tegnap reggel munkába menet tettem ki a mérőt, most öntöttem ki, 35 mm két nap alatt, és továbbra is szemerkél.(bács-kiskun)
szerencsére szombaton levágtak 6,5 ha kukit, de még így is ázik 9 ha körüli, valamint szombaton sikerült 7,3 ha tritikálét is elvetni, és nem beszélve arról ha a csírája nem száradt el a 2020.08.30 lucerna vetésemnek, annak jól jön az eső.
viszont a fémzárolt árpa és tritikálé még a boltban pihen, földeket kellene előkészíteni...
Válasz Dög #42087. hozzászólásáraHolnap már nyugaton eláll, északon, ék-en még további eső lehet 5-20 mm között, inkább az éjszaka, hajnalban eshet a java.
Majd csütörtökön újabb eső érkezik dny felől, de jóval kevesebb várható, mint ebből a ciklonból.
Szombaton a front mögött megerősödik az északi szél, ezzel együtt felszakadozik a felhőzet, egyre hűvösebb idő köszönt be.
Vasárnap már hajnalban 2 méteren is lehet fagy az erre érzékenyebb helyeken. Gyengén felhős idő lesz, napsütéssel. Hétfőtől fokozódhat a ködhajlam, gyenge, vagy mérsékelt széllel, 10-15 fokokkal, hajnalonta gyenge fagyokkal.
Majd a jövőhét közepétől kissé megbillen az áramlás, már dny-ira fordulhat, így a magasban enyhébb levegő érkezhet (kérdéses még ez az alsóbb rétegekbe is le tud keveredni, függ hogy valójában a köd mennyire tud megülepedni, és az áramlás mennyire lesz tartós), onnantól (egyenlőre) bármi lehet , már csak megérzés...nem hinném, hogy tartós enyheség köszönt be.
Hogy mindenki megnyugodjon péntektől minimális a csapadék esélye 5-7 napig.
A talajban a mostani eső a legjobban fog hasznosulni, relatíve kevés pároglás (vasárnaptól--szerdáig, minimális szél lehet), és a napsütés sem lesz valami acélos.
Válasz hasutas1 #42086. hozzászólásáraMindig jó amit mondassz, azis bejött amikor azt jósoltad, hogy lessz még itt sírás az eső miatt, hát van is.
Egyébként ez már valóban sokk.
Válasz hasutas1 #42086. hozzászólásáraMesszemenőkben te adod a legkorrektebb előjelzést. Inkorrektség lenne bármiféle cinizmussal illetni téged vagy beléd állni. Nézd meg a fórumot mindenki téged kérdez ,biznak benned és én is meg szoktam olvasni előjelzésed. A kritikám a mindenféle felszereléssel ellátott hivatásos erre szakosodott iparágra vonatkozik.
Válasz hasutas1 #42081. hozzászólásáraSzia.Ahogy a térképet is linkelted ő sárga dél keletre esik.20 sem volt.Es 50-100 at vizionáltak.Ezért volt a nagy kapkodás.Természetesen nem hátrány hogy a földben van .,De azért a tulzás jelen van.S az ,hogy nem hazudok a térképes eloszlás is szemlélteti ami be lett linkelve. Nállunk volt rendesen.egy 40-50.De szerencsére nem 100 amivel ilyeszgették az embereket.
Most téged kérdezlek privát ,jövőhéten mire lehet számitani napsütés terén?
Válasz szantofold22 #42072. hozzászólásáraigen, sajnos az volt, 1 hete tárcsáztam kukorica földet a felső 2-3cm volt nedvesebb lentebb kemény száraz. Nem hiába érett be a kukorica is szeptember közepére. Jelenleg 40mm fölött járunk egy kicsivel, most jut a mélyebb rétegekre is.
Válasz szantofold22 #42071. hozzászólásáraVoltam a gumisnál felrakattam egy új gumit ,erre mondja a gumis,hogy ki fog durranni ,csak jelzem a gumisnak igaza lesz ,,csak azt nem tudta megmondani ,hogy mikor fog ez bekövetkezni,egy hét vagy öt év nem mindegy .A mai világban akkora technikával amivel rendelkeznek a időjárással kapcsolatban még mindig a 70-es évek szintjén tudják megmondani a "tutit"
Válasz Gatti #42057. hozzászólásáraOtt járok el Miklós előtt .Elbirja a föld.Ott piszok nagy szárazság volt Kisújtól nyugat felé Szolnoknak.50-100km re meg lánctalpassal vágták a nyáron a biúzát.A 4 es mellett megporoltak a gépek a Vadász ház fele...
Válasz Aprógazda #42066. hozzászólásáraAzért voltam vetni a barátomnál .A szántáskor viszont ne aggódj 30-35 ön ment az eke,tegnap még hozott fel göröngyöket.Ikrás földet.Nemvolt májas .A kutakban lent a víz. Ahogy egyik másik kolléga irja nem érti hová tünt a víz. 2 éve törtek az ekék tavaly sem volt ,az idei évre sok téli csapadék hó semmi 0 fokos tél.Elképesztő vízkészlet hiány van. Apámék régi udvarában 2 gyűrűvel lentebb van a talajvíz és egész nyáron ott is volt. Ha kisüt s fuj a szél, el fogja inni. Azt viszont akkor is fent tartom hogy most jön a megmondtuk rész .(Az az 1 mikor pont véletlen bejött) Ott ahol.Tavasszal mi ment ? Jön az esö 10-30mm lett 2 mm se.
Nagyon nagy volt a feszültség mindenhol.Jómagam is elerőlttem a búzát .Amit nem bánok. Az előrejelzés akapján 1-2 nappal hamarabb kellett volna jönni vagy 10-20 mm nek azt levette 5 re majd egyetlen napra tett fel többet. Pont ezért volt aki egész éjjel gyurta a ki tudja mi lesz miatt. Ha a többi nap taknyolós lesz elissza .Jövő hétre ha napsütés lesz nem a fordítottja ,akkor ennek nyoma sem lesz.Feltéve ott ahol lánctalpas kombájnnal arattak .Hisz pont ezért buktam ki .Mert láttam mi folyt a földeken ,sofőrködöm kelet felé.S ahogy irtam ha véletlen bejön a jóslás riogatás akkor igenis egy két embernek a létét megélhetését veszélyezteti ez az egész.
Ezért nem jó a szavakat dobálni.
Válasz Gatti #42057. hozzászólásáraNem mond hogy pár napig nem lehet a földekre menni, már most is indulhatsz senki nem tart vissza! Az hogy mivel jössz vissza a géppel amivel mentél vagy gyalog az már részlet kérdés csak!
Válasz szantofold22 #42026. hozzászólásáraEddig én is csak legyintettem a 100 mm-es riogatásra, mígnem a nyáron én öntöttem ki a mérőből 120-at 4 óra alatt..
Régen is volt időjárás, de szerintem egyre cifrább lesz
Válasz Diesel Tibor #42042. hozzászólásáraEzt a nyarat én is végig szoptam. Egyedül az utolsó kaszálás lucerna sikeredett. Ha mondott egy hét esőt, akkor még végig 30 fok felett volt, ha egy hét szikrázó napsütést, akkor 1, azaz egy nap sütött, a többi borongós, csepegős. Így lehet tervezni
Válasz Pilátus" #42039. hozzászólásáraSzia!Fiam mondta hogy Otton Szolnok megye ázik. Keletebbre jöttem egy barátomnak segítettem napokba búzát vetni mert lelépett az ember a szezon közepén..Itt glegész nap jó idő volt elhiheted. Nem szoktam ok nélkül csattogni.De az hogy mára mondott ide nekik 10 mm és semmi se lett belőle az kemény.Nemrég jöttem be a Magnummal 5-6 tájt kezdett el esni inkább taknyolni.
Mindenki mint a hülye azt csinálta vetett és betakarított.Katonasági barátság szivesen segítek neki .Azt láttuk a radaron Dunántúlon esik ,De erre fele riogatott 50-100 mm el..Ha az bejon nekik nem kellene búzát vetni egy darabig.Föleg ha az utakat is elvágják.
Megálltam egy kávéra utban haza erre már esett.
Válasz Diesel Tibor #42042. hozzászólásáraTudtam hogy egy sokat szivott állattartó kell ide.!!Akinek nem ér véget a szántással az év, hanem egy reggeli bemelegítés a jószággal viaskodás fülszámozás után jön ami másnak akkor kezdödik. De aki meg nagyban is csinálja az tudja igazán mi a dörgés.(esik nem esik.. )A felsodort csutkát ha elkapja az öszi esö amit nem igér..Vagy egy nyarat lehúzni esik nem esikkel.Aztán meg a jön az öngyulladás vagy a fekete széna fehér kenyér.A többit nem ragozom megtettem már
Én pontosan értem azt is amit irsz a "búzát is a szalmáért vetem.."(igy van!)
Aljazni kell a gané jó a földnek, meg letakarodik a sok szemét a tarlóról és nincs kinlódás a tolulással.Nem kell rimánkodni senkinek.A termés meg már ráadás!
Válasz szantofold22 #42010. hozzászólásáraVan igazság abban amit írsz ,főleg az eltúlzott bejelentésekkel ,hisztivel kapcsolatban,mert aki bálázik az még a kaszálást is beállítja az időjósok találgatásukhoz igazítva.Nincs ez így jól.
63440 hozzászólás
tegnap reggel munkába menet tettem ki a mérőt, most öntöttem ki, 35 mm két nap alatt, és továbbra is szemerkél.(bács-kiskun)
szerencsére szombaton levágtak 6,5 ha kukit, de még így is ázik 9 ha körüli, valamint szombaton sikerült 7,3 ha tritikálét is elvetni, és nem beszélve arról ha a csírája nem száradt el a 2020.08.30 lucerna vetésemnek, annak jól jön az eső.
viszont a fémzárolt árpa és tritikálé még a boltban pihen, földeket kellene előkészíteni...
Válasz Dög #42087. hozzászólásáraHolnap már nyugaton eláll, északon, ék-en még további eső lehet 5-20 mm között, inkább az éjszaka, hajnalban eshet a java.
, már csak megérzés...nem hinném, hogy tartós enyheség köszönt be.
Majd csütörtökön újabb eső érkezik dny felől, de jóval kevesebb várható, mint ebből a ciklonból.
Szombaton a front mögött megerősödik az északi szél, ezzel együtt felszakadozik a felhőzet, egyre hűvösebb idő köszönt be.
Vasárnap már hajnalban 2 méteren is lehet fagy az erre érzékenyebb helyeken. Gyengén felhős idő lesz, napsütéssel. Hétfőtől fokozódhat a ködhajlam, gyenge, vagy mérsékelt széllel, 10-15 fokokkal, hajnalonta gyenge fagyokkal.
Majd a jövőhét közepétől kissé megbillen az áramlás, már dny-ira fordulhat, így a magasban enyhébb levegő érkezhet (kérdéses még ez az alsóbb rétegekbe is le tud keveredni, függ hogy valójában a köd mennyire tud megülepedni, és az áramlás mennyire lesz tartós), onnantól (egyenlőre) bármi lehet
Hogy mindenki megnyugodjon péntektől minimális a csapadék esélye 5-7 napig.
A talajban a mostani eső a legjobban fog hasznosulni, relatíve kevés pároglás (vasárnaptól--szerdáig, minimális szél lehet), és a napsütés sem lesz valami acélos.
Válasz hasutas1 #42086. hozzászólásáraMindig jó amit mondassz, azis bejött amikor azt jósoltad, hogy lessz még itt sírás az eső miatt, hát van is.
Egyébként ez már valóban sokk.
Válasz hasutas1 #42086. hozzászólásáraMesszemenőkben te adod a legkorrektebb előjelzést. Inkorrektség lenne bármiféle cinizmussal illetni téged vagy beléd állni. Nézd meg a fórumot mindenki téged kérdez ,biznak benned és én is meg szoktam olvasni előjelzésed. A kritikám a mindenféle felszereléssel ellátott hivatásos erre szakosodott iparágra vonatkozik.
Válasz hasutas1 #42086. hozzászólásáraTudsz valamit mondani mikor fejezi már be ez a szájbavert eső?
Válasz szantofold22 #42082. hozzászólásáraMezőberény 56mm Kötegyán 19 mm. Szerinted hogy kellett volna előrejelezni? Légvonalban kb 30 km!
Válasz szantofold22 #42082. hozzászólásáraEzek azért nem teljesen pontos adatok. Most jöttem haza melóból, a sárga 19-nél valójában kb. 38-at borítottam ki a mérőből.
Válasz medikus #42079. hozzászólásáraSzia kicsit el céloztam a választ.A válasz neked a k
kérdés hasutas kolleganak szól.
36 óra alatt 71mm Ózd. Legalább 2 hétig ohne szántás-vetés,esetleg gépjavítás. Nem jó a "parasztünnep" mostanában.

Válasz hasutas1 #42081. hozzászólásáraSzia.Ahogy a térképet is linkelted ő sárga dél keletre esik.20 sem volt.Es 50-100 at vizionáltak.Ezért volt a nagy kapkodás.Természetesen nem hátrány hogy a földben van .,De azért a tulzás jelen van.S az ,hogy nem hazudok a térképes eloszlás is szemlélteti ami be lett linkelve. Nállunk volt rendesen.egy 40-50.De szerencsére nem 100 amivel ilyeszgették az embereket.
Most téged kérdezlek privát ,jövőhéten mire lehet számitani napsütés terén?
Ez mán annyira kommunista, hogy be is lilult
Én már látam ojat, hogy lesemér, és elpárolog, föllleg téllen
Válasz szantofold22 #42044. hozzászólásáraGondolom beázott a barátod vetése is!
Válasz Sanyee #42069. hozzászólásáraEz fórumtársnál volt ha jók az emlékeim
50mm eddig. Még szerencse, hogy a gépek lemosása maradt. minden más kész :)
Részemről idén már egy csepp eső se kéne, egy 30 centi hó lehet, de csak ha rendes hideg is jár hozzá.
Válasz szantofold22 #42072. hozzászólásáraigen, sajnos az volt, 1 hete tárcsáztam kukorica földet a felső 2-3cm volt nedvesebb lentebb kemény száraz. Nem hiába érett be a kukorica is szeptember közepére. Jelenleg 40mm fölött járunk egy kicsivel, most jut a mélyebb rétegekre is.
Válasz szantofold22 #42071. hozzászólásáraVoltam a gumisnál felrakattam egy új gumit ,erre mondja a gumis,hogy ki fog durranni
,csak jelzem a gumisnak igaza lesz
,,csak azt nem tudta megmondani ,hogy mikor fog ez bekövetkezni,egy hét vagy öt év nem mindegy .A mai világban akkora technikával amivel rendelkeznek a időjárással kapcsolatban még mindig a 70-es évek szintjén tudják megmondani a "tutit"
Válasz Nyomasek Bobo #42028. hozzászólásáraReggelre összejött 10mm... Most még hozzá 6... És még eseget...
Válasz Gatti #42057. hozzászólásáraOtt járok el Miklós előtt .Elbirja a föld.Ott piszok nagy szárazság volt Kisújtól nyugat felé Szolnoknak.50-100km re meg lánctalpassal vágták a nyáron a biúzát.A 4 es mellett megporoltak a gépek a Vadász ház fele...
Válasz Aprógazda #42066. hozzászólásáraAzért voltam vetni a barátomnál .A szántáskor viszont ne aggódj 30-35 ön ment az eke,tegnap még hozott fel göröngyöket.Ikrás földet.Nemvolt májas .A kutakban lent a víz. Ahogy egyik másik kolléga irja nem érti hová tünt a víz. 2 éve törtek az ekék tavaly sem volt ,az idei évre sok téli csapadék hó semmi 0 fokos tél.Elképesztő vízkészlet hiány van. Apámék régi udvarában 2 gyűrűvel lentebb van a talajvíz és egész nyáron ott is volt. Ha kisüt s fuj a szél, el fogja inni. Azt viszont akkor is fent tartom hogy most jön a megmondtuk rész .(Az az 1 mikor pont véletlen bejött) Ott ahol.Tavasszal mi ment ? Jön az esö 10-30mm lett 2 mm se.
Nagyon nagy volt a feszültség mindenhol.Jómagam is elerőlttem a búzát .Amit nem bánok. Az előrejelzés akapján 1-2 nappal hamarabb kellett volna jönni vagy 10-20 mm nek azt levette 5 re majd egyetlen napra tett fel többet. Pont ezért volt aki egész éjjel gyurta a ki tudja mi lesz miatt. Ha a többi nap taknyolós lesz elissza .Jövő hétre ha napsütés lesz nem a fordítottja ,akkor ennek nyoma sem lesz.Feltéve ott ahol lánctalpas kombájnnal arattak .Hisz pont ezért buktam ki .Mert láttam mi folyt a földeken ,sofőrködöm kelet felé.S ahogy irtam ha véletlen bejön a jóslás riogatás akkor igenis egy két embernek a létét megélhetését veszélyezteti ez az egész.
Ezért nem jó a szavakat dobálni.
Válasz hasutas1 #42060. hozzászólására50 volt reggelre, azóta még 15 körül járunk!
Válasz *** HM *** #42065. hozzászólásáraJövő héten már lehet TopDown-ozni.

Nem porol és még kenése is van a talajnak!
https://youtu.be/urD4AsiA0L0
Kar hogy nem aprilis vegen jott ez az eso
Válasz *** HM *** #42065. hozzászólásáraTe nem tudod?
)
Majd mingyá jönnek a tuttti enberek, és megmongyák a fránkót!
(nnállam már brekk, brekkk
Válasz szantofold22 #42044. hozzászólásáraDél-keleten már van olyan hely, ahol 70 mm felett esett. Ott biztosan nem lehet vetni mostanában. LEHET, HOGY MÁR IDÉN SEM!!!
30mm ír még szerda csüt.
Lépjünk tovább a közeljövőt búghatjuk.... Beszéljünk az utána jövőről...
Napsütis jövő 7?
Azért jó most mert legalább nem porolja szét a sok parrasztt az anyafődet.
Itt eddig 37 mm és még esik.
Válasz Mf-es? #42050. hozzászólásáraVoltak részek, ahol 52mm. Legalább puhul a föld, meg lesz nedvesség-megörző talajművelés.
Laposokon már áll a víz.Közel 60mm kicsit már sok is lett.
Délkelet megkapta

Válasz Ares 826 #42058. hozzászólásáraSzia !
Tegnap egész nap szemerkélt reggelig 20 mm összejött és ma reggel esőben szántunk
Igaz, hogy homokos a föld
Válasz Gatti #42057. hozzászólásáraNem mond hogy pár napig nem lehet a földekre menni, már most is indulhatsz senki nem tart vissza! Az hogy mivel jössz vissza a géppel amivel mentél vagy gyalog az már részlet kérdés csak!

Eddig 30 mm, még esik. Pár napig nem lehet a földre menni de szerintem gyorsan elissza mert felénk nagy szárazság volt.
Eddig a ciklon teljesítménye 33 mm, a hónap 85 mm-en áll.
Ma reggelig 26mm.
Válasz VMisi #42051. hozzászólásáraEgy hónapra elég lesz.

Válasz Mf-es? #42050. hozzászólásáraNyugat békés meg 44, és esik.
Válasz K__K #42048. hozzászólására49 mm. dél békés.És esik.
Tegnapi nap 21 mm, ma reggelig még 12 mm. A buza biztosan kikel, a többi munka meg majd meg lessz.
40mm
Észak-Békés.
Válasz szantofold22 #42026. hozzászólásáraEddig én is csak legyintettem a 100 mm-es riogatásra, mígnem a nyáron én öntöttem ki a mérőből 120-at 4 óra alatt..
Régen is volt időjárás, de szerintem egyre cifrább lesz
Válasz Diesel Tibor #42042. hozzászólásáraEzt a nyarat én is végig szoptam. Egyedül az utolsó kaszálás lucerna sikeredett. Ha mondott egy hét esőt, akkor még végig 30 fok felett volt, ha egy hét szikrázó napsütést, akkor 1, azaz egy nap sütött, a többi borongós, csepegős. Így lehet tervezni
Válasz szantofold22 #42044. hozzászólásáraMajd ott is esik!Nyugi!Legalább dagad a mag!Az már jó helyen van!