Január – téli tennivalók, káliumhiány megelőzése, trágyafélék kiválasztása

Mivel az almafát télen is metszhetjük, januárban írtunk arról, hogy milyen téli tennivalók vannak a gyümölcsösben és a szőlőben, és hogy nem szabad elfeledkeznünk olyan kiegészítő tevékenységekről sem, mint a fák törzsének meszelése és a vadak károsításának a megelőzése.

A trágyafélék kiválasztása is nagy körültekintést igényel, így elmondtuk, mi alapján dönts. Jó tanácsokkal szolgáltunk azok számára is, akik homoktövist, édesburgonyát vagy húsos somot akarnak termeszteni.

Az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatói számos új fajt fedeztek fel világszinten elsőként, miközben Magyarországon is úttörőként mutattak ki több kártevőt és kórokozót.

Mivel a kálium hiánya rengeteg rendellenességet okozhat a növényekben, cikket közöltünk arról, hogy milyen káliumtrágyát válasszunk a zöldségféléknek.

paprika kálium műtrágya

A kén legnagyobb koncentrációban a levelekben található, számos élettani folyamatban kulcsszerepet játszik – fotó: Shutterstock

Február – lemosó permetezés, talajjavítás, belvíz

A február a tavaszra való készülődésről szólt: ekkor már több gyümölcsfánál is érdemes elkezdeni a tavaszi lemosó permetezést! És van 5 dolog, amit meg kell hogy tanulj, mielőtt hozzáfognál gyümölcsfáid metszéséhez – tudod, hogy melyek ezek?

metszés

A metszés során törekedjünk a szellős lombkorona kialakítására – A szerző felvétele

Mivel ekkor már közeleg a faültetési időszak, ezért ezzel kapcsolatban a figyelmetekbe ajánlottunk néhány szempontot. És vajon hogyan előzhetjük meg és hogyan gyógyíthatjuk a tápanyaghiány-betegségeket, valamint hogyan javíthatjuk a talajunkat a kiskertben? Ezek a kérdések minden gazdát érdekelnek.

Mindeközben sajnos újra és újra elöntött minket a belvíz – mit tehetünk ellene?

Március – metszés, öntözés, indítótrágyázás

Márciusban igyekeztünk segítséget nyújtani ahhoz, hogy a tavaszi munkák zökkenőmentesek legyenek. Ötletekkel szolgáltunk például ahhoz, hogy mivel és hogyan öntözzük kertjeinket, és ehhez kapcsolódóan megjelentettünk 7 tippet az esővíz hasznosítására is.

Visszatekintettünk az elmúlt szezonra és a tavalyi év szőlészeti teendőire is, hogy ez segítsen bennünket abban, hogy ebben az évben eredményesebbek lehessünk.

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mit tegyen, ha sárgul a növény. Ezért megjelentettünk egy írást arról, hogy nemcsak a rossz talaj, a kedvezőtlen klímaviszony is oka lehet a növény sárgulásának!

Arról is született cikkünk, hogy ahhoz, hogy a paradicsom termőképessége hosszú ideig fenntartható legyen, és a piac elvárásainak megfelelő minőséget biztosíthassuk, pontosan kell szabályozni a növény növekedését, valamint arról is, hogy hogyan kezdjük az indítótrágyázást: mennyi műtrágyát juttassunk ki a starterezés alkalmával? Hogyan juttassuk ki és mikor adjuk a startertrágyát? Mely tápelemeket kell az indítótrágyázással pótolni?

Márciusban ideje elővenni a metszőollókat is, azonban a különböző metszési munkák és a különböző növényfajok eltérő metszési módot és időpontot igényelnek. Elmondtuk, hogyan kell szakszerűen és időben elvégezni a metszést.

És persze szót ejtettünk a prevenciós munkálatokról is – melyek biztosíthatják, hogy a haszon- és dísznövények minél kevesebb ellenséggel nézzenek szembe az intenzív növekedési fázis során –, többek között arról, hogy hogyan tudjuk megvédeni a kajszit a moníliától vagy például a növényeinket a napégéstől.

lemosó permetezés

A lemosást jól kell időzíteni, a rügyfakadáshoz a lehető legközelebb, de még annak bekövetkezte előtt kell megejteni – fotó: Agroinform.hu

Április – otthoni krumpli- és áfonyatermesztés, palántavédelem, levélpödrődés

Áprilisban bombabiztos tippeket adtunk az otthoni krumplitermesztéshez, elmondtuk, milyen 5 egyszerű lépés vezet a sikeres otthoni áfonyatermesztéshez, és hogy mit tehetünk a palánták védelméért.

A hajtatott paradicsomon gyakran tapasztalható levélpödrődés meglehetősen ijesztő lehet a gyakorló kertész számára, ezért sorra vettük a tünetek okait és a megelőzési módokat.

paradicsom

A paradicsomnak szép számmal akadnak élettani növekedési vagy fejlődési zavarai – fotó: Pixabay

Ebben a hónapban is szót ejtettünk a metszésről: milyen típusú metszőollók kaphatók? Miért jobbak a ma kapható metszőollók, mint a régiek? Hogyan növelhetjük a metszőollók élettartamát? Ez egy örökzöld téma. A válaszokat cikkünkből megtudhatod.

Május – citromfa gondozása, édesburgonya termesztése, padlizsán palántázása

Májusban van az ideje a fejes káposzta fejtrágyázásának – mire figyeljünk, hogyan csináljuk? –, valamint a padlizsán palántázásának.

Hogyan gondozzuk és metsszük a citromfát? Ez nem olyan bonyolult, de néhány dologra figyelni kell. Ebben a hónapban már károsíthat a cseresznyelégy – mit tehetünk ellene? Többek között ezekkel a problémákkal is foglalkoztunk szakcikkeinkben.

Tippeket adtunk otthoni fűszerkerthez és ahhoz is, hogy hogyan lehet otthon egzotikus gyümölcsöket nevelni. És persze vannak méltatlanul mellőzött gyümölcseink is, melyekkel kevés a gond, és a mogyorónak is helye van a hazai kiskertekben és ültetvényekben, hiszen a termesztéséhez hazánk klimatikus és talajadottságai kiválóak.

Egyre népszerűbb az édesburgonya – ha megfogadod a tanácsainkat, neked is könnyebb lesz a termesztése –, és a hazai luxuszöldség, a spárga termesztésének mikéntjében is segítettünk egy írással.

spárga

Manapság Németországban van a legnagyobb hagyománya a spárgafogyasztásnak – fotó: Pixabay

Június – öntözés, gyomproblémák, dióburok-fúrólégy elleni védekezés

Júniusban gyakran már az időjárással kell küzdenünk, ezért szóltunk arról, hogy hogyan óvható a takarmány a szélsőséges nyári időjárásban. Ekkor már megkerülhetetlen az is, hogy hétről hétre beszéljünk az öntözésről, így erről több cikkben is beszámoltunk.

A kultúrnövénnyel egy időben kelt gyom okozza a legnagyobb kárt – mit tegyünk ez ellen? Milyen posztemergens készítményeket ajánlanak a szakemberek kukorica és napraforgó kultúrák gyomszabályozására? És a kert rémét, a tarackbúzát hogyan irthatjuk ki? Cikkeinkből megtudhatod. A gyomnövényekről azonban írtunk egy másfajta aspektusból is, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy mi mindenre használhatók.

A szőlő réme a feketerothadás. Hogyan védekezhetünk ellene? Született cikkünk erről is, és olyan tevékenységekhez is tanácsokat adtunk, mint a paradicsom kacsolása, a meggy és a cseresznye cefrézése vagy a dióburok-fúrólégy elleni védekezés.

dió

A nyugati dióburok-fúrólégy lárvája és a kártétel – fotó: Agroinform.hu

Július – öntözés, napégés, mézbogyótermesztés

Ha július, akkor forróság, aszály, öntözés, napégés, gyepszellőztetés, szúnyogok – mi sem feledkeztünk meg ezekről szakcikkeinkben. És mivel az öntözésről nem lehet eleget beszélni, erről több cikket is közöltünk, akárcsak a napégésbetegségről.

Azonban érdekességekről is igyekeztünk írni, mint például hogy érdemes-e bambuszt nevelni Magyarországon, vagy hogy hogyan termesszük a nagyon egészséges és finom mézbogyót, illetve hogy miként lehet gyönyörű a pázsitod.

mézbogyó

Magas vitamin- és antioxidáns-tartalmú és kevés gondozást igényel a mézbogyó – fotó: iStock

Augusztus – kivitermesztés, öntözés, teendők a szőlőben

Augusztusban összegyűjtöttük, hogy melyek a legfontosabb teendők, hasznos tanácsokat adtunk aloe vera neveléséhez, továbbá fontosnak tartottuk arról is szólni, hogy hogyan védjük meg a hőségtől a karfiolt, valamint hogy hogyan termesszük a kivit.

Ebben az időszakban gyakran ijesztő tünetek jelennek meg a paradicsomon, így beszéltünk arról is, hogy jogos-e ilyenkor az aggodalom vagy még nincs minden veszve.

Ekkor már sokasodnak a teendők a szőlőben, amelyet a szürkepenész is fenyeget, és a gyepről sem feledkezhetünk meg a nyári forróságban. A gyomok pedig örök problémát jelentenek, míg az öntözés folyamatosan feladatot ad a gazdálkodóknak, így természetesen ezekről is írtunk cikkeinkben.

öntözés

Állítsd át ősszel az öntözőrendszeredet – fotó: 123rf.com

Szeptember – betakarítás, növénytakarás, őszi palántázás, foszfortrágyázás

Szeptemberben nem árt tisztázni a kerti betakarítás aranyszabályait, valamint ekkor is akadnak még sürgős tennivalók, amelyekről nem feledkezhetünk meg.

Az őszi palántázáshoz 15 tippet adtunk, és ekkor már gondolni kell arra is, hogy télen ne fagyjanak el a növényeink, így a növénytakarás fortélyairól is írtunk nektek.

Cikkeink sokszínűségét jelzi, hogy írtunk a foszfortrágyázásról, a muskátli szaporításáról vagy például a titokzatos gojibogyó ültetéséről csakúgy, mint például a mohás fű kezeléséről vagy arról, hogy hogyan neveljünk tökéletes sövényt, vagy hogyan készítsünk magaságyást.

magaságyás

A magaságyás kitűnő megoldás bármely kertben a zöldségek megtermelésére – fotó: 123rf.com

Október – poloskagondok, szüret, somnevelés

Októberben cikket közöltünk arról, hogy miként tudtok otthon ti is citromfát nevelni, illetve hogy mi az esőkert, és miért lenne rá szüksége minden kerttulajdonosnak.

A poloskák állandó problémát jelentenek, így fontosnak tartottunk írást megjelentetni arról, hogy közel a segítség, ami valódi megoldást jelent majd ellenük. Kihagyhatatlan teendőnk ebben a hónapban a lemosó permetezés – de azt is tudja mindenki, hogy miért? És persze a szürettel még nincs vége a munkának a kertben! Vannak kezelések, amelyeket ilyenkor szükséges elvégezni ahhoz, hogy megvédjük a jövő évi termést.

Összegyűjtsük az avart vagy sem? Érdemes somot nevelni? Sok szerves anyagot dolgoztam a talajba, mégis sárgulnak a növények! Mit tegyek? Érdemes szőlőt ültetnem a kertembe? Hogyan ismerhető fel a molibdénhiány a zöldségeken, és mit tegyünk ellene? Szakcikkeinkből ezekre a kérdésekre is megtudhatod a választ.

És olyan izgalmas témákról is írtunk, mint hogy hogyan termessz otthon gombát vagy hogy mi kell ahhoz, hogy az azáleád a lehető legtovább virágozzon, és mutattunk néhány kevésbé ismert, izgalmas díszfát, melyekkel te is könnyedén feldobhatod a kerted.

gomba

Az otthoni gombatermesztés hasznos és izgalmas – fotó: 123rf.com

November – gyümölcsfaültetés, műtrágyahelyzet, sáfránytermesztés

Novemberben az egyik legérdekesebb és legolvasottabb cikkünk a sáfránytermesztésről szólt, de írtunk például arról is, hogy mi a fólia alatti sárgarépa-hajtatás sikerének titka; mire van szüksége a gyepednek ebben az időszakban; és hogy hogyan védekezhetünk a vadak károkozásával szemben.

Az ültetés gyakorlati lépéseiről már sokszor írtunk, azonban ezúttal a vásárlás mikéntjéről, a hazaszállítás módjáról és az otthoni tárolás fortélyairól is szót ejtettünk.

Tuti tippeket adtunk gyümölcsfák ültetéséhez, és elmondtuk, hogy milyen növényeket ültess, ha homokos a talajod. Ugyanis kellő információval felfegyverkezve csodás termőterületté tudod alakítani a homokos kertedet.

Próbáltuk megtalálni a választ arra, hogy napjaink egyre kaotikusabbá váló műtrágyahelyzetére milyen hatékony és milyen hosszú távú megoldást jelenthetnek az alternatív növénytáplálási módok, és ha már műtrágyáról van szó: miért jelent többet a szerves trágya, mint a műtrágya?

sáfrány

A sáfrány egykor a Kárpát-medence egyik meghatározó, fontos árucikke volt – fotó: elemens.envato.com

December – karácsony, fagyvédelem, tél alá vetés

Decemberben érveket sorakoztattunk fel a zöldségfélék tél alá vetése mellett és ellen, valamint elmondtuk, hogy hogyan termeszthetsz saját salátát ebben az időszakban is.

Tippeket adtunk ahhoz, hogy hogyan óvd meg a fagyérzékeny növényeket, valamint hogy télen hogyan kerüljük el, hogy sárguljon a gyep. Ebben az időszakban ajánlatos lépéseket tenni a fagyvédelemmel kapcsolatosan, hiszen sokkal jobb felkészülten várni a fejleményeket – de hogyan tegyük ezt?

Arról is írtunk, hogy hogyan építs saját füstölőt, hiszen a házilag füstölt hús íze igazán különleges, ráadásul a füstölés során meggátoljuk a baktériumok szaporodását, ezzel gátolva a bomlási folyamat megindulását.

És persze ha december, akkor karácsony, ezért írtunk arról is, hogy hogyan legyen karácsonyfád a saját kertedben, milyen igényei vannak a fenyőfajtáknak, valamint egy kitűnő megoldást ajánlottunk arra, hogy mit tegyél, ha te is szeretnéd magaddal vinni a karácsonyi hangulatot az év további részére is.

karácsonyfa

A nordmann fenyő vágott faként a leghálásabb típus – fotó: Envato

A továbbiakban is napról napra érinteni fogjuk a legfontosabb témaköröket, közölni a legújabb kutatási eredményeket és tapasztalatokat, közreadni a legfrissebb híreket és szakmai cikkeket, ezzel is segítve a szántóföldi gazdálkodással, kertészettel, állattenyésztéssel foglalkozókat.

Tartsatok velünk 2022-ben is!