Mondjuk én kukorica után nem vetek búzát. Kivéve idén a portfólió farm kísérlet folyamat bezáródott így a tábla többi részeihez hasonlóan bevetettük utána búzával. Nem is vakaróztam, kétsor 6,2-es IH tárcsa közben műtrágya szórás, majd rászórtuk szóróval a búzát és rövidtárcsával behúztuk sekélyen majd henger még plusszban rá hogy jó síma legyen és ne legyenek levegős foltok a szártömeg végett.
Szója után egy sprinterrel direktbe is vetnék, mindig jól adja magát a főd utána. Napraforgót lezúzatom RZ-vel majd utána bármelyik tárcsa lerendezi a töreket hogy semmi se húzza össze.
Nekem meg azért teccene mert sokkal kevesebb a nyűg vele mint a tárcsásokkal! Ha hátul az a tandem futómű perselyei jók akkor más baja nem is nagyon szokott lenni, nincsen millió csapágy amitől herótom van ha cserélni kell őket.....
Nyugatiak nettó 5 fölött vannak újan sfoggia, mono,gaspardo,stb.használtba elég nehéz kifogni olyant ami nincs agyonhasználva ezek közül. Törökbe van a Wiraxos, az AZIM, meg az Agrion, mi hárman is a fórumról Agriont vettünk.
Válasz #4020. hozzászólásra
Van itt sprinter több is, de szerintem a pronto jobb.
Ha nekem 6 méteres gép kellene akkor azt vennék.
Van spirit is de az kemény földön nem teszi bele a keréknyomba a magot, nem rapid vagy tume vagy jd 750 a kategória.
A sprinternek van egy két nyűgje, én amiatt nem vennék azt.
Írtam már hogy párszor már vetettem olyat amit sprinterrel nem tudtak elvetni.
Ez a tume vetőgép nagyon jó gép lenne ha gyártanák 6 méteres pneumatikus verzióban, néhány módosítást kéne rajta csinálni és akkor verné a mezőnyt.
Válasz #4014. hozzászólásra
Mi nehéztárcsa után vetünk vele, kukorica vagy napra után.
Az esetek nagy részében egy menet kell elé, de 12 tonna kukorica hozam felett 2x szoktuk járni de nem a vetőgép miatt hanem azért mert nem eléggé sima a felszín és nem lehet elég gyorsan menni.
Én nem veszek észre érzékelhető hozam különbséget az őszi gabonáknál ezen csökkentett technológia, vagy egy intenzív hagyományos technológia között. Legfeljebb annyival hoz többet ez utóbbi mint amivel többe kerül, de szerintem még annyival se.
5 éve csináljuk de van akinek már 8 éves ilyen gépe van és neki is ez a tapasztalata. A kukorica meg a napra az meghálálja a minél mélyebb művelést, de a gabona az minimál művelésbe kerül.
Sziasztok véleményeket szeretnék kérni szemenkémti vetőgépekről mert vásárolni szeretnék egy 6 sorost (nem spc-t) mert az van. Hibákat előnyöket. Kérdés hallot valaki a virax ról?
Tavasszal mindegyiknek ott a magágy,ősszel meg a Tume elé(ött) is csinálsz egy műveletett és nics olyan hely ahol ne lenne vízes rész felénk...A Rapid csoroszlyáit teljesen kb 8cm magasan fel kellet sliccelni ill felvágni hátul
Válasz #4009. hozzászólásra
ha magágyat csinálsz egy 740 a elé meg utána hengerezel akkor az már jóval több mint ha 9-10 literrel elveted egy rapiddal vagy tuméval. Tavaszra ezek tényleg sokszor nehezek. Nekem ez a tume egy ih vetőgépnél sokkal jobban bírja a nedvesebb földeket, rapiddal nincs tapasztalatom. Vonuláskor viszont ki kell a sárfészkeket kerülni mert azokban könnyen elakad.
Nekem van egy (kissé hiányos) kis gaspardó vetőgépem csúszócsoroszlyás
Nincs rajta a nyomjelző és a rács amin hátul állni lehet.
Na tehát ez helyett milyen tárcsás vetőgépet ajánlanátok.. HA!!!!
A 740a egy nagyon jó vetőgép hagyományos művelésben, meg legalább elfogadható magágyban. Ezért írtam, hogy a vetőgépet tegyük többes számba. De amibe már ez nem a legjobb, oda bármilyen más vetőgépet visz az ember, az kéri a gázolajat. Legyen az tárcsás, kultivátoros, kombinált, vagy bármilyen.
Azért az Amazon Sirius meg a JD 740 is "oda teszi(magát)" ahová kell és még könnyű is húzni(a Rapid meg a Tumékkal ha megtömöd véletlenül sárral akkor le.....magad mire tiszta lesz újból...az első év után teljesen átalakítottam a Véderstadt gép csoroszlyát,így egy kicsit jobb)
Elsődleges szempont részemről az általam használt talajoknak megfeleljen.Hogy menyire nehéz húzni,hát olyan túlzott különbségek szerintem nincsenek valamit valamiért alapon lehetőket be sorolni
Amúgy nekem szimpatikusabb a sávos vetés tech.. a sorossal szemben.
Válasz #3986. hozzászólásra
A kultivátoros vetőgépnél is nagyon szépen be lehet állitani a vetőmélységet repcénél is, és nem torkalódik kukorica utáni egy sor tárcsázotba vetésnél sem. A tárcsásat könyeb húzni. Egy hátránya van mind a kettőnek, a tavaszi vetés nehezen szikkadó földeken / kötött réti fekete talajok ártéren, vagy hasonlók/, nagyon belekenik a magot a földbe. Ilyenkor jobb a klaszikus könnyü vetőgépek.
az a baj, hogy nincs könyv hozzá, azért gondoltam, hogy könnyebb lenne ha valakinek ilyen van és leirná, hogy mennyit kell a hajtókarral tekerni, hogy 1/10 ha legyen. De ha nem lesz más, akkor eljátszok vele egy kicsit és csak sikerül egy megközelitő értéket elérni. Ha jól tudom, akkor a piros színübe nagyobb kerék van, és valószínű, hogy nem egyformán kell letekerni az 1/10-es ha-t. De azért köszönöm
1. a könyv elvileg írja, hogy mennyit kell tekerni a vetőtengelyen,
vagy a kereket akarod hajtani, akkor akkor állj neki kiszámolni:
1. 10000m2 / vetőgép szélessége = ennyi folyóméter alatt vetsz el 1 hekit
2. ezt elosztod a kerék kerületével = ennyi kerékfordulattal lesz 1 hektár
3. ez alapján számold ki 0,01 ha-ra mennyit kell forgatni a keréken és működni fog a dolog
3 m-es, 27 soros. Most vettük és a vetési táblázatból (lengyel) már a szükségeseket lefordítottam, de a leforgatási próbát nem tudom hogy kell megcsinálni.
Mit minden talaj művelőnél itt is érvényes,hogy milyen talajon használja majd nagyobb részt az ember.
Na meg az időjárás(esős,szárat) tényezőről nem is beszélve.
Két gyártót ismerek amely ötvözi a tárcsás ill a a kapás előnyeit.
1 Cross Slot
2 Clean Seed
Válasz #3986. hozzászólásra
Szerintem jobb a tárcsás rendszer mint a kapás vagy késes.
A kapás is jó aprómagra is csak sima föld kell neki, kukorica után is jó csak kell elé egy nagyon jó nehéztárcsa, vagy ha gyenge a kombájn zúzója akkor kétszer kell tárcsázni előtte egy ütőképes tárcsával.
Amennyivel könnyebb húzni egy tárcsás gépet, ez kb csak 1-2 liter hektáronként, ez kompenzálja a kicsit magasabb fenntartási költséget a vetőkultihoz képest.
Valaki esküszik a sprinterre, van aki meg 2 év után eladta.
Azt látom hogy a köckerling elé is kétszer tárcsáznak, akkor jól dolgozik. Tuméval lazán el lehet vetni egy tárcsába is, még ha könnyű a tárcsa és zúzva sem volt a kóró akkor is.
GYEREKEEEK veszek egy EDX 6000 TC Amazont,de azonnal!!
Egyszerűen már több perce "borzongok" amióta megláttam,HIHETETLEN ÉRZÉS...A Jhonim,Wájtom,Kverneland HD-ém,Na meg az a kibaszott(ul nehezen húzható pl a 240es szinte nyög amikor tele van rakva)Véderstad Rapid meg repül a picsába...
igazad lehet,a kultivátorosnál nem tudom elképzelni az egyöntetű vető mélység tartást,lehet,hogy tudja .nem láttam munkáját.
Pedig az usában meg ausztráliában nagy területen használják
Itthon vannak pl. horsch co típusúak biztos van valakinek tapasztalatai.
Attól függ milyen a vetésforgód. Milyen növényeket akarsz vetni vele és mi után? Pl. aprómagra szerintem nem sok vetőkultivátor alkalmas a kényes vetésmélység miatt.
8275 hozzászólás
Válasz #4023. hozzászólásra
Mondjuk én kukorica után nem vetek búzát. Kivéve idén a portfólió farm kísérlet folyamat bezáródott így a tábla többi részeihez hasonlóan bevetettük utána búzával. Nem is vakaróztam, kétsor 6,2-es IH tárcsa közben műtrágya szórás, majd rászórtuk szóróval a búzát és rövidtárcsával behúztuk sekélyen majd henger még plusszban rá hogy jó síma legyen és ne legyenek levegős foltok a szártömeg végett.
Szója után egy sprinterrel direktbe is vetnék, mindig jól adja magát a főd utána. Napraforgót lezúzatom RZ-vel majd utána bármelyik tárcsa lerendezi a töreket hogy semmi se húzza össze.
Nekem meg azért teccene mert sokkal kevesebb a nyűg vele mint a tárcsásokkal! Ha hátul az a tandem futómű perselyei jók akkor más baja nem is nagyon szokott lenni, nincsen millió csapágy amitől herótom van ha cserélni kell őket.....
Válasz #4022. hozzászólásra
Nyugatiak nettó 5 fölött vannak újan sfoggia, mono,gaspardo,stb.használtba elég nehéz kifogni olyant ami nincs agyonhasználva ezek közül. Törökbe van a Wiraxos, az AZIM, meg az Agrion, mi hárman is a fórumról Agriont vettünk.
Válasz #4020. hozzászólásra
Van itt sprinter több is, de szerintem a pronto jobb.
Ha nekem 6 méteres gép kellene akkor azt vennék.
Van spirit is de az kemény földön nem teszi bele a keréknyomba a magot, nem rapid vagy tume vagy jd 750 a kategória.
A sprinternek van egy két nyűgje, én amiatt nem vennék azt.
Írtam már hogy párszor már vetettem olyat amit sprinterrel nem tudtak elvetni.
Ez a tume vetőgép nagyon jó gép lenne ha gyártanák 6 méteres pneumatikus verzióban, néhány módosítást kéne rajta csinálni és akkor verné a mezőnyt.
Válasz #4021. hozzászólásra
Mijyet ajálanál?
Válasz #4018. hozzászólásra
Nem csak nekem nem tetszett , hanem a többieknek sem itt a fórumról.Gagyi az egész
Válasz #4019. hozzászólásra
Horsch Sprinter jellegű vetőkultivátor nincsen felétek???
Ha igen mit mutat hogy látod a munkájukat?
Válasz #4014. hozzászólásra
Mi nehéztárcsa után vetünk vele, kukorica vagy napra után.
Az esetek nagy részében egy menet kell elé, de 12 tonna kukorica hozam felett 2x szoktuk járni de nem a vetőgép miatt hanem azért mert nem eléggé sima a felszín és nem lehet elég gyorsan menni.
Én nem veszek észre érzékelhető hozam különbséget az őszi gabonáknál ezen csökkentett technológia, vagy egy intenzív hagyományos technológia között. Legfeljebb annyival hoz többet ez utóbbi mint amivel többe kerül, de szerintem még annyival se.
5 éve csináljuk de van akinek már 8 éves ilyen gépe van és neki is ez a tapasztalata. A kukorica meg a napra az meghálálja a minél mélyebb művelést, de a gabona az minimál művelésbe kerül.
Válasz #4017. hozzászólásra
Mi nem tetszett rajt? Gyenge váz vagy a kocsik?
Válasz #4016. hozzászólásra
Néztük azt egy páran a tavaszon ,de pénzt nem adtunk volna érte.
Milyen vetögépet forgalmaz a wirax?
Sziasztok véleményeket szeretnék kérni szemenkémti vetőgépekről mert vásárolni szeretnék egy 6 sorost (nem spc-t) mert az van. Hibákat előnyöket. Kérdés hallot valaki a virax ról?
Tavasszal mindegyiknek ott a magágy,ősszel meg a Tume elé(ött) is csinálsz egy műveletett és nics olyan hely ahol ne lenne vízes rész felénk...A Rapid csoroszlyáit teljesen kb 8cm magasan fel kellet sliccelni ill felvágni hátul
Válasz #4009. hozzászólásra
ha magágyat csinálsz egy 740 a elé meg utána hengerezel akkor az már jóval több mint ha 9-10 literrel elveted egy rapiddal vagy tuméval. Tavaszra ezek tényleg sokszor nehezek. Nekem ez a tume egy ih vetőgépnél sokkal jobban bírja a nedvesebb földeket, rapiddal nincs tapasztalatom. Vonuláskor viszont ki kell a sárfészkeket kerülni mert azokban könnyen elakad.
Válasz #4004. hozzászólásra

Micsoda szép bölcsesség, magam sem fogalmazhattam volna meg szebben!
Nekem van egy (kissé hiányos) kis gaspardó vetőgépem csúszócsoroszlyás
Nincs rajta a nyomjelző és a rács amin hátul állni lehet.
Na tehát ez helyett milyen tárcsás vetőgépet ajánlanátok.. HA!!!!
Válasz #4007. hozzászólásra
Ha nem titok, küldj már egy képet róla hogy mit alakítottál a rapidon amitől jobb lett! Köszönöm!
Válasz #4007. hozzászólásra
A 740a egy nagyon jó vetőgép hagyományos művelésben, meg legalább elfogadható magágyban. Ezért írtam, hogy a vetőgépet tegyük többes számba. De amibe már ez nem a legjobb, oda bármilyen más vetőgépet visz az ember, az kéri a gázolajat. Legyen az tárcsás, kultivátoros, kombinált, vagy bármilyen.
A Horsch Pronto még olyan ami ezeket a hibákat kiküszöböli,mert szép szellősre van építve és nem bezsúfolva a tartály alá mindent...
Válasz #4005. hozzászólásra
Azért az Amazon Sirius meg a JD 740 is "oda teszi(magát)" ahová kell és még könnyű is húzni(a Rapid meg a Tumékkal ha megtömöd véletlenül sárral akkor le.....magad mire tiszta lesz újból...az első év után teljesen átalakítottam a Véderstadt gép csoroszlyát,így egy kicsit jobb)
Válasz #4004. hozzászólásra


Elsődleges szempont részemről az általam használt talajoknak megfeleljen.Hogy menyire nehéz húzni,hát olyan túlzott különbségek szerintem nincsenek valamit valamiért alapon lehetőket be sorolni
Amúgy nekem szimpatikusabb a sávos vetés tech.. a sorossal szemben.
Válasz #4004. hozzászólásra
A vetőgépet inkább tegyük többes számba, nem csak a rapidra gondoltam.
Válasz #3989. hozzászólásra
Az idei ősz személyes konklúziója:
Van vetőgép ami úgy- és oda veti a magot ahova és ahogyan az ember akarja, és van a többi amit könnyű húzni.
Válasz #3992. hozzászólásra
Válasz #4001. hozzászólásra
Elfelejtettem a súbert, az az utolsó elöttire felhúzva.
Válasz #3988. hozzászólásra
Nekem a vetőnyelv4-n, a hajtómű 35-n, és így 3q/ha-t vet. /búzából/
Válasz #3986. hozzászólásra
Azért van szabályozott mélységű vetőkulti is (Pl. Köckerling).
Válasz #3986. hozzászólásra
A kultivátoros vetőgépnél is nagyon szépen be lehet állitani a vetőmélységet repcénél is, és nem torkalódik kukorica utáni egy sor tárcsázotba vetésnél sem. A tárcsásat könyeb húzni. Egy hátránya van mind a kettőnek, a tavaszi vetés nehezen szikkadó földeken / kötött réti fekete talajok ártéren, vagy hasonlók/, nagyon belekenik a magot a földbe. Ilyenkor jobb a klaszikus könnyü vetőgépek.
Válasz #3978. hozzászólásra
A sima gabona vetőgépe először kverni monitorral jött és a szisztéma ma is ugyanaz !
Mert megy a bartel
Válasz #3996. hozzászólásra


HAGYD MÁR ABBA!!!
Moderálási elveink miatt törölve.
(575)
2013-10-31 23:28:03
Válasz #3994. hozzászólásra
az a baj, hogy nincs könyv hozzá, azért gondoltam, hogy könnyebb lenne ha valakinek ilyen van és leirná, hogy mennyit kell a hajtókarral tekerni, hogy 1/10 ha legyen. De ha nem lesz más, akkor eljátszok vele egy kicsit és csak sikerül egy megközelitő értéket elérni. Ha jól tudom, akkor a piros színübe nagyobb kerék van, és valószínű, hogy nem egyformán kell letekerni az 1/10-es ha-t. De azért köszönöm
Válasz #3993. hozzászólásra
1. a könyv elvileg írja, hogy mennyit kell tekerni a vetőtengelyen,
vagy a kereket akarod hajtani, akkor akkor állj neki kiszámolni:
1. 10000m2 / vetőgép szélessége = ennyi folyóméter alatt vetsz el 1 hekit
2. ezt elosztod a kerék kerületével = ennyi kerékfordulattal lesz 1 hektár
3. ez alapján számold ki 0,01 ha-ra mennyit kell forgatni a keréken és működni fog a dolog
nekem 18+1/3 fordulat = 100m2
Válasz #3991. hozzászólásra
3 m-es, 27 soros. Most vettük és a vetési táblázatból (lengyel) már a szükségeseket lefordítottam, de a leforgatási próbát nem tudom hogy kell megcsinálni.
Válasz #3990. hozzászólásra
Mit minden talaj művelőnél itt is érvényes,hogy milyen talajon használja majd nagyobb részt az ember.
Na meg az időjárás(esős,szárat) tényezőről nem is beszélve.
Két gyártót ismerek amely ötvözi a tárcsás ill a a kapás előnyeit.
1 Cross Slot
2 Clean Seed
Válasz #3988. hozzászólásra
Nekünk is ilyesmi van, POZNANIAK, de az piros színű, mit szeretnék kérdezni róla, hátha tudok segíteni? Milyen széles a tiéd?
Válasz #3986. hozzászólásra
Szerintem jobb a tárcsás rendszer mint a kapás vagy késes.
A kapás is jó aprómagra is csak sima föld kell neki, kukorica után is jó csak kell elé egy nagyon jó nehéztárcsa, vagy ha gyenge a kombájn zúzója akkor kétszer kell tárcsázni előtte egy ütőképes tárcsával.
Amennyivel könnyebb húzni egy tárcsás gépet, ez kb csak 1-2 liter hektáronként, ez kompenzálja a kicsit magasabb fenntartási költséget a vetőkultihoz képest.
Valaki esküszik a sprinterre, van aki meg 2 év után eladta.
Azt látom hogy a köckerling elé is kétszer tárcsáznak, akkor jól dolgozik. Tuméval lazán el lehet vetni egy tárcsába is, még ha könnyű a tárcsa és zúzva sem volt a kóró akkor is.
GYEREKEEEK veszek egy EDX 6000 TC Amazont,de azonnal!!
...A Jhonim,Wájtom,Kverneland HD-ém,Na meg az a kibaszott(ul nehezen húzható pl a 240es szinte nyög amikor tele van rakva)Véderstad Rapid meg repül a picsába...
Egyszerűen már több perce "borzongok" amióta megláttam,HIHETETLEN ÉRZÉS
Rolmasz Poznaniak 6 SO 43/3 vetőgép beállításában tudna vki segíteni?

Válasz #3985. hozzászólásra
igen, de pl. a repce vetése a simba által preferált kultivátor után történő szórva vetés,abban sem látom az egyenletes mélységet,de működik
Válasz #3983. hozzászólásra
igazad lehet,a kultivátorosnál nem tudom elképzelni az egyöntetű vető mélység tartást,lehet,hogy tudja .nem láttam munkáját.
Pedig az usában meg ausztráliában nagy területen használják
Itthon vannak pl. horsch co típusúak biztos van valakinek tapasztalatai.
Válasz #3982. hozzászólásra
Attól függ milyen a vetésforgód. Milyen növényeket akarsz vetni vele és mi után? Pl. aprómagra szerintem nem sok vetőkultivátor alkalmas a kényes vetésmélység miatt.
Válasz #3975. hozzászólásra
Válasz #3982. hozzászólásra
A kultivátoros szerintem ott jó ahol nincs kukorica,és nem dugul be. Magyar viszonyok között csak tárcsásat szabad venni,szerintem
Pro-kontra, a tárcsás típusú vetőgépek (vader,johni) ,vagy a kultivátor típusú vetőgépek (horsch,flexi coil,köckerling) között.
kinek milyen tapasztalata,vagy ismerete van eme gépekkel kapcsolatban?
Válasz #3979. hozzászólásra
4:47 nél lázszik az oldalán az ugró szarvas meg a john deere felirat is.
Válasz #3975. hozzászólásra
Ar accord tudja a 45 centit nézzél szét a tomelilla.hu-n
Válasz #3978. hozzászólásra
csak egy zöld nyíl alaku matrica van rajta, miért hiányzik róla az ugribugri szarvas?
Válasz #3977. hozzászólásra
Akk miért van rajta John deere matrica?
Válasz #3975. hozzászólásra
TATU MARCHESAN brazil gyártmányú vetőgép
Válasz #3975. hozzászólásra
John deere!