Válasz blsjela #22350. hozzászólásáraMost megnyugodtam, az én csöveimmel is ez történt, két nap alatt szinte minden második lekonyult. Borzasztó mennyiségű poloskával.
Válasz lemken #22344. hozzászólásáraOszt azóta beindult a strand idő, a felhőtlen időtöltés és ameddig tart minnyus 1 millió tonna/ hét. Tudtak valamit a szagértők, innen már könnyű kalkulálni.
Válasz Ares 826 #22339. hozzászólásáraMiközben már egy hónapja is napnál világosabban lehetett látni hogy kelet MO.-on nem lesz kukorica (sem).
Ez a pokoli hőség már csak a nyugati országrész kukoricáinak árt ( de azoknak nagyon)!
Ez az év úgy fog bevonulni mint a "legkisebb termésrekordok éve" emberemlékezet óta!
Válasz jocika0502 #22334. hozzászólásáraNem tudom mi történt a Dekalbokal mert régen nálunk az bírta legjobban az aszályt bár mindig csúnyán nézett ki de a végére hozta magát. Viszont idén talán ideje korán megadták magukat, igaz tök mindegy mert a végére ugyan az lesz mindegyikel. Észak kelet kukorica egy nagy 0 mázsa lesz. Napraforgonal még reménykedek kicsit, bár még most jön a java a jó időnek.
A technológia mindegyiknél ugyan az, csak a vetőmag más. Viszont ahol búza volt az elővetemény és kapott mélylazítást, az kicsit jobban bírja, mint ahol napraforgó volt az elővetemény.
Kws (2.kép) kicsit jobban, bírja, mint a Dekalb (1.kép) mindkettőnél napraforgó volt az elővetemény.
Természetesen a mélyebb fekvésű területeken nincs még probléma, de abból van a kevesebb.
Válasz Josku #22331. hozzászólásáraMajd beszárad lábon, ha így haladnak a dolgok meg nyugaton is, nem hogy kelet felé, mondjuk ott aratni való se nagyon lesz!
Válasz R Sándor #22324. hozzászólására6x drágább lessz a száritás mint tavaly.
A termés pedig csak 1/3.
És én még ne is szóljak mert van cső és szem is.
Mai megfigyelésem egy nagyobb körön a környékemen kukoricában
A grúberezettek száradnak fel, a kifagyós takarósokban rövidtárcsa után vetve hasonlóan sülnek fel, a vésőekés őszi talajművelésüek kicsit kevésbé, de száradnak fel.
A szántottak bírják a legjobban és bár ez rendhagyó eset, de a tavasszal kitárcsázott repcetáblákba vetettek is egész jól tartják magukat. De ezeknek is max. 4-5 napos előnyük lehet ebben az időben.
Én meg most vettem grúbert az eke helyett
A szántott és a vésőekés napraforgók ellenben hasonlóan jól bírják.
Válasz Josku #22310. hozzászólásáraNekem van csőtörőm ( bourgoin) de ezzel az a baj hogy a nagyon apró csövet eltöri és ledobja a földre , mint minden csőtörő mert ezeken nincs törőlec ,mint a konmajn asztalokon ,azt össze lehet húzni a és több apró cső marad meg .A másik gond az apró csövet morzsolni öngyilkosság ,ha csak nem konbajnal morzsoljatok.minden féle képet 3 szőrös munka .Inkább szaritassd még és vidd haza.
Válasz szeszko #22319. hozzászólásáraFel volt töltve a sora, azárt nem lehetett lejjebb engedni a kaszát meg a felszedőt. de így is összeszedte 70%-át.
Válasz Josku #22310. hozzászólásáraEgyetlen egy esetben lenne indokolt a csőtörőzés; ha nincs gáz.
Az, hogy gyenge a termés, ebből a szempontból nem számít.
Ha jól tudom, már tavaly is a drága gázt kapták a szárítók.
A belsőkertünk kb. 1800 négyzetméter. Ezen szokott lenni 20-22 mázsa májusi morzsolt.
A góréban kb. 5 köbméternyi helyen foglal el.
Tehát neked minimum tízszer ennyi.
Volt, hogy májusig a patkányok 3-4 mázsát is lemorzsoltak. Teleszarták, összehuggyozták az egészet. Gusztustalan.
Szerintem felejtsd el, drágább lesz lemorzsolni, mint megszárítani, nagyon nagy a napszámos igénye.
Válasz Gepi #22317. hozzászólásáraSzerinted akkora kukoricatarlón meddig birná bármilyen sodró.
Magas a torzsa.A zúzót jól lent kell járatni,akkor nem megy szét a sodró.
Én kisbálába így szoktam csinálni,sőt,ha föl van sodorva,akkor is átmegyegyek rajta rz-vel,jobb a bálázónak,meg a jószág se pocsékolja.
De mindenki másképp csinálja
Válasz Gabi 07 #22313. hozzászólásáraés az mitől van, hogy a szár felsővégén a címer helyén van egy meztelen cső, megtermékenyülve, hajjal?
nekem pár éve egyre több ilyenem van
Válasz mtz1221 #22312. hozzászólásáraEgyik területet megnéztem (sajnos) (második évben kukorica) amin van cső kezdemény azon sincs bibeszál (bajúsz) egyáltalán semmi teljesen lerágva. Ilyen még nem volt itt sem.
Mintha nem lenne elég az aszály!
Egy csövet levettem, kb 10% szem termékenyült, a cső hegyét már fölszívta az alsó szemeket táplálni.
Most itt a 35 fok egy hétre. Szerintem nem kell a kombájnnak rámenni!
Válasz Soma123 #22309. hozzászólásáraBogár nincs ??? Nekem a legszarabb most kezdett volna kötni, lerágták a bajuszt róla, pár nap alatt. Ilyet még nem bactam a 20 év gazdálkodás alatt.
A gyengusz termés és gázmizéria miatt gondoltam a csőtörésre, kb 1/3 termésre számitok, ez 10 hektáron max 25 tonna csövesen. Mekkora hely igény van ennyi csövesnek? Elkezdtünk átalakítani egy régi szénás csűrt, lehet hogy hülyeséget csinálok, ki hogy látja ezt a helyzetet? Nem fogok lezúzni egy kukorica táblát sem, ku@va sokat dolgoztam vele, amit lehet kiakarok menteni belőle.!
Dél békésben az útrol nézve zöld, bemenve egyen sincsen cső. Pr 0216. A szárban van a cső kezdemény. Termés 0kg/ha. A szomszede korabbi faos azon van némi pici cso de abból legalább lesz vmi kevés belőle.
Válasz sanyi1965 #22307. hozzászólásáraSajnos ez így van!
Víz kellene!
Az hogy az idei év úszott, az már rég nem kérdés, de ha nem óhajt hamarosan elkezdeni esni, akkor jövőre sem sok gondunk lesz a bevétel számolgatásával!
(Nem csak kukoricára igaz sajnos)
Válasz A.I. #22306. hozzászólásáraItt csak extenzív,szinkron virágzású fajtát vetettünk,nincs mellébeszélés 2 hónapja kifogyott alóla a víz ami még lehetett a földben,szépen megsülnek talpon elhelyezkedéstől függő sorrendben,semmi nem lesz rajtuk.Ajánlott tőszámmal csak szerves trágyázva,optimális időben vetve,mint máskor , ahogy nézem elővetemény hatás sem érvényesül,megégtek.
- VÍZ NÉLKÜL NINCS ÉLET ! -
25456 hozzászólás
Válasz Bigyófelügyelő #22353. hozzászólásáraa tegnapi és a mai nap nagyon sokat kivett a kukoricákból, napraforgókból felénk is
Válasz Petyu #22354. hozzászólására
Na azt hiszem itt is taccsra vágta a 40 fok, semmi nem lesz.
Válasz blsjela #22352. hozzászólására4 nap meleg kivégezte a brutál zöld kukoricádat? Na hétfőn megnézem én is...
Válasz mocsencsi1 #22351. hozzászólásáraAz a baj hogy itt a vízleadás lesz a gond nincs zőld tömeg ami leadja .
Válasz blsjela #22350. hozzászólásáraMost megnyugodtam, az én csöveimmel is ez történt, két nap alatt szinte minden második lekonyult. Borzasztó mennyiségű poloskával.
Ilyen lett 4 nap alatt .

Válasz ..,-:) #22342. hozzászólásáraÍgy ahogy mondod.
Válasz Bigyófelügyelő #22335. hozzászólásáraAz idén párásitani kellesz, nem száritani, legalábbis mifelénk
Válasz lemken #22344. hozzászólásáraOszt azóta beindult a strand idő, a felhőtlen időtöltés és ameddig tart minnyus 1 millió tonna/ hét. Tudtak valamit a szagértők, innen már könnyű kalkulálni.
Válasz Ares 826 #22341. hozzászólásáraPontosan úgy írta.És csövesen.Az 1,25 tonna májusi morzsolt.
Válasz Ares 826 #22339. hozzászólásáraMiközben már egy hónapja is napnál világosabban lehetett látni hogy kelet MO.-on nem lesz kukorica (sem).
Ez a pokoli hőség már csak a nyugati országrész kukoricáinak árt ( de azoknak nagyon)!
Ez az év úgy fog bevonulni mint a "legkisebb termésrekordok éve" emberemlékezet óta!
Válasz lemken #22343. hozzászólására7.6 millió tonna termést...........
Válasz Ares 826 #22339. hozzászólásáraAhhoz képest 2 héttel ez előtt még 7.6 millió termést prognosztizáltak kukoricából kis hazánkban........
Válasz Ares 826 #22341. hozzászólására10 hektárra írta szerintem az össz mennyiségi tippet.
Válasz Josku #22310. hozzászólásáraInkább 2,5 tonna hekinként, ugye ezt akartad írni???
Válasz blink #22316. hozzászólásáraHát rengeteg a veszteség így azt látom!

Válasz Josku #22331. hozzászólásáraNagyon jó lesz az ha esetleg lesz 1/3 termés hazánkban!
Ma Klagenfurtból jöttem haza, Szlovén felől Nagykanizsára.
Hát mindenhol égnek a kukoricák szó szerint... Még itt Kanizsa környékén ahogy kinéznek...
Válasz jocika0502 #22334. hozzászólásáraNem tudom mi történt a Dekalbokal mert régen nálunk az bírta legjobban az aszályt bár mindig csúnyán nézett ki de a végére hozta magát. Viszont idén talán ideje korán megadták magukat, igaz tök mindegy mert a végére ugyan az lesz mindegyikel. Észak kelet kukorica egy nagy 0 mázsa lesz. Napraforgonal még reménykedek kicsit, bár még most jön a java a jó időnek.
Válasz Bigyófelügyelő #22335. hozzászólásáraIgen reklámozzák a gabonahűtőt. Az lesz az uj duvat a meleg szárito helyett?
abba a 23vizes kukorica is jo?
Válasz Josku #22331. hozzászólására6x? 150-200 ft / vízfok között beszélgetnek ....
A technológia mindegyiknél ugyan az, csak a vetőmag más. Viszont ahol búza volt az elővetemény és kapott mélylazítást, az kicsit jobban bírja, mint ahol napraforgó volt az elővetemény.

Kws (2.kép) kicsit jobban, bírja, mint a Dekalb (1.kép) mindkettőnél napraforgó volt az elővetemény.
Természetesen a mélyebb fekvésű területeken nincs még probléma, de abból van a kevesebb.
Válasz Josku #22331. hozzászólásáraMajd beszárad lábon, ha így haladnak a dolgok meg nyugaton is, nem hogy kelet felé, mondjuk ott aratni való se nagyon lesz!
Válasz R Sándor #22324. hozzászólására6x drágább lessz a száritás mint tavaly.
A termés pedig csak 1/3.
És én még ne is szóljak mert van cső és szem is.
Válasz Gumóka #22329. hozzászólásárapénteken végre elértem az 50-et, jöhet a szerviz
Válasz Gandhy #22328. hozzászólásáraNálam épp fordítva megy.

Na meg kell az üzemóra az új traktorba is
Válasz Gumóka #22327. hozzászólásárat.árpa után megy a búza, azt azért meggrúberezem, ha már megvettem
Válasz Gandhy #22326. hozzászólásáraFelvasaztad az ekéd, keine problem, a jövőt meg úgy se látjuk, jövőre mi lesz.
Én is arra jutottam, hogy árpa után kukorica elé azé' megszántok, aztán majd kiadja.
1 lesz búza után árpa, azt úgy is lazítani kell, az meg kap 2tárcsát meg ásóboronát, azt' jónapot, a gruberen ülök még egy darabig, vegyek, vagy ne.
Mai megfigyelésem egy nagyobb körön a környékemen kukoricában
A grúberezettek száradnak fel, a kifagyós takarósokban rövidtárcsa után vetve hasonlóan sülnek fel, a vésőekés őszi talajművelésüek kicsit kevésbé, de száradnak fel.
A szántottak bírják a legjobban és bár ez rendhagyó eset, de a tavasszal kitárcsázott repcetáblákba vetettek is egész jól tartják magukat. De ezeknek is max. 4-5 napos előnyük lehet ebben az időben.
Én meg most vettem grúbert az eke helyett
A szántott és a vésőekés napraforgók ellenben hasonlóan jól bírják.
Válasz blink #22316. hozzászólásáraSzerintem zseniális.
Válasz Josku #22310. hozzászólásáraNekem van csőtörőm ( bourgoin) de ezzel az a baj hogy a nagyon apró csövet eltöri és ledobja a földre , mint minden csőtörő mert ezeken nincs törőlec ,mint a konmajn asztalokon ,azt össze lehet húzni a és több apró cső marad meg .A másik gond az apró csövet morzsolni öngyilkosság ,ha csak nem konbajnal morzsoljatok.minden féle képet 3 szőrös munka .Inkább szaritassd még és vidd haza.
Közép és Nyugat-Lengyelországi kukoricák.

Ott se volt sok eső ezek szerint.
Válasz szeszko #22320. hozzászólásáraBe kell dobálni csövesen a darálóba, úgy is megeszi az állomány.
Válasz szeszko #22319. hozzászólásáraFel volt töltve a sora, azárt nem lehetett lejjebb engedni a kaszát meg a felszedőt. de így is összeszedte 70%-át.
Válasz Josku #22310. hozzászólásáraEgyetlen egy esetben lenne indokolt a csőtörőzés; ha nincs gáz.
Az, hogy gyenge a termés, ebből a szempontból nem számít.
Ha jól tudom, már tavaly is a drága gázt kapták a szárítók.
A belsőkertünk kb. 1800 négyzetméter. Ezen szokott lenni 20-22 mázsa májusi morzsolt.
A góréban kb. 5 köbméternyi helyen foglal el.
Tehát neked minimum tízszer ennyi.
Volt, hogy májusig a patkányok 3-4 mázsát is lemorzsoltak. Teleszarták, összehuggyozták az egészet. Gusztustalan.
Szerintem felejtsd el, drágább lesz lemorzsolni, mint megszárítani, nagyon nagy a napszámos igénye.
Utána hogy adnád el? Háztól zsákban?
Válasz KISMASZEK77 #22318. hozzászólásáraAkkor lejjebb kell rakni a kaszát, hogy ne hagyjon ekkora tarlót.
Ezzel a módszerrel, közel a fele ott maradt.
Válasz Gepi #22317. hozzászólásáraSzerinted akkora kukoricatarlón meddig birná bármilyen sodró.
Magas a torzsa.A zúzót jól lent kell járatni,akkor nem megy szét a sodró.
Én kisbálába így szoktam csinálni,sőt,ha föl van sodorva,akkor is átmegyegyek rajta rz-vel,jobb a bálázónak,meg a jószág se pocsékolja.
De mindenki másképp csinálja
Válasz blink #22316. hozzászólásáraNem kellett volna össze rendsodrozni?
Válasz Gandhy #22314. hozzászólásáraAz a vetőmagra visszavezethető génhiba.

Vagy az orba szájba termő kukorica, amivel vigyázni kell mert annyit terem, hogy erősíteni kell az altalajt, be ne szakadjon a súly alatt.
Válasz Gabi 07 #22313. hozzászólásáraés az mitől van, hogy a szár felsővégén a címer helyén van egy meztelen cső, megtermékenyülve, hajjal?
nekem pár éve egyre több ilyenem van
Válasz mtz1221 #22312. hozzászólásáraEgyik területet megnéztem (sajnos) (második évben kukorica) amin van cső kezdemény azon sincs bibeszál (bajúsz) egyáltalán semmi
teljesen lerágva. Ilyen még nem volt itt sem.

Mintha nem lenne elég az aszály!
Egy csövet levettem, kb 10% szem termékenyült, a cső hegyét már fölszívta az alsó szemeket táplálni.
Most itt a 35 fok egy hétre. Szerintem nem kell a kombájnnak rámenni!
Válasz Soma123 #22309. hozzászólásáraBogár nincs ??? Nekem a legszarabb most kezdett volna kötni, lerágták a bajuszt róla, pár nap alatt. Ilyet még nem bactam a 20 év gazdálkodás alatt.

Válasz Josku #22310. hozzászólásáraNagy munka betárolni is meg kitarolni is!