkezdi használni a berendezéseit,van neki egy pár darab!
Válasz apuci #63382. hozzászólásáraAz nem lehet hiba, hogy időtlen idők óta feszt öntöznek arrafelé, és teljesen kiszivattyúzzák a talaj/réteg vizeket magatok alól?
Válasz szanberg #63375. hozzászólásáraItt nem csak azzal van baj hogy most nem esik hanem már évek óta 400mm alatt van az éves csapadék!

Az ivóviz kutakban(70m körüliek)elfogy a víz,nincs víz a talajban!
Válasz R Sándor #63374. hozzászólásáraItt búza mar csak a lustáknak van,kb 5%,kukoricának talán 30-40%tud teremni valamennyit a napraforgók java 1-2t között lehet,úgyhogy katasztrófa van!
Észak Hajdú, estig 45mm az aszálynak ezennel vége, -vajon hány napra- de a búzát be kéne takarítani, viszont azt a bölcsességet ,hogy a jóisten helyre tudja hozni a saját hibáját, ha akarja ,most megerősíteni látom!
Válasz szanberg #63377. hozzászólásáraNyugtával a napot és mérleggel az aratást.